2011. március 16., szerda

Lúgosítás vagy ködösítés?

Nem tudom, miért van az, hogy valahányszor Szendi Gábor valamely írásával találkozom, elemi tiltakozási ösztön szabadul fel belőlem? Persze az ember nehezen tudja megfogni azt, hogy miért érez valamit bele egy másik ember kommunikációjába, és ennek mennyi is a valóságalapja, de az biztos, hogy a tényeket sokféleképpen lehet manipulálni, annak megfelelően, hogy milyen mögöttes motivációk vezérelnek valakit.


Na jó, hagyjuk a mélylélektant, ebben a recenzióm tárgya úgyis járatosabb talán, mint én. Maradjunk a puszta tényeknél, hátha azzal is eljutunk valameddig. Szóval az Ideál életmód-magazin 2010 november-decemberi számában jelent meg Szendi Gábor tollából a "Lúgosítsunk, vagy ne?" című cikk, amelyben a pH-csoda és a lúgosítási láz halálos ítéletét hirdeti ki. Rendben, vannak kirívó esetek, és Szendi remek dramaturgiai érzékkel egyből egy ilyet ismertet: 


"Nemrég egy hölgy megírta nekem "lúgosítása" történetét, amelynek a vége az lett, hogy súlyos szisztémás alkalózis (ellúgosodás) miatt kórházba szállították. Egész teste görcsbe feszült, szíve hevesen vert, teste kihűlt. Vére pH-ját nagy tisztítás igyekezetében "sikerült" 7,495-re feltornásznia..."


Mielőtt továbbmennénk, álljunk meg itt egy pillanatra. A jóravaló laikus olvasó (aki feltételezhetően jelentősen el van savasodva és a magyaros kosztnak köszönhetően nem kevés súlyfelesleggel rendelkezik) milyen következtetésre jut? "Na tessék, milyen hülyeség ez a lúgosítás! Nekem aztán mondhatják, hogy egyek nyers zöldségeket, én bizony maradok a jól bevált marhapörköltnél, gulyáslevesnél meg soproni sörnél, akkor biztos nem kerülök kórházba!"


Nekem ezzel a megfélemlítő kommunikációval elsődlegesen az a bajom, hogy hitelét veszi egy dolognak, ami amúgy jó és hasznos, és a legtöbb ember esetében erősen javallott is. Kíváncsi lennék, hány, a fentihez hasonló esetet regisztráltak a magyar gyógyellátásban az elmúlt öt év alatt, főleg, ha azt szembeállítjuk az elsavasodásból és elhízásból fakadó betegségeknek (szív- és érrendszeri, ízületi-mozgásszervi, daganatos és emésztőrendszeri) és a hozzájuk kapcsolódó haláleseteknek a számával, amelyek jelentős része épp hogy megelőzhető vagy kikezelhető lett volna a sav-bázis egyensúly helyreállításával, illetve az azt elősegítő diétával. 


Na jó, lássuk a további érveket a lúgosítás ellen. Először letolja a Young házaspárt azért, hogy egyenlőség-jelet tesznek az ételek pH-ja és lúgosító-savasító hatása közé. Utána önmagát cáfolja meg azzal, hogy a gyümölcsöket említi, amelyek gyümölcssavakat tartalmaznak ugyan, de Young rendszere szerint lúgosítanak (szerintem is). És igenis, a reflux olyankor következik be, ha túl sok savasító ételt eszünk. Tudtommal egy liter green juice-tól még senkinek sem kezdett el égni a gyomra!


Itt megint az a benyomásom, hogy Szendi (milyen meglepő!) a paleolit-diétát akarja erőltetni. És valóban, be is dobja: "A vegetarianizmust, tekintve az ember mindenevő-múltját, evolúciósan és fiziológiailag semmi sem támogatja." Na bumm! Fejből tudom idézni az érveket: 1. A húsevő állatok nem izzadnak, az ember igen. 2. A húsevő állatok bélrendszere jóval rövidebb a testhosszukhoz képest, mint az emberé. 3. Az ember fogazata az emberszabású majmokéhoz hasonlít a legjobban, akik gyümölcsevők. 4. A húsevő állatok gyomorsava sokkal erősebb, mint az emberé. 5. A növényevő ember epéje lúgos, a húsevőé savas. 6. Az ember húgysavbontó képessége jóval gyengébb a húsevő állatokénál, vagyis a húsban található húgysav a veséken keresztül próbál távozni, a többi pedig lerakódik az ízületekben. 


Mindezekre fittyet hányva Szendi tovább nyomja a 70% állati tartalmú paleolit étrendet, amit szerencsére ő maga sem követ, mert különben nem így nézne ki 56 évesen. Szendi értekezik még a csontritkulás és a magas fehérje-fogyasztás, valamint a rák és az elsavasodás összefüggéseiről (melyek szerinte természetesen valótlanok), majd a végére jól megfejelve az egészet kijelenti, hogy a különböző tisztító- és méregtelenítő kúrák során kiürítendő méreganyagokat ugyebár senki nem látta, és ezért a "megtisztulást" csupán spirituális értelemben kell venni.


Ne ez az a mentalitás, ami olyan reakciót vált ki bennem, mint a bikában a vörös posztó lengetése. Csak azért, hogy Szendi Gábor a saját bőrén tapasztalja, mennyi méreganyagot sikerült összegyűjtenie a saját bélrendszerében és sejtjeiben, szívesen elvinném egy jó alapos pencsakarma-terápiára, és alaposan megvizsgáltatnám vele mindazt, amit sikerül kihánynia magából, illetve a jó kis kopogós nyálka-plakkokat is, amelyekből, ha szerencséje van, több kilónyi is kijönne a vastagbeléből. 


Az emberi szervezet valóban sokoldalú, és sok szélsőségre van felkészülve, de én még mindig úgy gondolom, hogy a legtöbb ember esetében a több zöldség, gyümölcs és csíra egyáltalán nem szélsőség, a jó sok hús, tojás és belsőség viszont az. Bármelyik kórboncnok az első vágás után meg tudja állapítani, hogy a márványasztalon fekvő hulla vegetáriánus étrenden élt-e vagy pedig húsevő volt. 


De elképzelhető, hogy ezek olyan tények, amelyekkel Szendi Gábor nem mer szembenézni, vagy pedig egyszerűen nem éri meg neki, mert a Paleolit-őrülettel ugyebár legalább annyi pénzt lehet keresni, mint a Dr. Young-féle pH-csodával. Szóval nem árt, ha figyelünk, és tudatos fogyasztók vagyunk, nem dőlünk be a jól hangzó szóforgatásnak! Azért adalékanyagként belinkelnék egy szerintem tárgyilagosnak mondható cikket a savasodásról Dr. Balaicza Erikától, amelyben "lúghalálról" nem igen esik szó, savhalálról viszont annál inkább. 

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Young szerint a gyünölcsök savasítanak a cukortartalmuk miatt. A kevés kivétel szerinte: citrom, lime, avokádó, paradicsom és grapefruit.
Attila

Tara írta...

A gyümölcsök nem savasítanak. A szervezetünkbe kerülve lúgos kémhatásúvá válnak, mondják a hozzáértők.

Kedves Gauranga Das, ne Szendi Gábort vidd el arra a vizsgálatra, hanem a blogjából valakit, aki nem biohúsokat eszik, hanem tartósítószerekkel és egyéb adalékanyagokkal teli felvágottakat, rossz minőségű sajtokat, antibiotikumos és növényvédőszermaradványokkal teli húsokat. Ők betegek lesznek mind, vagy már most is azok. Azt a nagy fehérjemennyiséget, amit a paleo megenged, az emberi szervezet nem tudja feldolgozni. Sok évi vegaság után én is (majdnem) paleóztam két hétig, de nagyon rossz a közérzetem a húsevéstől, abbahagytam és alaposan átgondolva az egészet nem is hiszek benne. Egy a sokféle divatirányzat közül. Amelyik táplálkozási mód tiltásokra épül, abban nem szabad hinni. Még a vegytiszta vegetarizmusban sem, mert nagyon oda kell figyelni arra, hogy ne legyen vitaminhiány (B12 pl.)

Szendi Gábor - amennyire az írásaiból a számomra kiderült - mértékletesen táplálkozik és nagyon kevés húst eszik. Semmi baj nem lehet az étrendjével, a hús - főleg, ha biohús és ő ezt megengedheti magának, valószínűleg meg is engedi - kis mennyiségben nem árt. A paleó, ahogy az átlagember csinálja, teljesen félreértett táplálkozási mód. Szendi Gábor feladata lenne felvilágosítani erről az olvasóit, de nem teszi meg, nyilván ellenkezik üzleti érdekeivel.

Névtelen írta...

Hello!

Néhány évvel ezelőtt egy természetgyógyász orvos ajánlott nekem egy nyers étrend méregtelenítő diétát, amit egy csináltam.

Nyers zölség (saláta),rengeteg gyümölcs, frissen facsart gyümölcslé,gyógytea, sok víz, időnkét (Hippokrates leves, só nélkül).Napi 2 zsemle, egy kefir.

+ hét múlv valami csodálatosan éreztem magam. És végig. Nagyon szépen kitisztultam,nem tudtam elfáradni...

Van amelyik gyümölcs nekem savat csinál. A citrusok nem jók.. Legjobb a Magyarországon termelt növény.Azt olvastam, aki itt született, azt egye ami itt terem, mert a mi testünknek ez a kaja kell,nem abanán, és egyebek, mert a rezgése nem olyan, mint az itthonié.

Vegának lenni jó.. De most eszek főtt ételt is.

Meg kell mondjam hogy a vega étrend önmagában még nem elég a spirituális fejlődéshez. Csak egészségesebbek leszünk,magasabb lesz az energiaszintünk..Még mindig jobb, mint aki nem csinál semmit, csak bambul a tv előtt és chipset eszik. :)

blueeye

Gauranga Das írta...

Igen, Attila megjegyzése érdekes. nekem is az az álláspontom, hogy a gyümölcsök lúgosítanak. A citrusok és a paradicson bizonyos embereknek nagy mennyiségben nem kedvező. Az avokádót szeretem, szerintem az a legtöbb ember számára elfogadható. A túl sok cukrot tratalmazó gyümölcsök, ha nem önmagukban esszük, akkor erjedést idézhetnek elő, sőt, önmagukban is, ha túl sokat eszünk belőlük, és a szervezetünk már amúgy is el van állítódva.
A paleóval kapcsolatban nem tudom, hogy Szendinek mi az üzlet, de például a honlapján sokka több vega receptet közöl, mint húsosat. Az utolsó kommentre meg az a hozzáfűzésem, hogy a teljes nyerskoszt a legtöbb ember számára nem megfelelő, úgyhogy bátran főzhetsz, néha még süthetsz is, de lehetőleg kevés olajjal.

Névtelen írta...

Az, hogy az emberszabású majmok növényevők, az enyhe csúsztatás. Látott már a kedves cikkíró csimpánzokról szóló természetfilmet, ahogy kisebb majmokra vadásznak, majd jóízűen felzabálják őket? Az ember húsevő állatokhoz való hasonlítását sem értem, mivel senki egy szóval nem mondta, hogy az ember húsevő lenne, az ember MINDENEVŐ. Arról nem beszélve, hogy Szendi azt sem mondta, hogy 70%-ban húst tartalmazzon az étrendünk, 50-60%-ról beszél a könyveiben. Ebbe rengeteg zöldség és gyümölcs belefér. Azt sem mondja, hogy sok belsőséget kéne enni. El kellene olvasni pár Szendi könyvet ahhoz, hogy érthetőbb legyen az egész paleolit táplálkozás lényege. Mindig csak szélsőségek kerülnek szóba, ráadásul sokszor elferdítve. Jelen cikk írója ugyanúgy elferdíti Szendi mondanivalóját, ahogy Szendi figurázza ki Young-ékat...