2010. február 11., csütörtök

Kalari Payattu

Nem tudom, hogy a címben szereplő kifejezés kinek mit mond, de nemsokára megvilágítom, miről van szó. Reggel immáron teljes létszámban vonultunk fel a jógaórán, plusz Shiva felesége és a két idősebb astangás hölgy. Ágin meg se látszott a kétnapi betegség, ugyanúgy nyomta az ászanákat, ahogy szokta. Én is egyre jobban rázódom bele, különösen Shiva hathatós segítségének köszönhetően. Az utthita-haszta-pádángusthászana alap, az összes előrehajlító rés nélkül, a Praszárita C-ben még nem ér le a kezem a földre, de biztos meglesz míg itt vagyunk.

Most már sikerült egy-két napüdvözletnél felmennem kézenállásba, ami otthon viszonylag jól szokott menni. A jumpback még nem megy annyira, amennyire szokott. A szuptakúrmászanából Shiva felemel dvipada-sírsászana A-ba, majd B-be, csak utána jön a vinyásza. A szupta-pádán
gusthászanát is nagyon szereti, ma a bal lábamat sikerült is letennie a fejem mellett a földre, úgy, hogy a jobb csak egy kicsit emelkedett meg. Csodálkozom, hogy nem húzódik meg a hamstringem ekkora terhelésnél, de szerintem a Kalari kezelések sokat segítenek.

Óráról hazafelé jövet láttunk egy lányt a parton, Astangázott éppen. Egyre több turista érkezik. Reggeli után Ági, Andi és Bella betaxiztak Trivandrumba bazározni, mi pedig szunnyadtunk egy kicsit, majd délre mentünk masszázsra.

Délelőtt éreztem, hogy a bal oldalon némileg kiakadt a keresztcsontom, valószínűleg Shiva reggeli manőverjétől, úgyhogy szóltam Vinaynak, hogy legyen rá gondja. Ma is ő keze
lt, először egyből hasra fektetett, és a keresztcsontomat küldte szét, majd lábbal esett nekem a szokásos technikával. Mintha egy traktorkilincset és egy üllőt rángattak volna felváltva a hátamon. Utá a megfordított, hason is egy kis dörzsölés kézzel, majd lábbal tolta az izmokat lefelé a csontjaimról. Megméredzkedtem délben, 69 kiló vagyok per pillanatnyilag. Nem tudom, hogy ebből mennyi az olaj, amit belémdögönyöznek, és mennyi a butter naan meg a fagyi ami esténként elfogyasztok. Indiában mindig meg szoktam hízni, legalább utána lesz mit otthon ismét elégetni.

Háton fekve ismét befordította a lábamat oldalra, karok keresztben, és egyik tenyeremtől a másikig tolta a talpával. Mindenféle kéz-és lábtartásokban szokott masszírozni, és a végén kirángatja a kéz-és lábujjaimat, hogy roppannak. Ma ugyanabban a pózban masszírozta az első és hátsó combizmomat, amiben reggel Shiva kiakasztotta a keresztcsontomat. Persze ez némi túlzás azért, holnapra kutya baja, illetve kutyaharapást szőrivel, itt ez a szokás.

Vagy másfél óra elteltével bekerült a szobába a digitális főzőlap, és elkezdett sercegni a megszokott fokhagymás olaj
. Ha eddig azon meditáltam, hogy miért hideg ma az olaj, amit rám ken, most azon gondolkodtam, hogyan viseljem el az égető érzést. A módszer az, hogy fokozatosan hevíti az olajat, míg a végén éget. Nekem különösen a vállamat és a belső combomat égette az olaj. Mindenhol jól végigpaskolt, utána alig győztem lezuhanyozni.

Kezelés után elugrottunk egy új vega éttermet kipróbálni. Gyors kiszolgálás, kellemes ízek, elfogadható árak. Úgy néz ki, jó lesz, legalábbis jobb, mint a parton a halbűzben és cigifüstben ülni. Sült krumpli, hölgyujj (okra) joghurtban, cottage cheese soup, saláta volt a mai könnyed menü, ugyanis ekadasi böjtnap van, vagyis nem eszünk gabonát.

Fél óránk maradt a tengerben fürödni, vártunk egy-két nagyobb hullámot, majd Bogyóval elkezdtünk birkózni a tv-ben látott wrestlingesek mintájára. Nem volt könnyű dolgom, mert Bogyó fiatalkorában birkózott. Csak a hátára csimpaszkodva tudtam pár percig megmaradni, egyébként simán belevágott a vízbe. A végén a parton csináltam egy hidat, Bogyó meg rám ült. Hát ez komoly élmény volt, figyelembe véve, hogy Bogyó a fogyasztó kúra hatására is még mindig 93 kilót nyom.

Elhúztam a pránájáma órára, így is késtem vagy húsz percet. Shiva jól leteremtett, hogy hol linkeskedtem. A többiek már totál szamádhiban lélegeztek. 12 másodpercig kellett belélegezni, visszatartani m
eg ki. Utána nádí-sódhana volt, váltott orrlyukas légzés, szintén 6-8 másodperces ciklusokkal, a végén pedig Kapálabháti. Miután befejeztük, ismét tartott egy éneklő relaxációt: "I relaaaaaax my anklllllllll, I relaaaaaax my anklllllllll, My anklllllll is relaaaaaxed!" Egzotikus az biztos, észre sem vettem, mikor vége lett. A többiek már felültek a befejező mantrához. Utána még elszaladtunk Bogyóért és némi gyümi salit enni, és 7-re vissza Vinay és csapata Kalari-bemutatójára.

Szóval a Kalaripayattu egy keralai harcművészet, három irányzata van - északi, nyugati és közép. A nyugati a harcias, ezt a legvaskosabb csávó mutatta be. A többi inkább egyéni és páros formagyakorlatokból áll, puszta kézzel, tőrrel, bottal, karddal és pajzzsal. Mindenből láthattunk szép koreográfiákat, álló spárgák, felugrás angol spárgába, szaltók és miegymás. Sokban hasonlít a Capoeirára, Vinay mondta, hogy volt már nála egy pár capoeirás tanulni. Vinay maga tűztáncot mutatott be, vagyis formagyakorlatot egy hosszú bottal, amelyiknek a végén két izzó gömb volt, és szikrákat szórtak. Utána két vasrudat pörgetett, azoknak meg lángolt a vége. Roppant látványos volt, a francia csoport meg is tapsolta őket, meg mi is.

A Kalarihoz persze ugyanúgy hozzá tartozik az összes kezelés, amiket nekünk szokott csinálni. Van itt egy angol lány, az is a tanítványa már vagy három éve. Este még egy kör internet, és fekvés, mert holnap mozgalmas nap lesz. Elefánt-fesztiválra megyünk délután.

2010. február 10., szerda

Vinay, a vasujjú

Tegnap este még beszédelegtünk néhány boltba. Azt vettem észre, hogy itt nem csak a turisták, de az eladók is totál be vannak állva, ki tudja mitől, fű, vagy máktea, vagy valami durván lassító cucc. Nem értem ezeket a turistákat, eljönnek idáig, hogy füvet szívjanak meg cigit, halat egyenek és sörözzenek, amikor mindezt otthon is megtehetik. Az árak hihetetlenül elszálltak, a rishikesh-i árak 5-10-szereséért kínálják az ékszereket. Végül rátaláltunk egy tibeti boltra. Az eladó néninek gézzel volt
átkötve a szemüvege az orra fölött, de amikor le akartam fotózni, gyorsan feltolta a homlokára. Vettünk nála egy csomó füstölőt, illatos olajokat, én egy tibeti Om-os pólót, Bogyó meg egy pálmalevélből készült Káma-szútra metszetet.

Ma reggel rekordmennyiségben tizedelte a csapatot az indiai kórság, hárman maradtak távol a reggeli jógaóráról, Andi, Ági és Bella. Eddig csak nekem nem volt gyomorbajom, lekopogom. Bella ma reggel is hányt, Ági még mindig a derekát fájlalja, illegve ők is émelygősek Andival. Bogyó kezd már magához térni, reggel jött órára, végig is nyomta az álló sorozatot. Utána csinált egy pár fotót. Amikor hazafelé jöttünk, a parton láttunk egy elefántot, a turisták etették banánnal. Csütörtökön Siva-rátri lesz, állítólag minden templomban elefánt-fürdetés lesz.

Reggeli közben egészségügyi állapotfelmérést végeztem a csapat körében, Ági pedig elmesélte, hogyan környékezte meg tegnap Manoj, a jóképű masszőr gyerek. Ők akarták annyira, hogy férfi masszírozza őket, erre mikor Ági nekivetkőzött, Manoj elkezdte molesztálni, úgy kellett rendreutasítani. Ha esetleg Kovalamban jártok, vigyázzatok az Eden masszázscentrummal!

Reggeli után csendes pihenő, ránk fér egy kis szusszanás. Ma reggel Shiva különösképpen nyösztetett, úgy látszik csak akkor enged haza, ha teljes spárgát tudok csinálni állva és hanyatt fekve mindkét lábammal. Ja, és a praszárita-pádottánászana C-ben is mindenáron le akarja rakni a kezemet a földre, hátha sikerül neki. Megizzadni nem igazán sikerül, érdekes hogy ilyen hidegben (27 fok) sem sér
ülök meg ilyen erőteljes igazgatásoktól. Úgy látszik, összedolgoznak Vinayyal. Mág egy megfigyelés: minél többen hiányoznak a reggeli óráról, annál többet nyaggatja az első sort, amiben ma én és Ildikó voltunk.

Délre sikerült kikászálódnom az ágyból, de Bogyó még tovább hortyogott. Pont délre keveredek ki a partra, a legnagyobb tűző napsütésben. Vettem vagy két fürdőt a tengerben, nem voltak ma túl nagy hullámok. Közben a parton gyakorolgattam a kézenállást, spárgát meg egy pár pózt. Az indiai gyerekeknek felkeltette a
figyelmét, oda is jött az egyik, hogy meg akarja tanulni. Elkezdtem neki mutatni, de a féllótuszig sem jutott, mondván, hogy szűk a gatyája. Azért volt még ott más hiányosság is, mondtam neki, hogy gyakoroljon.

Amikor visszamentem a medence partjára, ott is gyakoroltunk egy pár ászanát, mire egy belga csávó vágódott oda, hogy mit csinálunk. Kiderült, hogy nyugdíjas balettművész, és Sivananda jógaoktatói tanfolyamra készül, de az Astanga is érdekli. Délután elvittük, hogy nézze meg a jógasálát, ahol gyakorlunk. A reggel 6.15-ös időponttól kissé megrökönyödött, de megköszönte szépen, hogy elhoztuk.

Vinay éppen egy nagy lábosba szórta befelé a fűszereket, amikből gyógyfőzetet készítenek, majd olajba áztatják. Ezzel szoktak minket is pacsmagolni vélhetőleg. Vinay igényes srác, a kész masszázsolajok minőségével sincs általában megelégedve. Bogyót Shyam és a Kalari-harcos Ambaris vette kezelésbe a szokásos homokos fogyasztó masszázzsal. Mivel előtte odatolt nekik egy-egy százast, vígan dögönyözték vagy másfél órán keresztül.

Közben engem maga a Mester, Vinay vett kezelésbe, akiről már a vizsgálat során megállapítottam, hogy vasujjai vannak. A begörbített hüvelykujja olyan, mint egy vaskampó, amivel bármilyen mélyre be tud nyúlni bárhová a testedbe. Szóval először lemasszírozta a fejemet, utána hasra fektetve dolgozott vagy háromnegyed óráig először kézzel, majd a lábaival. A feje fölött ki van feszítve két kötél, abba szokott kapaszkodni, és tolja a lábával irgalmatlanul. Gyakorlatilag minden húst le tud fejteni a csontjaidról.

Utána oldalt fekve, majd háton tolt. Ekkor már láttam is a technikáját, addig csak éreztem, de nagyon. Fáradtnak tűnt az arca, de azért lelkiismeretesen végigcsinálta. Utána meg is kérdeztem tőle, hogy nem fáradt-e, azt mondta, dehogynem, reggel nyolctól este hatig kezel. A befejező rész nagyon durva volt, a lábaimról lesmirglizte a szőrt a kezeivel, majd benyúlt a lapockáim alá az elengedhetetlen vaskarom-technikával. Egyszer-kétszer majdnem felüvöltöttem, de így inkább csak grimaszoltam, azt legalább nem látta. Ez a Kalari masszázs a legerősebb masszázstechnikák egyike, amivel eddig találkoztam, mondjuk nincs nagy tapasztalatom. Shiva pedig az eddigi legerősebb igazításokat adta, bár lehet, hogy az emlékek megszépítik az eddigi élményeket Kamallal és Ajayyal. Dev Kapil se volt semmi, de most Shiva az erőbajnok.

Masszázs után még beszélgettünk Vinayyal, majd hazafelé vettük az utat. Mivel a lányok önállósították magukat, ma este is ketten vacsiztunk Bogyóval, lassan visszavonulunk.

2010. február 9., kedd

Szandokááán!!!

Ma reggel már öt és fél órás alvás után ébredtem, javuló tendenciát mutatok! A többiek viszont mára dőltek ki, majdnem el is késtek a reggeli óráról. Tizedeli a betegség a csapatot, de csak úgy módjával. Bogyó kétnapos pihit vett ki gyomorrontás címén, Ildikó tegnap hányt sugárban. Ágiékhoz reggel háromnegyed hatkor kopogtattam be, mert gyanúsan sötét volt a fürdőszoba ablaka. Kisvártatva öklendező hangot hallottam, majd Andi közölte, hogy Ági kész, fáj a dereka és a gyomra is. A legelnyűhetetlenebbnek Bella tűnik, azaz Somogy Andi.

Minden évben viszünk magunkkal egy vörös lányt, és adunk neki egy nevet. Tavaly Györgyi volt, akit Barbinak neveztem el, idén pedig Soma, aki a Bella nevet kapta a Twilight főszereplője után. Némileg hasonlít rá, de fő
leg abban, hogy
mindig keresi az extrém kalandokat. Szóval előrementem a sálába, mert nagyon lassan szedelőzködtek. Shiva már ott várt, fel-alá járkált. Ma jelentősen jobban ment a gyakorlás, Shiva rendületlenül igazgatott az utthita-haszta-pádángusthászanában. Rájöttem, hogy itt Keralában magától értetődő, hogy valaki megcsinálja a spárgát állva, mert a kalarisok is állandóan a feltartott tenyerüket rugdossák.

Shiva közölte, hogy a jobb csípőm kötöttebb, mint a bal, és lelkesen nyomott bele az
előrehajlításokba. Már kezdem megszokni a térdének és a sípcsontjának az érzését a gerincemben. Ma már majdnem mentek a dropbackek, de azért kellett egy kis segítség. Óra végén közölte, hogy jövő héten kezdjük a kettes sorozatot "meg még egy pár dolgot". Itt nem gatyáznak, se jóga- se Kalari treatment-ügyileg! A relaxációból pont a Kalari-arénából felszűrődő kardcsörtetés ébresztett fel, erre a fényképezőgépem után nyúlta
m és lementem fotózni a srácokat.

Két kigyúrt, 20-25 körüli gyerek gyakorolt a döngölt földdel borított, sátortetős arénában. Két rövid karddal harcoltak, de közben pörögtek, ugráltak, nagyon komoly koreográfia szerint. Utána beállt a harmadik srác is, elkezdtek cigánykereket hányni, az egyik pedig a hátraszaltót gyakorolta. Tiszta indiai capoeira apukám! Fel is vettem két videót, de itt olyan lassú a feltöltés, majd ha hazamentem felnyomom a Youtube-ra. Addig is egy pár fotó a kis maláji tigrisekről. Nagyon arányos a testalkatuk, kocka has, széles hát, keskeny derék. A spárgát simán nyomják, méghozzá a levegőbe felugorva. Szerdán bemutató is lesz, azt is felvesszük.

A mai délelőtt a pihenésé volt. Puja és reggeli után a tengerben kezdtem az aktív pihenést, majd a medence partján szunnyadtam egy órácskát. Utána tettem egy kört, felfedeztem a környező sziklákat. Mire visszaértem, jól kimelegedtem, dukált még egy fürdés. Egy órácskánk maradt a masszázsig, azt skypolással töltöttük. Bogyónak estek neki előbb, ismét homokkal és olajjal. Három nap alatt két és fél kilót fogyott, nagyon örül. Én közben Vinayjal beszélgettem, aki érdekes módon szintén Kumar, mint a Mysore-i hátrahajlító-bajnok.

Kiderült, hogy öt éves kora óta tanulja a Kalarit, apja és nagyapja is ennek volt a mestere. Azt mondta, tíz év kell ahhoz, hogy valaki rendesen meg tudja tanulni. Hát ahogy a srácokat elnéztem reggel, talán ez nem is túlzás. Kb. annyi, mint Astangában eljutni a 6. sorozatig. Utána elkezdte ecsetelni az élelmiszeriparral kapcsolatos összeesküvés-elméletét, ezt írja meg valaki, aki szereti riogatni a jónépet.

Mutatott egy pár fotót falusi öregasszonyokról, akiknek csontig lerohadt a bőr és a hús a lábukról a cukorbetegség miatt. Utána megmutatta, hogyan forrasztotta vissza a bőrüket Kalari készítményekkel. Döbbenet. Ha nem látom, nem hiszem el. Szóval a két bűnbak az amerikai búza, illetve az olaj. Az amó búzában ugyanis van valami állományjavító, ami elpusztítja a hasnyálmirigy sejtjeit, az úgynevezett pálmaolajban pedig petróleum van. Az indiai fagyik se vegások, mert tehénből készült ízfokozót tesznek bele. Az indiai palackos vízben DDT van. Szép kilátások, még jó, hogy csak három hétig vagyunk itt!

Ezek után azért elképzelem, hogy otthon mit tolnak az ember elé a McDonald's-ban vagy a Subway-ben, lehet, hogy erről is kéne tanulmányt írni. Úgy látszik nem hülyeség a biofarmokon termelt alapanyagokból otthon főzni, csakhogy éppen erről kezdenek leszokni az emberek. Az biztos, hogy ha hazaérek, ezentúl csak Krsina-völgyi lisztet engedek otthon az asszonynak használni.

Elkövetkezett az én sorom is, ismét Shyam vett kezelésbe. Vinaynál kialkudtam, hogy ő is kezeljen már egyszer, mert az ő vizsgálata speciel fájdalmasabb volt, mint Shyam összes eddigi dögönyözése. Ma kézzel kezdte, először vadzsrászanában kellett a földön ülnöm, feltartott kezekkel, majd előredőlni sasankászanába. Mindezt a szokásos kis ágyékkötőben, amikről közben kiderítettem, hogy nem is egyszer használatosak, hanem mossák őket, mert láttam kiakasztva lebegni a szélben egy csomót. Szép kis patáliát tudna itt rendezni az ÁNTSZ, de hát This is India! És ez még egy egész színvonalas hely.

Szóval kézzel gyúrt egy darabig, utána ismét belekapaszkodott a feje fölött kifeszített kötélbe, és a jobb lábával tolt mindenféle testhelyzetben. Különösen a hátamra fektetve masszírozta át a beleimet jó alaposan a sarkával. Bőrradírnak sem rossz, vagy esetleg tartós szőrtelenítésnek. Szokás szerint bekábultam. Érdekes itt az időjárás, sem nem fázom, sem pedig melegem nincs, legfeljebb délben a tűző napon. Hajnalban már fel kellett vennem a kapucnisomat, mert a szokásos 27-ről 25-re csökkent a hőmérséklet.

Mikor Shyam megütögette a kezemet, azt hittem, vége a kezelésnek, de igazából még csak most jött a feketeleves! Felparancsolt a faágyra, amin most egy műbőr párnázottabb alátét is volt. Ülni kellett, közben egy asszisztens hölgy is benyomult egy hi-tech digitális főzőlappal, amin elkezdett olajat melegíteni. Egészen kezd már átalakulni kínzókamrává a kezelőszoba. Két összecsavart textil-labdát áztattak a forró olajba. A labdában nem tudom, mi volt, de fokhagyma az biztos, meg még citrom Shyam szerint, ami remekül marta a frissen borotvált hónaljamat. De ezt csak a végén vettem észre, mert addig a forró olajjal küszködtem, amit lelkesen pacsmagolt belém. Közben be nem állt a szája, a csajjal pletykált malajalam nyelven.

Néha felszisszentem, amikor a derekamra csorgatta az újabb adagot, miközben a leányzó rendületlenül cserélgette a tölteteket, és áztatta a labdacsokat. Poticsil vagy mi a neve, sokat nem beszélnek angolul, még Vinay sem. Elől-hátul végignyomott, miközben kezdtem úgy érezni magamat, mint egy fokhagymás lángos, és úgy kinézni, mint egy iszapbirkózó, mert a labdából még ki is préselődött a gyógynövény-massza.

A végén vagy negyed óráig sikáltam magam a zuhany alatt, de bizony Isten, jó volt, még egy lapáttal rátett a tegnapi zöld csurgatásra meleg-ügyileg. Holnap reggel meglátom, mit tudtak elérni az ízületeimmel meg az izmaimmal. A kezelés után Bogyóval vacsoráztunk és közben írom a blogot, a többieket nem tudjuk, merre vannak, Ők is voltak masszíroztatni délután, csak egy olcsóbb helyen. Holnap mindenáron menni akarnak valahová, de én azt hiszem, maradok, mert kell még egy kis pihi.

2010. február 8., hétfő

Padmanabhapuram és Hotel California

Alig 5 óra alvás után ismét keltem, Bogyó ma nem jött a reggeli jógaórára, mert éjszaka hasmenése volt. A mai gyakorlás volt az eddigi legszörnyűbb, legalábbis nekem. Ilyenkor az ember próbál optimista lenni, hogy innen már nem lehet lejjebb csúszni, és milyen jó lesz, ha holnap jobban fog menni. A tegnapi bejegyzésnél is megkérdezte valaki, hogy lehet ilyen, hogy aki rendszeresen gyakorol, annak például meghúzódnak az izmai stb.

Hát először is nem gépek vagyunk (bár ezt lehet, hogy rám vonatkozva még nem ismerte fel a csapat többi része) és ezért egy csomó dolog befolyásolja a gyakorlásunkat. Elsődleges faktorként a stresszt említeném, amiből elég sok ért az ideutazásom előtt az új Kálvin téri stúdió megnyitásának előkészületei kapcsán. Másodszor is nem nagyon volt időm kipihenni magamat az elmúlt hetekben, de még azóta sem, mióta ide megérkeztünk, ugyanis a csapat menetrendszerűen követeli a kirándulást minden másnap.

Ha fáradt vagy, nehezebben
regenerálódnak az izmok, könnyebben megsérülsz. Harmadszor kb 40 fok különbség van az otthoni és itteni hőmérséklet között, plusz a 4 és fél órás időeltolódás, valamint a majd' 24 órás repülőút nem éppen a top formámat hozzák ki. A ma reggeli különösen súlyos volt, Shiva látta, hogy fáradt vagyok, de azért lelkesen nyomott bele a pózokba. A hamstringemben jelentős nyújtást ért már el, mert a haszta-pádángusthászanáknál mindig megtalál, pedig eggyel-kettővel direkt nem vártam meg. Ja, és jár a szél reggelente, a nyitott sálában, nem ugyanazok a körülmények, mint otthon.

Azért még nem adtuk fel, egy pár nap alatt felszívjuk magunkat, aztán megkérjük Shivát, hogy a 2-est is gyakorolhassuk vele. Emellett délutánonként rá akarok gyakorolni a 108 dropback-re is. Tegnap jellemzően sikerült négy magamtól, ma csak három, de Shiva segédletével. Innen szép nyerni! Óra után egyeztettünk Vinayyal, 5-re jövün kezelésre.

Reggelire őrületes ananász-parti, meg egyéb szokásos corn flakes és társai, majd bevágódtunk a taxiba, és irány Padmanabha-puram. Az oda- és visszautat félbódulatban töltöttem, míyg a többiek lelkesen fényképezgettek, mint a japán turisták. Azért is nehéz itt kirándulni, mert a templomok hajnali 4 és 10 között vannak nyitva, illetve délután 4 és 8 között. Mi meg pont 10 körül tudunk elindulni kirándulni. A Padmanabha-purami palota, amit a 12-14. században használtak a helyi királyok, nagyrészt fából van kifaragva, de a számos folyosón végigtekeregve végül is kijutottam az udvarra, ahol megtaláltam a kedvenc faragott
kőoszlopaimat. A palota e
gyik termében volt vagy 20-30 festmény Krisna kedvteléseiről, az is nagyon szép volt. A kőfaragásokon viszont mintegy 15-20 különböző jógapózt fedeztem fel, az egyiket mellékeltem is. Kb. 2-re végeztünk a palotával, és megkértük Kannát, a taxist, hogy visszafelé álljon meg egy szép strandon, mert már berohadtunk a gatyába a nagy melegben.

Egy frankó, Floridát idéz
ő hangulatú beach-en állt meg, miután szereztünk egy napernyőt Andinak, aki tegnap kissé leégett, fejest ugrottunk az óceán hullámaiba. Jött egy pár nagyobb hullám, az egyik ma Ágit dobta át úgy, mint tegnap engem, neki is meghúzódott a dereka. Amikor Vinay megvizsgált, ő is azt mondta, hogy a felső háti szakaszom merev, lehet, hogy még nem elég nyitott a szívcsakrám, dolgozom rajta. Szóval megvolt a fürdés, ötre pedig jelentkeztünk Vinaynál kezelésre.

Bogyót leültette, hogy várjon, amíg velünk végez, majd Ildikót rendelte be a masszázs-szobába. Engem Shyam, a feketeöves karate-bajnok vett ismét kezelésbe a pálmalevelekből szőtt fal másik oldalán. Ma lábbal dögönyözött, miközben a földön fekve különböző pózokat kellett fölvennem, pl. nyúlpóz, dzsathara-parivartanászana (amikor az egyik lábadat oldalra fordítod hanyatt fekve, és így tolta rám az olajat, kartól lábig masszírozva rendesen. beígérte, hogy holnapra lesz izomlázam, de most jólesett. Több, mint egy órát nyomott, miközben Ildikó mélyinterjút készített Vinayyal, kifaggatta tetőtől talpig.

Utána Shyam hagyott egy kicsit relaxálni, majd mikor már teljesen bekábultam volna, átparancsolt a másik helyiségbe, ahol egy magas faasztalra fektetett. Itt is vagy öt testhelyzetben csurgatta rám a forró gyógynövény-főzetet, amitől teljesen zöld lettem. Ezt lehet, hogy izzasztó terápiának szánta, de amint lefolyt rólam a víz, fázni kezdtem. Egy Agni-jóga stúdióban edzett testet nem lehet holmi melegvíz-csorgatással leizzasztani ám!

Másfél óra múlva kiengedett a kezelőből, a zuhanyban bőszen sikáltam le magamról a zöld levet, mert úgy néztem ki, mint egy marslakó. Kár, hogy nem kék, akkor törpenövésű na'vinak is jelentkezhettem volna. Ekkor jött Bogyó, őt Shyam és Vinay egyszerre vette kezelésbe (úgy látszik, nagyon súlyos eset). Olajjal meg homokkal masszírozták, fogyasztó célzattal. Mire befejezte, mi már a Hotel Californiában üldögéltünk, és vártuk a megrendelt ájurvédikus vacsoránkat.

Ugyanitt desszerteztünk tegnap, de azt hiszem, a mai volt az utolsó vizit. Nagyon lassúak, és roppant nehéz zöldágra vergődni velük. Amit rendeltünk, annak a fele tökjó volt, de két curry iszonytatóan csípősre sikerült, nekem egy falattól fél órára lezsibbadt az állkapcsom. Holnap más helyre megyünk, az biztos. A hosszú nap végén még egy órácska az internet-kávézóban, és le is húzzuk a rolót.

2010. február 7., vasárnap

100 légzés

Hú, annyi minden történt egy nap alatt, hogy szinte leírni sincs időm. Tegnap este elmentünk a a jógasálába vacsorázni. Itt ökobio konyha van, vagy legalábbis vegán, mint kiderült, ugyanis tejterméket nem használnak. Szép bordó színű csapátival kezdték, majd egy édeskés zöldséglevest szolgáltak fel. Ezután volt még szambár, káposzás tökös saláta, illetve szójás barnarizs. Gyógyteát szolgáltak fel mellé, ami teljesen színtelen volt, simán meleg víznek néztük, de végülis érezni lehetett a fahéj ízét benne. A vacsora után még nem voltunk elégedettek, pedig többet faltunk, mint a 14 francia együttvéve a másik asztalnál.

Megkérdeztük, hogy nincs-e desszert, erre Vinay összeütött egy kis sült ananászt barnacukorral, amit szintén lelkesen elfogyasztottunk, de utána még azért beültünk a Volga étterembe egy kis fagyira. A szokásos esti tivornya után nyugovóra tértünk, én elkezdtem a trapézizmom kezelését, nem bírtam kivárni Vinay terápiáját, és másnap már jobban akartam teljesíteni a jógaórán.

Reggel 5-kor ébresztő, mintegy hat órát sikerült aludni. Lassan belerázódunk a napirendbe. A sálában a szokásos plusz három fő, most már egy fokkal jobban megy a vinyásza. Shiva egyik hobbija, hogy az utthita-haszta-pádángusthászanát mindkét oldalra végigcsinálja velem. Az állók végén megjegyezte: “Ma nem vagy olyan hajlékony, mint tegnap.” Ági mellettem rosszallóan rám nézett, tuti, hogy a tegnap esti fagyipartira gondolt, mint ahogy ezt később meg is erősítette.

Lehet, hogy nem voltam annyira hajlékony, mint ahogy Shiva szerette volna, de ezt ő szemrebbenés nélkül kompenzálta az igazításaival, amint a mellékelt képgaléria mutatja. Ágit is lelkesen igazgatta, néha hátrament a többiekhez is. A bhudzsapídászanát először felemelt fejjel kell kitartani, majd leeresztettel öt légzésig. A szuptakúrmászanánál minden nap megigazít, ami jól jön, mert ez a gyenge pntom az 1. sorozatban. Utána fel akart állítani dvipada-sírsászana A és B-be, de talán majd holnap sikerül.

A gyakorlás után vissza a hotelbe, lenyomtuk a puját a Bogyóval, majd reggeliztünk. Reggeli után némileg elpilledtünk, visszavonultunk a szobákba ejtőzni. Kb egy óra múlva a csajok beszélgetésére ébredtem, akik a medence négy oldalán a napozóágyakról fennhangon társalogtak. Nem csodálom, hogy az amerikai nyanya kibukott, ha még engem is felébresztett a hangjuk a szobámban.

Lementem egy kicsit dolgozni a gépen, miközben a többiek a medence partján készítettek fotósorozatokat. Ha hazamegyek, egyeztetek a CKM magazinal, jó pénzt lehet keresni vele. Mikorra már teljesen felforrt az agyvizem, bevonultunk a tengerbe. A nagy ejtőzés közepette jött egy hatalmas hullám, és én a szokásomhoz híven beleugrottam, hogy kivigyen a partra. Ámde ezt túl korán tettem, és mint jó tíz évvel ezelőtt Puriban, most is átfordított a hullám.

Az előző alkalommal szívmagasságban roppantotta meg a gerincemet, most bal oldalon a derekamban éreztem, hogy megcsavart. Reggel a jobb trapézizmom fájt, most már a bal oldalam is csatlakozott hozzá. Lesz mit kigyúrnia Vinaynak. Miután kikeveredtünk a hullámokból, nekem az orromat-fülemet jó mélyen átmosta, Bogyónak pedig a napszemüvegét és a hajgumiját vitte el a víz. A lányok a bikinijüket próbálták visszacibálni magukra a víz alatt. Még egy pár jó nagy hullámig maradtunk, majd kimásztunk, irány az internet-kávézó. Skypoltunk az otthoniakkal, némi Facebook, és már indulni kellett a masszázsra.

Engem és Ildikót 4-től kezeltek, közben kint fél öttől kezdődött a pránájáma-óra. Ildikót egy kis méretű indiai leányzó kezelte a másik helyiségben, engem pedig egy jól megtermett indiai fickó kapott el, később kiderült, hogy fekete öves karatés. Leszidtam, hogy miért nem Kalari-mester, az sokkal látványosabb, mint a karate.

Kis ágyékkötőt adott rám, majd leültetett egy kissámlira. Ülve kezdte a masszázst a fejemmel, majd a tenyeremet nyomkodta. Erőteljes, hosszú simító mozdulatokkal dolgozott, az ujjaimat is tekergette jobbra-balra. Utána felfektetett hasra, és a hátamat kezdte irdatlanul dögnyözni. Kartól talpig oda-vissza suhogtatott, mint egy jó bő olajos svédmasszázs. Megkérdezte, hogy nyomhat-e, azt mondtam, igen. Nem, mintha eddig csak simogatott volna. Végül a hátamra fektetett, közben teljesen ellazultam. Kint Shiva rendületlenül számolta a pránajámákat, már nyolc másodperces belégzésnél meg légzésvisszatartásnál tartottak.

A végén, mintha a két csuklómon a pulzusomra tette volna az ujjait, és ettől teljesen lezsibbadtam. Közben még hallottam Shiva hangját beszűrődni, de elvesztettem az időérzékemet. Pár perc múlva a masszőr megkopogtatta a lábamat, és én meglepődtem, mert azt hittem, hogy még mindig a csuklómon tartja a kezét. Utánam Bogyót vette kezelésbe, én meg kiültem a pránájáma-órára. Kapálabháti légzés volt éppen. Reggel is azt tanította Shiva, hogy az utpluthi alatt, amikor kiemeljük magunkat a lótuszban, szintén Kapálabhátit kellett végezni. Ebből most először életemben sikerült százat megcsinálni, nyugodt légzéssel ugyanis legfeljebb negyven megy.

A kapálabháti után egy vezetett relaxáció volt, amit Shiva végigénekelt “Relaaaaax your buttooooooooocks!” nagyon szépen énekelt, de szerintem itthon röhögésbe fulladt volna egy óra, ha így vezetném le a meditációt. Utána beszéltünk Shivával, majd vacsorázni indultunk. Ildikóék beszerveztek minket a Karuna vegetáriánus étterembe, ahol szokás szerint teleettük magunkat, majd átmentünk egy ájurvédikus étterembe, desszertet enni. Vége a napnak, ideje aludni menni.

2010. február 6., szombat

Kovalam Day 1

Tegnap elég későn sikerült lefeküdni. Miután befejeztük a netezést és a vacsorát, felhívtuk Shivát, a jógatanárt, nehogy reggel kelljen keresgélni a jógatermet a sikátorokban. Azt mondta, hogy maradjunk ott az étteremben, odajön értünk.

A honlapja alapján kopasz, kigyúrt hapsira számítottam, de amikor megjelent egy alacsony, szakállas pasas, akkor valahogy megéreztem a kisugárzásából, hogy ő lehet az. Nem is hibáztam, elindultunk a terem felé, miközben élénken beszélgettünk. Kb hat éve tanít Kovalamban, közben volt egy-két balesete, amik után újra kellett kezdenie a gyakorlást. Meglepődött, hogy én 3 év alatt
már a 3. sorozatnál tartok, de azért megjegyeztem, hogy még nem megy tökéletesen.

Még jó, hogy eljött, másképp a sikátorok között biztos nem találtuk volna meg a jógasálát magunktól. Így is bajos volt, hogy holnap reggelre elfelejtem az utat. A gyakorlóhely egy kétemeletes ház tetején van, az alsó szinteken konyha meg lakószóbák vannak, amikben most éppen egy francia csoport tartózkodik. A jógán kívül Kalaripayattu edzésekkel és kezelésekkel foglalkoznak. Ez a keralai ájurvéda része, mindenféle olajos masszázsok, pakolások és egyéb nyalánkságok, például lábbal is megtapossák az embert.

Szóval megbeszéltük, hogy 6.15-re jövünk másnap reggel. Van még 3 astangása, és nyolcra be kell fejezni, mert jönnek a hatha-jógások. Délutáni óra (pránájáma) csak szerdán és szombaton van. Mindez (kilenc jógaóra) 55 Euró per kopp egy hétre. Nem olcsó, még Mysore-hoz képest sem. De legalább szombaton nincs szünnap, csak holdnapokon. Egy napot bukunk, de akkor lehet, hogy elmegyünk lakóhajózni.

Szóval visszaléptünk a szállásra, n
ekem még hátravolt egy esti puja, aztán fél 12 körül sikerült le is feküdni. Nem sokáig bírtuk nézni a wrestlinget a tévében, mert Bogyó állandóan elkezdett horkolni mellettem, úgyhogy többnyire vele wrestlingeltem az éjszaka során.

Reggel ötkor szólt az óra, alig bírtam kinyitni a szememet. Egy adag Kineto után végül sikerült lábra állni, és összeszedni Ildit meg Andit. Elcsűrtünk az éjszakában a jógaterembe, rajtunk kívül még egy jó harmincas francia nő, meg két idősebb németnek kinéző tolta a sorozatot. A franciáról később kiderült, hogy Shiva felesége, Clarának hívják, és fél éve lakik Kovalamban.

Bogyó és Andi nem tudták a sorozatot, igazából félig-meddig vezetett óra volt. Shiva minden póznál mondta, hogy mi következik, bár nem mutatta, inkább igazgatott. Az elején szépen énekelte a mantrát, holnap fel is vesszük videóra. Amióta megjöttem, reggel mindig pisilnem kell. Óra előtt elmentem, de a napüdvözlet után is rám jött. A wc-fürdőben azonban valaki éppen zuhanyzott, úgyhogy visszakullogtam az állókat csinálni.

Az ardha-baddha padmóttánászanánál, amikor a sarkam a hólyagomba fúródott a féllótuszban, eldöntöttem, hogy nem tartom tovább a bandhát, bepróbálkoztam a wc-vel ismét, ezúttal sikerrel. A maricsjászanák előtt még egyszer, és nem is hiába, mert Shiva igen alaposan nyomogatott befelé az ászanákba.

Az utthita-haszta-pádán
gusthászana A-B-C-D-t mindkét oldalra végigcsinálta velem, aztán a talaj-sorozatnál megkérdezte, hogy nem bánom-e, ha igazgat. Mondtam nem, és akkor rákapcsolt. Úgy látszik, nála nincs ilyen, hogy egyik vagy másik póznál nem igazít, engem előszeretettel belenyomott mindegyikbe, pedig még csak kb 70, de inkáb 50%-osnak mondanám a teljesítményem.

A lábamból elmúlt a duzzadás, viszont az első napüdvözletnél beállt a trapézizmom a szokásos helyen, a jobb lapocka fölött egy kicsivel. Azért végigcsináltuk, bár megizzadni nem sikerült. 26-27 fok van reggelente, 65% pára. De viszont jár a szél a nyitott sálában, nem tudunk rendesen beizzadni. Nádteteje van, és ott vannak a masszázshelyiségek is. Otthon egy ilyet nehéz lenne 36 fokra befűteni, főleg a mostani "enyhe" télben :-).

Óra után megrendeltük a vacsorát, ugyanis eddig a jógasála az egyetlen hely, ahol vegetáriánus konyha van, és ha kérjük, akkor a hag
ymát és a fokhagymát is kihagyják belőle. 10-11 körül kellett visszajönni Vinayhoz, a Kalari mesterhez, hogy felmérje az egészségi állapotunkat, és eldöntse, milyen kezelésekre lesz szükségünk.

A hotelben megreggelizvén neki is indultunk, vissza a sálába. Vinay 30 körüli, vékony, magas ürge, kis bajusszal és göndör hajjal. Elénk tolt egy fényképalbumot, hogy megtudjuk, mi is az a Kalaripayattu. Ez a tradicionális keralai harcművészet, ahol durván rámennek a hajlékonyságra is. Egy csomó képen, ahol páros harcot gyakoroltak, az egyik fél rendre angolspárgában felugorva, kb 2 méter magasságban lebegett. A többi képen fél lábon állva spárgáztak, utthita-haszta-pádángusthászana C-ben. Voltak kardos meg botos képek is, és egy csomó, ahol kezeltek, többnyire lábbal masszírozták az ágyékkötőben lévő klienset.

Szóval Vinay egyenként lefektetett, háton, hason, majd ülve is megvizsgált, megkopogtatott, böködött, tapogatott. Nálam szinte csak olyan pontokat (marmákat) talált, amik mind fájtak, ennek ellenére a vizsgálat után kijelentette, hogy semmi bajom, a merev hátizmoktól eltekintve. Szeretem az ilyen orvosokat, akik nem azt mondják, hogy félholt vagy, ha nem kezelteted magad. Azért úgy döntöttünk Bogyóval, hogy bevállalunk egy hetes kezelést (nem csekély 160 Euróért), mert ennyi idő kell, hogy mind a hét szövetbe beivódjon az olaj.

Amúgy nem szeretem annyira a masszázst, de az elmúlt időszak után talán életemben először most rászánom magamat egy hetes fiatalító kúrára. Hiába, a stressz öregít. Vinay azt javasolta, hogy egy hétig ne nagyon túrázzunk, inkább koncentráljuk a gyógyulásra. Nem lesz gond, így is elrepülnek a napok.

Vinay után a strand másik végén riksát fogtunk, mert a Junction Road-ra akartunk menni ájurvédikus gyógyszereket venni. Há
t ez nem volt egy túl sikeres vállalkozás, mert itt Keralában a kisebb boltokban elsősorban masszázsolajokat árulnak, a legtöbb szer nevét, amit említettem, még csak nem is ismerték. Pedig szanszkritül mondtam. A riksás viszont értette a dolgát, vitt üzletről üzletre. Végül egy szupermarketben kötöttünk ki, ahol zöldséges is volt. Szatyrokkal megpakolva indultunk haza, és mire visszaértünk, már 400 rúpít követelt a riksásunk. 300-zal elküldtük, majd hazacígöltük az ananászt, banánt, papaját és társait.

A hotelbe éppen befutott Ági és Andi, akik
külön-külön bumliztak Londonon keresztül Trivandrumig. Ági kilenctől fél egyig várt a reptéren, mire Andi is beért, és lejöttek taxival a hotelbe. Nem szórakoztak sokat, fürdőruhába ugrottak és be a tengerbe. Nagyon kellemes itt a víz, meleg, és néha jön csak egy-egy nagyobb hullám. Remélem, azért lesznek majd szelesebb napok is.

A homok aranysárga, pár kagyló van az alján, cápát egyelőre nem láttunk. Némi óceánfürdő után átvonultunk a hotel medencéjébe, ott folytattuk a dolce vitát, a hotelben lakó idősebb amerikai hölgy és lánya megbotránkozására, akik nehezményezték a medence partján folytatott élénk eszmecserénket (szerintem csak azért, mert nem értettek belőle egy kukkot sem).

Rosszalló arckifejezése láttán a lányok visszavonultak, mert főleg Ági és Andi pihenés helyett inkább körül akartak nézni a parton. Mi még egy darabot napoztunk, miközben egy hollandnak kinéző anyuka és két 4-6 éves gyereke jelentek meg, akik viszont lelkes pacsálást rendeztek a gyerekmedencében. A part tele van angolokkal meg amerikaiakkal, de főleg idősebb, nyugdíjas korú emberek lazulnak itt, meg egy pár jógás.

Mi pedig nekiindultunk ismét wifivel felszerelt éttermet keresni, bár nem akartunk sokat enni, mivel még vacsorázni is megyünk. Bogyó kifejezetten fogyni akar, ami Indiában általában nem szokott sikerülni. A dél-indiaia vacsoráról holnap számolok be.

2010. február 5., péntek

Lighthouse Beach

Amikor a taxis ott volt, már kezdtem megnyugodni, hogy akkor a hotel-foglalásunk is él. A hetven kilométert kb. egy óra alatt lepengettük, és máris kiszálltunk a Lighthouse Beach-en. Kovalam tulajdonképpen egy kis üdülővároska, és elég népszerű a nyugati turisták körében. Az Astangával való kapcsolata onnan ered, hogy Lino Miele évek óta itt tartja a workshopjait január-februárban. Ildikó szerint még mindig itt van, holnap talán kiderül.

A Papukutty Beach Resort-ban foglaltam szobákat. Ennek van egy kis medencéje, és közvetlenül a tengerparton van, egy kellemes öbölben. Aranyszínű homok, egyelőre mérsékelt hullámok. Ildikó egyből ágynak dőlt, mi először meg akartunk mártózni. Egy dip a medencében, egy a tengerben, utána némi lazulás a medence partján. Elkezdtük kenni magunkat naptejjel, hogy lehetőleg ne egyből az első napon égjünk le totál.

Délidő lévén, nem akaródzott az embernek aludni, otthon meg ugye reggel volt. Négy és fél óra az időeltolódás, és amikor keletre utazol, elveszíted a fél éjszakát. Szóval akklimatizálódni kell, de szerintem hamar túltesszük magunka rajta. Én még mindig éreztem a duzzadást a lábaimban, úgyhogy miután tettünk egy kis kört a parton, felmentem jógázni a szálloda fedett tetejére.

A návászanánál padlót fogtam, egy fél sorozat azért jobb, mint egy se. A relaxációt fél óra múlva a hotelszobában folytattam Bogyó mellett. Öt felé már nem hagyott tovább aludni az öreg, mert éhes volt, el kellett indulni étterem-felfedezőbe. Sajnos itt a tengerparton nem nagyon van vegás étterem, mindegyikben halat meg rákokat szolgálnak fel, de van azért vega fogás is. Végül találtunk egyet, amelyikben wifi is volt, miközben rendeltünk, nekiálltam blogolni.

Kihoztak vagy tízféle fogást, elkezdtünk falatozni a naplementében. Ildikó csodák csodája nem volt éhes, alig evett, pedig neki szokott a legtovább tartani. Majd holnapra belerázódik! Jó laza itt a hangulat, nekem a sült hal szaga Spanyolországot idézi, de hát sajnos enélkül úgy néz ki, nehéz elképzelni a tengerpartot.

Innen rálátunk a világítótoronyra, ami Kovalam fő ismertetőjele. Nem tudom egyébként, hogy mi látszik belőle a tengerből, mert így este én innen az étteremből is alig látom a pislákoló fényét. A tengerbe kimentek a halászok, világítanak a lámpák. Most olvastam az emailjeim között, hogy egy amerikai csávó 17 fővel retreat-re akar jönni február 10-től. Hát nem semmi, ha tényleg kijönnek, akkor még dolgozhatok itt is. Mostanában ilyen időszakom van, nyakamba szakadnak a dolgok, anélkül, hogy erőlködnék utánuk.

Lassan befejezem a mai nap krónikáját, még meg kell találnunk a jógatanárunkat, meg a taxist, aki a reptérről elhozott, mert benne felejtettük a kocsijában a jógamatracomat és a pulcsimat. Kéne még venni egy pár dolgot, de végül azokat holnap is ráérünk beszerezni. Andi és Ági holnap délben jönnek, és akkor teljes lesz a csapat, kezdődnek a kalandok.

2010. február 4., csütörtök

Air Emirates

Az időjárás a szélsőségekig fokozta a dolgokat, amikor szerdán elindultunk Bécsbe a repülőtérre. A ember ugye nem akar bundát vinni magával a trópusokra, viszont Bécsig egyfolytában esett a hó, én meg vacogtam a kocsiban félálomban. A reptéren minden simán ment, az első pozitív benyomás az Emirátusokról, hogy 32 kiló poggyászt lehet vinni, az Európában szokásos 20 helyett.

Jó tágas Boeingbe ültettek be, a felhajtható érintőképernyőn egy teljes médiacenter volt. 1500 cd, 500 film és egyéb cuccok közül lehetett válogatni. Persze mi inkább kábuldoztunk, mintsem hogy a filmeket lett voln
a időnk élvezni, mindenesetre elég hamar eltelt az öt óra Dubai-ig.

Dubai-ban újabb öt óra várakozás. Eddig ez volt életem "legfelhasználó-barátabb" repülőtere. Egyrészt ingyenes wifi van, másrészt tíz méterenként notebook-töltő állomások, és egy csomó relaxációs szék. Persze aki költekezni akart, annak ott voltak a Duty Free Shopok végestelen mennyiségben, elektronikai kütyüktől az ékszereken át az élelmiszerekig, valamint egy csomó büfé meg étterem. Miután kineteztük magunkat, és sétáltunk egy pár kört, elindultunk a terminál felé, ahonnan indult a trivandrumi csatlakozás. legalább egy kilométert kellett megtenni a reptéren, helyenként mozgó járdákon. Egyiken Ildikó fejen is állt, hogy valami jógaélmény is kapcsolódjon Dubai-hoz.

Eredetileg azt terveztük, hogy kiterítjük a matracokat és jógázunk egyet, de aztán ez valahogy elmaradt. Mikor odaértünk a 118-as terminálhoz, akkor felfedeztünk egy jó kis fagyizót. Bogyó mindenáron ki akarta próbálni, bár a reptéren is erőteljesen nyomatták a klímát, és én még nem olvadtam fel teljesen Budapest óta, a repülőről nem is beszélve, ott még pokrócban is fáztunk. Amikor Bogyó kiválasztotta a fagyit, a pultos csávó két kanállal összegyúrta egy nagy gombócba, és átdobta a haverjának, aki lecsapta a gombócot, és belekeverte a csokiszószt meg a kesudiót, aztán még egyszer feldobta, és ügyesen elkapta a kis papírtálkával, amibe kitálalta.

Erre elkerekedett a szemem, az én fagyim dobálását már le is filmeztem. Úgy döntöttek, hogy megfigurázzák még egy kicsit, és amikor bekeverte az ürge a vanilia és csoki fagyit az öntetekkel, akkor hirtelen kidobta apultból a hátam mögé. Utána fordultam, és akkor láttam, hogy a harmadik srác kiszaladt a pultból, és vagy négy méterről csont nélkül bezsákolta a fagyigombócot a papírkosárkába. A képen a fagyizsonglőr csapat. Ezek után már be kellett csekkolni, úgyhogy a repülőn fejeztem be a fagyi majszolását, majd újabb négyórás út következett Trivandrumig. Ez már kisebb gép volt, egy Airbus. Az érintőképernyő már kevesebbet tudott, és az ülés is szűkebb volt. Mindkét gépen ázsiai vega kaját rendeltünk, "A taste of things to come" jelszóval.

Az Emirates másik előnye (a viszonylag olcsó jegyárak mellett), hogy törekszenek a pontosságra. Mi is kb öt percet késtünk csak, és megérkeztünk Trivandrumba. Kerala - God's Own Country. A szokásos dél-indiai lazaság fogadott, az útlevélbe épp hogy csak benéztek. utána kezdődött a tülekedés a bőröndökért. Én már a gépről leszállva éreztem, hogy bedagadtak a lábaim, nem tett jót nekik a hirtelen klímaváltozás, az elmúlt napok hajszoltsága és a majd' 24 órás ücsörgés.

Végre-valahára megkaptuk a poggyászt, és amikor kiértünk a reptérről, megtaláltuk a taxisunkat is. Az ember az ilyen lazaság láttán általában arra van felkészülve, hogy valami biztos elmarad, vagy elfelejtődik, de itt valahogy spontán módon minden megtörténik, nem kell annyit rugdosni az embereket, mint otthon. Szóval bekászálódtunk a fehér Ambassadorba, és irány Kovalam.

Satya

A satyam az igazmondás elvére utal. Kössük ezt össze egy másik elvvel, amit úgy látom, manapság hajlamosak elhanyagolni az emberek, és ez pedig a felelősség-vállalás elve. Aki ismeri a karma törvényét, és komolyan veszi, az tudja, hogy nem jut előnyhöz azáltal, ha elhallgat valamit, vagy megmásítja a valóságot, hogy félrevezessen valakit. Ez kényelmes megoldásnak tűnik, de igazából a felelősség elkerülésének a szándéka motiválja az embert erre.

Pattabhi Jois kiemel egy másik védikus elvet, mégpedig azt, hogy az igazságot mások számára kellemes, elfogadható módon kell közölni. Ez azt jelenti, hogy nem kell mindenáron kritizálni, hibát keresni az igazság nevében, hanem azt is meg kell tudni ítélni, hogy a közlésünk előbbre viszi-e az adott ügyet. Csánakja szerint például nem érdemes egy ostobát (vagy büszke embert) felvilágosítani a hibáiról, mert ingerült lesz, és ránk támad. Szóval esetenként a hallgatás a bölcsesség jele, és beleillik a szatjam elvébe.

Patandzsali a 2.36-ban azt mondja, hogy aki tökéletesen gyakorolja a szatjam elvét, annak a cselekedetei meghozzák a várt eredményt, vagyis a szavai komoly potenciával fognak rendelkezni. Mit jelent ez? ha egy ilyen ember kijelent valamit, pl. vesz egy fogadalmat, akkor teljes mértékben meg fogja valósítani azt, mert elegendő akaratereje lesz hozzá. A tervei, kimondott vágyai is megvalósulnak. Sőt, ha egy olyan dolgot jósol, aminek bekövetkezése nem is rajta múlik, akkor az is igaznak fog bizonyulni. Az indiai kultúrában azt tartották, hogy Krisna beteljesíti a bráhamnák szavait, mivel ők sohasem hazudnak. Ha találsz egy ilyen embert, akkor hallgasd meg a szavait, és meg fogod látni, hogy megvalósulnak.

2010. február 3., szerda

Ahimsa

Úgy gondoltam, hogy írok egy pár gondolatot az öt jámáról és az öt nijámáról. Patandzsali mindegyikhez felsorol egy-egy áldást, vagy mondjuk inkább úgy, hogy misztikus képességet, amit elér az, aki tökéletesen gyakorolja. A további képességek a harmadik fejezetben találhatók, ahol a szamjamáról, vagyis a meditációról ír. Az persze magasabb szint, a jámát és nijámát pedig ugyebár az ászanák előtt mondja.

Pattabhi úgy kommentálja, hogy a mai korszakban annyira fejletlenek az emberek erkölcsileg és spirituálisan is, hogy elkezdhetik az ászanát még akkor is, ha nem tudják követni a tíz elvet, és majd menet közben kialakul. De azért érdemes némileg foglalkozni velük, megismerni, és megnézni, hogyan tudjuk az életmódunk részévé tenni. Szóval a 2.35-ös szútra szerint, annak a közelében, aki teljes mértékben gyakorolja az ahimszát, megszűnik minden ellenségeskedés.

Mit jelent maga az ahimszá? Erőszakmentességet, tettben, szavakban és gondolatban (de legalább az elsőben), önmagunk és minden más élőlény felé. Én a vegetáriánizmust kiemelném, mert ha az állatok ölését szponzorálod, elég nehéz erőszakmentességről beszélni. Plusz a hús fogyasztása nem csak súlyos karmával jár, hanem az ölés agressziója befertőzi a tudatodat az elfogyasztott táplálékon keresztül.

Én Swami Satyananda fordítását és magyarázatait használom, és itt példákat ad arra, hogy kinek sikerült maradéktalanul gyakorolnia az ahimszát a nagy szentek közül. Buddha például ki tudta békíteni a vitázókat, és a gyalázkodók is elhallgattak a jelenlétében. Patandzsali asramjában egy tányérból evett a tehén, kecske és tigris is. Gandhinak azonban, bár az erőszakmentesség politikájáról híres, úgy látszik, nem sikerült maradéktalanul gyakorolnia, mert gyilkosság áldozata lett. Más szenteket is említ, akik tragikus véget értek, pl. Krisztus, Mohamed vagy Maszúr szúfi szent, ami ara utal, mennyire nehéz maradéktalanul gyakorolni az ahimszát.

Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor ne is gyakoroljuk. Minél jobban sikerül, annál több belső békére teszünk szert, annál könnyebben tudjuk koncentrálni az elménket gyakorlás közben.

2010. február 2., kedd

Gregor Maehle Vol. 2.

Végre megérkezett! Utólag kiderült, hogy a hét eleji mérgelődésemnek igazából a saját figyelmetlenségem volt az oka, ugyanis a Bestsellers-nél rendeltem meg a könyvet, viszont a Pendragonnál akartam átvenni. Végül a Pendragonos üzletvezető járt utána, és átirányított a konkurenciához, hogy ott vár a könyvem. Úgyis bent voltam a belvárosban, úgyhogy egyből beszaladtam az Október 6. utcába, és meg is vettem potom 6500 Ft-ért az "Ashtanga Yoga - the Intermediate Series" című könyvet. Természetesen Gregor Maehle a szerző, és az alcím: "Mythology, Anatomy and Practice."

Az utóbbi időben elég sok részletet fordítottam az első kötetből, és mág távolról sem járunk a végén. Úgyhogy nem sietünk, majd szépen fokozatosan feldolgozzuk az első kötetet, utána pedig majd a másodikat is. Addig is némi előzetes a tartalomból, és aki belelkesedik, az megrendelheti magának. Az elején áttekinti a 8 lépcsőfokot filozófiai szemszögből, majd a 2. sorozat szerkezetét. Hét részre osztja a sorozat középső "testét", amivel én helyenként nem értek egyet. Én azt mondanám, hogy:

1. Gerinc-sorozat (dominánsan hátrahajlítás plusz egy kis csavarás) - Pásászanától az ardha-matszéndrászanáig
2. Csípőnyitó sorozat - Ékapáda-sírsászanától a Tittibhászanáig
3. Kartámaszok - Pincsha-majúrászanától a Nakrászanáig
4. A maradék - Vátájanászanától a Szupta-úrdhvapádavadzsrászanáig
5. Fejenállások

Utána elmagyarázza, hogy mi a 2. sorozat gyakorlásának a haszna, valamint azt, hogy mikor állunk készen arra, hogy elkezdjük. A bevezető után van egy "Roots" című filozófiai rész, ami szerintem nagyon hasznos. Azt gondolom, hogy azok az Astanga-gyakorlók is hatalmast lépést tesznek előre, ha elolvassák ezt a könyvet, akik már esetleg évek óta gyakorolnak, de következetesen ragaszkodtak az 1% elmélet elvéhez, és nem vitték túlzásba a filozófia tanulmányozását. Maehle a bevezetőben is arra hivatkozik, hogy Krisnamácsárja, akitől az egész rendszer származik, komoly hangsúlyt fektetett a filozófiára, a bhaktira és a magasabb elvek gyakorlására.

Egy egész részt szentel a szanszkrit nyelvnek, illetve a szerepének az Astanga gyakorlásában. Az ászana nevek mögötti mitológiával is részletesen foglalkozik, és ez a számomra egy nagyon érdekes téma, mert szerintem rendkívül sok archetipikus kapcsolatra bukkanhatunk abban, hogy a test miként alkalmazkodik az egyes ászanákhoz, illetve a tudatban milyen blokkok, berögződések húzódnak meg. Az én megértésemben az ászana a testen keresztül kifejezett odaadás, Isten felé fordulás.

Maehle elméletében a pózok szimbolikája négy csoportra oszlik: tárgyak neveit képviselő pózok, állatok neveit képviselő ászanák, emberi formákat képviselő ászanák, és isteni formákat képviselő ászanák. Amikor majd ezekről írok, biztos bőven fogom kommentálni a saját meglátásaimmal. Utána szinte mindegyik pózhoz társít egy-egy mítoszt az indiai mondavilágból. Végre!

Középső részként harminc oldalt szentel az anatómiának és a légzésnek, majd rátér az egyes pózok technikai leírására. A pózok jelentős részét egy Monica Gauci nevű szálkás nőci mutatja be, bár közben Maehle is megvillant egy-kettőt. Mindent összevetve hasznos kis könyv, és sokszor lesz idézve a blogban, de aki türelmetlen, az persze megrendelheti már most. Ha van dombornyomott hitelkártyád, akkor a legolcsóbban a Barnes & Noble oldalról lehet rendelni, itt több, mint 500 jógás könyvcím található. Ha nem tudsz interneten fizetni, akkor marad a Pendragon vagy a Bestsellers, és ott a boltban forintért átveheted, ha megjött.

2010. február 1., hétfő

Világméretű jóganap

A kis Atma Buda univerzumnyi méretűre duzzadt vasárnapra, és nem kevesebb, mint 85 jóginak adott helyet a jóganap óráinak kipróbálásához. Ehhez képest szépen elfértünk a két teremben, nem volt veszekedés, mérgelődés. Voltak hardcore jógások, akik 3-4 órát végignyomtak zsinórban, pedig szerintem nem voltak könnyű órák.

Az én óráimon nem voltak olyan nagy tömegek, úgy látszik már hírhedt vagyok, hogy túl kemények az órák, pedig ez csak elmeállapot kérdése. A reggel 8-as Hot Ashtangát kb 12-en csinálták végig, köztük 4 új ember, Istvánnál még többen voltak a Mysore órán. Tízkor ütött be a csúcs, mivel órarend szerint is Agni-jóga lett volna. A Hot teremben huszonegy-két ember, a másikban (mivel gyerekjógára nem jöttek), szintén lement egy Agni 15-tel. Nem volt külön befűtve, de az astangások már így is 30 fokra belehelték a termet.

Délben 2. sorozatot tartottam, István csípőnyitót. Aki hozzá nem fért be, az nálam kötött ki, úgyhogy ott is volt vagy egy tucat ember. Két hölgy életében először astangázott, és a reggeli 1. sorozatra két órát rápihenvén zokszó nélkül lenyomták a 2-est is. Szóval túl lehet ezt élni, mondom, hogy csak elmeállapot kérdése.

A déli óra után felmásztam Janihoz, aki a fenti kis kuckóban Yumeiho masszázsban részesítette az embereket. Néha lehallatszottak a kiáltásaim a női öltözőbe, miközben a feszültségeket szedte ki a meridiánjaimból. Általában jó a gerincem meg az izmaim állapota, de a stressz azért belopózza magát az életembe, és ezért talált is egy-két fájó pontot.

Némileg felfrissülve lementem a Kontakt jógára fotózni. Ez volt talán a legnépszerűbb óra az újak közül, úgyhogy mindenképpen betesszük az órarendbe márciustól. Az én Ironomra is sokan voltak kíváncsiak, köztük két srác is vállalta a megpróbáltatást. A napüdvözletek után egy jó kis Virabhadrászana-sorozattal kezdtük, majd amikor a lábizmaikat már kivégeztem, elkezdtük a csaturangát cifrázni. Az Astangában ugye az ember csak egy-egy légzésig van benne, és nagyon hasznos, ha egy kicsit tovább kitartjuk, egy kézzel, egy lábbal, vagy éppen láb nélkül.

A kar-mell edzés után volt egy hasizom-blokk, ezt is nagyon értékelték. Utána rámentünk a hátrahajlítókra (István is éppen azt nyomta a szomszédban, de páran meghátráltak a közepénél). Nálam kibírták, de biztos lesz holnap izomlázuk, még nekem is, már most érzem. Csináltunk vagy öt hidat (egy kézzel, egy lábbal, könyökkel stb.), és utána háromféle kézenállást. Úgy látom, hogy népszerű az ilyenféle erősítő gyakorlás, és bele is tudtam csempészni egy-két 3. sorozatos pózt. A legdurvábbakat persze még nem sütöttem el, majd a Kálvinon. Kell a fokozatosság, hogy minél többen tudjanak alkalmazkodni az órához.

Este hatra már én is megfáradtam egy kicsit, meg az emberek is. Végignyomtuk még a Classic 84-et, de ebben azért van egy jó pár olyan ászana, amit nem olyan könnyű megközelíteniük még a haladóbb gyakorlóknak sem. Szerintem ezt az órát egyelőre nem fogjuk betenni az órarendbe, inkább marad a Kontakt meg az Iron újfajta órának, aki változatosságra vágyik. persze sokan követelnének még több Agnit, meg Astangát is, majd annak is próbálunk eleget tenni. Ezeknek persze az a sajátosságuk, hogy kötött a program, míg a Kontakton sokat lehet variálni, és jó kapcsolatépítő program. Az Ironon szintén sokat fogok kísérletezni. Nem csak az erőre fogunk rámenni, de bizonyos területek nyitására is egy-egy alkalommal. Dev Kapil mondta, hogy a jógi mindenhol tud gyakorolni, a tűzben is, meg a jeges vízben is. Én hozzátenném, hogy a jóginak mindenre készen kell állnia, 108 napüdvözletre vagy 108 dropback-re is.

Egy-egy kötött program mindenképpen rendelkezik bizonyos korlátokkal, és nekem az az álláspontom, hogy a jóga egy eszköz, amelynek a kelléktárából mindenki válogathat annak megfelelően, hogy milyen célokat szeretne elérni. Éppen ezért szeretnék mindenkit hozzásegíteni ahhoz, hogy minél sokoldalúbb tapasztalatokat szerezzenek, és rátaláljanak a saját útjukra, megtalálják a jógának azokat az aspektusait, amelyek a számukra a legvonzóbbak. Mindenkinek köszönöm, aki eljött a jóganapra, és remélem, még sokat fogunk együtt jógázni 2010-ben! Itt pedig megnézhetitek a fotókat.

2010. január 31., vasárnap

I See You

Valahogy december óta benne van a levegőben az Avatar képi világa és mondanivalója. Amellett, hogy rekordot döntött a film, mind elkészítési költséget, mind forgalmat illetően, nem csodálkoznék, ha a Star Wars-hoz hasonló kultusz kerekedne belőle. Az "I see you" ("Látlak téged") jelmondat már kezd lassan szállóigévé válni. Na'vi nyelven ugyanis arra értik ezt, hogy "látom a lelkedet, beléd látok, érzem, hogy mire gondolsz." A filmben a mondat a kultúrák, civilizácók közötti szakadék áthidalását jelképezi, amikor Jake és Neytiri egymásra találnak, és "megérzik" a közös értékeket, amelyek megmentése érdekében Jake hajlandó a saját fajtáját is kirúgni a Pandoráról.

Mostanában minden nap jön az órákra egy-két külföldi, és amikor lehet, igyekszem angolul tartani az órákat, hogy ne érezzék magukat elhanyagolva. A magyarok egyrészt tudnak angolul, másrészt már vágják a témát, úgyhogy nem torpannak meg, ha éppen angolul osztogatom az utasításokat. Nekem viszont jó gyakorlás, ha netalántán egyszer majd angolul kell valahol workshopot tartanom a jövőben. Na'vi nyelven egyelőre mág nem vállalok jógaórát :-). Nem is lenne olyan könnyű ezeket a négyméteres langalétákat igazgatni, bár úgy tűnik a csípőjük elég nyitott. Az egyik kedvenc jelenetem, amikor koncentrikus körökben ülnek a Lelkek Fája körül, és a főpapnő énekére ritmusosan köröznek a felsőtestükkel törökülésben. Tiszta Kundaliní-jóga!

A na'vi méretben szereztem most némi gyakorlatot, mert egy hete szinte majdnem minden nap jár hozzám egy kanadai férfi, aki Peter névre hallgat, és a legnagyobb emberek egyike, akikkel eddig találkoztam. Lefelé néző kutyában majdnem az orromig ér, vagyis mintegy másfélszer akkora, mint én. A hamstringje egy kicsit kötött, de nagyon lelkesen tolja a gyakorlást, úgyhogy mire Kanadába visszatér, egész jól kilazul. Remélem, ott is majd folytatja szépen.

A másik vendég, akiről a címbeli mondatot apropóztam, csütörtökön jött. Elektrának hívják, és olasz. Óra elején kijelentette, hogy "No speak Hungarian, but I see you". Ok, mondtam, és angolul tartottam az órát. Mondjuk ebben az esetben nem sokra mentem vele, mert azt sem nagyon értette. Úgyhogy maradt a lélek-kommunikáció.

Közben elmerengtem, hogy valóban, a legszerencsésebb dolog, ha a gyakorló teljesen nyitott a tanárra, és az elméjével is rákoncentrál, ráhangolódik. Nagyon sok üzenet nem a szavakon és az érintésen keresztül megy át, hanem pusztán a két személy jelenléte, együttes gyakorlása közben, tudat alatt történik. Tulajdonképpen az oktató is egy csatorna, aki a jóga igazságát képviseli a számunkra, de a Felsőlélektől, Istentől jön az, amit közvetít (feltéve, ha félre tudja tenni az egóját az útból).

Ha a gyakorlók nem figyelnek oda, az elméjük elkalandozik, akkor az oktató is érzékeli az energia szétszóródását, és ez őt is zavarja a "csatornázásban". Ha viszont jó összhangban vannak, akkor mindkét fél számára felemelő, megvilágosodás-szerű élmény egy jó jógaóra. Én az elmúlt héten nagyon sok energiát kaptam az óratartásból. Mivel megfáztam a jó kis ropogós hidegben, és az utóbbi időszak stresszmennyisége is leterhelt, napközben jobbára zombiként ténferegtem ide-oda, a jógaórák alatt viszont felélénkült a tudatom, és erős ösztönzést éreztem arra, hogy a maximumot adjam ki magamból. Esténként persze a feleségem is megriadt attól, ahogy kinéztem, mikor hazajöttem, és a dupla adag ginzeng ellenére egész héten totál álom nélkül végigaludtam az éjszakáimat. A vasárnap lesz az igazi próba, hogy mennyire tudják a tanulók a lelket tartani bennem, feltéve ha ők is meg én is el bírunk evickélni az Atma Budáig ebben az irdatlan nagy szibériai hóesésben. Na kkor a végére még egy I see you videóklip, és mindenkinek pandorai időjárást kívánok!

2010. január 30., szombat

Dutyi-dili

Már decemberben megrendeltem Maehle második sorozat-könyvét, és fel is hívtak a Best Sellers-ből, hogy megjött. Persze hétfőn, mikor odamentem, egy órát keresték, mégsem találták, valami gikszer történt. Úgyhogy még várni kell vele, de egyelőre az első részből is van még fordítanivaló. Ehelyett szerdán megkaptam Ricsitől a "Convict Conditioning" című könyvet. Ricsiék most nyomultak kint egy hónapot Indiában, és mág akarnak menni, plusz Adri komolyan gondolkodik a jógaoktatói kurzuson. Elég nagy az érdeklődés, úgyhogy aki szeretne jelentkezni, az minál előbb írjon nekem emailt. Jól tolják az Astangát, látszik, hogy nem "izomagyúak", hanem a belső fejlődésre is odafigyelnek.

Szóval a könyv. Amióta év vége felé felmerült bennem a gondolat, hogy kellene egy kis erőnléti képzést is tartani a jógásoknak, főleg az Astangásoknak, azóta keresgélem a megfelelő gyakorlatokat a Youtube-on, és eldöntöttem, hogy márciustól elkezdek heti egyszer egy Iron yoga-órát tartani. Ezen főleg erősítő gyakorlatok lesznek, minden, ami az elmét kibuktatja. Ugyanis az Agni és az Astanga-óra előre kiszámítható, aki már párszor volt, annak ez elméje nagyjából rááll, hogy mi várható. Ez valamelyest könnyebbé teszi ugyan a gyakorlást, de szerintem a fejlődést bizonyos szempontból megnehezíti, mert nincsenek váratlan kihívások, új helyzetek, amikhez a testnek és az elmének alkalmazkodnia kellene. Most majd lesznek.

A könyv szerzője Paul "Coach" Wade, aki 19 évet töltött Amerika legkeményebb börtöneiben, és ott fejlesztette ki, illetve tanulta el a saját testsúllyal végzett edzésnek ezt a módszerét, amit Convict Conditioningnek, vagyis Bűntetett-edzésnek nevezett el. Wade leszögezi, hogy a gyakorlatok által az emberi testből kihozható a maximális potenciál, miközben persze az izmok nagyok is lesznek, de nem olyan aránytalanok, mint a szteroid-függő, hormonzabáló kondigépező testépítőké.

Lehangoló véleménnyel van a modern body-building módszereiről, amivel hajlamos vagyok egyetérteni. A kigyúrt testépítőkkel általában sokkal több gondom szokott lenni, mint pl. egy harcművésszel, vagy artistával, akik szintén erősek, de nem kötöttek az izmaik, és nincs annyi ízületi és anyagcsere-problémájuk, mint ezeknek a tesztoszteron-raktáraknak.

Coach módszere az "Old School" Calisthenics-nek nevezett testgyakorlási rendszer továbbfejlesztése. Ez a rendszer saját testsúly mozgatásával végrehajtott erősítő gyakorlatokból áll, amilyeneket a spártai katonák, a görög atléták és a római gladiátorok használtak fel az életben maradásra. Nyilván Wade közegében sem volt mindegy, hogy préda vagy, vagy pedig csúcsragadozó, gondolom mindenki látott már egy-két filmet az amó börtönéletről.

Itt tényleg élet és halál kérdése az erőnlét, és szerintem az Astangában sem mindegy. Mondhatám azt is, hogy két irányzatra osztható az Astanga-gyakorlók tábora. A soft vonalnak nincs izomereje, se karban-vállban, se hasban és bandhában, így legfeljebb csak vonszolják magukat a vinyászákban előre-hátra. Ez egy idő múlva szerintem unalmas, és az alapötlet az, hogy ha rendesen csináljuk, akkor előbb-utóbb a megfelelő izomerőnek és bandha-tudatosságank ki kellene fejlődnie.

A hardconre astangások arra törekszenek, hogy minden egyes vinyászájuk tökéletes legyen, kézenállásból induljon, és a lábat a talajhoz nem érintve valósítsák meg az előre- és hátraugrásokat. Nem tudom például, hányan kísérleteztek már azzal, hogy az 5x5 légzéses návászanák között felmenjenek kézenállásba. Két képviselőjét azért ismerem a hard style-nak, Szabi és Balázs, de nálunk is egy-két lány kezd már ráállni a tisztességes vinyászákra.

Szóval ebben segítenek Wade gyakorlatai, úgyhogy egy párat máris átemeltem az Iron yoga eszköztárába, de lesznek még izgalmas dolgok. Wade hat gyakorlatra épít, amikhez minimális felszerelés kell, jobbára csak a saját tested:

1. Fekvőtámasz (csaturanga): A legtöbb embernek sajnos nem megy a rendes csaturanga, de erről majd még írok részletesebben. Van, aki úgy, ahogy van, lecsalja és egyből felfelé néző kutyába ugrik hátra, mert se vállizma, se mellizma nincsen. Szóval érdemes gyakorolni. Wade rendszerében mindegyikhez kapcsolódik egy csúcsgyakorlat, ennél az egykezes fekvőtámasz az.

2. Guggolás (Utkatászana). Több póznál is hasznos, nem csak a négyfejű combizmot erősíti meg, hanem az Achillest is nyújtja, hogy például a sarok felemelése nélkül meg tudjuk csinálni a Pásászanát. A csúcsgyakorlat az egylábas guggolás (sarokkal a földön), miközben a másikat vízszintesen tartod.

3. Lábemelés lógva. Eddig ezt csak tenyér-támasszal gyakoroltam, utthita-dandászana néven, de a Kálvinon majd bordásfalon lógva is belevesszük a programba. Nagyon hasznos hasizom-erősítő gyakorlat. Wade szerint, aki vízszintesen tudja tartani a kinyújtott lábát, az király, aki pedig még följebb emeli, az egyenesen isten!

4. Egykezes húzódzkodás. Ez nem igazán szerepel a jógában, bár egy pár bicepsz-gyakorlatról írtam a múltkor. Mindenesetre a bordásfalon majd kísérletezek, mert pl. tuti nagyon jó csukló-erősítő, és sok embernek gondja van a csuklójával a vinyászák és a kartámaszok során.

5. Hídpóz: alapvető Astanga-műsorszám, Wade rendszerében a hídból felállás és a dropback a csúcs, mi azért tudjuk, hogy lehet még cifrázni, és meg is fogjuk tenni az Iron-órán.

6. Egykezes kézenállás. Ez az 5. sorozat első eleme, és valóban nem árt, ha jó alaposan megszokjuk a kézenállás minden változatát. ha tetszik, fekvőtámaszozni is lehet a kézenállásban, vagy akár egy kézen, ahogy Wade javasolja.

Szóval van anyag bőven. Nekem azért tetszik, mert szeretném, ha több srác jönne jógára, és végre belátnák, hogy ez nem a feszülős gatyában virító aerobic-pipik műfaja, hanem igenis komoly, teljes értékű rendszer. Még ma is azt tapasztalom, hogy a csajok sokkal többet kibírnak, mint a fickók, és bár az Iron óra erőnlétileg igen kemény lesz, még mindig nem fogok csodálkozni, ha a fele társaság lány lesz. A saját testsúlyos gyakorlatok nagyon szép, arányos testet fejlesztenek, a férfiak férfiasak lesznek tőle, a nők pedig nőiesek maradnak, de azért alkalomadtán le tudnak keverni egy jókora pofont, ha kell.

A másik előnye ezeknek a gyakorlatoknak az, hogy az erősítés mellett nyújtanak is, és nem kötelező dinamikus ismétléseket végezni, hanem ki is lehet tartani. A Jóga-szútra szerint az erőnek és a hajlékonysának egyensúlyban kell lennie, és az Iron jóga plusz az Astanga ezt harmonikusan biztosítja. Persze annak is igaza van, aki marad csak az Astangánál, csak könyörgöm, ne trógerkodja el a vinyászákat! A képen Yoda mester képzi Luke-ot az egykezes kézenállásban. Magamról is felteszek majd ilyet hamarosan, egyelőre csak falnál megy. És egy videó, amiből látszik, hogy azért nem olyan könnyű a návászana-kézenállás kombináció!