A halál pillanata

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A zsonglőr transz-szerű állapotba esik, amikor sikeresen zsonglőrködik annyi tárggyal, amennyit a tudatos elméje már nem tud nyomon követni. Hasonlóképpen, G.I. Gourdijeff magasabb tudatállapotot ért el a tanítványainál, amikor olyan táncot kellett végezniük, melyben mindegyik végtagjuk más ütemre mozog és más mozdulatot végez, mint a többi. A tudatos elme többé már nem tudja nyomon követni a történéseket, és belép a „zónába”. Hasonló módon áramlik a rádzsa-jógí elméje felfelé a magasabb tudatállapotok felé, amikor az elmének egyszerre kell nyomon követnie a csakrák színeit, sziromszámát, elemeit (a mahábhútákat), a jantra formáját és a jantra színét. Mivel ehhez az elme teljes feldolgozó kapacitására – a tudatosra és a tudatalattira is – szükség van, az elme meghódol és győzedelmesen megállapodik az itt és most-ban. Ebben az állapotban végre megnyitja magát evolúciós célja – az isteni inspiráció – felé. Ezt újra le fogjuk írni e könyv harmadik részének különböző helyein, amikor a bhakti-jógáról, a meditáció spirituális dimenziójáról lesz szó.

Ahhoz azonban, hogy az elmét eljuttassuk eddig a pontig, meg kell érteni egy dolgot: elengedhetetlen, hogy az összes feladatot mindegyik csakra tekintetében hajtsuk végre, és mindegyik légzésciklus alatt az összes csakrán meditáljunk. Ha mindezeket a feladatokat egymás után hajtjuk végre a csakrákon, és nem egyszerre, nem fogjuk elérni a sikert, vagy csak sokkal később. Itt következik az érvelésem: Ha már volt halál közeli élményünk, akkor észrevehettük, hogy a halál közeledtének pillanatában az elme felfüggesztődik, és az egész életünk leforog kis képkockákban. Úgy tűnik, mintha az örökkévalóságig szemlélhetnénk az életünk minden egyes tettét, és megítélhetjük, hogyan boldogultunk, illetve hogy milyen minőségű döntéseket hoztunk. Ezt a végítélet bibliai koncepciója is tükrözi. Az ítélethozó valójában a saját tudatfeletti elménk, mely a saját fejünkben ül.

Az a képesség, hogy egyszerre jelen tudunk lenni az életünk minden egyes pillanatában, annak köszönhető, hogy a közelgő halál felfüggeszti az elménket, ami által visszakerülünk a tiszta tudat (purusa, átman, az önvaló stb. Ezt érti Patandzsalí a tadá drastu szvarúpé avaszthánam (A látó megállapodik önnön természetében, a tudatban) aforizmában (Jóga-szútra 1.3). Az olyan pillanatokban, mint a halál közeli állapot, hirtelen megértjük, hogy a tudat számára minden egyszerre történik. A tudat azért rendelkezik ezzel a képességgel, mert egyáltalán nem módosítja az érzékszervi információkat, csak tudatos róluk."