Egészséges-e a nyers vegán étrend?

Régen volt már táplálkozással kapcsolatos blogbejegyzés, úgyhogy most következzék egy ilyen is! Megszokhattuk már, hogy az étkezés terén sok mindenki kész egyenesen vallásháborút indítani azért, amiben ő hisz és amit ő követ, azokkal szemben, akik máshogyan étkeznek, és a saját diétájuk mellé gyártanak ideológiát. Az egyes diéták kitalálói által terjesztett, gyakran áltudományos szlogenek mellett érdemes áttekinteni a tudományos publikációkat is az adott étrend mellett vagy ellene. Én már lassan öt éve vagyok vegán, de nem tértem át a nyers vegán étkezésre. Az alábbiakban olvashattok arról, hogy miért, és hogy milyen tévhitek terjengenek a nyers étkezéssel kapcsolatban. Az eredeti cikk szerzője Christopher Vanjek, a livescience.com szerzője. 

A jó egészség felé vezető út fontos építőköve a megfelelő étrend, de zsákutcák is akadnak rajta bőven. Az olyan diéták, mint a vegetáriánus vagy a mediterrán étrend, már komoly tudományos háttérrel rendelkeznek, de még a teljesen vegán étrendet is egyre több tudós és táplálkozási szakértő támogatja. A nyers vegán étrend hívei szerint azonban a főzés természetellenes és egészségtelen. Egyre több celeb tér rá a nyers étkezésre, és a hétköznapi emberek közül is sokan kitörő lelkesedéssel számolnak be a nyert étrenddel elért sikereikről. 

Elképzelhető azonban, hogy a jó egészséghez vezető úton a nyers vegán étrendre való átállás egy U-kanyarnak felel meg. Ha valaki már vegetáriánus vagy vegán, nem sokat nyerhet vele, ha teljes nyers étrendre vált, de sokat veszíthet. Még azok az orvosok is, akik vegánok és ezt javasolják a pácienseinken, óva intenek a nyers étrendtől. Miért? Elsődlegesen azért, mert ha nyers étrendre váltunk, azzal számos növényi ételt kizárunk az étkezésünkből (gabonaféléket, hüvelyeseket, fűszereket és bizonyos zöldségeket). Ráadásul fölöslegesen tesszük ezt, mert a legtöbb elv, amire a nyers vegánok az étrendjüket alapozzák, tudományos szempontból tévhit. 

Mi az a nyers vegán étrend?

Olyan növényi alapú étrendről beszélünk, amelyben az ételt nem főzik, azaz nem hevítik 40 Celsius foknál melegebbre az elkészítés során. Az ételeket vagy frissen eszik, vagy alacsony hőfokon aszalják, vagy erjesztik. 

Ennek az az elképzelés az oka, hogy a 40 foknál jobban felhevített ételben nem csak a tápanyagok semmisülnek meg, hanem az étel mérgezővé és nehezebben emészthetővé válik. A nyers vegánok szerint a főzés megöli az ételt. A nyers vegánok szerint a nyers étel élő, a főtt pedig halott. Azt mondják, hogy az élő, azaz nyers ételek tele vannak életerővel, vagyis csível, pránával. A halott, vagy főtt ételekben szerintük nincs prána és sokkal kevesebb a tápanyag is. A különböző zöldturmixok kulcsszerepet játszanak a nyers étekzésben. A jövő héten sorra vesszük azt az öt tévhitet, melyre a nyers étkezés hívei erőteljesen alapozzák a nézeteiket. 

(folyt. köv.)

A szívcsakra jelentősége

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Egyes hallucinogén drogok segítségével rövid időre mesterségesen megnyithatók a magasabb csakrák, de a manipúra és az anáhata előzetes megnyitása nélkül ez szintén skizofréniát és más pszichotikus állapotokat eredményez, és sok esetben ezt visszaesés követi a spirituális úton.

Az a képesség, hogy tudatosan az anáhatába tudja helyezni a pránáját, nagy előnyt jelent a gyakorló számára. Segít abban, hogy megtartsuk a szívünket a központban, és kapcsolatban maradjunk a Gondviseléssel a próbatételek és nehézségek közben. Abban is segít, hogy megosszuk másokkal az eredményeinket, amikor éppen sikeresek vagyunk és a világ tetején érezzük magunkat. A konfliktusok kezelése során os fontos, hogy az anáhatába tudjuk helyezni a pránát. Ez segít megérteni, hogy a velünk szemben álló személy szükségletei nagyon hasonlóak a miénkhez, vagy a csoportéhoz, amibe tartozunk.

Ha az anáhata ennyire nagyszerű, akkor nem tudja-e megoldani az összes problémánkat és a szeretet és béke paradicsommá változtatni a világot? Miért kell az összes csakrán végiglélegezni meditáció közben? Miért nem csak az anáhatán meditálunk, és semmi máson? A közhiedelemmel ellentétben, az szívcsakra nem mindig a legmegfelelőbb a meditációhoz. Ha Churchill vagy Roosevelt főként a szívcsakrán meditált volna az 1940-es években, nem kizárt, hogy ma mindenki szvasztikát hordana a homlokán. Az anáhata hatalmas lépés az emberi evolúció útján, de csak akkor vezethet sikerhez, ha az előző lépéseket is megtettük.

A manipúrához hasonlóan, az anáhata is radzsaszikus csakra. A két alsó csakra tamaszikus, és mivel a túlélésre, az utódnemzésre és az egyszerű, emlősökre jellemző társadalmi struktúrákra koncentrál, a múltunkat képviseli. A manipúra és az anáhata a jelenlegi helyzetünket képviseli, ezen belül a manipúra az összetett emberi társadalmi struktúrákért felelős, melyek elsősorban azon alapulnak, hogy a társadalom a hiányos erőforrásokért folytatott küzdelem köré szerveződik, és az egyéneket fizetéssel jutalmazza vagy bírsággal bünteti, ha nem igazodnak a többséghez. Még mindig valamennyire a jövőben fénylik az anáhata, a szeretetet, együttműködést és a múlt sebeinek begyógyítását hordozva, melyeket az alsóbb csakrák iránti megszállottság bizonyára létrehozott bennünk. Mindkét csakra radzsaszikus. A radzsasz energiát ad, és szükségünk van e két csakra energialöketére, hogy átsegítsük az emberiséget azon a hídon, mely átíveli a bennünk lakozó állat és isteni lényeg közötti szakadékot. Ahhoz, hogy átkeljünk ezen a hídon, magunk mögött kell hagyni a múlt mozdulatlanságát és nagy energiákat kell mobilizálnunk. Ez abban a sok stresszben és feszültségben is megmutatkozik, aminek a modern társadalom kiteszi magát."

Mit kezdjünk a vágyainkkal?

Az anyagi világbeli létezés egyik alapvető sajátossága az, hogy az elménk tele van vágyakkal. Ennek van, aki örül, és van, aki bosszankodik miatta. A legtöbb vallás vagy spirituális út az anyagi vágyaink feladását tűzi ki feltételül a felszabadulás, vagy az örök boldogság elérése feltételeként. Ha nem tudjuk végleg feladni az anyagi ragaszkodásainkat, akkor nem tapasztalhatjuk meg a legmagasabb spiritualitás eksztázisát, mely az ezt megtapasztalt transzcendentalisták szerint nem hasonlítható semmilyen átmeneti, anyagi élvezethez.

Mi is a baj az anyagi vágyakkal? Nem árt, ha tisztában vagyunk ezzel, még akkor is, ha jelen pillanatban még nem állunk készen arra, hogy minden ragaszkodásunkról lemondjunk. Az egyik baj az, hogy az anyagi vágyak és az anyagi élvezet, amire irányulnak, átmenetiek. Vagyis ha sikerül összekapcsolni az érzékeinket a hőn áhított érzéktárggyal, akkor a belőle származó öröm átmeneti. Amikor kielégülünk, akkor a vágy alábbhagy, de csak addig, amíg újra be nem köszönt az élvezet utáni szomj. Így a sóvárgás és a kielégülés utáni érdektelenség között oszcillálunk, és sohasem mondhatjuk el, hogy ez az a pillanat, amikor tökéletesen boldogok vagyunk. És ha azt is érezzük esetleg egy-egy röpke másodpercig, az hamar elszáll. 

A másik probléma az, hogy az érzéki élvezetből származó boldogság nem elég mély. Hogy mi az elég mély? Valójában az, aminek nincs korlátja, mint például egy feneketlen mély tenger, melynek sohasem érünk az aljára, bármilyen mélyre merülünk is. Az anyagi élvezetben általában elég hamar beleütközünk egy falba, amikor is újra és újra próbáljuk megismételni azt az élményt, ami első alkalommal olyan erősen magával ragadott, de minél többször ismételjük, annál inkább megkopik és unalmassá válik. Erre az egyik megoldás az, amikor változtatunk valamilyen körülményen, például újabb és újabb ételeket kóstolunk meg, amikor a megszokott ízek már unalmasak. Még a kedvenc ételünkből sem tudunk végtelen mennyiséget megenni, mert az érzékszerveink és a testünk kifáradnak. Az érzékszervek és a fizikai test korlátai tehát az élvezet mélységének is korlátot szabnak.

Ugyanakkor az anyagi világbeli tapasztalatok és érzékszervi benyomások sokaságának pontosan az a célja, hogy kiábrándítsák a lelket az anyagi boldogság illúziójából. De amíg ez nem történik meg, addig a lélek nem képes őszintén lemondani a ragaszkodásairól. Ebben az esetben is el lehet indulni a spiritualitás útján, és jellemző módon bizonyos szabályok és korlátozások követésével segíthetjük meg az anyagi vágyakról való lemondás folyamatát. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a spirituális útra lépve is őszintének kell lennünk a saját helyzetünket illetően. Ha túlzottan szigorú szabályokat vezetünk be, amiket nem fogunk tudni őszintén követni, vagy a spiritualista "egó" elhiteti velünk, hogy fejlettebbek vagyunk, mint ahol valóban tartunk, akkor a lemondásból könnyen egyfajta képmutató önbecsapás lehet, ami nem segíti elő a fejlődésünket. Ilyenkor hamis módon, külsődlegesen lemondunk valamiről, amire az elménkben még erősen vágyunk, de nem merünk utat engedni a vágyunknak. A vágy ezáltal nem tud kitisztulni, hanem a következő életünkben még erősebben fog jelentkezni.

Tehát, ha megvonjuk magunktól az érzéki élvezetet, de azon vesszük észre magunkat, hogy egyre erősebben meditálunk rajta, az akadályozni fogja a lelki gyakorlatunkat. Ugyanakkor ez mutatja azt is, hogy az elme mekkora erővel rendelkezik. Képzeljük el, ha egész életünkben a meditáció transzcendentális tárgyára (például Isten valamelyik formájára vagy nevére) rögzítjük az elménket meditáció közben, akkor mennyire erős lesz a vágyunk, hogy elérjük a meditációnk tárgyát a következő életünkben, vagy még ebben az életben. Viszont, ha az anyagi vágyak mindig eltérítik a figyelmünket meditáció közben, akkor meg kell találnunk a helyes egyensúlyt a lemondás és a kontrollált érzéki élvezet között.

Vannak olyanok is, akik megtapasztalják, hogy az elmében végzett érzékkielégítés sokkal erősebb élményt ad, mint az érzékszervek és az érzéktárgyak közötti kapcsolatból származó öröm. Ők a mentális érzékkielégítés különböző formáit választják: például a testen kívüli élményeket, a misztikus képességek fejlesztését, különböző tudatmódosító, hallucinogén anyagok használatát vagy a meditáció olyan formáit, melynek célja nem az önvaló megtisztítása és megtapasztalása, hanem az anyagi valóság finomabb szintjeinek megtapasztalása. A filozófiai témákon történő vég nélküli vita is ebbe a kategóriába sorolható. Vannak emberek, akik szeretik hallgatni a saját hangjukat, és okosakat mondani vagy írni, de az egész nem viszi őket közelebb az önvalójukhoz. 

Nem baj tehát, ha anyagi vágyaink vannak, de amellett, hogy ezeket megpróbáljuk valamennyire kontrollált és szattvikus módon kielégíteni, szorítsunk helyet az életünkben a spiritualitásnak is, és dolgozzunk az anyagi tetteink eredményéről való lemondás jegyében. Ha a munkánk eredményét felajánljuk valamilyen spirituális célra, akkor fokozatosan megszűnik a ragaszkodásunk az iránt, hogy egyedül mi magunk élvezzük a tetteink gyümölcsét. Krisna megtanítja a tettek általi felszabadulás elérésének művészetét a Bhagavad-gítában, és mindenki azon a szinten gyakorolhatja ezt, ahol éppen tartózkodik. 

A visnu-granthi hatása

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Bár az emberiség nagy spirituális vezetői, például Mahatma Gandhi, Martin Luther King vagy Nelson Mandela aktiválták a szívcsakrájukat és megadták a valódi emberiség vízióját, legtöbb jelenlegi vezetőnknek még fejlődnie kell eddig a pontig. Ha úgy tekintünk az emberi lényre, mint egy ígéretre, egy hídra, mely összeköti az állat és Isten közötti szakadékot, akkor a szívcsakra lesz e híd közepe. Itt tűnik az emberi lény a legbizonytalanabbnak, a legsérülékenyebbnek és a legértékesebbnek is. Mert ha megnézzük a szív e nagy tanítóit, Gandhit, Kinget vagy magát Jézust, azt látjuk, hogy sokukkal saját embertársaink végeztek. Abban a pillanatban, amikor az emberi élet a legemberibbé válik, annyira utópisztikusnak tűnik számunkra, hogy hajlamosak leszünk elpusztítani. De ezek a tanítók megmutatták, hogy pontosan ebbe az irányba kell mutatnia az emberiség evolúciójának. Míg a múládhára ellenfélnek vagy fenyegetésnek lát másokat, a szvádhisthána a biztonságot keresi másokban, a manipúra pedig a követőket, az anáhata az önzetlen szeretet adásának szemszögéből viszonyul másokhoz. 

Fontos, hogy megnyissuk az anáhatát, miután aktiváltuk a manipúrát, de mielőtt mozgásba hoztuk volna a magasabb csakrákat. Ha anélkül nyitjuk meg az anáhatát, hogy előtte stimuláltuk volna a manipúrát, akkor esélyes, hogy ki fognak használni bennünket. Ha viszont anélkül nyitjuk meg a magasabb csakrákat, hogy előzetesen aktiváltuk volna az anáhatát, akkor esélyes, hogy szektavezérré válunk. Mert ha valaki megértette a szent Törvényt (visuddha csakra) és isteni tudásra tett szert (ágjá csakra), és ezt kombinálja a vállalkozó szellemmel (manipúra csakra), de nélkülözi az adás, szolgálat, megbocsájtás és együttérzés örömét (anáhata csakra), az egy öncélú kultuszt eredményezhet, ahol a követők csak annyiban számítanak, amennyire képesek meghizlalni a vezető pénztárcáját vagy növelni a befolyását. Semmilyen spirituális tanítás vagy tanító nem igazán értékes anélkül, hogy képes lenne önzetlenül szolgálni a tanítványát.

A blokkolt anáhata szintén a visnu-granthi hatása, vagyis annak az erőnek a megkötő hatása, mely fenntartja az emberiséget. Ha a visnu-granthi nagyon erős, akkor egyszerre leblokkolhatja a manipúra és anáhata csakrákat is. Ha ez a helyzet, akkor ne alkalmazzunk magasabb spirituális gyakorlatokat (mint például a meditáció a tudaton vagy a magasabb csakrákon), amíg nem sikerült megnyitni ezeket a középső csakrákat. Ha véletlenül megnyílnak a felsőbb csakrák, miközben a visnu-granthi blokkolja a két középsőt, akkor esélyes a skizofrénia kialakulása. A skizofrénia azt jelenti, hogy az ember olyan erőteljes tudás birtokába kerül, amit nem képes beépíteni az életébe. Amikor megnyílik a manipúra és az anáhata, akkor kezelni tudjuk a legtöbb dolgot, amit az élet ránk dob. A szívcsakra elősegíti azt a képességet, hogy alárendeljük magunkat egy magasabb intelligenciának és erőnek."

A Halál

Szeretet - Idő - Halál. Elérkeztünk a hármas princípium utolsó témájához. Senki sem szeretne meghalni, mindenki igyekszik megnyújtani az életét, amennyire lehet, vagy legalábbis elodázni a halála pillanatát, amit persze nem is tudunk, hogy mikor következik be. Ezért mondta Buddha, hogy azt hiszed, hogy van időd, de valójában nem tudod, hogy mennyi van. Csak a spiritualisták és a jógik viszonylag szűk rétege nem fél a haláltól, sőt, tudatosan készül rá- Nem mondanám, hogy kifejezetten várja, mert a felkészüléshez is idő kell. 

A jógát sokan a halhatatlanság tudományaként aposztrofálják, amibe valamilyen szinten beletartozik az egészség és a fiatalosság megőrzése, valamint a fizikai test élethosszának megnyújtása, de ez nem egy öncélú dolog, nem azért tesszük ezt, mert félünk a haláltól, vagy minél több élvezetet akarunk meríteni a testünkből. Akárhogy is sáfárkodik az ember az egészségével, az élet második fele már egyre kevésbé szól a kényelemről és az élvezetekről. A test képessége, hogy élvezze az érzékszervi ingereket, fokozatosan csökken. Ez egy természetes folyamat, és pontosan azt a célt szolgálja, hogy az anyagi ragaszkodások helyett inkább a spiritualitásra koncentráljunk életünk alkonyán. 

A jógi tehát valódi értelemben úgy törekszik a halhatatlanság elérésére, hogy igyekszik megismerni és megvalósítani önnön örök spirituális azonosságát, mely számára nem létezik a halál. Ha a testtel azonosítjuk magunkat, az mindenképpen meg fog halni. De ha megtapasztaljuk azonosságunkat a lélekkel, az örök önvalóval, akkor örökké fogunk élni, mivel a lélek elpusztíthatatlan. 

Az emberek azért félnek a haláltól, mert nem tudják, mi van utána, sőt, sokan azt gondolják, hogy semmi nincs, mert a testtel azonosítják magukat, így annak elpusztulása maga a vég számukra. Vannak olyanok is, akik hisznek a halál utáni lét valamilyen formájában, de ők a bűneik következményeitől tartanak, amelyek haláluk után utolérik őket. Ez valóban igaz is, a karma törvénye életeken keresztül is átível, de mindez nem olyan módon történik, mint ahogy a kereszténységben elképzelik: a jók elérik az örök boldogságot a mennyben, míg a bűnösök örök kárhozatra jutnak. 

Nos valóban, az elkövetett tettek visszahatásait nem olyan könnyű semlegesíteni, de azzal vigasztalódhatunk, hogy a büntetés is véges és átmeneti, vagyis ha le is kell mennünk a pokol vagy az alsóbb létformák mélyére, és szenvednünk kell azért a szenvedésért cserébe, amit másoknak okoztunk, ennek is egyszer vége szakad, és újra lehetőséget kapunk a fejlődésre. Az örök boldogságot is elérhetjük, de ezt a védánta és a jóga-filozófia a móksa vagy kaivalja, azaz felszabadult állapotként írja le. Amikor a jógi eléri a felszabadulást, akkor visszatér eredeti spirituális önvalójába, és ki-ki hite szerint Isten társaságában tölti az örökkévalóságot, vagy eggyé válik Isten testével vagy a Brahman ragyogással. 

Bár anyagi szinten jó biznisznek tűnhet az élet meghosszabbítását ígérgetni, és sokan fizetnének komolyabb pénzeket is azért, hogy kigyógyuljanak egy halálos betegségből, vagy egy kicsit meghosszabbítsák a fizikai testük létét, a valódi örök lét a spirituális szint elérésével válik lehetővé, és persze ezt sem adják ingyen. De aki hosszú időn keresztül, megszakítás nélkül és odaadással gyakorolja a jógát, az minden bizonnyal hamar eléri ezt a legmagasabb szintet.

A misztikus képességek

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Ahogy a belső Istennő, a Kundaliní elér egy bizonyos csakrát, az a csakra intenzíven vibrálni kezd. Amikor pedig továbbhalad, a gyakorló a mély üresség állapotát éli meg az adott csakrában, ami később tiszta tudatossággá alakul át. A Kundaliní ugyanis megtisztítja és felemeli az adott energiaközpont rezgését, mintegy összhangba hozza a kozmikus természettel (a prakritivel), és így a csakra rezgése és az általa uralt elem elmerül az univerzális Tudat végtelen szövedékében, legalábbis addig, amíg a Kundaliní ébren marad. A gyakorlás során megtapasztaljuk, hogy Pakrití Déví, (vagyis a Kundaliní) felül tud emelkedni az egyes központokon, de ugyanakkor meg is szilárdul bennük. Felemelkedik, hogy egyesüljön Sivával, a Purusával a szahszrárában, és utána alászáll, kiterjesztve az univerzális tudatosságot az alsóbb szintekre. Az "aranytest", vagy dzsívanmukti szamádhi állapota azon ritka lelkekre jellemző, akik szilárdan állnak az átmeneti szinten, de egyidejűleg transzcendensek is hozzá képest. Ez azt is jelenti, hogy a fizikai testük halhatatlanná vélik, egy olyan, fizikai dimenziókkal is rendelkező fénytestté, melyre nem a szokásos módon érvényesek a természet törvényei.

A krijá-jóga azon technikáit, melyekkel ez az állapot elérhető, az elmerülés jógájának (laja-jóga) nevezik, és az ősi bölcsek nagy becsben tartották. A Kulárnava-tantra (9.36) szerint:

"Tízmillió rituális imádat egyenlő egy himnusszal, tízmillió himnusz egyenlő egy mantra eléneklésével, tízmillió mantra egyenlő egy meditációval, és tízmillió meditáció egyenlő egy elmerüléssel (lajával)."

Amikor a jóginak sikerül megtisztítania és az irányítása alá vonnia az öt őselemet, akkor olyan misztikus képességekre tehet szert, mint a távolbalátás, távolbahallás, telepátia és csalhatatlan intuíció. A Gheranda szamhitá szerint: " Ha a föld elemre koncentráljuk a pránát, akkor elérjük az elme szilárdságát; ha a víz elemre, akkor elviselhetetlen szenvedésektől és bűnös visszahatásoktól szabadulunk meg; ha a tűz elemre, akkor megszabadulunk a halálfélelemtől; ha a levegő elemre, akkor képesek leszünk repülve közlekedni; ha pedig az éter elemre, az megnyitja a felszabadulás kapuit."

A misztikus képességek kategóriái

A Puránákban és számos más írásban is megtalálhatjuk a különböző misztikus képességek felsorolását. Az asta-sziddhi, vagyis a nyolc elsődleges sziddhi a következő: animá (a test méretének lecsökkentése egy atom méretére); mahimá (a test máretének növelése az univerzum határáig); garimá (a test súlyának végtelen növelése); laghimá (a test súlytalanná tétele); prápti (korlátlan helyváltoztatás képessége); prákámja (a vágyaink beteljesítésének képessége); ísitvá ( uralkodás a természet elemei felett); vasitvá (felülemelkedés a gunákon - az anyagi minőségeken); káma-avasájitá (bármilyen tárgy megszerzése bárhonnan).

A Bhágavata Purána szerint a jóga és a meditáció gyakorlása által még öt misztikus képességet lehet elérni. Ezeket a harcosok sziddhijeinek is nevezik: trikálagjatvam (a múlt, jelen és jövő ismerete); advandvam (közömbösség a hideg-meleg és más kettősségek iránt); para-csitta-ádi-abhigjatá (mások elméjének és gondolatainak ismerete); agni-arka-ambu-visa-ádínám pratisztambhah (ellenállás a tűz, nap, víz, méreg és egyéb elemek hatásainak); aparádzsajah (legyőzhetetlenség).

A Bhágavata Puránában Krisna tíz másodlagos sziddhit is felsorol: anúrmimattvam (közömbösség az éhséggel, szomjúsággal és egyéb testi késztetésekkel szemben); dúrasravana (távoli dolgok hallása); dúradarsanam (távoli dolgok látása); manódzsavah (helyváltoztatás az elme erejével és sebességével); kámarúpam (a test formájának tetszőleges megváltoztatása); parakája pravésanam (belépés mások testébe); szvaccshanda mritjuh (a halál időpontjának tetszőleges megválasztása); dévánám szaha-krídá-anudarsanam (a félistenek játékainak megpillantása és részvétel bennük); jathá szankalpah szamsziddhih (amit elhatároz, az beteljesül); ágjápratihatá gatih (az általa kiadott parancs beteljesül).

A sziddhászana mitológiája

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Sziddhászana (tökéletes póz)

Dristi: nászágrai (orrhegyre)

A sziddhászana neve a sziddha (tökéletes) vagy sziddhi (misztikus képesség, erő) szóból eredeztethető. A Jóga-szútra és a későbbi jóga-irodalom is beszámol azokról a sziddhikről, melyekre a jógi sikeres gyakorlása melléktermékeként szert tehet. Mielőtt számba vennénk ezeket a rendkívüli képességeket, érdemes egy kicsit boncolgatni azt, hogyan fejlődhetnek ki ezek a jóga gyakorlása közben. A krijá tantra jóga gyakorlásával elérhető misztikus erők az anyagi teremtés őselemei feletti kontroll elsajátításából származnak. A sziddhák (dél-indiai bölcsek, lásd később) írásaikban burkoltan utalnak a misztikus képességekre és kifejlesztésük módjaira. Ezt a titokzatos fogalmazásmódot, mely a Védák és Puránák, valamint a későbbi írások sok részére jellemző, szandhábhászának nevezik. A burkolt kifejezésmódot nem csak azért használják, mert az ilyen erőkkel bíró személyek saját magukra is veszélyt hozhatnak, ha óvatlanul cselekszenek, hanem azért is, mert az erőkkel vissza lehet élni.

A szent szövegek csupán útmutatóul szolgálnak azokhoz a képességekhez, melyeket egy élő mestertől kell elsajátítani. Egy könyv, bármennyire szent is, nem helyettesíti a gurut. A képesített guruk készen állnak arra, hogy vezessék azokat a lelkeket, akik megtisztították a motivációjukat, az energiájukat és a tudatukat a krijá, tantra és a jóga gyakorlása által. Ha egy gyakorlót elvakít az illúzió, akkor félre fogja vezetni azokat a követőit, akiknek nincs megkülönböztető képességük. Egy sziddhát azonban nem lehet félrevezetni. A sziddhák a gyakorlásból származó energiájuk egy negyedét kiosztják azok között, akik alkalmasak rá. Egy sziddha pontosan tudja, hogy kinek adja át a saktiját, mert könnyen meg tudja állapítani, hogy ki mennyire tiszta.

Ahhoz, hogy alkalmassá váljunk a sziddhik kifejlesztésére, meg kell tisztítanunk a testünket, a pránánkat és az elménket, az egónkat pedig fel kell oldanunk a Kozmikus Énben. A démonikus egó képtelen befogadni a spirituális nektárt (a szómát), de az őszinte léleknek nincs félnivalója. Még a relatív gyengeség és tudatlanság állapotában is, amikor a lelket az illúzió (májá) rétegei fedik be, az őszinte lélek a tökéletes mestere védelme alatt áll. Az igazság keresője képes felülemelkedni a hamisságon. A félelem ellenszere a szeretet.

Az univerzum öt őselemből épül fel: föld, víz, tűz, levegő és éter. Ezeket az elemeket titokzatosság lengi körül. A sziddhák felfedezték, hogy az őselemekről szóló tudás megszerzése bölcsességhez (gjána), felszabaduláshoz (mukti), misztikus erőkhöz (sziddhi) és végső soron a születés és halál körforgásán történő felülemelkedéshez (dzsíva-szamádhi) vezet.

Az öt őselem merőben különbözik a kémiában ismert vegyelemektől, magának az anyagnak, a szubatomikus részecskéknek és az enegriának a különböző minőségeit, állapotait képviselik, és a teremtés játéka során nyilvánulnak meg az univerzumokban. A Védák is beszélnek az öt őselemről, és ezek az elemek a tantra és jóga által ismert misztikus erők alapjai.

A jóga és a tantra tanai szerint az öt őselem az öt alsó csakrához kapcsolódik. A csakrákkal kapcsolatos különböző műveletek azonban általában nem elegendőek az elemek fölötti uralom megszerzéséhez. Ehhez el kell sajátítani azokat a krijákat (tisztító eljárásokat), melyeket a jógik és tantrikusok évszázadokon keresztül alkalmaztak. A kriják helyes és hosszan tartó, fókuszált alkalmazása által lesz képes a gyakorló megtisztítani az őselemeket a saját testén belül. Az élet célja az Önvaló megtapasztalása, melyhez a hatha-jóga, a mantrák, a kriják, a pránájáma, a Kundaliní felébresztésén, valamint a tantrikus és jógikus gyakorlatok teljes eszköztárának alkalmazásán keresztül vezet az út. A koncentráció (dháraná), meditáció (dhjána), és az elmerülés (szamádhi) együttes alkalmazása, valamint a guru-parampará és a sziddhák (az öt elem mesterei) kegye elengedhetetlen a sziddhik eléréséhez. A krijá, tantra és jóga gyakorlása a tudat kitágítását és a feltétel nélküli szeretet kifejlesztését célozza, mely által a gyakorló megtapasztalhatja az univerzális eksztázist (vigjána-szamádhi).

Az Idő

A második tényező, amivel mindent el lehet adni: az idő. Az életünk egyre komplexebb, úgy tűnik, egyre több a feladatunk, és ugyanakkor egyre több információ ér bennünket, amit fel is kellene dolgoznunk. Így hát igyekszünk időt spórolni: mosogatógépbe rakjuk a mosatlan edényeket, nem főzünk otthon, mert az időigényes, nem olvasunk, legfeljebb csak tévézünk vagy szociális médiázunk, nem is beszélgetünk, legfeljebb csetelünk a szomszéd szobában a telefonját nyomkodó párunknak, nem alszunk, inkább toljuk a stimulánsokat, stb. 

Újabban az edzésmunkát is le akarják spórolni egyesek, és inkább különféle elektromos rázógépekkel rázatják az izmaikat, mert attól negyed óra alatt is lesz izomláz, és közben nem lihegsz, nem izzadsz, és nem lépsz ki a komfortzónádból. Szóval ha valamiről azt hisszük, hogy időt spórol nekünk, kényelmessé és hatékonnyá teszi az életünket, arra nem sajnáljuk a pénzt.

De valójában mire is fordítjuk az időnket? Régen az emberek énekeltek, zenéltek, hangszeren játszottak, mindent kifaragtak és díszítettek, ami a kezük ügyébe került, és ha fájt a szívük valamiért, azt megbeszélték egymással. A szülők játszottak a gyerekeikkel, és nem csak a bébiszitternek passzolták le mindig, és ha valaki felkerekedett, hogy elindul egy sprituális úton, akkor nem volt türelmetlen, hajlandó volt rászánni az egész életét.

Nem tudom, hogy valóban Buddha mondta-e, de kering ez a kép az interneten: "A probléma az, hogy azt hiszed, van időd". Nemrég fogalmazódott meg bennem, és ezt sok haldokló ember is kimondta már: Ha az ember élete végén úgy tud visszatekinteni a leélt éveire, hogy azok nem voltak hiábavalóak, és nem mulasztotta el azokat a dolgokat, amiket most is fontosnak tartotta, akkor boldogan kész meghalni. Sohasem tudhatjuk, hogy mennyi idő van hátra még ebből az életünkből, és igazából semmilyen orvosi eljárás vagy csodaszer nem tud garantálni egy bizonyos fix évszámnyi életkort. Az, hogy mennyi időnk van még hátra, örök lutri marad. Viszont az, hogy felkészülten várjuk-e, hogy üssön az utolsó óránk, attól függ, hogy mennyire tudatosan használjuk ki minden egyes napunkat, óránkat. 

Ha mindig pontosan azt tesszük, ami a legfontosabb abban a pillanatban, akkor kétféleképpen győzzük le az idő látszólagos múlását: egyrészt mindig a jelenre koncentrálunk, így a múlt és a jövő háttérbe szorul, a jelen pillanat pedig állandósul, legalább kisebb időszakokra. Másrészt, ahogy fent írtam, mivel mindig azt tesszük, ami éppen a legfontosabb számunkra, utólag nem fogjuk elvesztegetettnek érezni az életünk éveit. 

Ahhoz, hogy időt nyerjünk, tehát nem egy pontos órára vagy valamilyen anyagi tárgyra van szükségünk, ezek inkább elrabolják az idődet. Ehelyett a tudatunkat kell megváltoztatnunk, meg kell tanulni a jelen pillanatra koncentrálni, és belekerülni a flow-ban, a látszólagos eredmények vagy kudarcok ellenére. A kötelességszerű cselekvés, bár időrendileg átmeneti tevékenységből áll, az eredményhez való ragaszkodás leküzdése után adja azt az állandósult erőt és motivációt, amely az örök szintre emeli a tudatunkat.

A szívcsakra és az együttérzés

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Míg a manipúra funkciója asszimilatív, az anáhatáé inkább relatív. Az tesz bennünket igazából emberivé, hogy a szívünkből tudunk viszonyulni másokhoz, és nem mechanikus, számító módon. Egy tanár számára nagyon fontos, hogy szívből viszonyuljon a tanítványaihoz. Különösen a spirituális tanítók esetében fontos, hogy leereszkedjenek a a felsőbb csakrák elvont magasságából és a szívcsakrába helyezzék a központjukat. Jézus Krisztus egy olyan tanár volt, aki nagyon jártas volt ebben. Úgy tudta kifejezni és megélni a feltétel nélküli szeretetet, mint senki más előtte, ami a teljesen aktív és nyitott szívcsakra jele.

A szívcsakra az együttérzést adja hozzá a már meglévő egyenlethez. Míg a manipúra szintjén a vagyonszerzés, a hatalom birtoklása, vagy a kiváló képességek megszerzése lenne a legfelsőbb cél, ami felé törekszünk, amikor aktiválódik az anáhata, megértjük, hogy a legnagyobb ajándék az életben az, hogyha pozitív módon hozzá tudunk járulni mások életéhez. És nem azért, mert akkor mások azt hiszik, hogy nagyszerűek vagyunk, hanem azért, mert megértjük, hogy a valódi boldogság és szabadság nem abból származik, ha kapunk valamit, hanem abból ha önzetlenül adhatunk. A szvádhisthánával ellentétben, mely a szükségleteket jelzi, és a manipúrával ellentétben, amely elvenni akar, az anáhata adni akar. A szívcsakra megnyitása azt jelenti, hogy lehetővé tesszük a határtalan potenciál nagyobb erejének, hogy kifejezze magát rajtunk keresztül mások javára. Nincs nagyobb módja a boldogság és szabadság átélésének az egyén számára, mint amikor ennek az erőnek a csatornájává válik. A képesség, hogy önzetlenül adjunk másoknak, megszabadít bennünket a múltunktól. Így mások szolgálata lesz a szabadságunk.

Jegyezzük meg azt is, hogy a szívcsakra működése fontos szerepet játszik a modern igazságszolgáltatásban. Bár egy bíró számára elengedhetetlen a teljesen nyitott manipúra, a bíráskodásunk már messze meghaladta ezt a pontot. Míg Hammurapi törvényeit le lehetett egyszerűsíteni a „szemet szemért, fogat fogért” alapelvre, ma egy bírónak, még egy gyilkossági ügyben is figyelembe kell vennie, hogy a gyilkosságot hidegvérrel követték el, vagy pedig belső válság közepette, és hogy az elkövető megbánta-e tettét, és hogy mennyire tűnik hitelesnek a megbánása. E komplexitás miatt az ilyen ítéletet soha nem lehet egy gépre, például egy számítógépre bízni; egy ebrei lényre van szükség hozzá, aki legalább intuitív módon hozzá tud férni a szívcsakra funkcióihoz. Ez arra mutat, hogy az emberiség igyekszik túllépni a manipúra csakrán, de mivel a népesség nagy tömegei a materializmus, versengés és erőszak hatása alatt állnak a föld nagy részén, úgy látszik, hogy ez a lépés komoly küzdelmekkel jár."

A Szeretet

Nemrégiben láttam a "Váratlan szépség" című filmet. A filmesztétikai elemzéseket ezúttal elkerülve, én általában a gondolatébresztő, az emberi elme és tudat működésére rámutató mozzanatokra szoktam felfigyelni, és azokat gondolom tovább. A filmben Will Smith egy reklámcég alapítóját játssza, és három szóban foglalja össze a jó reklám lényegét: Szeretet, Idő és Halál. A film során ez a három fogalom személyesen is felkeresi a főszereplőt, de most nem menjünk bele a részletekbe. Egyszóval azt mondja a reklámguru, hogy ezzel a három dologgal lehet eladni valamit az embereknek. Mindenki szeretetet akar, több időt akar, hogy élvezhesse ezt a szeretetet, és el akarja kerülni a halált, mely elszakítja a szeretteitől. Ha elhiteted az emberekkel, hogy ez vagy az a termék, szolgáltatás megadja nekik ezt a három dolgot, akkor boldogan megveszik. 

Nos, a mai blgobejegyzésünk erejéig maradjunk az első témánál, a szeretetnél. Többször felmerült már a gondolat a blogírásom elmúlt nyolc éve alatt: sok ember magányosnak érzi magát. Vagyis úgy érzi, hogy nem kap elég szeretetet, törődést, gyengédséget. A pszichológusok szerint ez a korai gyermekkorban gyökeredzik, mert ha akkor valóban nem kap elég figyelmet a kisgyermek, vagy azt éli meg, hogy mellőzik a szülei, zavaró tényező a jelenléte,. akkor ez a szeretethiány az egész későbbi életére rányomja a bélyegét. Mondhatjuk persze, hogy karma kérdése, mennyire szerető szülőket kap az ember, de az tény: enélkül nagyon nehéz normálisan elindulni az életben és valóban autonóm, érett, szeretni és felelősséget vállalni tudó felnőtté válni. 

Az egyre később felnövő, vagy felnőtté egyáltalán nem akaró generáció problematikájában is ez lehet az alapmotívum. Ha egy gyermek nem kapott elég szeretetet, akkor nem képes felnőtté és érzelmi értelemben teljes szülővé válni, és ő sem fogja tudni kielégíteni a gyerekei érzelmi igényeit. Az "önszeretet" és önelfogadás new ages reklámozása sem igazán jó megoldás, mert a szeretehiányt a valaki másra utaltság, kiszolgáltatottság állapotában éljük meg, és ez akadályozza meg autonómiánk kialakulását. 

Ezek után persze az ember egész életében a szeretet koldusává válik, és hiszékenyebb, manipulálhatóbb lesz a kelleténél. Hajlamos lesz feladni a függetlenségét vagy az önálló gondolkodását, ha úgy érzi, hogy valakitől szeretetet, figyelmet, biztonságot kap. Sokan ezt keresik a vallásokban, spiritualitásban, különböző karizmatikus guruknál vagy gyülekezetek tagjai között. De van, aki beleszeret a pszichológusába, a jógaoktatójába, a tanárába, stb., mert szeretetre vágyik. Ugyanakkor sokan nem mernek túllépni a manipulatív érdekkapcsolatok vagy az alkalmi, eseti viszonyok szintjén, mert nem tanultak meg szeretni és szeretete elfogadni, vagy azt viszonozni. 

Ez nem könnyű tudomány, vagy nevezzük inkább művészetnek, és nap mint nap kell gyakorolni. Még ha nehezünkre is esik, meg kell tanulni törődést adni, mielőtt megkapnánk azt másokról, és van, amikor túl kell lépni a szeretetéhségünkön ahhoz, hogy valóban a szeretet vonzó tárgyaivá váljunk. Az önfejlesztés és a spiritualitás útjai is ezt hivatottak elősegíteni, az egón túllépve az önzetlen szeretet felé vezetnek bennünket, ha őszintén és tudatosan haladunk ezeken az utakon. 

Eljöhet egy pont az ember életében (ha nem ebben, akkor valamelyik következőben), amikor rájön, hogy az anyagi tárgyak és szolgáltatások, vagyis minden, ami pénzért megszerezhető, nem igazán elégítik ki a szeretetéhségét. A szeretet az valami tisztább és szentebb dolog annál, mintsem hogy pénz vagy anyagi érdek társuljon hozzá. Legalábbis, ha tudatosak vagyunk, akkor lassan lepucolgathatjuk ezeket a rétegeket a szeretteinkkel való kapcsolatainkról. Olyan sok dolgon kell túllépni: az önzésen, a sértődöttségen, a bűntudaton, a megfelelési kényszeren. Az őszinte szeretet gyakorlása végül elvezet önmagunkhoz, és közben az életünk úgy rendeződik, hogy minden a helyére kerül ebben a játszmában.

Az anáhata csakra

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Anáhata csakra (szívcsakra)

Elhelyezkedése: mellkas közepe

Minősége: radzsasz

Eleme: levegő

Érzéktárgy: tapintás

Színe: tűzvörös

Szirmok száma: tizenkettő

Mantra: JAM

Jantra: füstszínű kettős háromszög

Az anáhata, a szívcsakra alkotja a tengelyt, a hét fő csakra közepét (ebbe beleszámoljuk a hetedik csakrát az ezerszirmú lótuszt, melyről a 17. fejezetben lesz szó). Átmenetet képez az állati múltunkat képviselő három alsóbb csakra és a mennyei és isteni jövőnket és evolúciónkat képviselő három magasabb csakra között. Éppen ezért egyes iskolák a szívcsakrát tekintik a legfontosabbnak.

Spirituális evolúciónk szempontjából az anáhata fontosabb, mint a manipúra. Ha a manipúrát az emberszabású agyunkhoz hasonlítjuk, akkor az anáhata az emberi agy, mely irányítja és meghatározza, hogy mit is jelent igazából embernek lenni. Míg a legprimitívebb érzelmek a szvádhisthánához kapcsolódnak, az anáhata az összetettebb érzelmeket tartalmazza, melyek az emberiség nagy részét vezérlik, például azt az igényt, hogy mások elismerjenek és tiszteljenek, vagy a szeretetet, szégyent, bűntudatot, becsületet, erényességet, hősiességet, nemességet stb. Egy állat nem aggódna ennyire összetett dolgokon.

Az anáhata a levegő elem és a hozzá kapcsolódó tapintásérzék megnyilvánulása. A bőr, a tapintás érzékszerve érzékeli a levegő mozgását és hőmérsékletét. Hasonlóképpen, a szívünk érzelmeit gyakran az érintés által fejezzük ki. Például az ölelésnél a másik személy szívcsakrája köré fonjuk a karjainkat.

Bár úgy tűnhet, hogy a legfontosabb társadalmi funkciókat egyszerűen beteljesíthetjük a manipúrán keresztül is, ez csak felszínesen igaz. Míg egy számítógép vagy robot végre tudja hajtani a manipúra egyes funkcióit, az emberi lényt olyan elképzelések motiválják, mint az önbecsülés, önmaga elfogadása, vagy a szégyen és a bűntudat elkerülése. Sok ember számáéra egy bizonyos munkahelyen dolgozni nem csak azt jelenti, hogy bizonyos tevékenységet végez, hanem az is fontos számára, hogy a másokkal történő kommunikáció és együttműködés becsületes és ne lealacsonyító legyen."

Kecskemét Open beszámoló

November 4-én zajlott az idei Kecskemét Open kettlebell verseny, ahol dominánsan magyar versenyzők vettek részt, de persze voltak szerbek, lengyelek, ukránok és szlovének is. A verseny a jövő évi IUKL Európa-bajnokság főpróbája volt, az újonnan elkészült Mercedes Benz sportcsarnokban volt Kecskeméten. 

Budapestről öten neveztünk a versenyre, Dinonak (Lékai Dénes) ez volt az első tíz perces versenye 24 kg-val. Hosszú ciklusban indult, és nyolc percet sikerült végigcsinálnia, 54 ismétléssel zárt. Ez már jó alap lesz a további építkezéshez a jövő évi EB-ig. mellette párhuzamosan én löktem 24 kg-val, ismét sikerült megismételnem zágrábi rekordomat, 88 lökést. Jakab Sanyi pedig most versenyzett először 32 kg-val, és 39 lökést sikerült végrehajtania. 

Jakab Dávid még az előttünk lévő flightban lökött, szintén 24 kg-val, és szépen végigdolgozta a tíz percet, összehozott hetven ismétlést. Utána Karesz következett, aki tavaszi kézűtéte után szintén Szerbiában debütált hosszú ciklusban szeptemberben. Ez alkalommal csak 41 ismétlés ment neki, megesik az ilyen. Ő is készül a jövő évi EB-re és ott szeretne komoly eredményt villantani.

Csapatunk női versenyzője, Gál Emese gőzerővel készül az IUKL világbajnokságra, 24 kg egykezes hosszú ciklusban. Ő is először versenyzett ebben a műfajban, és 38 ismétléssel első helyet sikerült szereznie. A biathlonosoknak hátravolt még a szakítás. Sanyi 80-at szakított 32 kg-val, ami szép telkesítmény a VB előtt. Én most nem tudtam annyira rálazulni, mint Szerbiában, csak 118 szakítás ment ki, mert a fogásom nem bírt többet. Az utolsó simétlésnél el is szállt a golyó a kezemből. Ja és Dávid most csinálta meg élete legjobb szakítását 24 kg-val, 100 darabot hat perc alatt.

 Ivan Denisov is ott volt a versenyen, és szemináriumot is tartott a hétvégén. Azonban nem versenyzett, mert már két hónapja be van dagadva a bal lábszára és ezért nem tud rendesen edzeni. Viszont levezényelte a Face Offot,a mi egy új versenyforma, és ő dolgozta ki. A versenyzők 2-2 percet hosszú ciklusoznak, löknek két golyóval, majd szakítanak egy kézváltással, fél perc pihenőkkel. A kettlebell súlya a testsúlyhoz van igazítva. Az össz pontszám alapján a két sejeltezőből a három legjobb jut tovább, és ők versenyeznek a döntőben a helyezésekért. Tőlünk Emese indult 16 kg-val, és negyedik lett. 

Sok újonnan csatlakozott sportklubból indult egyre több versenyző ezen a versenyen: Cegléd, Győr, Mór, Fertőd, Százhalombatta, Veresegyház is hozta versenyzőit, akik szépen teljesítettek. Jó lenne, ha a jövő évi EB-n, ami májusban lesz szintén itt Kecskeméten, legalább szász magyar versenyző indulna. Addig is van még jópár edzés, és a következő versenyek: december 9 Slovenia Open, január 20 Cazma Kupa, márciusban Országos Bajnokság és májusban az IUKL EB, újra Kecskeméten. Hajrá magyarok! A versenyen készült fotók és videók sajnos nem a legjobbak, mivel hátulról dőlt a fény a sportcsarnokba. De azért belinkelem a versenyszetteket, nézzétek meg, mit hoztunk össze!

A szvasztikászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A vírászana sokkal jobb, mint a széken ülés, még abban az esetben is, ha magas alápolcolást kell használnunk. A talpaink fölfelé fordulnak és így természetesen felfelé folyik a prána, míg a széken ülés közben a gravitáció mindig lefelé húzza a pránát.

A vírászanában ügyeljünk arra, hogy a combjaink párhuzamosak legyenek, és ne forduljanak ki. A lábfejeknek párhuzamosan hátrafelé kell mutatniuk, és nem oldalra, ahogy a gyerekek szoktak ülni néha, mivel ez a térdek tönkretételének biztos módja. A talpainknak és a sarkunknak pontosan fölfelé kell mutatniuk, a lábujjainknak pedig hátrafelé. Tartsuk a lábainkat szélesebben, mint a csípőt, és helyezzük közéjük egy összehajtogatott takarót. Így, fokozatosan csökkentve a takaró magasságát, egy idő múlva a lábaink között fogunk ülni. Tartsuk fenn a medence előrebillentett helyzetét, amennyire lehetséges. Ebben a pózban ez nehezebb, mint a többi meditációs pózban. E gyenge pont miatt könnyen megeshet, hogy görnyedni kezdünk a vírászanában, és ezért is érdemes áttérni a többi pózra. Csak a padmászanában leszünk képesek erőfeszítés nélkül ülni három órán keresztül, miközben a gerincünk a támadni készülő kobrához hasonló helyzetben van.

A vírászana gyakorlása önmagában nem mindig elég ahhoz, hogy elkezdjük gyakorolni a szvasztikászanát vagy a további keresztezett lábú pózokat. Sok embernél a széken ülés miatt beszűkül a csípő mozgástartománya, és így nem tudja megfelelő mértékben kifordítani a combokat. Ezen pedig a vírászana nem segít, mivel ott egy enyhe befelé fordítás történik.

Az ilyen esetekben a gyakorló térde nem fog leérni a földre már a szvasztikászanában sem, ahol ez követelmény lenne, a padmászana pedig egyenesen lehetetlenné válik. Ha a térdek a levegőben vannak, akkor a medence hátrabillen, és a törzs ismét görnyedtté válik. Az ilyen problémák áthidalása érdekében az alábbi két pózt érdemes gyakorolni:

Baddhakónászana

A baddhakónászana különböző változataiban (egyenes törzzsel, előrehajolva, hanyatt fekve stb.) egyaránt arra kell törekedni, hogy a térdek leérjenek a talajara, méghozzá erőfeszítés nélkül.

Bhadrászana

A bhadrászanában (lásd a képen) a térdek nincsenek olyan távol egymástól, mint a baddhakónászanában, de mégis oldalra visszük ki a combokat, a lábszárakat viszont egymás előtt helyezzük el a talajon. Az egyik láb sarka érinti a gátat, a másik lábszár pedig előtte fekszik a talajon, szinte párhuzamosan vele. A cél itt is az, hogy a két ülőcsont, valamint a két térd külső része a talajhoz érjen. A felsőtest szintén lehet függőleges, de előrehajlítva, illetve a bal, vagy a jobb combra ráfektetve is tarthatjuk, hogy több irányból tudjuk nyújtani a csípő körüli izmokat. Gregor Maehle ardha-sziddhászanának nevezi ugyanezt a pózt. E két ászana megfelelő elsajátítása után hozzákezdhetünk a szvasztikászana gyakorlásához. Egyes források a baddhakónászanát nevezik bhadrászanának, a bhadrászanát pedig szukhászanának. A szukhászana azonban inkább hasonlít a töröküléshez, vagyis a térdek nincsenek a talajon, a lábszárak keresztezve vannak, és a lábfejek az ellentétes oldali lábszár alatt vannak. Ez a póz nem segíti elő a meditációs pózok elsajátítását.

Egészségügyi hatások

Javítja a visszerek állapotát és megszünteti a láb izmainak fájdalmait

Javítja a koncentrációt és nyugtatja az elmét

Szélesíti a mellkast és a kulcscsontokat

Csökkenti a stresszt, szorongást és a mentális kimerültséget

Javítja a tartást, nyújtja a gerincoszlopot

Erősíti a hát tartóizmait

Nyitja a csípőt, nyújtja a térdeket és a bokákat

Ellenjavallatok: A póznak tulajdonképpen nincsenek elenjavallatai. Ha fájdalmat érzünk a csípőben, térdben, bokában vagy a derekunkban a póz gyakorlása közben, akkor emeljük meg az ülőcsontokat egy pókróccal, vagy gyakoroljuk a rávezető változatokat.