2010. november 26., péntek

Találkozás az Istennővel 3. rész

A Kundaliní felébredésével kapcsolatos fejtegetés utolsó része következik. Az előző részekben felsorolt szimptómák, melyek a Kundaliní ébredését kísérhetik, azt a látszatot kelthetik a hozzá nem értő ember szemében, hogy az illető megtébolyodott. A pszichológia és orvostudomány azonban lassan kezdi felismerni a különbséget az elmezavar és a mentális képességek kiterjedése között, és kezdenek az ilyen krízishelyzeteken keresztülmenő emberek számára megfelelő módon segítséget nyújtani. 


Nem nehéz megérteni, hogy amikor valaki spontán légzésvisszatartást (kévala kumbhaka) él át, a szemei a homlokcsakrára irányulnak ( szambháví mudrá), vagy éppen a fizikai test jelenlétének hiányát tapasztalja, akkor félelmet érez, ami eltorzítja, majd megzavarja a folyamatot. Néhány tényt azért tartsunk szem előtt, amikor a fenti jelenségekről beszélünk:


- Nagyon ritkán szoktak előfordulni. 
- Ha a gyakorló egy guru vagy mester vezetése alatt gyakorol, akkor a fenti jelenségeket sokkal könnyebb megérteni és kezelni.
- A gyakorlatok megfelelő sorrendjét alkalmazva, egy mester vezetése alatt gyakorolva, és lassan haladva a lelki úton könnyen elérhetjük a test megtisztulását. Ebben az esetben a fenti jelenségek sokkal kisebb mértékben, vagy egyáltalán nem fordulnak elő, mielőtt a megvilágosító béke és bölcsesség szintjét elérnénk. 
- Miután ezek az átmeneti megnyilvánulások megszűnnek, az illető a gyönyör, béke és magasabb rendű tudat állapotában marad. 


A Kundaliní felébredése után minden kétségünk megszűnik, és a testünk olyan könnyű lesz, mint a levegő. Fáradhatatlan energiával fogunk dolgozni, az élet összes megpróbáltatása között háborítatlan marad az elménk, és megértjük az élet rejtett titkait. Mindezt elérhetjük a múla bandha használatával, ha helyesen, megkülönböztetéssel és más gyakorlatokkal kombinálva használjuk.


Ahhoz, hogy a Kundaliní felemelkedhessen, a testnek képesnek kell lennie megbirkóznia annak erejével, és az idegrendszernek szintén erősnek, egészségesnek és érettnek kell lennie. Ezt a jóga gyakorlásán keresztül lehet elérni. Amikor az előkészületek befejeződtek, a Kundaliní spontán módon fel fog ébredni, felszabadítja és kiterjeszti a tudatot. A Kundaliní felébredésével a határtalanság mezsgyéjén állunk. 


Carl G. Jung a következőket írja a Psychological Commentary o Kundalini Yoga című művében: "Amikor sikeresen felébresztjük a Kundalinít és kimozdul nyugvóhelyéről, akkor elkerülhetetlenül megtapasztalunk egy világot, ami teljesen különbözik a miénktől, az örökkévalóság világát."


A Kundaliní az egység, ami minden teremtés alapjában áll. A létezés médiuma és az igazság végső beteljesülése. Két fontos pontot észben kell tartanunk a Kundaliní felébredésével kapcsolatban: Először is, a fentebb felsorolt szimptómákat nem csak a múla bandha gyakorlása közben, hanem például drogok hatása alatt is átélhetjük, vagy akár színlelhetjük is. Ezért tüzetesen és őszintén meg kell vizsgálni a felmerülő tapasztalatokat. 


Másodsorban a Kundaliní felébredése pszichés erőket is generál, de elsődlegesen egy spirituális jelenségről van szó. Sokan túlhangsúlyozzák a pszichés képességek megjelenését, pedig ez csak egy kísérőjelenség, és veszélyes dolog ezekkel eljátszani. A tudat fejlődésének nem előfeltétele a természetfeletti képességek megjelenése.


Mindig emlékeznünk kell arra, hogy a Kundaliní energia a lelki újjászületés kulcsa és drámai változást okoz az életünkben. Ezt az erőt tisztelni kell, mert évezredeken keresztül a halhatatlanság titkos elixírjének tartották, ami elérhetetlen volt a tömegek számára. Ma a múla bandhán és egyéb gyakorlatokon keresztül mindenki számára elérhető. A Kundalini a titkos kulcs ahhoz, hogy megvalósítsuk eredeti természetünket, és a múla bandha segítségével aktiválni tudjuk.

Nincsenek megjegyzések: