Szama-vriksászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Szama-vriksászana (függőleges kézenállás)

Dristi: Nászágrai (orrhegyre)

A kézenállás-sorozat következő póza a függőleges kézenállás. Mindannyian tapasztaljuk, hogy ha a kézenállást teljesen függőleges, egyenes gerinccel próbáljuk végrehajtani, akkor nehezebb egyensúlyozni, mintha enyhe ívet hagynánk benne. Ezt nevezzük vállszögnek, ugyanis a törzs és a karok szöge ilyenkor valamivel kevesebb lesz, mint 180 fok. A szama-vriksászana végrehajtásánál azonban nem csak a törzset kell függőleges helyzetbe hozni, hanem a nyakunkat is. Tehát a tekintet nem a földre irányul, hanem szemmagasságban vízszintesen van, illetve egészen pontosan az orrhegyünkre tekintünk.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre ugorjunk fel lefelé néző kutyapózból kézenállásba, majd az egyensúly stabilizálása után egyenesítsük ki a nyakunkat függőleges helyzetbe. Végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Astau: Kilégzésre ereszkedjünk le csaturanga-dandászanába, minél kevésbé csapódva be a talajba.

Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Aktív elengedés technikája

A fellendüléskor (illetve haladóbb gyakorlók esetében a kézenállásba történő kiemeléskor) meg kell feszítenünk a testünket, majd a karok megfelelő irányú tolásűával ki kell oltani a lendületet, és stabilizálni kell a függőleges helyzetet. A stabilizáció után némileg ellazíthatjuk a vállöv körüli izmokat, hogyha sikerült a csontokat (alkar, felkar, törzs) pontosan egymásra támasztva elérni az egyensúlyi helyzetet. A relaxáltabb végrehajtás azt eredményezi, hogy hosszabban tudjuk kitartani a pózt és jobban tudunk figyelni a légzésünkre.

Rávezető változatok

A függőleges nyakú kézenállást érdemes először a falnál gyakorolni, hassal ás háttal is a falnak. Mindkét esetben igyekezzünk csak a sarkunkkal, illetve a lábujjainkkal támaszkodni és függőlegesen tartani a törzsünket. Utána elkezdhetjük a gyakorlást fal nélkül is, igyekezve kiterjeszteni az időtartamot öt légzésnyire vagy még tovább. Haladó változat: kiemelés kézenállásba, melyet később részletezünk.

Egészségügyi hatások

Stimulálja az agyalapi mirigyet

Szabályozza a testsúlyt

Stimulálja a pajzsmirigy működését, ezáltal javítja az anyagcserét

Stimulálja a mellékvese működését, így csökkenti a felszabaduló stresszhormon (kortizol) mennyiségét

Erősíti a felsőtestet és a vállövet

Csökkenti a fejfájást

Javítja az emésztést és az ürítést

Javítja a hangulatot

Ellenjavallatok: csukló, könyök és váll sérülései, egyensúlyozási zavarok, magas vérnyomás, magas nyomás a koponyaűrben vagy a szemüregben, zöldhályog, menstruáció, hasi sérvek vagy friss műtétek.

Dvésa - az ellenszenv

Felirat hozzáadása

Ez a klésa a ragaszkodás ellentétpárja: ami nem tetszik, vagy amivel kapcsolatban negatív élményeink vannak a múltból, az iránt ellenszenvet érzünk és fejezünk ki. Az ellenszenv érzése azonban nem csak hiábavaló, hiszen ahelyett, hogy csökkentené, inkább növeli a szenvedésünket, egy negatív érzelem dédelgetése pedig még több szenvedést okoz. Amíg a ragaszkodás azt okozza, hogy "kedvező" (legalábbis számunkra kedvező) címkéket aggatunk a dolgokra, érzéktárgyakra, élményekre, élethelyzetekre, addig a dvésa pontosan a negatív címkék sokaságát jelenti.

Biztosan volt már dolgunk olyan emberrel, aki mindenben csak a rosszat, a negatívumot látja. Az ilyen emberek leszívják az energiánkat, és depressziósak, frusztráltak leszünk a társaságukban. Energiavámpírnak is nevezik őket, mert mindig panaszkodnak. Ehelyett a pozitív élmények előtérbe helyezése, lehetőleg minél kevesebb ragaszkodással, csökkenti a szenvedésünk mértékét. A karma olyan, mint egy hullámvasút, néha az élvezetes események vannak előtérben, néha pedig a szenvedés. De mindkettő átmeneti, és e kettősségen csak úgy tudunk felülemelkedni, ha az öröklétre, a spirituális szintre koncentrálunk.

A fájdalmas élmények elkerülésére tett erőfeszítés éppannyira hiábavaló, mint az élvezetek hajszolása, hiszen mindkettő a karmánk gyümölcseiként nyilvánul meg, és többé-kevésbé elkerülhetetlenek. A világ az egyensúly felé törekszik, ami azt jelenti, hogy a szenvedés és élvezet váltakozik. Akkor tudjuk a legjobban egyensúlyban tartani őket, ha semlegessé válunk a váltakozásuk iránt. Ha hajszoljuk az élvezeteket, és kerülni akarjuk a szenvedést, akkor egyre több lesz a szélsőség az életünkben, és ez már önmagában is szenvedést okoz. Nem hiába hirdette Buddha az arany középutat, mint a rágától és a dvésától való megszabadulás módszerét.

A lótuszok színei

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"12a Gyakorlat: Mindegyik bídzsáksarát mondjuk ki csakránként négyszer, és tegyük hozzá a szirmok színeit

Eddig minden egyes tő-mantrát háromszor mondtuk bele minden egyes csakrába. Ha a megfelelő gyakorlás által képessé váltunk a légzésünk lelassítására, most már átválthatunk arra, hogy minden egyes lótuszba négyszer mondjuk bele a mantrát, felfelé és lefelé úton is. Legyünk biztosan, hogy nem ambícióból kezdjük el, hanem azért, mert készen állunk erre a lépésre. Ha túlzottan melegünk kezd leni a gyakorlás közben, ez annak a jele, hogy túl gyorsan mentünk, és túl messzire. Amint egyre jobban lelassul a légzésünk, egyre kevesebbet lélegzünk ki egy időegység alatt. A kilégzésnek hűsítő hatása van: a testünk hőt ad le kilégzéskor. Tehát, ha lelassítjuk a légzésünket, akkor fel fogunk melegedni.

Ez nem feltétlenül rossz jel. Abban az esetben jó, ha a pitta agnivá alakulása időzi elő, de ha csak a pitta túlfokozódása idézi elő, akkor nem segít. A felfokozott pittát az olyan jelek alapján ismerhetjük fel, mint az ingerültség, rossz alvás, a hirtelen természet, dührohamok, gyomorsavasság, amikor felébredünk és melegünk van, és a kényelmetlenség vagy klausztrofóbia érzése meditáció közben. Ha e szimptómák bármelyike jelen van, akkor ne lassítsuk tovább a légzésünket, hanem ehelyett igyekezzünk megnyújtani azt. A meditációnak nem tehernek, hanem az öröm forrásának kell lennie. Ha nem fedezünk fel a felgyülemlett pittára utaló jeleket, akkor hozzáadhatjuk a negyedik tó-mantrát csakránként. Ekkor a sorrend így fog kinézni:

LAM-LAM-LAM-LAM

VAM-VAM-VAM-VAM

RAM-RAM-RAM-RAM

JAM-JAM-JAM-JAM"

HAM-HAM-HAM-HAM

ÓM-ÓM-ÓM-ÓM

felfelé menet, és

ÓM-ÓM-ÓM-ÓM

HAM-HAM-HAM-HAM

JAM-JAM-JAM-JAM

RAM-RAM-RAM-RAM

VAM-VAM-VAM-VAM

LAM-LAM-LAM-LAM

lefelé menet."

Rága - a ragaszkodás

A következő klésa a rága, mely természetesen szoros kapcsolatban áll az aszmitával, vagyis az egoizmussal. Spirituális lényként ugyanis nem fogsz semmihez sem ragaszkodni, ezért a ragaszkodás csak akkor tud szenvedést okozni neked, ha tévesen azonosítod magad a testeddel vagy az elméddel. Ebben az esetben ugyanis elkezdesz ragaszkodni azokhoz az érzéktárgyakhoz, melyek örömöt okoznak neked, de valójában az érzéktárgyak iránti ragaszkodás inkább szenvedést okoz, mintsem boldogságot.

Hogy miért okoz szenvedést a ragaszkodás? Azért, mert az érzékszervek és az érzéktárgyak közötti kapcsolat átmeneti, valamint az érzékszerveink képessége, hogy élvezzük az adott érzéktárgyat, szintén korlátozott. Vagy azon aggódunk, hogy el fogjuk-e veszíteni az imádott érzéktárgyat, vagy az érzékszervünk és az elménk felmondja a szolgálatot, és ugyanaz a tevékenység, ami korábban örömöt okozott, most már csak szenvedést okoz. Meddig tudnánk például enni a kedvenc ételünket? Egy bizonyos mennyiség után már rosszul leszünk tőle, és abba kell hagyni. Ugyanez igaz a szexre is. Az érzékek és érzéktárgyak kapcsolata átmeneti, mivel mindkettő anyagi, mi pedig nem vagyunk azonosak az anyaggal. Következésképpen az érzéktárgyak iránti ragaszkodás nem képes valódi boldogságot okozni.

A rága, vagyis ragaszkodás felszámolását az elengedés gyakorlásával kezdhetjük el. Beletörődünk, elfogadjuk az érzékszerveink és az érzéktárgyak kapcsolatának átmenetiségét, és így csökken a sóvárgás az érzéktárgyak elérése iránt, valamint az érzéktárgyak elérésekor tapasztalt röpke öröm. Az érzékszervek és az érzéktárgyak kapcsolata önmagában nem megvetendő, de meg kell tanulni ragaszkodás nélkül kezelni e kapcsolatot.

A meditáció és a halál-közeli élmény

Felirat hozzáadása

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Másfelől viszont az elme módosítja az érzékszervi ingereket (vagyis a világot, ahogy azt felfogjuk). Gondoljuk végig a következőt: Annak érdekében, hogy módosítani tudja az érzékszervi információkat és befolyásolja a világot, az elmének kis egységekre kell bontania az élmények folyamát, amit időnek nevezünk. Így jön létre az időérzékelés. Sőt, még tovább szeretnék menni, és azt mondani, hogy az elme operációs rendszerként használja az időt, mely nélkül képtelen lenne az érzékszervi információk (a világ) interpretálására. Ez meglehetősen izgalmas, nem? Minden szőrszálam égnek áll, miközben ezt írom!

Tehát a dháraná mesterkulcsa abban rejlik, hogy a halál-közeli élményt kell szimulálni. A halál-közeli élmény során megértjük, hogy már nincs időnk arra, hogy az elménket használjuk (mert pár másodperc múlva úgyis meghalunk), és ezért az agy felfüggeszti az elme működését bizonyos erős neurotranszmitterek kiválasztása segítségével. Ezáltal hirtelen visszakerülünk az eredeti természetünkbe, a tudatba (míg előzetesen az elmébe és a világba vetítettük ki magunkat). A meditációs technikánknak ezen a szintjén először felfüggesztjük az érzékszervekből bejövő összes információt (pratjáhára) és felvesszük a meditáció különböző elemeit (mint például a szirmok száma és színe, az eleme, a jantra színe és formája), míg az elme fel nem veszi a látó ( a tiszta tudat) szvarúpáját (saját formáját). Ha túl sok labdát adunk a zsonglőrnek, vagy túl sok ütemet a táncosnak, amire mozognia kell, az elméje felfüggesztődik és felveszi a tudat formáját. Ez azt jelenti, hogy úgy fog tűnni, hogy minden egyidejűleg történik, és az idő fel van függesztve. Így tudunk belépni a misztikus állapotba.

Természetesen ez a módszer nem "könnyű", a szó valódi értelmében. Mint ahogy a jóga-ászana és jóga-pránájáma esetében is, ahogy az előző könyveimben mutattam, A jóga-meditáció bizonyos mennyiségű munkát igényel. De az eredmény megéri az erőfeszítést! Az erőfeszítés meghálálja önmagát! Azt is vegyük észre, hogy ugyanezek a jógikus elvek a jóga mindhárom rétegében érvényesek. Patandzsalí jógájában teljességgel lefoglaljuk a testünket, a légzésünket, az érzékeinket és az elménket. Mivel a gyakorlás elvei ugyanazokra a szent elvekre épülnek, az egyik előkészíti és támogatja a másikat. Ha készen állunk arra, hogy végigmenjünk az úton, itt meg fogjuk találni a misztikus megtapasztalás elérésének tudományos pontosságú módszerét."

Aszmitá, avagy az egoizmus

Patandzsalí szerint a második klésa, vagyis szenvedést okozó tényező az aszmitá, vagy én-ség, egoizmus. Az aszmitá az avidjá, vagyis a tudatlanság következtében alakul ki, hiszen valamilyen módon tapasztaljuk azt, hogy létezünk, de nem tudjuk, hogy kik vagyunk valójában, vagyis nem ismerjük eredeti, spirituális természetünket, "tiszta egónkat". Így a feltételekhez kötött természetünk által diktált hamis azonosságokat vesszük fel egymás után. Mivel a feltételekhez kötött természetünk és a karmánk is állandóan változik, a hamis azonosításaink is ennek megfelelően váltogatják egymást. Vagyis nem állandóak. Míg, ha megismerjük eredeti természetünket, ami a tudat, akkor rájövünk, hogy az állandó és változatlan.

Valójában a lélek az állandóságot, az öröklétet keresi, és a múlandóság, az átmenetiség szenvedést okoz neki. Ez majd a következő két klésánál is nyilvánvaló lesz.

A tudat hamis azonosságai háromféle kategóriába eshetnek: az első a fizikai azonosítás, melynek során az ember azonosíthatja magát a testével és annak kiterjedéseivel vagy a hozzá tartozó tárgyakkal, az érzékszervei számára rendelkezésre álló, vagy általa birtokolt tárgyakkal. Például valaki jobbnak gondolja magát mint a másik, mert egy méregdrága sportkocsit birtokol. Ilyenkor az összehasonlításból is származhat szenvedés, mert ha másnak még drágább autója van, akkor ő irigy lesz. A fizikai test átmenetisége és az ellene való közdelem is sok szenvedés forrása lehet, például a testkép- vagy evési zavarral küszködők esetében.

A második kategória a mentális azonosítás. Azonosíthatjuk magunkat az elménkben felmerülő gondolatokkal, érzelmekkel, állapotváltozásokkal, eszmékkel, ideológiai vagy vallási meggyőződéssel. Érdekes dolog, hogy akik erősen hisznek egy eszmében, legyen az akár politikai nézet, egy vallásos irányzat vagy életmódbeli sajátosság, gyakran hajlamossá válnak arra, hogy fanatikusan vitatkozzanak a nézeteikről, és kinevetik vagy lenézik azt, aki más állásponton van. Az ilyen jellegű fundamentalista mentális azonosítás sok konfliktusra adhat okot, sőt, mivel az elme is változik, előfordulhat, hogy a meggyőződésünk hirtelen megváltozik, és pontosan az eddigi ellentétét kezdjük gondolni vagy vallani.

Az egoizmus harmadik fajtája a kezdő spiritualisták sajátja, akik elméletben nagyon fejlettnek gondolják magukat, de a valóságban még nem szabadultak meg a hamis egó hatásától, és így a spiritualitásban is még hosszú utat kell bejárniuk. Ők a közbülső állomásokat hajlamosak végső állapotnak tekinteni. Gyakran idealizálják Istent és a hozzá fűződő viszonyukat, és megtapasztalásaikban sokkal több a képzelgés, mint a valós spirituális élmény.

Az egó rétegeinek lehámozása hosszadalmas feladat, nagy türelmet, őszinteséget és alázatot igényel. 

A tárakszvászana hatásai

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A tárakszvászana megkönnyítésére szintén használhatjuk a falat, ilyenkor a falnak háttal megyünk fel kézenállásba, de egy kicsit távolabb vannak a tenyereink a faltól, mint az egyenes kézenállásnál. Majd a lábainkkal lesétálunk a falon, és felvesszük a skorpió-pózt. Egylábas változatban is ugyanígy járunk el. A tárakszvászana fal nélküli gyakorlásában az a nehézség, hogy a súlypontunk magasabban van, mint az alkartámaszos skorpióban, így nehezebb megtalálni az egyensúlyt. A kulcs a vállak és a mellkas pozíciója. Ha túlzottan előrevisszük és kiemeljük a fejünket, akor vissza fogunk esni lefelé néző kutyapózba, míg ha a mellkas túlzottan hátul marad, akkor esélyes, hogy átfordulunk, és hídba érkezünk.

Haladó változat: Mint ahogy a skorpió póz esetében is megtehetjük, hogy a vállakat nem a tenyerek, hanem a könyökök felé visszük, és teljesen kifeszítjük a vállízületet (hollowback), úgy a kézenállásos verzióban is megtehetjük ezt. A térdeket vissza lehet egyenesíteni, vagy behajlítva is maradhatnak, de a vállszöget maximálisra nyitjuk. Ehhez nagyon erős váll-, törzs-, és hátizmok kellenek, és megfelelő mobilitás a vállövben. Ezt a változatot hollowback vagy mexikói kézenállásnak nevezik. A klasszikus tárakszvászana kivitelezését úgy nehezíthetjük még, hogy ujjvégeken hajtjuk végre, vagy bokasúlyokat teszünk a lábainkra. Az egykezes változat is elképzelhető, bár a kivitelezése nagyon nehéz.

Egészségügyi hatások

Nyújtja a testünk elülső oldalát, különösen a mellkast, nyakat, gerincet és a hasat

Erősíti a karokat, vállakat és a hátat

Stimulálja a tüdőt és a hasi szerveket

Erősíti a vér áramlását az agy és a végtagok felé

Stimulálja a nemi szerveket, így elősegítheti a termékenységet

Fejleszti az erőt, hajlékonyságot és az egyensúlyérzetet

Fejleszti a törzserőt

Megnyitja a szívet ás a mellkast

Fejleszti az egyensúlyt, koncentrációt és az önbizalmat

Ellenjavallatok: terhesség, menstruáció, magas vérnyomás, magas nyomás a szemüregben, a csukló, könyök vagy vállak sérülései, gerincproblémák.

A tárakszvászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Aktív elengedés technikája

A kézenállásban végrehajtott skorpió-póz (tárakszvászana) egy bizonyos szempontból könnyebben kivitelezhető, mint a teljesen egyenes kézenállás. Ugyanis ha nincs elegendő törzserőnk vagy egyensúlyunk, akkor az egyenes kézenállásban is hajlamosak vagyunk hajítani a derekunkat és a 180 foknál kisebb vállszöget fenntartani (banán- agy kifli-kézenállás). Ez pedig már egy átmenetet jelent a tárakszvászana és a haszta-vriksászana (egyenes kézenállás) között. Természetesen az egyenes kézenállás begyakorlása után érdemes elkezdeni a tárakszvászana gyakorlását. A pózban egyidejűleg kell hátrahajlítani a derekunkat és a lábunkat, valamint előrevinni a fejünket és a vállakat, mint a skorpió-pózban. Szintén párhuzam az alkartámaszos skorpióval, hogy a karok itt is előredőlnek, vagyis a vállunk előrébb kerül, mint a tenyerünk. Az alkartámaszos skorpióban a felkar ugyanígy előredől, viszont az alkar stabilabb alátámasztást biztosít. A testünket a fejünk búbjától a lábujjakig hátrafelé hajlítjuk, mintha egy hengerre igyekeznénk rátapasztani. Egyidejűleg igyekszünk felpillantani a lábujjakra és a fejünket előre, illetve felfelé vinni, valamint a lábujjakkal is nyújtózkodunk a fejtető irányába. Ilyenkor a kinyújtott karokon stabil egyensúlyt tudunk találni, és még kevésbé fogunk kidőlni a pózból, mint az egyenes kézenállásánál. A gerincfeszítő izmokat és a farizmokat aktiváljuk, míg a csípőnyitókat és a hasfalat teljesen kifeszítjük. Ha megtaláltuk az egyensúlyt a pózban, és hosszú ideig ki tudjuk tartani, akkor már ellazíthatunk minél több izmot a törzsünkben, és a gravitációra bízhatjuk a póz mélyítését. A tárakszvászana B póznál a kinyújtott lábunkban több izom-aktivációt kell meghagyni, hogy felfelé tudjuk nyújtani azt.

Rávezető változatok

A tárakszvászana begyakorlásához a következő pózok kivitelezését kell előzetesen megtanulni: haszta-vriksászana (egyenes kézenállás fal nélkül), pincsha-majúrászana (pávakakas-póz), és vriscsikászana (skorpió-póz). A tárakszvászana B-hez érdemes még gyakorolni az ollózó kézenállást is a következők szerint: Lendüljünk fel úgy, hogy a lábaink haránt-spárgában (hanumánászana) vagy azt megközelítő T vagy Y-alakban legyenek. Tartsuk a két lábunkat egyforma szögben a talajhoz képest, és találjuk meg az egyensúlyt fal nélkül. Itt még nem lesz hátrahajlítás a pózban, tehát a gerincünk függőleges marad, és lehetőleg a medence sem fordul el. Utána gyakoroljuk a haránt-terpeszes kézenállást úgy, hogy a lábaink vírabhadrászanában vannak (az egyik egyenes, míg a másik térdben be van hajlítva). Törekedjünk a lehető legnagyobb szög megtartására a két comb között, és így közelítsük a mehajlított térdet a mellkasunkhoz, miközben a másik láb függőleges helyzetbe kerül, majd igyekezzünk a kinyójtott lábunkat minél hátrébb hajlítani. Ugyanezt a gyakorlatot elvégezhetjük úgy is, hogy mindkét térd be van hajlítva, és úgy visszük előre, illetve hátra a térdeinket (harlekin-póz). A haránt-terpeszes kézenállásokat gyakoroljuk mindkét lábbal kiindulva, illetve először falnál, majd szabadon.

Minden szenvedés gyökere

Patandzsalí szerint a szenvedés elsősorban mentális felfogás következménye, és öt forrása van: avidjá (tudatlanság); aszmitá (egoizmus); rága (ragaszkodás); dvésa (ellenszenv); és abhinivésa (halálfélelem). A további blogbejegyzésekben egy-egy klésát fogunk kielemezni részletesebben, kezdve az avidjával, azaz tudatlansággal, melyet az összes többi klésa gyökerének is neveznek. Vagyis: ha megszüntetjük a tudatlanságot, akkor a többi klésa hatása is megszűnik. A megvilágosodást elérő gyakorló megszabadul a szenvedésektől.

Az avidjá megnyilvánulását nágy formában lehet nyakon csípni hétköznapi életünk során is: az átmeneti és az örök összetévesztése; a tisztátalan és a tiszta összetévesztése; a fájdalom és a szenvedés összetévesztése; valamint az önvaló és a nem-önvaló összetévesztése.

Az átmeneti és az örök

A világgal kapcsolatos tudakozódásunk ott kezdődik, hogy igyekszünk megismerni a dolgok természetét, illetve keressük az állandóságot. Minél tovább élünk, annál inkább rájövünk, hogy minden átmeneti, ami körülvesz bennünket, és minden változik. Eleinte nehezen megy az elengedés, de minél inkább megértjük, hogy csak a lélek örök, tudásunk birtokában könnyebben el fogjuk engedni a múlandó dolgokat.

A tiszta és a tisztátalan

Az anyagi világgal való kontaktus és az érzékszervi működések "beszennyezik" a lelki élőlényt. Természetesen a lelket a valóságban nem lehet beszennyezni, mégis az anyagi tudatállapotban "piszkosnak", bűnösnek, tökéletlennek érezzük magunkat. A jóginak meg kell ismernie a tisztaság és a megtisztulás módzsereit, melyekkel megtisztíthatja a testét, pránáját, érzékszerveit, elméjét, intelliegenciáját, megszabadulhat a hamis egótól és visszatérhet eredeti állapotába, mint tiszta tudat.

A fájdalom és az élvezet

A tudatlan élőlény gyakran összetéveszti azokat a tetteket és élményeket, melyek azonnali élvezetet okoznak, de hosszú távon szenvedést eredményeznek a karmikus visszahatásaik révén, és azokat a tetteket, melyek az elején szenvedésnek tűnnek, ám hosszú távon az önvaló érdekeit szolgálják. Ha egy élményt fájdalmasnak élünk meg, de tanulunk belőle, akkor az az érdekünket szolgálja. Azonban, ha élvezetes, de még mélyebbre taszít a tudatlanságba és a testi azonosításba, akkor hátráltatja a tudati fejlődésünket.

Az önvaló és a hamis azonosság

Az anyagi világba érkezvén a lélek a hamis, átmeneti azonosítások számtalan burkát ölti magára életről életre. Minden tapasztalat és benyomás, ami ér bennünket - a megfelelő tudás birtokában - közelebb visz a hamis azonosságaink felismeréséhez és megszüntetéséhez, valamint eredeti önvalónk megtapasztalásához. Ehhez három dolgot kell gyakorolni: a tudás művelését, a meditációt és a tudatosságot minden egyes tettünkben és pillanatunkban.

A halál pillanata

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A zsonglőr transz-szerű állapotba esik, amikor sikeresen zsonglőrködik annyi tárggyal, amennyit a tudatos elméje már nem tud nyomon követni. Hasonlóképpen, G.I. Gourdijeff magasabb tudatállapotot ért el a tanítványainál, amikor olyan táncot kellett végezniük, melyben mindegyik végtagjuk más ütemre mozog és más mozdulatot végez, mint a többi. A tudatos elme többé már nem tudja nyomon követni a történéseket, és belép a „zónába”. Hasonló módon áramlik a rádzsa-jógí elméje felfelé a magasabb tudatállapotok felé, amikor az elmének egyszerre kell nyomon követnie a csakrák színeit, sziromszámát, elemeit (a mahábhútákat), a jantra formáját és a jantra színét. Mivel ehhez az elme teljes feldolgozó kapacitására – a tudatosra és a tudatalattira is – szükség van, az elme meghódol és győzedelmesen megállapodik az itt és most-ban. Ebben az állapotban végre megnyitja magát evolúciós célja – az isteni inspiráció – felé. Ezt újra le fogjuk írni e könyv harmadik részének különböző helyein, amikor a bhakti-jógáról, a meditáció spirituális dimenziójáról lesz szó.

Ahhoz azonban, hogy az elmét eljuttassuk eddig a pontig, meg kell érteni egy dolgot: elengedhetetlen, hogy az összes feladatot mindegyik csakra tekintetében hajtsuk végre, és mindegyik légzésciklus alatt az összes csakrán meditáljunk. Ha mindezeket a feladatokat egymás után hajtjuk végre a csakrákon, és nem egyszerre, nem fogjuk elérni a sikert, vagy csak sokkal később. Itt következik az érvelésem: Ha már volt halál közeli élményünk, akkor észrevehettük, hogy a halál közeledtének pillanatában az elme felfüggesztődik, és az egész életünk leforog kis képkockákban. Úgy tűnik, mintha az örökkévalóságig szemlélhetnénk az életünk minden egyes tettét, és megítélhetjük, hogyan boldogultunk, illetve hogy milyen minőségű döntéseket hoztunk. Ezt a végítélet bibliai koncepciója is tükrözi. Az ítélethozó valójában a saját tudatfeletti elménk, mely a saját fejünkben ül.

Az a képesség, hogy egyszerre jelen tudunk lenni az életünk minden egyes pillanatában, annak köszönhető, hogy a közelgő halál felfüggeszti az elménket, ami által visszakerülünk a tiszta tudat (purusa, átman, az önvaló stb. Ezt érti Patandzsalí a tadá drastu szvarúpé avaszthánam (A látó megállapodik önnön természetében, a tudatban) aforizmában (Jóga-szútra 1.3). Az olyan pillanatokban, mint a halál közeli állapot, hirtelen megértjük, hogy a tudat számára minden egyszerre történik. A tudat azért rendelkezik ezzel a képességgel, mert egyáltalán nem módosítja az érzékszervi információkat, csak tudatos róluk."

Jóga és politika

Gyakran felmerül a kérdés, hogy a jóginak kell-e, szabad-e politizálnia. Persze az emberek manapság nem értik pontosan, hogy mit jelent a politizálás. Az alábbiakban a saját álláspontomat fogom leírni a kérdéssel kapcsolatban, amely úgy hiszem, összhangban áll Patandzsalí szellemével és a jóga hagyományával. Persze elképzelhető, hogy az olvasóimnak más lesz a véleménye, ezt kommentben nyugodtan kifejezhetitek. 

Én magam gyakorlatilag 18-19 éves korom óta sokkal inkább érdeklődtem a spiritualitás, mint a politika iránt. Persze Krisna-hívőként az életünket és a szabad vallásgyakorlásunkat, prédikálásunkat valamennyire befolyásolta az aktuális politikai helyzet, de azért igyekeztünk pártfüggetlen, spirituális álláspontot képviselni. Én magam utoljára az úttörő mozgalom tagja voltam, a KISZ már éppen akkor kezdett szétesni, amikor arról lett volna szó, hogy be kell lépni. Párttag pedig nem lettem, sem az akkori egyetlen MSZMP-ben, sem az azóta Magyarországon megjelent különböző pártokban. Sőt, szavazni sem voltam még soha életemben, pedig már 46 éves vagyok. Azt gondolom azonban, hogy egy jóga-gyakorlónak vagy oktatónak természetesen nem tilos részt venni a politikai életben és gyakorolni állampolgári jogait. Nyugodtan elmehet szavazni, arra, akire akar, és akár valamelyik pártba is beléphet, ha éppen kedve tartja. 

Sok ember fejében azonban a "politizálás" nem ezt jelenti, hanem különböző politikai tartalmú vagy irányultságú cikkek, linkek megosztását a közösségi média felületeiken. Többek között ezért is igyekszem egyáltalán nem szánni semmi időt a Facebook hírfolyamom olvasgatására, mert ilyen jellegű megosztásokkal van tele, aminek a legtöbbje ráadásul nem is megbízható sajtótermék, hanem álhír vagy valamilyen lájkvadász kamucikk. Ha valaki követi az én Facebook idővonalamat, akkor tapasztalhatta, hogy én nem szoktam ilyeneket megosztani. Maximum a saját életemről, gyakorlásomról osztok meg képeket, vagy pedig a blogbejegyzéseimet osztom meg. Úgy gondolom, hogy számomra is lealacsonyító volna, ha mindenféle szenzációhajhász politikai bulvárcikket osztogatnék a falamon. 

Szóval szerintem az a legjobb álláspont, ha a jógi apolitikus, vagyis nem érdekli a politika, illetve ha érdekli, akkor sem úszít senkit senki ellen. A politikai megnyilvánulások ugyanis a legtöbbször megosztó jellegűek. Ha nem vagy valaki mellett, akkor az ellensége vagy. Mindig van egy uralmon lévő politikai elit, és van egy ellenzék, akik mindent másképpen akarnak és mindenbe belekötnek. A politikus legtöbbször a félelemalapú manipuláció, vagyis az ellenségkép létrehozása által tud követőket, szavazókat szerezni magának. Ha valami jól sikerül, az az ő érdeme, de ha valami rosszra fordul, akkor mindig van egy bűnbak, akit elő lehet venni, és akit utálni lehet azért, ami nekünk nem tetszik. A jógi viszont az ahimszá elvét igyekszik gyakorolni, ami azt is jelenti, hogy nem tekint senkire sem az ellenségeként. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne védjük meg a hazánkat vagy az otthonunkat, de azt sem, hogy agresszióra agresszióval válaszoljunk. A politikusok közül eddig Gandhi hozzáálása tetszett a legjobban, aki az erőszakmentes passzív ellenállás módszerével végül is letörte a brit gyarmati uralmat, és elérte India függetlenségét. Látva az Indián belül is számos áldozatot követelő vallási viszályokat, erőteljesen törekedett a vallások egyesítésére vagy kibékítésére, hangsúlyozva azok közös értékeit. 

Ez egy valóban jógikus álláspont, hiszen ha az egyik vagy másik vallás mellett kardoskodunk, akkor önkéntelenül is azt hangoztatjuk, hogy a többi vallás hamis vagy félrevezető. Ebből a szempontból a vallási mozgalmak sok rokon vonást mutatnak a politikával. Itt is az érdekek és a hatalom vannak a középpontban, és ha valaki el akarja azt venni tőlünk, akkor nem habozunk agresszióval válaszolni. Számtalan példát lehetne idézni erre bármelyik intézményes történelmi vallással kapcsolatban. 

Talán ezért viselkedik Patandzsalí annyira vallás- és politika-semlegesen, tiszteletben tartva mindenkinek a szabad akaratát és a véleményét, ugyanakkor felhívva a figyelmet arra, hogy a saját véleményünket másokat tiszteletben tartva és nem sértve kell képviselni, és inkább az értéket, a hasonlóságot kell keresni a másként gondolkodókban is, nem pedig a különbözőségeket, és azokat a vonásokat, melyek esetleg a tudatlanságunk miatt félelmet ébresztenek bennünk. 

Kulcs a dháranához

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"12. Fejezet

12. Törvény: A pratjáhára elsajátítása erősíti a dháranát, vagyis a meditáció különféle alkotóelemeivel kapcsolatos egyidejű tudatosságot

Ennek a fejezetnek a tartalma is nagyon fontos. Ha mindet elsajátítjuk, akkor jó úton fogunk haladni a meditáció sikeres végzéséhez. Ha pedig túl nagy kihívásnak találjuk e fejezet tartalmát, mint ahogyan a legtöbb ember fogja, akkor haladjunk kis lépésenként, a saját ütemünkben.

Foglaljuk össze röviden az előző fejezet lényeges mondanivalóját: az elménk az érzékszervi információ bemutatója és interpretálója, és annak érdekében, hogy fel tudjuk függeszteni az elménket, az érzékszerveket össze kell kötni az érzéktárgyaikkal. Az elme öt érzékszervi komponense és a hozzájuk kötődő technikák a következők:

1. Szagló komponens: múla bandha, nászágrai dristi, szantálfüstölő, a nyíló lótuszok illata.
2. Ízlelő komponens: dzsihva bandha, uddíjána bandha, külső kumbhaka
3. Vizuális komponens: Csakra-vizualizáció, bhrúmadhja dristi, sambháví múdrá, uddíjána bandha, külső kumbhaka, trátaka Isten formájára.
4. Tapintó komponens: gjána múdrá, ákása múdrá, sziddhászana és padmászana.
5. Hang-komponens: a bídzsáksarák, az ísta mantrák, az Óm mantra, bhramarí múdrá, sanmukhí múdrá.

Ha az elme összes különböző komponensét sikerül összekapcsolni a tárgyaikkal, akkor bevégeztük Patandzsalí tanítását a pratjáhárával kapcsolatban, és most már készen állunk a dháranára (koncentrációra). Sikerült megzaboláznunk a tudatalatti elme feldolgozó képességét, mely összehasonlíthatatlanul nagyobb a tudatos elménél. Most ezt a kapacitást a kreatív gondolkodásra és a mély meditációra tudjuk fordítani. Ebben a fejezetben növelni fogjuk az egyes csakrákba kiejtett tő-szótagok számát. Ezáltal még jobban le tudjuk lassítani a légzésünket és még több alkotóelemet tudunk hozzáadni a meditációhoz. A Gheranda szamhitá szerint a dháranát a csakra-vizualizáción keresztül kell gyakorolni (3.68). A Góraksa-sataka (77-88) és Szahadzsánanda Hatha-jóga Mandzsaríja (5.3) is egyetértenek abban, hogy a jógában a meditáció a csakrákon való meditációt jelenti."

Kardióedzés - változatosan

Aki nem szereti mindig ugyanazt csinálni, annak számára a kardióedzés, mint a ciklikus gyakorlatok netovábbja, meglehetősen unalmassá válhat egy idő múlva.  Most arra vonatkozólag szeretnék néhány tanáccsal szolgálni, hogyan tehetjük változatosabbá a kardió-edzéseinket, akkor is, ha csak fogyni vágyunk, vagy a szívünket, állóképességünket szeretnénk erősíteni, és akkor is, ha a kardióedzést egyéb fő sportunk mellett kiegészítésképpen űzzük. 

1. Mi az a karidóedzés?

A kardióedzés olyan gyakorlatok bizonyos időtartamig történő ciklikus végzéséből áll, melyek egyszerre dolgoztatják az alsó és felső végtagok izmait, és bizonyos tartományba emelik és ott tartják a pulzust. Gyakorlatilag, ha van olyan mértékű erőnk és állóképességünk, hogy például egy erőgyakorlatot (mondjuk a kettlebell szakítást) tíz percig vagy még hosszabb ideig tudjuk megállás nélkül végezni, az már önmagában kardióedzésnek tekinthető. De azért maradjunk a valamivel könnyebb gyakorlatoknál. 

2. Mi kell hozzá?

Mivel a kardióedzésben elsősorban a szív terhelésének szabályozására törekszünk, nagyon hasznos kellék lehet egy pulzusmérő szíj. Ma már ezek a mellkasra csatolható mérőegységek egyenesen az okostelefonokra továbbítják az adatokat, és ott nyomon követhetjük a pulzusszám változását, a megtett távot, sebességet, elégetett kalóriát stb. Érdemes beszerezni egyet, ha tényleg szeretnénk eredményeket elérni a kardióedzéseink közben.

3. Futás

A futás minden kardióedzés királya, és a kettlebell sportolók számára is elengedhetetlen. Heti 2-3 hosszabb futóedzést érdemes tartani, lehetőleg pihenőnapokon, de a kettlebell edzések után is érdemes 15-20 percet futni laza tempóban, mivel ez növeli a regeneráció mértékét. Az állóképesség fejlesztésére 5-10 km közötti távot fussunk egyenletes tempóban. Emellett a gyorsasági állókjépesség növelésére az intervallumos futás is ajánlott (pl. 300 m laza, 100 m gyors váltakozva). Ugyanakkor érdemes hetente vagy kéthetente egyszer gyors sebességgel lefutni 3 km-t. A Master of Sport szinthez szükség lesz a Cooper-tesz teljesítésére, ami azt jelenti, hogy 12 percen belül kell lefutni a 3 km-t. 

4. Outdoor kardió

Szép időben az ember szívesen fut, evez, úszik, biciklizik kint, a szabad levegőn. Ez kétségkívül jót tesz a tüdőnek és az egész szervezetnek, de az időjárási viszontagságokat (hideg, meleg, eső, szél stb.) is bele kell számítani az edzésünkbe. Még ha nem is adagolható olyan pontosan a terhelés, mint a teremben, gépeken, érdemes néha kiszakadni a megszokott környezetből és kint edzeni, főleg nyáron.

5. Kardió-mogzások

A következőkben felsorolom azokat a mozgásokat, amiket én szoktam kardióedzés gyanánt végezni a kettlebell edzés után vagy mellette: futás, úszás, Airbike (kar-láb bicikli), evezőgép, ellipszis, ugrókötél, lépcsőn futás, burpee. Ha ezeket váltogatjuk, akkor egyrészt az egész testünk izmai egyenletesen kapnak állóképességi terhelést, másrészt az elménk és az idegrendszerünk is változatosabb impulzusokat kap, mintha mindig csak egyféle kardió-gyakorlatot végeznénk. 

A tárakszvászana végrehajtása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Ebben a pózban folytatódik a kraukacsászanában elkezdődött hátrahajlító motívum, de ugyanakkor elkezdődnek a kézenállás-pózok is, melyek ezután folytatódnak, különböző lábtartásokkal.

Vinyásza számolás

Tárakszvászana A

Szapta: Belégzésre ugorjunk fel lefelé néző kutyapózból kézenállásba, majd hajlítsuk hátra a törzsünket és a lábunkat skorpió-pozícióba. Végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Astau: Kilégzésre egyenesítsük vissza magunkat kézenállásba, majd ereszkedjünk le csaturanga-dandászanába, minél kevésbé csapódva be a talajba.

Nava: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Dasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Tárakszvászana B

Ékádasa: Belégzésre ismét ugorjunk fel kézenállásba, de most a bal láb maradjon nyújtva, és csak a jobb lábunkat közelítsük a fejünkhöz. Végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Dvádasa: Kilégzésre egyenesítsük vissza a behajlított jobb lábunkat és a törzset kézenállásba, majd ereszkedjünk le csaturanga-dandászanába.

Trajódasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Csaturdasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Pancsadasa-astadasa: ismételjük meg az ékádasa-csaturdasa vinyászákat a bal oldalra is.

A tárakszvászana A és B között elegendő a fél vinyásza, ahogy a fenti leírásban szerepel, utána azonban opcionálisan végezhetünk teljes vinyászát is (vagyis álló helyzetig megyünk fel, és onnan kezdjük a következő vinyászát lefelé néző kutyáig).

Tárakszvászana - összefoglalás

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Tárakszvászana (Táraka póza)

Dristi: nászágrai (orrhegyre)

A tárakszvászana tulajdonképpen egy kézenállásban kivitelezett skorpió-póz. A póz mögötti filozófiai jelentés önmagunk felszabadítása a szádhaná, azaz a rendszeres gyakorlás által. Patandzsalí három dolgot hangsúlyoz, mint a felszabadulás elérésének eszközét: a gyakorlást (abhjásza), a lemondást vagy elkülönülést (vairágja) és az önvalóról szóló tudás (pragjá) megszerzését. A tárakszvászana egy fordított póz, vagyis kézenállásban fejjel lefelé állunk, ugyanúgy, mint a fejenállásban. Ez elősegíti a Kundaliní felébresztését és felvezetését a múládhára feletti nyugvóhelyéről a koronacsakra (szahaszrára) irányába. Menet közben a Kundaliní átszúrja a három granthít (csomót), melyek az önmegvalósítást akadályozó tényezőket képviselik: Brahma-granthí (a múládhára és szvádhisthána területén, a fizikai testtel és a külvilággal való azonosítást jelképezi; Visnu-granthí (a manipúra és az anáhata csakra területén helyezkedik el, és az elménkkel, érzelmeinkkel való azonosítást jelképezi; Rudra-ghanthí (a visuddhi és ágjá csakra területén helyezkedik el, és a hamis egóval (ahankára) való azonosítást jelképezi). Amikor sikerül megszabadulnunk minden hamis azonosítástól, akkor a Kundaliní felemelkedhet az ágjá csakrába, és onnan elérheti a szahaszrárát. A fordított pózokban a gravitáció erejét megfordítjuk, és nem az alsó csakrák felé fogja húzni a Kundalinít, hanem felfelé. A talpak fejre helyezése tovább erősíti a póz „egóromboló” hatását. Amíg az ember magasabb rendűnek tartja a fejét, mint a lábát, addig az egója nem tud túllépni az alá-fölérendeltségi viszonyokon. Amikor a talpunkat ugyanolyan tisztának és Istentől valónak fogadjuk el, mint a koronacsakránkat, azzal kifejezzük az Abszolút előtti meghódolást.

A Táraká névvel kapcsolatos mitológiai alakok ismertetésben Tárakászura és a jaksa hercegnő, aki emberevő ráksaszává változott, az eltorzult emberi természetet és egót jelképezi, melytől Isten megszabadítja a tulajdonosát, amikor megöli. Mivel a lélek elpusztíthatatlan, Isten nem a démonokat magukat ölte meg, hanem a démonikus mentalitásukat, és ezáltal felszabadította őket. Tárá, Brihaszati felesége az emberekre és félistenekre oly jellemző gyarlóságot és ragaszkodást képviseli, melyek szintén az egó megnyilvánulásai. Tárá képes volt beismerni és kijavítani hibáját, ezáltal megszabadult az egója félrevezető irányításától. A tárakszvászana A és B gyakorlása közben tehát azért imádkozhatunk, hogy Isten vegye el az egónkat és a démonikus mentalitásunkat, és szabadítson fel az anyag béklyóiból.