A harmadik szem csakra

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"E csakra szattvikus tulajdonságokkal rendelkezik, ahogyan a visuddha csakra is. A szattva e világ intelligens összetevője, és az ágjá csakra megmutatja a megszemélyesült intelligenciát. Ez a csakra csak két szirommal rendelkezik, aminek jelentősége van. A szirmok száma azoknak a fő nádiknak a számát jelzi, melyek az adott csakrában végződnek (kivéve a központi energiavezetéket, a szusumnát, melyre az összes csakra úgy van felfűzve, mint egy fonálra). Az ágjá csakrában végződik a legkevesebb nádí, de ezek a legjelentősebbek. Az ídáról és a pingaláról, vagyis a lunáris és szoláris nádíról van szó, melyek a jobb és bal agyféltekét, a paraszimpatikus és szimpatikus idegrendszert, az afferens és efferens idegáramlatokat, a lunáris és szoláris elmét, a relativizmust és fundamentalizmust, az anabolizmust és katabolizmust, valamint az elmét és a testet irányítják. Azt a helyet, ahol az ídá és a pingalá összetalálkozik a szusumnával, mukti-trivénínek is nevezik, ami „felszabadító hármas összefolyást” jelent. Azért viseli ezt a nevet, mert ha az ágjá csakrába helyezzük a pránát, az ídá és a pingalá egyaránt felfüggesztődik, és elérjük a misztikus állapotot.

A hinduk a Gangesz, Jamuná és a Szaraszvatí összefolyására használják a mukti-trivéní kifejezést, amely Prajágban (ma Allahabad) terül el. A Szaraszvatí egykoron India leghatalmasabb folyója volt, de a földkéreg mozgásai miatt felszáradt. A Hinduk hiedelmei szerint, ha valaki megfürdik a három folyó találkozásánál, akkor megszabadul száz előző életének rossz karmájától. A jógik is nagy fontosságot tulajdonítnak a mukti-trivénínek, de nem a külvilágban helyezik el. Helyette a három folyó (nádí), az ídá, pingalá és a szusumná találkozási pontjának tekintik.

A harmadik szem-csakra, ahol a három nádí találkozik, az ídá és a pingalá végpontja. Az, aki eléri ezt a pontot, túllép e két nádín. Az ídá és a pingalá funkciója lényeges, de megakadályozzák a misztikus állapot elérését azáltal, hogy az elme két szélsősége felé terelnek. A szoláris elme abban hisz, hogy csak egy igazság létezik, és nem képes felismerni a számtalan másik igazságot. Ez az elme a fundamentalizmus irányába hajlamos fejlődni. A lunáris elme azonban másfelől, a relativizmus csapdájába esik, ami azt jelenti, hogy felismeri a sok igazságot, de nem látja az egy igazságot.

Ha mindkét nádí felfüggesztődik, a felfüggesztésük idejéig képesek vagyunk látni a valóságot úgy, ahogy van, a kategorizáló vagy különbséget kereső elme használata nélkül. Eközben túl vagyunk az időn és a halálon, ahogy azt a Hatha-jóga Pradípiká (4.17) alátámasztja."

Azonosság és különbözőség

Úgy érzem, hogy a karácsonyi forgatag közepette az emberek a legkevésbé vágynak mélyenszántó filozófiai eszmefuttatásra, de mivel Gregor Maehle könyvében épp az azonosság és különbözőség fogalmainál tartottunk, úgy érzem, kívánkozik ide egy kis kiegészítés azok számára, akik nem ismerik annyira mélyrehatóan az ind gondolkodás különböző védánta-iskoláinak tanításait. 

Gregor Maehle interpretációja alapján az a kép alakulhat ki az olvasóban, hogy a szaguna Brahman megvalósítása és a személyes találkozás Istennel csupán egy közbülső lépcsőfok a személytelen Brahmannal való eggyé válás felé, illetve hogy a szaguna Brahman valamilyen értelemben alacsonyabb rendű, mint a nirguna Brahman.

Utána azonban, látszólag ennek ellentmondóan, Rámánudzsára hivatkozik aki az egyéni önvaló különbözőségét a Brahmantól ugyanolyan valóságosnak tekinti, mint az azonosságát. Ugyanúgy kiemeli azt is, hogy a számkhja, valamint Patandzsalí jóga-darsana szemléletében az univerzum, mint a Brahman átmeneti és változékony kiáradása, szintén valóságos.

Ahhoz, hogy az egyidejű azonosság és különbözőség filozófiai doktrínáját jobban megértsük, érdemes szemügyre venni Sankara és Rámánudzsa tanításának fő elemeit. Sankara az advaita védánta iskola alapítója, és mint minden védánta iskola, magyarázatot ad az upanisadok egymásnak ellentmondani látszó kijelentéseire. Az upanisadok három tattváról (elvről) beszélnek, a Brahmanról, mint az abszolút végső Igazságról, a dzsíváról vagy átmanról, mint egyéni lélekről, és a dzsagatról, vagyis az univerzumról, mely a Brahman kiáradása, és amely körülveszi a dzsívát a feltételekhez kötött léte során. Az upanisadok és a Védánta-szútra egyes kijelentései a három vagy kettő tattva azonosságáról beszélnek, míg mások a különbözőségükről. Hogyan oldhatjuk fel ezt a látszólagos logikai ellentmondást?

Sankara interpretációja szerint a dzsíva és a dzsagat nem valóságos létezők, csupán a Brahman illúziójának termékei, így a különbözőségüket hangsúlyozó passzusokat szimbolikusként és „kezdőknek szólóként” kell kezelni, míg az azonosságukról szóló kijelentéseket magasabb rendű igazságként, betű szerint kell érteni. Sankara híres aforizmája szerint: brahma szatjam, dzsagan mithjá, dzsívó brahmaiva nápará, azaz „A Brahman az egyedüli igazság, az univerzum nem létezik, a dzsíva pedig nem különbözik a Brahmantól”.

Rámánudzsa filozófiáját visistádvaita-vádának nevezik, ami azt jelenti, hogy „minősített azonosság”. A Brahman, a dzsívák és az univerzum viszonyát a test és a lélek kapcsolatával illusztrálja. Ebben az analógiában a Brahman a lélek, a dzsívák és az univerzum pedig a Brahman teste. Amikor az upanisadok kijelentik, hogy az univerzum és a dzsívák különböznek a Brahmantól, akkor a különbséget a minőségükre vagy a tulajdonságaikra értelmezhetjük. Míg azok a passzusok, melyek a dzsagat vagy a dzsíva azonosságát írják le a Brahmannal, a kettő elválaszthatatlanságára utalnak, és nem a minősítés nélküli azonosságra, amit Sankarácsárja sugall.

A bhéda-abhéda (különbözőség és nem-különbözőség) fogalmak közötti tökéletes házasságot azonban Csaitanja Mahábrabhu,a bengáli vaisnavizmus alapítójának tanításában lelhetjük fel, aki szerint a Brahman és kiáradásai közötti azonosság és különbözőség egyidejű és felfoghatatlan. Így a három tattva közötti kapcsolat megértése túllép a logika és az anyagi intelligencia hatáskörén, és valószínű, hogy valaki, akinek valóban sikerült aktiválnia a Kundaliní energiát, és felemelnie a szahaszrárába, a szaguna és nirguna Brahman közötti azonosságot és különbözőséget is egyidejűleg megérti és nem fogja az egyiket vagy a másikat alacsonyabb rendűnek tekinteni. Megjegyzem, számos bhakti-iskola követőire pontosan az advaitával ellentétes túlkapás a jellemző, vagyis a nirguna Brahmant alacsonyabb rendűnek tekintik, mint a szaguna Brahmant, és hajlamosak megfeledkezni a kettő azonosságáról a különbözőség javára.

Az Abszolút két arca

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Míg a visuddha csakra törvénykező, mivel megláttatja és megérteti velünk a szent törvényt, az ágjá divinatív, vagyis ez a csakra mutatja meg azt az intelligenciát, melynek alapján a teremtés kozmikus terve kibontakozik. Ez Isten intelligenciája, illetve maga Isten. Az ágjá csakra megmutatja a formával rendelkező Istent (szaguna Brahman), míg a forma nélküli Abszolútat, a nirguna Brahmant csak a koronacsakrában (szahaszrárában) érhetjük el. Az ágjá csakra azt az igényt képviseli, hogy kommunikáljunk magával Istennel és továbbadjuk ezt az élményt másoknak.

Fontos azonban, hogy a visuddhából az ágjába menjünk, és nem közvetlenül a szahaszrárába. A szahaszrára szintjén már megszűnik a másokhoz való viszonyulás, mert megszűnik az egyéni azonosság is. A szahaszrára az egyén feloldódását képviseli. Különösen, ha valaki közvetlenül a szívcsakrából megy a szahaszrárába, nem csak azt a téves filozófiai elképzelést fogja kifejleszteni, hogy a világ illúzió, hanem azt is, hogy a formával rendelkező Istenség (szaguna Brahman) nem létezik. Vagy csak a forma nélküli Abszolút (nirguna Brahman) átértelmezése a kevésbé értelmesek számára.

Azok a doktrínák, melyek szerint az egyéni önvaló azonos az isteni Önvalóval, az ágjá csakra hangsúlyozásának hiányából fakadnak. Isten mindenhatóságát, mindenütt jelenlévőségét és mindentudását csak akkor láthatjuk meg, ha megnyitjuk az ágjá csakrát és nem akkor, ha közvetlenül a szahaszrára csakrába megyünk. Az ágjá csakra alátámasztja Rámánudzsa bhéda-abhéda (azonosság a különbözőségben) doktrínájának érvényességét. Sankarával ellentétben, aki azt állította, hogy az átman (az egyéni önvaló) és a Brahman (a kozmikus Önvaló) azonosak, Rámánudzsa helyesen kijelentette, hogy egyidejűleg azonosak (abban az értelemben, hogy mindkettő egyaránt tudat) és ugyanakkor különböznek is (a kozmikus önvaló mindentudó, mindenható és mindenütt jelenlévő, míg az egyéni önvaló nem az). De erről majd több szó esik a 17. fejezetben."

A Karácsony mantrája

Eljött az év vége, és vele együtt a téli napforduló és a Karácsony ünnepe is. Az emberiség ősidők óta kémlelte az eget, és feljegyezte a Nap, valamint az égitestek mozgásának nevezetes pontjait. Ezekből a megfigyelésekből alakultak ki a különböző naptár-rendszerek. Az Európában használt Gergely-naptár szerint december 21-re esik a téli napforduló, és ehhez az időponthoz egészen közel került a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, a karácsony, Jézus születése. 

A nyári napforduló június 21-re szokott esni, ehhez pedig a Szent Iván-éj ünnepsége lett hozzákötve, illetve Keresztelő Szent Jánost (Jézus "beavató guruját") is ilyenkor ünneplik.  A tavaszi napéjegyenlőség március 21-re esik, ez kb egy hónappal húsvét előtt van, és nagyjából erre a dátumra esik Gyümölcsoltó Boldogasszony (Szűz Mária) ünnepe. Mária méhében ekkor fogant meg Jézus a Szentlélek jóvoltából, hogy kilenc hónap múlva, karácsonykor megszülessen. Mária és a Szentlélek nászát a Prakriti és a Purusa egyesülése analógiájának is tekinthetjük. Mária a Prakriti, az Anyaistennő, aki méhében a transzcendens tudásra törekvő egyéni lelket érleli. Krisztus, a Fiú, a megvilágosodott Buddhához hasonlóan, egy lélek, aki közülünk való, de odaadása és tudása révén elérte a Megvilágosodás és az Istenszeretet állapotát. Életével és tanításával pedig nekünk is példát, illetve utat mutat, hogy miként érhetjük el az Örökkévalóságot. Jézus Krisztus szerepe pontosan ezért fontos, mert megmutatja, nem csak személyes példája, hanem hűséges követői, az apostolok és a nagy szentek példája által is, hogy a tökéletlen, gyarló élőlény is valójában örök, tökéletesen traszcendens lélek, mely jelen pillanatban az illuzórikus energia csapdájába került. 

Az őszi napéjegyenlőség még kimaradt, ez szeptember 21-re szokott esni. A kereszténység előtti időkben a Földanya ünnepe volt, a kereszténységben Szent Mihály, az angyalok seregének parancsnoka ünnepe lett belőle. Ha a védikus, illetve a sámánikus kultúrában is alapvetőnek tartott négy őselemhez, a földhöz, vízhez tűzhöz és levegőhöz szeretnénk kapcsolni a napfordulókat, akkor a nyári napforduló a tűz ünnepe, az őszi napéjegyenlőség a földé, a tavaszi napéjegyenlőség a vízé és vele együtt a termékenységé ("tavaszi szél vizet áraszt"), a téli napforduló ünnepe pedig kizárásos alapon a levegő elem ünnepe lenne. Nem véletlen, hogy a keresztény szimbolizmusban Jézus születése, azaz a Szentszellem testetöltése kapcsolódott hozzá. Emlékezzünk, hogy Isten a teremtéskor az ember orrába lehelte az élet leheletét (a pránát): “Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.”
(1Mózes 2:7). Jézus Krisztus a hús-vér ember, aki Isten fia és hű követője, de akinek teste halandó, megölhető, Krisztus azonban transzcendens lényegében feltámad a keresztrefeszítés után (húsvét) és a halhatatlanok és test nélküliek közé kerül. 

A védikus és hindu kultúra alapvető mantrája, az Óm vagy AUM, hangtanilag nagyon közel áll a kereszténység egyik fő mantrájához, az Ámenhez. Az A (görög alfa vagy héber alef) és az Ó (görög omega vagy héber táv/váv) a görög ábécé első és utolsó betűje. A keresztény szimblizmusban az A az Atyát, Istent jelöli, az Ó pedig a Fiút, Jézust. Egy másik értelmezésben az A a szentháromság hármasságát, az Ó pedig az egységét képviseli. 

Az AUM mantrát négy részre bonthatjuk, amelyben az A, U és M hangok a hármasság sokféle szimbolikus kategóriáját képviseli (pl. az ébrenlét, álom és mélyalvás tudatállapotait, Brahmát (Átmabhú), Visnut (Urukrama) és Sivát (Mahésvara), valamint a Férfi energiát (Purusa), a Női energiát (prakriti) és az egyesítő Intelligenciát (Pragjá) képviseli. Az AUM után létrejövő csend a mantra negyedik, megnyilvánulatlan, vagyis a fül számára nem hallható része, ez pedig a lélek Brahman állapotát képviseli. Az Óm mantra tehát ugyanúgy megtestesíti a Karácsony spirituális esszenciáját, mint az Ámen. A december 21-ei téli napéjegyenlőség-meditáción 108 Óm mantrával kezdtük a behangolódást.

Sírsa-padma-majúrászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Sírsa-padma-majúrászana (pávapóz lótuszban fejenállásból)

Dristi: nászágrai (orrhegyre)

Ez a póz az előzővel megegyezik, azzal a különbséggel, hogy lótuszülésben hajtjuk végre a pávapózt. Ez némileg megkönnyíti a végrehajtást, mivel előrébb van a súlypont, mint a nyújtott lábas verzióban, viszont nem olyan könnyű lótuszülésbe betenni a lábakat a fejenállásban.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre helyezzük a fejünket a talajra, majd fordítsuk be a tenyereinket úgy, hogy az ujjaink a lábaink felé nézzenek. Emeljük ki magunkat kézenállásba, a kézfejeket minél közelebb tartva egymáshoz.

Astau: Kilégzésre helyezzük a lábainkat lótuszülésbe, a jobb lábbal kezdve, majd engedjük le a törzsünket vízszintesig, és támaszkodjunk rá a hasunkkal a könyökeinkre. Feszítsük meg az izmokat a testünk hátulsó oldalán, majd a lapockákat hátrahúzva emeljük ki a fejünket a talajról. A hasfalat is tartsuk megfeszítve, és egyenesítsük ki a törzset és a combjainkat teljesen vízszintesre. Végezzünk el öt légzést a pózban.

Nava: Kilégzésre helyezzük a fejünket a talajra, majd emeljük vissza a törzset és a nyújtsuk ki a lábainkat sírsászanába.

Dasa: Kilégzésre ereszkedjünk lefelé csaturanga-dandászanába és közben forgassuk át a tenyereinket csaturanga-pozícióba.

Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Aktív elengedés technikája

Az akciók és ellen-akciók ugyanazok, mint az előző pózban, azzal a kivétellel, hogy a lótuszülésben kifelé kell forgatni a combokat, viszont a farizmok megfeszítése és a lábszárak egymásnak feszítése által kell fenntartani a lótuszülést vízszintes helyzetben.

Rávezető változatok

Az előző póznál felsorolt rávezető változatokon kívül gyakoroljuk a lótuszülést fejenállásban (sírsa-padmászana) függőleges és vízszintes combokkal is, valamint az úrdhva-kukkutászana A változatot.

Egészségügyi hatások

A hatások ugyanazok, mint az előző póznál, valamint a csípő kifelé forgatása is megtörténik, a farizmokat pedig más szögben erősíti a póz, mint a nyújtott lábas verziónál.

Ellenjavallatok: könyök-, váll- csuklósérülések, csípő- térd- vagy bokasérülés, terhesség, menstruáció, hasi sérv, gyomorfekély vagy bélfekély, szívbetegségek, magas vérnyomás, agytumor, bélbetegségek, szem-, fül- vagy orrfertőzések esetén kerülni kell.

Sírsa-majúrászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Sírsa-majúrászana (pávapóz fejenállásból)

Dristi: nászágrai (orrhegyre)

A majúrászana már előfordult a második sorozatban, itt azonban nem a hátraugrás után emeljük ki a lábainkat a levegőbe, hanem fejenállásból engedjük be magunkat a pávapózba.

Vinyásza számolás

Szapta: Belégzésre helyezzük a fejünket a talajra, majd fordítsuk be a tenyereinket úgy, hogy az ujjaink a lábaink felé nézzenek. Emeljük ki magunkat kézenállásba, a kézfejeket minél közelebb tartva egymáshoz.

Astau: Kilégzésre engedjük vissza a lábainkat vízszintesig, majd a törzset lassan kiegyenesítve támaszkodjunk rá a hasunkkal a könyökeinkre. Feszítsük meg az izmokat a testünk hátulsó oldalán (a combhajlítókat, a farizmokat és a gerincfeszítőket), majd a lapockákat hátrahúzva emeljük ki a fejünket a talajról. A hasfalat is tartsuk megfeszítve, és egyenesítsük ki a törzset és a lábainkat teljesen vízszintesre. Végezzünk el öt légzést a pózban.

Nava: Kilégzésre helyezzük a fejünket a talajra, majd emeljük vissza a törzset és a lábainkat sírsászanába.

Dasa: Kilégzésre ereszkedjünk lefelé csaturanga-dandászanába és közben forgassuk át a tenyereinket csaturanga-pozícióba.

Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Aktív elengedés technikája

A törzs és a lábak aktivitását végig fenn kell tartani, nem csak a sírsászanából történő leeresztésnél és kiemelésnél, hanem a pávapózban is. A bandhák behúzásával és a törzs feszesen tartásával elkerülhetjük az egyensúlyvesztést, valamint azt, hogy kidőljünk oldalra, vagy beessünk a két könyökünk közé. Érintsük össze a külső tenyéréleket, mielőtt ráengedjük a hasunkat a könyökünkre.

Rávezető változatok

A majúrászana végrehajtásánál a következő hibák szoktak előfordulni: A törzs és a lábak nincsenek egy vonalban, vagy a felső háti szakasz túl domború, a törzs nem vízszintes, hanem előredől, vagy képtelenek vagyunk kinyújtott lábakkal megtartani a pózt. A felső hát kiegyenesítéséhez a vállöv és a lapockák mobilitását kell fejleszteni. A csípőhorpaszt is érdemes nyújtani, a farizmok erősítésével együtt, hogy egyenes legyen a szög a lábak és a törzs között.

Ha nem tudjuk vízszintesen megtartani a pózt, csak magasra emelt lábakkal, akkor előbbre kell tolni a súlypontunkat a tenyereinken. Ha az alkarok előrefelé dőlnek, akkor a súlypont a tenyerek fölé kerül és egyensúlyban tudunk maradni. Ha mégsem sikerül kinyújtott lábakkal megtartani a pózt, akkor gyakoroljuk behajlított térdekkel, és lassan dolgozzunk a nyújtott lábak felé.

Rávezető pózként gyakorolhatjuk a fejenállást a majúrászana kézpozíciójával, vagyis összeérintett külső tenyérélekkel. Ebben végezhetjük a sírsa-dandászanát is vízszintes lábbal.

A Kundaliní-szindróma

A Kundaliní kifejezést Durgá istennővel azonosítják a tantrizmus és saktizmus számos iskolájában. A jóga-upanisadokban is számos alkalommal találjuk megemlítve, valamint olyan művekben, mint a Tantraszadbhava Tantra, Rádzsataranginí, Saradatilaka, Satcsakra-nirúpana, stb.

Számos leírást találhatunk a Kundaliní felébredésének élményéről. A felébresztett Kundaliní a múládhára csakrából halad fölfelé a szusumná (központi energiavezeték) mentén, és ahogy áthalad aez egyes csakrákon, a felébredés és a misztikus tapasztalatok különböző szitnjeit eredményezi, miután, végül eléri a szahaszrára csakrát a fejtetőn, és itt a tudat rendkívüli átalakulását eredményezi. A jógi arra törekszik, hogy a múládhárában  szunnyadó energiát felvezesse ás átalakítsa ódzsasszá.

A Kundaliní felébredésével járó fizikai hatásokat egyesek kedvező és természetes jelnek tekintik, míg mások nemkívánatos mellékhatásnak, mely a Kundlainí felébredésével kapcsolatos valamilyen problémából vagy zavarból fakad. Ez utóbbit Kundaliní-szindrómának nevezik. A gyakorlók az alábbi rézetekről szoktak beszámolni:

Önkéntelen rángások, remegés, ringatózás, viszketés, bizsergés, hangyaszerű érzetek, különösen a karokban és a lábakban. 

Energialöketek vagy energiafolyam érzete a testben

Erős hőérzet (izzadás) vagy hidegérzet, különösen, miközben az energia kelresztüláramlik a csakrákon. 

Spontán pránájáma, észanák, múdrák és bandhák végrehajtása

Időnkénti víziók vagy hangok hallása, melyek az egyes csakrákhoz kapcsolódnak. 

A szexuális vágy lecsökkenése vagy ellenkezőleg, megnövekedése, ami időnként folyamatos vagy teljes test-orgazmushoz is vezethet

érzelmi hullámzások, vagy nem kívánt, elnyomott érzelmek vagy gondolatok felszínre törése, vagy ezeknek az érzelmeknek a dominánssá válása a tudatos elmében hosszabb vagy rövidebb időre

Fejfájás, migrén, megnövekedett nyomás a koponyában

Érzelmi passzivitás

Antiszociális hajlam

Hangulatingadozások, depresszió vagy mániákus időszakok

Fájdalomérzet a test különböző részeiben, különösen a hát vagy a nyak mentén

Érzékenység a fényre, hangra, érintésre

Transz-szerű és megváltozott tudatállapotok

Az alvásciklus megzavarodása (álmatlanság vagy aluszékonyság)

Étvágyvesztés vagy falánkság

Örömérzet, határtalan szeretet és az univerzummal való egység érzése, transzcendens tudatosság

Egyes mérések szerint a tenyér hőmérsékletének esése is előfordulhat. 

Két példát is idézhetünk a Kundaliní felébredésével kapcsolatos tapasztalatokról: Egy gyakorló arról számolt be, hogy egy energiafolyamot érzett elindulni a gerince alján, és ellazult, hogy engedje felfelé áramlani. Miközben érezte, hogy az energiafolyam felfelé haladt, minden egyes csakránál orgazmusz-szerű bizsergést érzett, mintha minden egyes idegkötege felizzott volna. Egy másik beszámolóban is hasonló élményekről olvashatunk, melyet az eufória és boldogság hulláma kísért, mely lassan átjárta az egész lényét. Az energiafolyamot elektromos áramként érzékelte, mely forró volt, és a gerinc tövétől a feje tetejéig áramlott. 

Az ágjá csakra

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Az ágjá csakra a harmadik agylebenyben helyezkedik el. Ez a lebeny nagy jelentőséggel bír, mivel az agy fő endokrin és neurológiai kapcsolórendszerei veszik körül – az agyalapi és a tobozmirigy, valamint a thalamusz és a hipothalamusz. Ezek a lebenyek gerincfolyadékkal töltött üregek, és közvetlen kapcsolatban állnak a keresztcsonttal. A keresztcsont az SI-ízületekben lebeg (feltéve, ha megfelelően funkcionálnak és nem akadályozza a működésüket az agresszív ászana-gyakorlás), és folyamatosan előre-hátra billeg (ezt a mozgást nutációnak és ellen-nutációnak nevezik). Ez a mozgás felfelé pumpálja a gerincfolyadékot a gerincoszlopban az agy felé. Ezt a pumpálást a koponyaalap csontjai is elősegítik.

A gerincfolyadék összefüggésben van a Kundaliní jelenségével. Emlékezzünk rá, hogy a szvádhisthána csakra, vagyis a keresztcsont volt a Kundaliní otthona, mielőtt visszazuhant a múládhára csakrába. A keresztcsontnak és a szakrális csakrának fontos szerepe van a Kundaliní felemelésében az ágjá csakrába, a harmadik agylebeny területére. Ezért fontos, hogy a mennyei evolúciónk motorjává tegyük a szakrális csakrát, és nem az állati ösztönök kiszolgálójává.

Az ágjá csakra a prána lunáris tárháza is, és mint ilyen, közvetlen kapcsolatban van a manipúra csakrával. A manipúra a szoláris prána tárháza, és katabolikus, férfi természettel rendelkezik. Az ágjá csakra a hold-prána tárháza, a természete nőies, tápláló és anabolikus. A két csakrát a nádí sódhana pránájáma segítségével tudjuk összekapcsolni és harmonizálni, melyet a Pránájáma: a jóga lélegzete című könyvemben ismertettem.

A manipúra csakra uralja a modern társadalmat, míg az ágjá csakra jelen pillanatban csupán egy vízió és egy ígéret a jövőre nézve. Ezt az a tény is tükrözi, hogy az összes termelőüzemben férfiak dominálnak, és miközben a felelős vezetők megértik, hogy fel kell osztanunk a világot, ki kell termelnünk az ásványokat, gyárakat kell építenünk és profitot kell termelnünk (ezek mint férfias, metabolikus fogalmak), az az elképzelés, hogy az egész bolygó egy nagy élő szervezet, melyet táplálni kell (anabolikus fogalom) – és ami akadályozhatja a profit-termelést – sokak számára még mindig túlzottan intuitív és bal agyféltekés elképzelés. 

Mi az a Kundaliní?

Az elmúlt hetekben többször írtam bejegyzést a Kundaliní témájában, csak egyes kommentelők szerint azt felejtettem el megmagyarázni, hogy mit is értünk e kifejezés alatt. Aki rendelkezik jógás háttérismeretekkel, annak az alábbi infók talán már ismerősek, de most gondoljunk itt azokra, akik még egyáltalán nem foglalkoztak a jógával. 

A Kundaliní (szó szerinti fordításban "A Feltekeredett") arra az elsődleges energiára (saktira) vonatkozik, mely az ember finomfizikai testében leggyakrabban alvó állapotban nyugszik a gerinc tövénél. Ezt az energiát nem tekinthetjük tisztán spirituálisnak, ugyanis az élőlényben csak a lélek (átman) és annak ragyogása, a tudat (csitta) tekithetők teljesen spirituálisnak. Ezek közül a csittát látszólag beszennyezik az anyagi energia különböző megnyilvánulásai és hatásai. Ugyanakkor a Kundalinít nem tekinthetjük igazán anyagi elemekből állónak sem, mivel az anyagi elemek (a durva fizikai elemek, mint a föld, tűz, víz, levegő; a finomfizikai elemek, mint az elme, intelligencia és egó, valamint a kettő közötti köztes állapotot képviselő éter (ákása) és a dominánsan abból álló életerő (prána)), folyamatosan változnak, átalakulnak és részt vesznek az élőlény anyagi létezésében. Ezen felül az anyagi elemek nem rendelkeznek önálló tudatossággal, míg a Kundalinít személyként, Istennőként tisztelik, mely a maga akarata és belátása szerint cselekszik a gyakorlókban. 

A Kundalinít leginkább a prána különleges fajtájának, egy pszichikus őserőnek tekinthetjük, mely a spirituális megvilágosodás vagy felszabadulás, illetve a misztikus képességek (sziddhik) kifejlesztésében segíti a gyakorlót. A Kundnaliní-kígyót sokan azonosítják az Ádí-Saktival, vagyis Párvatíval, Siva női energiájával, mely a teremtés Ősanyja, forrása, és finom, differenciálatlan formájában (prakriti) képes eljuttatni a gyakorlót a felszabadulás kapujáig. 

A Kundaliní a leírások szerint a múládhára csakrában, vagy a múla bandhában, egyes források szerint a kandában helyezkedik el. A móládhára csakra helyzete a farokcsont legvégével és a gát közepével egyezik meg. A múla bandha a leírások szerint némileg följebb, a szvádhisthána (második) csakra magasságában helyezkedik el a gát fölött (a férfiaknál a prosztata, a nőknél a méhnyak pozícójával azonosítható). A kandát a legtöbbször egy fényes tojás vagy gömb formájában írják le, és ez az a része a lágy szöveteknek, mely a halottégetés után is megmarad. A kanda pozíciója az alhas, vagy medence közepén, a köldök alatt, majdnem a múla bandha imént felsorolt helyzetével azonosan helyezkedik el. Ebben a tojásban fekszik összetekeredve a Kundaliní, melyet egy három és félszer körbetekeredő, szendergő nőstény kígyóként szoktak ábrázolni. 

A jóga vagy egyéb spirituális folyamatok célja vagy eredménye a Kundaliní felébresztése és végigvezetése a központi energiavezetéken (szusumnán) és a hozzá kapcsolódó hét csakrán. Amikor a Kundaliní felébred és átszúrja az egyes energiaközpontokat, az meghatározott pszichikus erőket, jellembeli és személyiségbeli változásokat idéz elő a gyakorlóban, valamint megsemmisülnek a granthik (csomók), melyek a hamis azonosság különböző szintjeit jelképezik. A végső cél a Kundaliní felemelése a szahaszrárába (a korona-központba) és ott tartása a meditáció során, valamint a test elhagyásának pillanatában. Ekkor a Kundaliní, mint egy rakéta, a magasabb spirituális állapotok vagy létszférák felé repíti a jógi lelkét. 

A legtöbb spirituális és jógarendszerben a Kundaliní felébresztésére a korábban említett technikákat, vagy ezek kombinációit alkalmazzák: ászanák, kriják, bandhák, pránájáma, meditáció, ima és mantrák ismétlése. Fizikai szempontból a Kundaliní felébredése és felemelkedése a gerinc vonala mentén végigáramló hőérzet vagy elektromos áramlat érzeteivel járhat. A Kundaliní nem feltétlenül marad ébren, vagy annak a csakrának a szintjén, ahová a jóginak sikerült felvezetnie. Ugyanúgy, mint a szamádhi gyakorlása esetében, az első sikeres próbálkozások után a Kundaliní visszatér szunnyadó állapotában, és csak az elmélyült meditáció során ébred ismét fel. Az általa előidézett változások azonban maradandóak, legalábbis erre az inkarnációnkra tartósan kihatnak. 

A szamádhi magas fokát gyakorló jógi képes csak arra, hogy folyamatosan éber állapotban és az ágjá-szahaszrára csakra közötti területen tartsa a Kundalinít, ez azonban folyamatosan megváltozott tudatállapotot eredményez.

A visuddha csakra megtisztítása

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

Patandzsalí etikai előírások, ez esetben a szatjam és a szvádhjája segítségével ajánlja a visuddha csakra megtisztítását. Mivel a visuddha a torokcsakra és a hang csakrája, ez a központ felel a kifejezéseinkért és a nyelvhasználatunkért. A szatjam az igazmondást jelenti, de ez meghaladja az igaztalan dolgok kimondásától való tartózkodást. Ez azt jelenti, hogy a szent törvények és a kötelességek tekintetében mondjuk az igazságot. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az igazságnak harmóniában kell lennie az etikai szabályokkal, nem létezhet különállóan. Például, az igazságot csak akkor szabad kifejezni, ha nem sért vagy semmisít meg valakit, máskülönben erőszakot (himszát) fogunk elkövetni. Ha az igazság bővebb kontextusban pusztító hatású, akkor jobban tesszük, ha csendben maradunk.

A szvádhjája jógikus előírása (nijamája) szintén ehhez a csakrához kapcsolódik. A szvádhjája a szent szövegek tanulmányozását jelenti. A szent szövegek tanulmányozása által megértjük a szent törvényt, mely az egész teremtés mögött húzódik. Igazából a visuddha csakra megnyílhat csupán attól, ha az emberiség szent könyveit tanulmányozzuk, legyenek azok a Védák, a Biblia vagy más szövegek. Ezek a szent könyvek mind az isteni törvényt fejezik ki, és mint ilyenek, a visuddha csakra megnyilvánulásai. Ezt a csakrát ima, meditáció, és más módszerek segítségével is meg tudjuk nyitni, de a hatékony és természetes módszer a csakrameditáció kombinációja a jógalégzéssel és a korábban ismertetett kiegészítő módszerekkel.

Ágjá Csakra (torokcsakra)

Elhelyezkedése: homlok

Minősége: szattva

Eleme: intelligencia

Érzéktárgy: elme

Színe: ragyogó fehér

Szirmok száma: tizenhat

Mantra: ÓM

Jantra: villámszínű háromszög

Az ágjá nem igazán egy különálló csakra, hanem legalább hat energiaközpont halmaza a koponyában. Nem azért nevezik harmadik szem-csakrának, mert a homlokunkon helyezkedik el, hanem azért, mert a koponya középpontjában van, pontosan a „harmadik szem” területe mögött. Hasonlóképpen, a köldökcsakra sem a köldökben van, hanem abban a magasságban, mint ahogy a szív- és torokcsakrák esetében is van.

Két szék között

Az emberi születés az önmegvalósításra való. Ezt kevesebben ismerik fel, mint ahányan boldogan elmerülnek a ragaszkodással végzett cselekvésben és a karmájuk eredményeinek élvezetében (vagy az attól való szenvedésben). A lelki élet ösvényére térők közül azonban még kevesebb azok arénya, akik elérik a tökéletességet, nevezzük azt felszabadulásnak vagy megvilágosodásnak. Ardzsuna sem véletlenül aggódik amiatt, hogy mi lesz azzal a transzcendentalistával, aki felismeri, hogy nem lehet boldog az anyagi világban, mégsem jár sikerrel a transzcendensben történő megállapodásban.

A Bhagavad-gítá 6.37-38 verseiben a következő kérdést intézi Krisnához: "Ó, Krisna! Milyen sors vár arra a transzcendentalistára, aki nagy hittel kezdi el az önmegvalósítás folyamatát, ám világias elméje miatt később letér az útról, s így nem éri el a misztika tökéletességét? Ó, erős karú Krisna! Vajon nem fog-e a transzcendens útjáról letért ember elesni mind a lelki, mind az anyagi sikertől, s a szertefoszló felhőhöz hasonlóan elveszni, anélkül hogy bárhol megállapodhatna?"

Nos, megmondom őszintén, hogy nekem személy szerint nem sok tapasztalatom van a Vipassana meditációról, de már több olyan esettel is találkoztam, amikor egy-egy hosszabb elvonulásról visszatérő gyakorló eléggé nehezen tudott visszailleszkedni a hétköznapi életének kihívásai és kötelezettségei világába. 

Vélhetőleg a Vipassana (vagy más meditációs technika is előidézhet hasonló hatást) annyira erőteljesen elkezdi leépíteni a gyakorló egóját és anyagi azonosságait, hogy az illetőben valóban felmerül a kétség: mi értelme van bármiért is küzdeni ebben a világban, amikor az egész nem is létezik, csupán egy álom. Ha a gyakorló intellektusa és elméje nem eléggé szattvikus, akkor a Vipassana a tamasz minőségén keresztül fogja leépíteni az anyagi kötelezettségek iránti ragaszkodását. Aki pedig felrúgja az anyagi kötelezettségeit, az még a saját testéről sem fog tudni gondoskodni. Magyar körülmények között ez azt jelenti, hogy szükséged van egy lakásra vagy albérletre, ki kell fizetned a rezsit, ruházkodnod kell, és ételt kell adni a testednek, még ha ezt nem is a legfényűzőbb módon teszed. Ehhez pedig szükséged van egy bizonyos szintű jövedelemre, tehát dolgoznod kell. A legtöbb ember, ha eléggé őszinte saját magával, akkor be kell hogy vallja: utálja a melóját, de kötelességből elvégzi, vagy mert nem tud jobb elfoglaltságot találni magának. 

Csupán kétféle ember van, aki fittyet hány az anyagi kötelezettségeire: az egyik a hajléktalan, a másik pedig a szádhu. A különbség abban rejlik, hogy a hajléktalan elméjét a tamasz dominálja, míg a szádhuét jó esetben a szattva. A kettő között vannak a "gyümölcsöző munkások", akiknek elméjére a radzsasz hat leginkább. 

A Bhagavad-gítában találjuk meg leginkább azt a gondolatot, hogy a tetteink kötelességszerű, ragaszkodás nélküli végzése ugyanolyan értékű, mint a tettekről való lemondás. Sőt, mindenkinek a saját fejlettsége mértékében kell megmaradnia a kötelességszerű cselekvés mellett, illetve annak megfelelően gyakorolni a tétlenséget. 

Ha túl korán fogunk olyan meditációs technika gyakorlásába, melyre az elménk és a személyiségünk nincs felkészülve, akkor könnyen két szék között a pad alatt találhatjuk magunkat: Az anyagi kötelességeket már legszívesebben elengednénk, mert kiábrándultunk belőlük, de még nem rendelkezünk annyi lelki erővel, hogy mindenről lemondjuk és csak a spirituális gyakorlatnak szenteljük az életünket. A hinduizmus és a buddhizmus is nagyra értékeli a lemondott, szerzetesi életmódot, de az embernek őszintének kell lennie saját magával szemben, hogy mennyire áll készen erre.