2021. szeptember 12., vasárnap

Kambo Medicina

Az amazonasi bennszülöttek nem csak a dzsungel növényeinek szellemét hívják  segítségül a gyógyítás során, hanem például a Phyllomedusa bicolor nevű amazóniai béka hátáról begyűjtött váladékot is alkalmazzák. A kezelés menetéről ás hatásairól Müller Ferenc cikkében olvashattok részleteket, én a saját élményemet szeretném megosztani veletek. 

Eredetileg a válási traumám feldolgozásához szerettem volna segítséget kérni a béka-szellemtől, és ezért kezdtem bele a kezelésekbe. Három szertartáson vettem részt 3 hét alatt. Az első alkalommal sananga szemcseppet kaptam először, ami nagyon erősen égeti a szemet, de amikor letisztul, akkor sokkal élesebben lát tőle az ember, még éjszaka is. A sanangáról volt már egy bejegyzés korábban. Amikor a sananga okozta égető érzés lement (közben beduzzadt egy kicsit az orr-nyálkahártyám), elmondtam a szándékomat és felkészültem a kambo medicina fogadására. A kezelés vezetője három pöttyöt égetett a bőrömbe a jobb vállamon, majd lekaparta az égett hámréteget. Ide került a kambo békaméreg, ami viaszkos, sárgásfehér pöttyök formájában lett a sebre helyezve. Ekkor elkezdődtek az energiaérzetek, kissé megemelkedett a pulzusom, és a testemet végigjárta a hőség, ahogy a méreg végzett a véremben és szöveteimben lévő káros mikroogranizmusokkal. Ilynekor sok vizet kell inni, és egész nap böjtölni kell. A hidratált állapot ugyanis elősegíti a méreg által elölt kórokozók kiürülését, például hányás formájában. Én nem hánytam ugyan, de elkezdett piszkosul rázni a hideg, majd a torkom is összeszorult. Az ember még gyakran a kezelés után órákkal is rekedten tud csak megszólalni. 

Amikor a békaméreg hatása már nagyjából lecsillapodott, akkor kaptam meg a Rapét. Erről is írtam már bejegyzést, nagyon kellemes utótisztítást végzett a jóval erősebb Kambohoz képest. A Sananga, Kambo és Rapé kombinációját "Trinity"-nek, azaz Szentháromságnak szokták nevezni, mert nagyon támogatják egymás gyógyító minőségeit. 

A kérdésekre, amiket feltettem, megkaptam a válaszokat, útmutatást, mondhatjuk, hogy félig-medig látomás formájában, de inkább sugallatként. A kezelést megelőző hetekben azt éreztem, hogy az idő java részében a fejem a "víz" alatt volt (ami a trauma-energiát képviselte), és néha kiemelkedett egy kicsit belőle a fejem, hogy lássak valami reményt. Összességében azonban jól bele voltam ágyazódva a szenvedésbe és az önsajnálatba. 

A kezelés után viszont azt éreztem, mntha elkezdenék szárnyalni a Kondorral, és onnan a magasból a problémáimat nem csak hogy parányinak érzékeltem, hanem egy hatalmas lehetőségnek tudtam látni az újjászületésre, a megérkezésre önmagamba, és a szabadság megélésére, valmint azon álmaim megvalósítására, melyeket eddig nem engedtem meg magamnak. Szóval elkezdtem látni az élethelyzetem hasznát a számomra, és vissza tudtam venni az erőmet, melyet kiadtam az áldozatszerep fenntartása közben. Utána még hozzám is jöttek kezelésre, és az elmém mintha szupravezetővé vált volna, pontosan tudtam, hogy mit tegyek és mit mondjak, és én csak néztem, hogy úgy jönnek ki a szavak a saját számon, mintha egy kívülálló beszélne.

A második két kezelésnél is hasonló élmények jöttek, bár eléggé nehéz témákat hoztam. Úgy éreztem, hogy a béka szelleme irányba tesz, és felgyorsítja a fejlődési ütememet. Lepucolja rólam a fölösleges dolgokat, amik csak hátráltatnak, és szétválasztja az illúziót a valóban értékes dolgoktól. Nagyon felpörgött az életem és a spirituális folyamataim ebben a három hétben. Szerintem még fogom folytatni. 

Nincsenek megjegyzések: