A kúrmászana mitológiája
A "kúrma" szó teknőst jelent. Ebben a pózban a törzs a teknős páncélja, a végtagokat pedig egymás alatt keresztezzük. A szuptakúrmászanában (alvó teknős) a karokat kulcsoljuk a derekunk mögött, a lábainkat pedig a tarkó mögött. Ez a póz hasonlít ahhoz, amikor a teknős visszahúzza a végtagijait a páncéljába. Kúrma avatára az Úr Visnu egyik inkarnációja, aki teknős formájában jelent meg. Kúrma, az isteni teknős azért jelent meg, hogy az özönvízkor az óceánba veszett kincsek felszínre hozatalában segítsen. Történetét többek között a Bhágavata Purána is elmeséli.
Egyszer, a régmúlt időkben imígyen szólott Visnu, a mindenség forrása az Őelőtte költői imákkal hódoló félistenekhez: Próbáljátok meg előállítani a halhatatlanság nektárját! Először is szórjatok a tejóceánba mindenféle gyógynövényt, zöldséget és fűszert, majd tegyétek meg a Mandara-hegyet köpülőfának, Vászuki kígyót pedig kötélnek, s köpüljétek a tejóceánt rendíthetetlenül!
A félistenek és démonok ezután hozzáláttak a tejóceán köpüléséhez. A Mandara-hegy lett a köpülőfa, Vászuki kígyó a kötél, Visnu egyik inkarnációja, egy hatalmas teknősbéka, Kúrma pedig az alap, hogy a súlyos aranyhegy el ne süllyedjen a tenger puha talajában. A démonok a kígyót a feje felől, a félistenek pedig a farkánál ragadták meg. Húzták-vonták sokáig, minden erejüket beleadták, ám különösebb eredmény nélkül. Vászuki a sok rángatástól tüzet okádott, így a démonok lombtalan, kormos fákhoz lettek hasonlatosak, mint az erdőtűz utáni erdő. Végül maga Kúrma is áldását adta a köpülésbe, mire a háborgó óceán kiadta első termékét, a pusztító haláhala mérget. Ezt az előző korszak felgyülemlett szennyének tartják. A félistenek rémülten fordultak a nagyhatalmú Sivához, s kérték, mentse meg a világot e méregtől. A könyörületes Siva a tenyerébe gyűjtötte a mérget, majd megitta a haláhalát. (A hathatós méreg gyűrű alakú kék nyomot hagyott Siva torkán, akit azóta kéktorkúnak neveznek.)
A tejóceán köpülése ezután újult erővel folyt tovább. A Mandara-hegy szirtjei egymásnak csapódtak, tűz ütött ki, amit Kúrma a négy égtáj felé nyújtott lábaival az óceán vizét paskolva oltott ki. A permet mindenkit felfrissített. Az alaktalan víztömeg lassan formálódni kezdett, és megszületett a Nap, a Hold s a Sarkcsillag. Visnu a sarkcsillagot a hegy tetejére tűzte, a Nap s Hold körülötte táncolt. Így keletkezett az évszakok váltakozása, a növények termőre fordultak, az állatok táplálkoztak, párosodtak, vándoroltak és téli álomra húzódtak. Megjelentek az őselemek, a föld, a tűz, a levegő és a víz. A kiperdülő őselemeket Visnu négy kezével ragadta meg, a tűz lett a harci korongja (szudarsan csakra), a víz a lótuszvirágja (padma), a szél a kagylókürtje (sankha) és a föld a buzogánya (gada), maga pedig éterként áthatotta az egész mindenséget. Ezután jelent meg Laksmí, a bőség, jószerencse istennője, aki elhozta ajándékait is: Szurabhit, az életadó csodatehenet, a kívánságteljesítő kalpa-vrksát, a legtündöklőbb kausztubha- és padmarága ékszert s egyéb kincseket. Az óceánból ezután egymást követően bukkantak elő a köpülés termékei: Airávata, a négyagyarú elefánt, Uccshaisravá, a hétfejű hófehér táltos paripa, a szépséges apszarák (akik a félistenek bolygóin a szórakoztató hölgyek szerepét töltik be), majd Váruni, az iszákosokra felügyelő félistennő, s végül Visnu részinkarnációja, az orvostudomány szakértője, a gyönyörűszép Dhanvantarí, kezében a halhatatlanság nektárát rejtő korsóval.
Egyszer, a régmúlt időkben imígyen szólott Visnu, a mindenség forrása az Őelőtte költői imákkal hódoló félistenekhez: Próbáljátok meg előállítani a halhatatlanság nektárját! Először is szórjatok a tejóceánba mindenféle gyógynövényt, zöldséget és fűszert, majd tegyétek meg a Mandara-hegyet köpülőfának, Vászuki kígyót pedig kötélnek, s köpüljétek a tejóceánt rendíthetetlenül!
A félistenek és démonok ezután hozzáláttak a tejóceán köpüléséhez. A Mandara-hegy lett a köpülőfa, Vászuki kígyó a kötél, Visnu egyik inkarnációja, egy hatalmas teknősbéka, Kúrma pedig az alap, hogy a súlyos aranyhegy el ne süllyedjen a tenger puha talajában. A démonok a kígyót a feje felől, a félistenek pedig a farkánál ragadták meg. Húzták-vonták sokáig, minden erejüket beleadták, ám különösebb eredmény nélkül. Vászuki a sok rángatástól tüzet okádott, így a démonok lombtalan, kormos fákhoz lettek hasonlatosak, mint az erdőtűz utáni erdő. Végül maga Kúrma is áldását adta a köpülésbe, mire a háborgó óceán kiadta első termékét, a pusztító haláhala mérget. Ezt az előző korszak felgyülemlett szennyének tartják. A félistenek rémülten fordultak a nagyhatalmú Sivához, s kérték, mentse meg a világot e méregtől. A könyörületes Siva a tenyerébe gyűjtötte a mérget, majd megitta a haláhalát. (A hathatós méreg gyűrű alakú kék nyomot hagyott Siva torkán, akit azóta kéktorkúnak neveznek.)
A tejóceán köpülése ezután újult erővel folyt tovább. A Mandara-hegy szirtjei egymásnak csapódtak, tűz ütött ki, amit Kúrma a négy égtáj felé nyújtott lábaival az óceán vizét paskolva oltott ki. A permet mindenkit felfrissített. Az alaktalan víztömeg lassan formálódni kezdett, és megszületett a Nap, a Hold s a Sarkcsillag. Visnu a sarkcsillagot a hegy tetejére tűzte, a Nap s Hold körülötte táncolt. Így keletkezett az évszakok váltakozása, a növények termőre fordultak, az állatok táplálkoztak, párosodtak, vándoroltak és téli álomra húzódtak. Megjelentek az őselemek, a föld, a tűz, a levegő és a víz. A kiperdülő őselemeket Visnu négy kezével ragadta meg, a tűz lett a harci korongja (szudarsan csakra), a víz a lótuszvirágja (padma), a szél a kagylókürtje (sankha) és a föld a buzogánya (gada), maga pedig éterként áthatotta az egész mindenséget. Ezután jelent meg Laksmí, a bőség, jószerencse istennője, aki elhozta ajándékait is: Szurabhit, az életadó csodatehenet, a kívánságteljesítő kalpa-vrksát, a legtündöklőbb kausztubha- és padmarága ékszert s egyéb kincseket. Az óceánból ezután egymást követően bukkantak elő a köpülés termékei: Airávata, a négyagyarú elefánt, Uccshaisravá, a hétfejű hófehér táltos paripa, a szépséges apszarák (akik a félistenek bolygóin a szórakoztató hölgyek szerepét töltik be), majd Váruni, az iszákosokra felügyelő félistennő, s végül Visnu részinkarnációja, az orvostudomány szakértője, a gyönyörűszép Dhanvantarí, kezében a halhatatlanság nektárát rejtő korsóval.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése