Lost my soul to Ashtanga

A jóga egyszerre művészet és életforma is. Sportnak nem nevezném, mert nem csak lényed egy részét birtokolja, hanem az egészre rátelepszik. Persze ezt nem bánod, mert már függő vagy. Kiszolgálod a függőségedet. Megadod neki a mindennapi gyakorlást, amely nélkül úgy érzed, értelmetlenül fecsérelted el a napodat.

Engeded, hogy az oktató belerakjon a pózokba, szinte az ászana hajt végre téged. Te csak tétlen szemlélődő vagy. Sordódsz az árral. Mindezenközben jól érzed magad. És kiválasztottnak. Mint ahogy sok astanga-függő társam megfogalmazta, az Astanga rád talál, becserkész, megkaparint, és lehengerel. Nem szabadulhatsz.

A mai debreceni workshopon is láttam egy-két szemben megcsillanni a fanatizmus lángját. Belép a testedbe, az elmédbe, észrevétlenül, mint egy vírus, és már hordozóvá váltál. Az Astanga-vírus szájon át, érintéssel, és verejtékkel terjed. Ellenszere nincs. Vannak, akik immunisak rá, de a fogékonyak, azok megkapják, és továbbfertőznek másokat.

Minden reggel ott izzadsz a matracodon. Nem gondolkodsz, csak zihálsz. Morajló hang a mellkasodban. Az elméd tűhegyes, csak a lábujjadat, vagy épp az orrhegyedet látod magad előtt. A bandhák melegséggel és biztonságérzettel árasztanak el. A gyakorlás az enyém. Én a gyakorlásé vagyok. Elválaszthatatlanul összeforrtunk. No other way, no other way, no other way.

Néha szórakozásból más ászanákkal is bepróbálkozol, de kell a sorozat, mint a mindennapi kenyér. Első. Második. Harmadik. Talán majd valamikor a többi. Ez az én áldozatom. Az áldozati tűz fellángol, és az izzadság patakjaival jutalmazza felajánlásomat.

Véget ér a mai szertartás. Savászana. Nem is todod, hol vagy. Nem is vagy itt. De ahol vagy, az az igazi otthonod, megérkeztél a Forráshoz. Óm Sánti Sánti Sánti.