Két szék között

Az emberi születés az önmegvalósításra való. Ezt kevesebben ismerik fel, mint ahányan boldogan elmerülnek a ragaszkodással végzett cselekvésben és a karmájuk eredményeinek élvezetében (vagy az attól való szenvedésben). A lelki élet ösvényére térők közül azonban még kevesebb azok arénya, akik elérik a tökéletességet, nevezzük azt felszabadulásnak vagy megvilágosodásnak. Ardzsuna sem véletlenül aggódik amiatt, hogy mi lesz azzal a transzcendentalistával, aki felismeri, hogy nem lehet boldog az anyagi világban, mégsem jár sikerrel a transzcendensben történő megállapodásban.

A Bhagavad-gítá 6.37-38 verseiben a következő kérdést intézi Krisnához: "Ó, Krisna! Milyen sors vár arra a transzcendentalistára, aki nagy hittel kezdi el az önmegvalósítás folyamatát, ám világias elméje miatt később letér az útról, s így nem éri el a misztika tökéletességét? Ó, erős karú Krisna! Vajon nem fog-e a transzcendens útjáról letért ember elesni mind a lelki, mind az anyagi sikertől, s a szertefoszló felhőhöz hasonlóan elveszni, anélkül hogy bárhol megállapodhatna?"

Nos, megmondom őszintén, hogy nekem személy szerint nem sok tapasztalatom van a Vipassana meditációról, de már több olyan esettel is találkoztam, amikor egy-egy hosszabb elvonulásról visszatérő gyakorló eléggé nehezen tudott visszailleszkedni a hétköznapi életének kihívásai és kötelezettségei világába. 

Vélhetőleg a Vipassana (vagy más meditációs technika is előidézhet hasonló hatást) annyira erőteljesen elkezdi leépíteni a gyakorló egóját és anyagi azonosságait, hogy az illetőben valóban felmerül a kétség: mi értelme van bármiért is küzdeni ebben a világban, amikor az egész nem is létezik, csupán egy álom. Ha a gyakorló intellektusa és elméje nem eléggé szattvikus, akkor a Vipassana a tamasz minőségén keresztül fogja leépíteni az anyagi kötelezettségek iránti ragaszkodását. Aki pedig felrúgja az anyagi kötelezettségeit, az még a saját testéről sem fog tudni gondoskodni. Magyar körülmények között ez azt jelenti, hogy szükséged van egy lakásra vagy albérletre, ki kell fizetned a rezsit, ruházkodnod kell, és ételt kell adni a testednek, még ha ezt nem is a legfényűzőbb módon teszed. Ehhez pedig szükséged van egy bizonyos szintű jövedelemre, tehát dolgoznod kell. A legtöbb ember, ha eléggé őszinte saját magával, akkor be kell hogy vallja: utálja a melóját, de kötelességből elvégzi, vagy mert nem tud jobb elfoglaltságot találni magának. 

Csupán kétféle ember van, aki fittyet hány az anyagi kötelezettségeire: az egyik a hajléktalan, a másik pedig a szádhu. A különbség abban rejlik, hogy a hajléktalan elméjét a tamasz dominálja, míg a szádhuét jó esetben a szattva. A kettő között vannak a "gyümölcsöző munkások", akiknek elméjére a radzsasz hat leginkább. 

A Bhagavad-gítában találjuk meg leginkább azt a gondolatot, hogy a tetteink kötelességszerű, ragaszkodás nélküli végzése ugyanolyan értékű, mint a tettekről való lemondás. Sőt, mindenkinek a saját fejlettsége mértékében kell megmaradnia a kötelességszerű cselekvés mellett, illetve annak megfelelően gyakorolni a tétlenséget. 

Ha túl korán fogunk olyan meditációs technika gyakorlásába, melyre az elménk és a személyiségünk nincs felkészülve, akkor könnyen két szék között a pad alatt találhatjuk magunkat: Az anyagi kötelességeket már legszívesebben elengednénk, mert kiábrándultunk belőlük, de még nem rendelkezünk annyi lelki erővel, hogy mindenről lemondjuk és csak a spirituális gyakorlatnak szenteljük az életünket. A hinduizmus és a buddhizmus is nagyra értékeli a lemondott, szerzetesi életmódot, de az embernek őszintének kell lennie saját magával szemben, hogy mennyire áll készen erre.