A pránájáma általános irányelvei

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"A pránájáma általános irányelvei

Mikor gyakoroljuk a pránájámát?

Mikor kezdjünk bele a gyakorlásba?

A pránájáma-gyakorlás megkezdésének mikorjára vonatkozó irányelvek nagy mértékben eltérnek, ami annak a ténynek tudható be, hogy annak a megértése is jelentősen eltér a különböző oktatók esetében, hogy mi is alkotja a pránájámát. Például Swami Sivananda azt mondja, hogy a bevezető pránájámát bárki gyakorolhatja mindenféle előfeltétel nélkül. Azt is javasolja, hogy ne halogassuk a gyakorlás megkezdését addig, amíg nem találunk egy gurut, hanem azonnal kezdjünk bele, a könyvében található instrukciók alapján. Itt a Swami a gyakorlás nagyon egyszerű és kezdő formájára gondolt. Tisztában volt azzal, hogy nem maradt túl sok pránájáma-szakértő a világban, és nem volt túl sok esélye senkinek, hogy találkozzon eggyel. Egy másik tényező, hogy sohasem lehet tudni, mi történik egy kezdővel, és a kezdeti lelkesedés teljesen elillanhat, mire a tanító megjelenik. Viszont van egy hátránya is annak, ha tanár nélkül kezdünk bele. Ha egy gyakorló csak könyvekből és DVD-kről tanulja az ászanákat, annak az lehet a vége, hogy a gyakorlása annyira suta lesz, hogy később nagyon nehéz megváltoztatni a rossz szokásaikat. Meglepő lenne, ha a pránájámával más lenne a helyzet.

Mint ahogy korábban is idéztük, Swami Ramdev azt mondta, hogy a pránájáma annyira ártalmatlan, hogy még gyerekek is gyakorolhatják. Be is vezette a gyakorlás kezdő rendszerét. T. Krishnamacharya tanította a pránájámát olyan tanítványainak is, akik túl betegek voltak az ászana gyakorlásához, ebben az esetben gyengéd, terápiás hatású pránájámát használva.

Ezzel ellentétben, K. Pattabhi Jois, T. Krishnamacharya tanítványa, úgy vezette be a pránájámát, mint egy intenzív szádhanát, hosszú kumbhakákkal, ehhez pedig az ászanában való nagyon magas szintű jártasságot igényelte a tanítványaitól. Ha spirituális szádhanaként használjuk, a pránájámához szükség van arra, hogy szert tegyünk az ászana sziddhire (az ászana tökéletességére) bizonyos meditációs pózokban. Ez azt jelenti, hogy képesnek kell lennünk kényelmesen ülni a meditációs pózunkban a pránájáma időtartama alatt, mindkét térdet és ülőcsontot a földön tartva. A spirituális pránájáma végzéséhez ne üljünk székre, vagy az úgynevezett szukhászanába (könnyű pózba), amikor is keresztezett lábbal ülünk, anélkül, hogy a térdeink képesek lennének a földet érinteni. Sem a szukhászanában, sem a széken ülve, vagy falnak támaszkodva vagy egy díványon görnyedve nem leszünk képesek fölfelé irányítani a prána áramlását, ami szükséges a spirituális felszabaduláshoz. Ezt a témát részletesen tárgyalom az ászanáról szóló fejezetben.

Egyik pránájáma-oktatóm, B.N.S. Iyengar, T. Krishnamacharya másik tanítványa, azt mondta, hogy a pránájámát általában hat hónapnyi ászana-gyakorlás után kell megkezdeni, a meditációt pedig egy évvel a pránájáma megkezdése után. Máskülönben elvesztegetjük ezt az inkarnációnkat. Közepes nehézségi szinten vezette be a pránájámát, de hamar intenzívebbé tette, ha az volt a benyomása, hogy a gyakorló képes megemészteni azt. Elvárta, hogy napi kétszer végezzünk teljes ászana-gyakorlást, és azt javasolta, hogy a pránájámát ideális esetben napi négyszer gyakoroljuk, de legkevesebb kétszer. Iyengar olyan bráhmanák generációjához tartozott, akik a földön, és nem széken ülve nőttek fel. Ez a csípőízület teljes megnyílásához vezet, és mire elkezdjük a hivatalos jóga-gyakorlást, már csak viszonylag kis lépés választ el attól, hogy padmászanában vagy legalább sziddhászanában ülve tudjuk végezni a pránájámát."