A rózsaszín bilincs esete Lovász Andival

Minekutána tegnap éjfélig blogoltam, kb öt órát tudtam aludni a hétfő reggeli ébresztő előtt. Amikor az óra megszólalt, kissé elbizonytalanodtam, hogy minek kéne most történnie, de meggyőztem magamat, hogy a többiek várnak, és majd este kialszom magamat. Amikor a tükörbe néztem, megígértem magamnak, hogy a reggeli jógaóra után a borostámtól is megszabadulok.

Hatra szépen lecsurgott mindenki a körletünkből, a másik körletből is átjöttek a lányok, a fiúknak híre-hamva. Úgy döntöttem, nem várunk, nekivágtunk a hajnali sétának a városon keresztül. A különböző navigátorok versenyeztek az útvonalakban, végül kisebb kerülő után odataláltunk a laktanyába.

Leraktuk a szőnyegeket, elkezdtük a mantrákat mondani. Ekkor jöttem rá, hogy a tegnapi két fagyi egy kicsit soknak bizonyult, mert a hangom jól berekedt, még két Fisherman's torokcukorkával is nehezemre esett megszólalni. Már felkeléskor éreztem, hogy a jobb hamstringem nem teljesen stimmel. Bekentem egy kis olajjal, de azért reggeli órán az előrehajlításom nem volt az igazi. Most már teljesebb létszámban voltunk, mint tegnap, a napüdvözletek végéra a fiúk is rutinosan befutottak, lecuccoltak a hátsó sorban.

Minden nap eggyel több gyakorlatot végeztetek, ma gyakoroltuk az ékapáda-sírsászanát, és fekvésben lazítottuk a csípőt Baddhakónászanához. Andi tegnap mutatta, hogy a tanítványaitól kapott egy rószaszín szőrmével bevont kézbilincset, hátha szüksége lesz rá a jógatáborban. Óra végén gondoltam, hogy ne hagyjuk ki, megkértem Istvánt, aki örömest becsatolta Andin a bilincset gerinccsavarban. Mondtam, hogy most próbáljon egyedül kijönni. Persze esélye se volt, csak a bilincsen található biztonsági kapcsolóval sikerült.

Még cifráztuk volna a bilincses ászanákat, de ebben a pillanatban betoppant a terem tulaja, egy David Petrovics nevű, nyurga Tai-Chi-oktató formájában. A jattot jött kérni. Gondoltuk, jobb ha eltesszük a bilincset, nehogy félreértse. Azt mesélte, hogy napi egy Tai Chi-órát tart, és ebből fenn tudja tartani a feleségét és két és fél gyerekét, úgy, hogy a bérletárak a mieinknek majdnem a fele. Elkísért a szállásunkig, és ott ki is fizettük neki a terembérletet.

Visszatérés után gyümisali-parti (Krisnásoknak ma gabona-böjt van, úgyhogy a kiflik és kenyerek a többiekre várták csak). Délben sikerült kievickélnem a partra a gyerekkel, aki vagy két órán keresztül mozgatta a köveket vízből ki, vízbe be. Délután Gyuszkóval ketten elkísértük Nórit a búváriskolába. A mester éppen két tanítvánnyal merült. Mi addig kihasználtuk az időt, előkaptuk a sznorkel-szettemet, amit otthon vettem. Nóri szakképzett búvár révén elmagyarázta, hogyan kell használni a szemüveget és a pipát. Bele kell köpni a szemüvegbe, és az üveg belső felén szétdörzsölni. "Fehéret?"- kérdeztem vissza. Végül felvettem a cuccot meg az uszonyokat, és az utasítások szerint elkezdtem pöfékelni. Sok szép halat láttam a víz alatt, meg kagylókat, miegymást. Nem is tudtam, hogy Isztria élővilága ennyire változatos.

A növényzet és szép mediterrán, tűlevelű erdők, fügefák, pálmák, citrom, kiwi és gránátalma fák minden kertben. Ja és a helyiek nem sietik el a dolgozást, az a szlogen, hogy "Ráér holnap is", inkább egész nap lazulnak kint a parton. A legtöbb ember a turizmusból él, ha van vízparti ingatlanja, kiadja nyárra, vagy kiszolgálja a turistákat. Két hónapig szezon, utána tíz hónapig készülés a következőre. Télen nincs hó, nyáron jó meleg van. A városban némelyik pálmafás házat látván egészen Mysore-nosztalgiám támadt. Sebaj, februárban kiéljük az India-lázat Keralában.

A nagy sznorkelezést kb 5 percig bírtam a vízben, nem Hot Ashtangás testalkatra lett kitalálva. Amúgy egész jó a cucc, nem folyik bele a víz a szemüvegbe. Nem lepődnék meg, ha hét végére mindenki szája megrágcsálja a csutorámat. Utánam Nóri is kipróbálta, míg vártunk az oktató bácsira, aki a Télapu és egy bálanavádsz keverékének nézett ki, kb. 50 éves lehetett (vagy ki tudja?). Nóri lelkesen lealkudta a merülés árát, valamelyik nap kihajóznak a nyílt tengerre.

Ha kincset találnak, stipi-stopi fele az enyém. Nóri jótét lélek, azt is megígérte, hogy ha nyer a lottón, azt nekem adja, és jógaiskolát építünk belőle. Közben találtam ám fotótémát is, a parton két srác valami capoeira-szerűséget gyakorolt. A kis nyolcéves gyerek szemrebbenés nélkül hányta a cigánykereket, meg az egykezes kézenállásokat. Na, gondoltam, megjöttek a nagy gizda astangások, hogy megmutassák a helyieknek, mi a magyarok istene, közben bármelyik beach boy egy perc alatt beéget bennünket. Jobb lesz meghúzni magunkat, és az egót félretéve gyakorolni.

Fürdésből mára elég is volt ennyi, irány a délutáni jógaórának helyszínt adó partszakasz. Volt még fél órám az órakezdésig, így a capoeirás kisgyerek látványán felbuzdulva gondoltam én is gyakorlok egy kis kézenállást. Kell csinálni néhány kör napüdvözletet, hogy felébredjen a gerinc. Abba szoktam beleszőni a kézenállásokat. A lifeguard megfigyelőtornya körül találtam egy kibetonozott paccot, ami ki volt vízszintezve. Elkezdtem nyomni, de nem ugyanaz az érzés volt azért, mint az Atma termében.

Tőlem pár méterre a helyi nyugdíjasok zsugáztak meg bagóztak, úgyhogy bizonyos mértékű erőfeszítésembe tellett, míg függetleníteni tudtam magamat a külső zavaró hatásoktól, de a kézenállás még így sem volt az igazi. Az emberben van némi pszichológiai gát, amikor a betonon próbál kézenállni, nyilván fél, hogy lezúzza magát. Puha homokban talán könnyebb volna.

Megjött a csapat, beálltunk a szokott helyünkre. Ma a múla bandhára koncentráltunk. megtanítottam külön az Asviní-mudrát (a végbél összehúzását), a Vadzsrólí-mudrát (a húgycső körüli izmok összehúzasát) és a múla-bandhát. Gondolom a helyieknek érdekes látvány lehetett, hogy magyarázok, néha az intim zónámra mutogatok, a többiek pedig becsukott szemmel ülnek, és ki tudja, min meditálnak.

Utána csináltunk fújtató légzést, majd sítalí pránajámát. Ez utóbbi úgy működik, hogy csövet kell formálnod a szádból (amúgy szintén Lovász Andi nagy kedvence), és azon keresztül szívod be a levegőt. négyen-öten képtelenek voltak ezt megcsinálni, nekik adtam módosított változatot. Itt a hangfelvétel.

Ötkor átengedtem a terepet Istvánnak, illetve pontosabban Herr Stefan Obersturnbahnfürernek, aki önmagát meg nem hazudtolva kétórás back-bending órát tartott, kulminációképpen mindenkit külön-külön levitt a dropback-be, majd föl. Szász István el akarta kummantani a nehezebb gyakorlatokat, de közfelkiáltással megszavaztatta, hogy ő is csinálja meg.

Mi Nórival kettes sorozatot toltunk kissé odébb a Baywatch-bódé mellett. A lifeguard többször is hitetlenkedő, elkerekedett szemekkel jött ki, szerintem ha lett volna síp a szájában, lehet, hogy azt is lenyeli, vagy legalább belefúj egy párszor, amikor úgy ítéli meg, hogy egyik vagy másik ászana az életünket veszélyezteti. Istvánék irányába még távcsövezett is. Hát igen, a magyar jógás lányok...

A szúpta-vadzsrászanánál úgy döntöttünk, hogy eltekintunk a páros igazítástól, aki tudja, hogy milyen az, gondolom érti, hogy miért. Amúgy egyre népszerűbb a szabadtéri jógaóránk, most is majd félszázan nézték, az egyik néni el is kezdte a gyakorlatokat a háttérben. Egy idősebb ipse is odaszólt a nejének - "trenirati" - ennyit értettem. Magyar szabad fordításban úgy képzeltem el a beszólását: "Muter gyerünk állj be a lányok közé tréningezni, nem ártana, ha úgy néznél ki, mint ők", és tovább itta a sörét.

A dvipada-sírsászanánál azonban már Nóri sem bírta türtőztetni magát, eldöntötte, hogy mindenáron beerőlteti mindkét lábamat a nyakam mögé. A végén már nyögnöm kellett, pedig szívós fajtának ismerem magam. Persze visszaadtam neki én is. A jóganidrászanánál mosolyogtunk, hogy milyen jó strandos póz. Érdekes módon előbb értünk a hídhoz, mint Istvánék, és utána Nóri még Pascsimóttánászanában beleadta mind az ötven kilóját, hogy szépen lenyomjon. Kölcsönkenyér visszajár, én is benyújtottam.

A befejezők után még kattingattam Istvánról és híres igazításairól egy pár sztárfotót. A képen éppen egy veterán jógás néni megy el mellettünk. Közben Nóri komoly érdekvédelmi tevékenységet fejtett ki, mivel kiderült, hogy a Baywatch emberke buzgó keresztény, és belekötött Nóriba, hogy miért jógázik keresztény létére. Szerinte ez Istennek nem tetsző cselekedet, és meghívta, hogy elviszi a templomba. Ebből persze Nóri köszönte de nem kért, és inkább rápirított az ürgepásztorra, hogy egy kicsit szélesíthetné a látókörét.

Az esti fürdést kihagytam, egyrészt már fájt a fejem, másrészt holtéhes voltam, későn lett kész az ebéd, és nem akartam már jóga előtt enni. Hazanyomultunk vacsorázni. Petrezselymes krumpli, gazdag zöldségsaláta, sütőtök-krémleves. Pazar lakoma. Vacsi után mág kiküldtem a lányokat egy nagy tábla csokiért. Ehelyett hoztak egy akkorát, ami a tenyeremet sem fedte le. Ez is a gyerekek áldozatává vált. Közben befutott Liza, teljes a csapat.

Elvonultam blogolni, de csappanó terminátor-elemeimből csak egy félre futotta, szinte már a billentyűzetet sem láttam. Kilenc körül ágyba parancsolt a feleségem, nem kellett sokat győzködnie, mert alig bírtam elkúszni odáig. Azt álmodta egyik éjjel, hogy végkimerülésben meghaltam. Standby reggelig. A blogot is másnap délután tudtam csak befejezni, bocs hogy megvárakoztattalak benneteket.