2018. március 20., kedd

Az egyéni és az isteni Én

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Még ma is, bár a világ számos országában büszkén hangoztatjuk a szólásszabadság elvét és a hasonló demokratikus jogokat, gyakran nem vesszük túlzottan jó néven, ha valaki kijelenti, hogy „Én vagyok Isten”. Amikor középiskolába jártam az 1970-es években, az egyik osztálytársam bevett egy halluciongén anyagot. Nem sokkal később a város egyik fő útkereszteződésében találtak rá, miközben autókat állított meg, és azt mondta a bennük utazóknak, hogy ő Jézus és mindannyiukat szereti. Nem hiszem, hogy bárkit is bántani akart, de először bekísérték a helyi rendőrőrsre, majd egy elmegyógyintézetbe irányították, ahol olyan erős nyugtatókkal tömték tele, hogy szabadon engedése után alig tudta visszanyerni a felfogóképességét. De legalább nem végezték ki. 

Nem véletlenül mondta Paramahamsa Ramakrishna, hogy az, aki nem aszkéta, ne mondja, hogy „Én Az (a brahman) vagyok”, mert ártatlanabbul hangzik, ha azt mondják, hogy „Isten fia vagyok”. 

bhakta hozzáállása a szahaszrára-élményhez

Miután elmagyaráztam néhány, a szahaszráráhozkötődő problémát relatív és halandó szemszögből, most nézzük meg, hogy a bhaktákmiért nem vágynak vagy törekszenek aktívan a szahaszrárábantörténő feloldódásra (ami úgyis bekövetkezik magától, amikor a szolgálatuk teljessé válik). Az advaita védántistákazt mondják, hogy az egyéni Én (átman) azonos az isteni Énnel (brahmannal). Az advaitakifejezés az a-dvétőből származik, ami azt jelenti, hogy „nem kettő”. Az egyéni Én (átman) nem más, mint tiszta tudat. Mivel a tudatot nem lehet felosztani, a valódi önmegvalósítás azt jelenti, hogy nem csak a saját Én-ünket valósítjuk meg, hanem mindenki másét és az Isteni Ént is. A szívünkben lévő Szentlélek (vagy Felsőlélek) nem más, mint a bennünk élő Isten. 

A jógik eddig a pontig egyet is értenek, de továbbmennek az érdeklődésben. (A gondolatmenetet itt jócskán lerövidítem, mivel e könyv témája nem a filozófia, hanem a meditáció). 

Az egyéni Én (átman), mint ahogy az isteni Én (brahman) is, nem más, mint tudat. Ez helyes, és elfogadható. De amikor halljuk az Óm hangot és megpillantjuk Istent (darsana), akkor Isten mindenhatónak, mindentudónak és mindenütt jelenlévőnek (OMnipotent, OMniscient and OMnipresent) látjuk, és ebben a tekintetben a isteni Én minden bizonnyal teljesen különbözik a mi vagy mások egyéni Én-jétől. 

Erre a különbségre Ácsárja Rámánudzsa mutatott rá az „azonosság a különbözőségben” (bhéda-abhéda) doktrínájában. Rámánudzsa részletesen megvizsgálta ezt a tényt, és kijelentette, hogy míg az egyéni Én azonos Istennel a tudat tekintetében, az erőik mégis eltérnek. A bhéda-abahédadoktrínát az upanisadokszámos sora is alátámasztja (például Cshándógja Upanisad8.15, Mundaka Upanisad3.1.4.). Azt a nézetet, hogy az egyéni Én és az isteni Én (ísvara) eltér, Patandzsalí is osztja. Patandzsalí azt tanította, hogy bár egy ember, aki a jóga mestere, elérheti a felszabadulást, és azt az állapotot, ami sok tekintetben hasonlít Istenére, a különbség az, hogy Isten (ísvara) mindig felszabadult volt, sohasem volt alárendelve a karmának, mindig mentes volt a szenvedéstől, és mindentudó volt (Jóga-szútra1.24.)

Nincsenek megjegyzések: