2010. augusztus 18., szerda

Jógafesztivál 2010 inside story

Aki egy pár éve mozog már a magyar jógaporondon, az bizonyára eljutott egy-két jóganapra is. Tavaly és tavalyelőtt is volt olyan rendezvény Budapesten, amin a jóga volt a középpontban. Idén viszont elmaradt, úgyhogy néhány jógaoktatóval úgy gondoltuk, hogy összefogunk, és szervezünk egy egész napos jógafesztivált. A dolog úgy alakult, hogy ingyenes fesztiválra szavazott a többi szervező, úgyhogy a résztvevő jógastúdióknak kell majd összedobniuk a felmerülő költségeket. Dehát ugye mindent megteszünk azért, hogy terjedjen a jóga!

Szóval az eddigi tények: Magyarország utóbbi 1000 évének legnagyobb szabású jógás eseménye készülődik szeptember 12-én a Westend tetőteraszon! Reggel 9-től este 9-ig 30 jógastúdió, az összes ismertebb jógairányzat és több, mint 80 oktató fog bemutatkozni az első magyar jógafesztiválon. Lesz egy nagyszínpad, ahol reggel kilenc órától este kilencig egyfolytában mennek a jógaórák, a bemutatók, és este pedig a koncertek.

A nagyszínpad programja jelenleg a következőképpen néz ki:

9.00 Astanga-jóga - Gauranga Das/Atma Center
10.00 Jóga a Mindennapi Életben Rendszer - Krishnanand Puri
11.00 Hatha-jóga légzésszinkronnal - Vitai Katalin/Kék Lótusz
12.00 Destressz jóga - Bálint János/Purnam
13.00 Hatha-jóga - Szilasi Márta/Anahita
14.00 Ebédszünet, bemutatók, Bollywood táncbemutatók
15.00 Naliní női jóga - Bálint Gyöngyi/Padma
16.00 Hatha-jóga - Kádár Zoltán/Asram
17.00 Bikram jóga - Falkay Krisztina/Bikram Astoria
18.00 Gerincjóga - Németh Gergő/Mandala
19.00 Visnu meditáció est - Csató Péter, Kowalsky
20.00 Maheshwarananda Bhajan Zenekar - Laár András

A nap végén tombola sorsolást is tartunk, ahol értékes nyeremények találnak gazdára (jógabérletek és egyéb kuriózumok). Emellett a tetőteraszon további 15 sátorban várják az oktatók a jógázni vágyókat egész nap jógaórák és bemutatók, előadások kavalkádjával. Gyerekjóga és gyerekprogramok is lesznek, úgyhogy családosok is simán jöhetnek. Természetesen az Atma Center vegetáriánus büféje is felvonul, nehogy véletlenül a Mekiben kelljen a jóga közben kiéhezett gyomrotokat vegátlan (és egészségtelen) cuccokkal megtömni.

Ha sikerül, akkor az egyik kis sátorban a következő órákon vehetsz még részt az Atma Center oktatóival:

10.00 -11.30 Wellyoga /Horváth Ancsa
11.30 -13.00 Hátrahajlítás / Gauranga Das
13.00 -14.30 Kontakt-Akro / Pákh Anna/Lovász Andi
14.30 -16.00 Dinamikus Hatha /Herczeg Angelika
16.00 -17.30 Csípőnyitó vinyásza /Szalai István
17.30 - 19.00 Agni-jóga Drill Pákh Anna/Szabó Andi

Ez még egyeztetés alatt van, annak függvényében, hogy hány oktató jelentkezik a kis sátrakba.

Szóval aki egy alapos körképet akar alkotni a magyar jóga-életről, és kiválasztani, hogy melyik a számára leg-testhez-lélekhez-állóbb irányzat, illetve mindenre kiterjedő izomlázat szeretne másnapra, annak bátran ajánlom, hogy jöjjön el erre a rendezvényre, és merüljön bele a színes jóga-forgatagba! Sőt, ha jógaoktató vagy, akkor remek lehetőséged lesz a bemutatkozásra is, mert a kis sátrakban van még lehetőség időpontokat foglalni. Itt jelentkezhetsz. A Facebook-on is fenn vagyunk, csatlakozz a közösségünkhöz, és hívd meg ismerőseidet is a rendezvényre!

És ez még csak az első dobásunk, ha sikerrel zárul, akkor jógaprogramok özönét zúdítjuk majd az országra! A jóga mindenki születési joga, csak nem mindenki tud róla, illetve nem mindenki kíván élni a jogával. Ugyanolyan, mint az élethez való jog, csak az, aki önként lemond a jógához való jogáról, az olyan, mintha az élethez való jogáról is lemondana. Na jó, nem csavarom tovább a szót, mert késő van. Inkább gyere ki csavarodni szeptember 12-én a Westendbe!

1 megjegyzés:

deadly108 írta...

Na nekem még nem is szóltak hogy Visnu est is lesz :) akkor felrakom a programok közé a facebookos és myspace-es profilokba