"A pindászana mitológiája
A pindászanát is magzatpóznak szokták fordítani néha, a garbhapindászanához hasonlóan. A két póz között annyi a különbség, hogy a garbhapindászanában a lótuszpózban dugjuk át a kezeinket a térdünk alatt, a pindászanában pedig fordított testhelyzetben vagyunk, és úgy kulcsoljuk a karjainkat a lótuszban lévő lábak körül, melyeket a mellkashoz húzunk. Bár eléggé valószínűtlen, hogy a magzatok konkrétan lótuszpózba szokták tenni a lábaikat, mindkét póz annyira "összecsomagolt" testhelyzetet jelent, ami valóban hasonlít a magzatok pózára. Ráadásul a születés előtti utolsó hónapokban szokott a legtöbb magzat fejjel lefelé befordulni a szülőcsatornába, így a pindászanához hasonló pózt vesz fel.
A hindu mitológia elválaszthatatlan részét képezi az örök lélek és a reinkarnáció tanítása, így a születést csupán a lélek egy újabb testetöltésének tekintik, míg a halált a test elhagyásaként, az örök lélek újabb megtestesülések felé történő vándorlásaként élik meg. Ez a felfogás nem csak a születéssel, hanem a halállal kapcsolatos rítusaikat is áthatja. És itt jut szerephez a "pinda" szó másik jelentése, ami egyszerűen gombócot jelent. Így nevezik ugyanis azokat a rizsből készült gombócokat, amelyeket az eltávozott ősök számára bemutatott sráddha áldozati ceremónia során szoktak felajánlani az ősök lelkének. Sok esetben a rizsgombócokat a varjakkal etetik meg, akiket az ősök szelleme képviselőinek tekintenek.
A hindu mitológián belül a Garuda Purána írja le a legrészletesebben a lélek útját egyik testből a másikba, illetve a köztes lét állapotát, mely karmától függően legalább egy évig szokott tartani, de van, amikor sokkal hosszabb a két megtestesülés között eltelt idő. Például azok, akik öngyilkosságot vagy gyilkosságot követnek el, sok ezer évig szellem-testben bolyonganak. A szellemtestben élő eltávozott ősatyákat pitriknek nevezik, és a halál után a fiúnak tizenkét napon keresztül pindát és vizet kell ajánlania az ősei üdvözülése érdekében. A tizenkét nap a tizenkét holdhónapot jelképezi, amíg az eltávozott rokon szellemtestben fog élni, és a felajánlott ételáldozat és víz lesz a tápláléka és itala.
A sráddha ceremónia során bőséges lakomát főznek, amit felajánlanak az isteneknek, majd bráhmanákat látnak vendégül, akik az ősök nevében elfogadják a felajánlást, és áldásukat szórják az eltávozott lélekre. A sráddha ceremónia céljai:
1) Megkönnyíti az eltávozott ősök továbblépését a magasabb létsíkok felé. Ha az ősök nem éltek jámbor életet, akkor vágyakkal teli szívvel haltak meg, és a sráddha ceremónia segítségével teljesíthetjük ezeket a vágyakat, enyhíthetjük a szenvedésüket a Pitrilókán (az ősök szellembolygója), és elősegíthetjük pozitív karmikus fejlődésüket.
2) A ceremóniának a végrehajtók, a leszármazottak szempontjából az a célja, hogy ezáltal törlesszék karmikus adósságaikat az ősök iránt, ami ugyanolyan fontos, mint az adósságok törlesztése Isten, a bölcsek és a társadalom felé. Az utódok kötelessége, hogy tiszteljék őseiket, adakozzanak a nevükben és úgy cselekedjenek, hogy elégedetté tegyék őket.
2) A ceremóniának a végrehajtók, a leszármazottak szempontjából az a célja, hogy ezáltal törlesszék karmikus adósságaikat az ősök iránt, ami ugyanolyan fontos, mint az adósságok törlesztése Isten, a bölcsek és a társadalom felé. Az utódok kötelessége, hogy tiszteljék őseiket, adakozzanak a nevükben és úgy cselekedjenek, hogy elégedetté tegyék őket.
A sráddha ceremóniát tehát minden eltávozott ősünk üdvössége érdekében be kell mutatni. A sráddha egy tűzáldozatot is magában foglal, melynek sikeres elvégzésével az az áldás jár, hogy a végrehajtó képes lesz fiúgyermeket nemzeni. Itt a kör bezárul: a pindászana megelőlegezi a garbhapindászanát, vagyis az ősök imádata lehetővé teszi az utódok nemzését. Ezen kívül a sráddha ceremónia végrehajtója hosszú életre, sikerre, mennyei létre, hírnévre, erőre, vagyonra, boldogságra és bőséges ételre számíthat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése