Az élet másik szimbóluma a folyó, mely az állandóságot szemlélteti a változásban, illetve a változékonyságot az állandóságban. A forrástól indulva minden akadályon keresztül tör utat magának a torkolat felé, ahol beleömlik a Világtengerbe. Így minden Élet mindennel kapcsolatos, sohasem független.
Indiában és más ősi kultúrákban is a halottakat elégetik, majd a hamvaikat a szent folyók, például a Gangesz vizébe szórják. Így a testet alkotó elemek megtisztulnak és visszakerülnek az örök körforgásba, eggyé válnak, a levegővel, a tűzzel, a vízzel és a földdel, hogy valamikor majd újabb testeket alkossanak.
Mint ahogy a testet alkotó elemek egy időre összeállnak, és a lélekkel együtt egy élő egészet alkotnak, és végül ismét belekerülnek a világ körforgásába, önnön létezésükben végülis öröknek tekinthetjük őket, csupán a funkciójuk és a formájuk változik. Még az univerzumok megteremtése és megsemmisülése során is megtartják örök természetüket az anyagi elemek, csupán a megnyilvánult és a megnyilvánulatlan állapot között oszcillálnak.
Egy anyagi test létrejötte és két anyagi test találkozása annyira véletlenszerű eseménynek tűnik, mint amikor két faágacska vagy hínár-darab véletlenül összeakad a folyó sodrában, és ideig-óráig együtt folytatják útjukat. Patandzsali azonban leszögezi, hogy mindezeknek az átmeneti élményeknek, melyek az örök, elpusztíthatatlan és megváltoztathatatlan lelket érik, csupán az a célja, hogy az újabb és újabb benyomásokkal a felébredés, megvilágosodás állapota felé tereljék az élőlényt.
Bár az Élet nagy tanítómester, a mi szabad akaratunktól függ, hogyan profitálunk ezekből a leckékből. Minden életeseményt, beleértve a születést, halált, szenvedést, élvezetet, örömöt, bánatot, nyereséget, veszteséget megélhetünk úgy, hogy közelebb visz eredeti önvalónkhoz, ha elegendő bölcsességgel rendelkezünk. Hogy honnan jön ez a bölcsesség? Jöhet külső tanítóktól, szentírásokból, más bölcsektől, vagy akár hétköznapi emberektől, de jöhet a saját megfigyeléseinkből, a természeti jelenségekből, a saját logikánk következtetéseiből, vagy akár a meditációból, a belső hang hallgatásából.
Soha nem léphetsz bele ugyanabba a folyóba kétszer, tartja a bölcsesség. Az Élet külső körülményei szüntelenül változnak, megismételhetetlenek. Ugyanakkor a Valóság állandó, vagyis a látszat ellenére mégis ugyanabban a folyóban gázolunk, úszunk, sodródunk nap mint nap, vagyis az Élet lényege és végső kérdései az idő múlásától függetlenül ugyanazok.
A folyó sodrását az Idő kerekének köszönheti, és bár látszólag egyértelmű irányba halat, a forrásától a torkolatáig, végülis minden egyes cseppje újra visszatér az örök körforgásban. A reinkarnáció körforgásában is hasonlóképpen ölti fel a lélek az egyik testet a másik után, az egyik azonosságot a másik után, miközben a halál pillanatában átlényegül, megtapasztalja a test nélküli létet. Ugyanúgy, mint a víz, mely egyre nagyobb tömegben zubog alá, és végül feloldódik az óceánban, az azonosságunk is egyre konkrétabbá válik, ahogy haladunk előre az életünk folyamán.
Pontosan ezért élik meg sokan tragikusan a halált, hiszen el kell engedniük azt az azonosságot, amit egy élet keserves munkájával építettek fel. A jóga viszont segít abban, hogy az életünk végéhez közeledve tudatosabban felkészüljünk az anyagi burkok feladására. Számos jógik képes volt az akarata segítségével megválasztani a halál pillanatát, valamint azt is, hogy az életlevegője és a lelke melyik test-nyíláson keresztül hagyja el a testét, sőt, azt is, hogy milyen helyzetben szülessen újjá. A víz elpárolog, és megtisztulva, eső formájában újra leesik, megtermékenyíti a földet és a benne termő növényeket, majd patakokká, folyókká alakulva ismét elindul a Világtenger felé.
A görög mitológiában a Styx, a hinduizmusban a Viradzsá folyó választja el az itteni és a túlvilág partjait egymástól. A folyón átkelés tehát egy spirituális utazás szimbóluma is egyben, melynek során leküzdjük ragaszkodásainkat, félelmeinket az ismeretlentől, és befogadjuk az Igazságot, az örök Valóságot, mely mindannyiunk eredeti természete.
A Gangesz imádata során a hívők a folyó vizát ajánlják fel a folyó istennőjének, elismerve, hogy semmi nem a miénk, mindent Istentől kaptunk, és ezért semmit nem tudunk felajánlani neki, csakis azt, ami már eleve is az Övé. A Gangeszt az anyagi világot és a transzcendens világot összekötő folyóként ünneplik, és úgy tartják, hogy aki megfürdik benne, az megtisztul a bűneitől. Egy bizonyos értelemben ez a világ minden folyójára is érvényes, mert az, hogy egy helyzet vagy élmény mennyire tisztítja meg a tudatunkat, elsősorban az elménktől függ, és nem a külső körülményektől.
A hatha-jóga írások szerint a Gangesz és a Jamuná mindannyiunkban ott folyik az Ídá és a Pingalá energiavezetékek formájában, és ha az energiájukat sikerül kiegyenlíteni, akkor az belép a Szusumnába, a központi energiavezetékbe, és lehetővé teszi azt, hogy a lélek elinduljon visszafelé, a Forrása, a Legfelsőbb Lény felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése