Mysore a csapból is...

Két hét szünet után ismét jelentkezünk Mysore-ból, az eredetileg heti rendszerességűnek tervezett beszámolót múlt héten felülírta az élet, mivel Orsi és Én is dögrováson voltunk, ezért nem láttuk túl sok értelmét drogos kalandjainkról beszámolni. Tömören a lényeg, hogy mindketten belekóstoltunk valami helyi jóba, Orsinak chikungunya láz jutott, amitől napokig terminátorrá avanzsált, nekem pedig lázzal járó influenza dukált, így mindketten bekerültünk a helyi kórház kartoték rendszerébe és napokig nyalogathattuk otthon a párnát. Végül mindketten szerencsésen felépültünk és beírhatjuk az önéletrajzunkba az alaposan kihordott indiai betegségeket.

Harmadik héttől tértünk vissza a jógás közéletbe, első nap még csak egy kis otthoni napüdvözletekkel és előrehajlásokkal telt, majd a jóga shala-ba is lemerészkedtünk. Az első bárgyú próbálkozás részemről az álló gyakorlatsor végéig tartott, amikor is még a betegség utószeleként értelmezhető heveny szédülés levett a lábamról és kioldalogtam egy szélső szobába befejező asanákat szimulálni. Itt ugyanis úgy épül fel a gyakorlás, hogy a tanár felügyelete mellett mindenki csinálja a sorozatot (Mysore style) és amikor mindenki nagyjából a végére ért, akkor elmondjuk a befejező mantrát és mindenki mehet isten hírével egy szélső szobába lenyomni a befejezőket, természetesen a tanár felügyelete nélkül.

A nagy visszatérés utáni harmadik alkalommal sikerült teljesen végigtolni a sorozatot, a színvonalat ekkor még nem hoznám föl erősségemnek, de legalább végig verekedtem magam. Onnantól kezdve a dolog egyre jobban javult és a hét vége felé sikerült ugyanazt a szintet produkálni, mint az ágynak dőlés előtt. Orsi egy kicsit küszködik a derekával, de a napi rendszerességű masszázsok, akupunktúrának álcázott elektromos kezelések és a kitartó strandolás lassan kezdi helyre rakni.

Ajay Kumar, a helyi tanárunk megértően szemlélte bénázásainkat, és a híresen kegyetlen igazgatásait egy időre megspórolta tőlünk. Aki esetleg nem tudná, István is nála végezte a tanárképző kurzusát, így az István-féle „elsírod magad” baddhakonásznák tulajdonképpen innét erednek, és szerencsére mi nap, mint nap felszabadíthatjuk Ajay segítségével az elfojtott gyermekkori érzelmi lerakódásokat, bármit is jelentsen ez. Ajaynak egyébként a sorozatból van 15-20 kedvenc pozíciója, amiben mindenkit előszeretettel elkap, sőt, ha valaki véletlen átslisszolna a következő pozícióba a mester hathatós közreműködése nélkül, akkor általában visszatessékeli. Én a baddhakonasnán kívül a janusirsasna A-t szeretem még két légzés alatt letudni, de általában nem jön össze, Ajay igazi szemfüles és a terem másik végéből kiabál, hogy „stay there!” és önfeledt mosollyal szalad felém, hogy a hátamra ülve élvezhesse a combhajlítók reccsenését.

A jóga hét egyébként úgy épül fel, hogy vasárnap az első nap, ilyenkor reggel mindig tanár nélküli önálló gyakorlás van. Vasárnap délutánra van berakva egy backbending óra, ami rendkívül csalóka módon kéz és lábkörzésekkel indul, és amikor az ember már kezdi elhinni, hogy itt ma egy sétagalopp lesz, Ajay előveszi a speckó napüdvözleteit, majd szépen lassan átcsúszik a derék gyilkos hátrahajlításokba, ezek hamar megteszik a hatásukat és az ember rendkívül hálás tud lenni, amikor letelik a másfél óra. A hét további részében reggelenként vannak gyakorlások, két csoportba osztva, lehet menni 6:30-ra és 8:15-re, én általában szeretem hamar lezavarni a dolgot, Orsi már kevésbé kiszámítható.

Egyébként általában nyolcan, tízen vagyunk egy gyakorlás alkalmával, többnyire nyugatiak mindössze egy-két indiai, az életkor meglehetősen nagy szórást mutat, a legfiatalabb egy nyolc éves japán versenyző volt, aki szerette megosztani velünk gyakorlás közben a személyes tapasztalatait, illetve a mi gyakorlásunkra vonatkozó általa fontosnak ítélt instrukciókat. A legidősebb jógi pedig ötven fölött lehet, és lelkesen jár a lányával.

Ajay másik specialitása a vinyasa óra, ebből egy alkalom már az Atmacenterben is felbukkant augusztusban, itt azonban az elviselhetőbb klíma miatt nem kell az óra első felében szívinfarktust kapni és az óra maradékának jelentős részét az előtér padlóján tölteni, ahogy én tettem anno. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez egy könnyű óra, sőt, de szerintem csomó olyan elemet tartalmaz, ami valóban rávezet a helyes bandha kezelésére és ami még fontosabb ennek a légzéssel és a mozgással való összekapcsolására, az eddigi három éves pályafutásom alatt senkinek nem sikerült olyan részleteket elárulnia, illetve gyakoroltatnia, mint Ajaynak.

És hogy ne csak a levegőbe beszéljek, nekem az volt a leghasznosabb, hogy a vinyasa előreugrásnál mindenkihez személyesen odamegy, amikor az illető ugrik előre, és a holtponton az ugrás tetején elkapja, és megtartva elkezdi billegetni, hogy érezze meg az egyensúlyi pontot, ameddig fel kéne ugrani. Itt mindenkit legalább húsz, harminc másodpercig tart, időnként kicsit előrenyomva, időnként hátrahúzva, hogy érezze a határait, természetesen hát és kézhajlítás szigorúan tilos, azért az Ajay-féle: „why are you not doing your work?” emelt hangú szembesítés jár. A rutinosabb versenyzők már maguktól meg tudják tartani néhány másodpercre a holtponton, és onnét szinte lassított felvételként ereszkednek alá, némelyik úgy, hogy a csípőjét csak az utolsó pillanatban engedi le, nagyon impozáns.

Szóval ez az óra tényleg sokat adott hozzá a tudásunkhoz, és tele van olyan gyakorlatokkal, amiket az ember otthon is gyakorolhat, amikor akad 15-20 szabad perce. Azt hiszem az ilyen elcsípett plusz gyakorolgatásokkal lehet a mumusnak számító vinyasa szerű gyakorlatokat teljesen elsajátítani, a sorozatban az ember úgyis sokszor csak túl akar ezeken lenni (itt nyilvánosan megkövetek minden lelkes versenyzőt, aki ezzel nem így van, én hajlamos vagyok rá).

A reggeli gyakorlások mellé általában minden itt sínylődő nyugati be szokott vállalni egy délutáni órát, az elvetemültebbek furulyázni, vagy rajzolni tanulnak, én azonban maradtam a jóga vonalnál. Múlt héten kezdtem a hátrahajlítós órákat, azt hittem könnyed esti levezetés lesz, de persze tévedtem. A tanár, Vinay Kumar, először is úgy néz ki, mint egy tizenkétéves kisfiú, az egyik izraeli srác a beiratkozásnál majdnem el is küldte az apjáért, amikor gyanús lett neki, hogy lehet, mégis ő az oktató. Egyébként nagyon durván nyomja, érdemes megnézni a honlapján a képeket: http://www.pranavashya.com/ biztos, hogy az orosz tornászlányok is irigykedve nézegetik.

Kicsit beszélgettem vele és kiderült, hogy ő is dolgozott az informatikában, miből lesz a cserebogár, persze ez nem azt jelenti, hogy az összes informatikusból gumiember lesz egyszer, én egyelőre megelégednék azzal, ha végre egyedül le tudnék menni hídba, de pillanatnyilag ez a mérce is túl magasnak bizonyul. Az órák egyébként minden szempontból speciálisak, saját mantrái, napüdvözletei és teljesen saját első sorozata van a srácnak, úgy tűnik komoly brand építésbe kezdett, bár az a tapasztalatunk, hogy ezt minden stúdió elmondhatja itt magáról, valami kis flikk flakkot biztos betesznek, hogy egy kicsit elüssenek a teljesen tradicionális gyakorlástól, éljenek az egyéniségek!

A gyakorlatok egyébként úgy vannak felépítve, hogy valóban minden irányba megtekerik a hátat és a csípőt, néhány egészen meglepő irányt is próbál feszegetni, nem is tudtam, hogy erre is kell/kéne hajlanunk, persze nem kell nagyon komolyan venni, átlagembernél milliméterekről van szó.

Az én hátrahajlítós délutáni öngóljaim mellett Orsi inkább abban hisz, hogy kipróbál minden létező stúdiót, és a hathától kezdve ilyen-olyan elvarázsolt astangákat, időnként meditációkat, és nem utolsó sorban egy elektromos kezeléssé degradált akupunktúrát is kipróbált, a legális tudatmódosítás minden fajtája érdekli. Az ayurvédikus masszázs vizein tett kalandozásaira én is elkísértem, bár ne tettem volna. Nem tudom az Atmában mit takar ez a típusú masszázs, de itt a masszőrök között biztosan presztizs értéke van az elégedetlen vendégek számának, és ezt a legjobban az izmokba és az inakba belefúrandó ujjakkal lehet elérni, úgy, hogy a dolog legjobb része a vége legyen.

A jóga, illetve spirituális és fizikai kalandozásaink mellett szakítottunk némi időt a jógastúdió második szülinapjának megünneplésére, illetve egy Mysore-on kívül tett kirándulás is belefért az egy napba belesűríthető faragott szobrok megtekintésének világrekord kísérletével, a napi szintű beszámolóink továbbra is megtalálhatóak az alábbi címen, még néhány napig, mert utána újból otthon rontjuk a jógastúdiók levegőit:
http://budapestashtangayoga.blogspot.com/

Szentes Szabolcs, Mysore, 2009-09-15