2012. január 13., péntek

Az Istenek eledele

Ma reggeliztem :-) Mondjuk ennek önmagában nincs túlzottan nagy hírértéke, mert minden nap szoktam reggelizni, sőt, minden ember minden nap szokott reggelizni. De talán azok, akik amiatt izgulnak, hogy már túlzottan sovány vagyok, megnyugszanak kissé. Amikor Thaiföldről visszajöttem, tényleg 61 kiló voltam, és 6% körül volt a testzsírom. Most 64 kiló vagyok, és 8% a testzsírom, úgy látszik, azért csak működik ez az update táplálkozás, és sikerült egy kis izmot fölszednem vele :-)


Ma reggel ananászt, banánt, mandarint, almát, szőlőt és friss datolyát ettem, egy kis joghurttal, magvakkal és aszalt gyümölcsökkel. És közben azon gondolkodtam, hogy milyen mennyeiek ezek az ételek, még akkor is ezt enném, ha én volnék Isten. Egyébként Krisna is hasonló dolgokat szokott reggelire kapni a lelki világban, csak egy kicsit több édesség van még mellette. Persze puhos is tőle, dehát ő Isten, megteheti :-).


Azután visszagondoltam gyermekkoromra, amikor vajas pirítós volt a reggeli citromos teával, és kaparta a torkomat a száraz pirítós morzsája, utána meg egész délelőtt szomjas voltam. Amikor meg Balatonon voltunk, a vajas-baracklekváros kifli volt a sztár. Simán megettünk belőle négyet-ötöt is egy reggelihez, plusz a kötelező felvágottas kifli... Na ilyen mennyiségű szénhidrát-beviteltől már tízéves koromban is hurkák lettek a hasamon, alig győztem ledolgozni, pedig egész nap futottam, úsztam és bicikliztem. A strandon még becsúszott egy-két fokhagymás lángos, főtt kukorica, fagyi, vattacukor, töltetlen savanyú cukorka meg mindig volt nálam, bár néha tejdropsszal változatosítottam, vagy éppen fruttival. 


Életem egyik legjobb lépése az volt, amikor vegetáriánus lettem, de ennek már lassan huszonkét éve. Azóta a vegetáriánus konyhán belül is sok kört tettem, voltam pizza-tészta-sültkrumpli-függő, és édesség-mániás is, és rájöttem arra, hogy az emberi gyomor szinte a végtelenségig tágítható. Azt mondják, az ember gyomrába annyi táplálék fér bele kényelmesen, amennyi a két tenyerünkben csapottan elfér. De szinte bármelyik ember, életmódtól, testmozgástól és energiaigénytől függetlenül képes rászoktatni magát arra, hogy együltő helyében ennek a mennyiségnek a többszörösét is megegye. Fénykoromban simán  tudtam 2-3 órán keresztül is enni, több kiló táplálékot elfogyasztva egyszerre, méghozzá a kalóriadúsabb fajtából. 


A Krisna-tudatban egyébként is az evés az egyetelen "engedélyezett" érzéki élvezet, így sokan beleesnek a túlzott evés csapdájába, ami persze elhízáshoz, rossz közérzethet, és hosszú távon egy csomó belső betegséghez vezet, mivel a szervezet elsalakosodik, és a szövetek előbb-utóbb felmondják a szolgálatot. Egyik szakács barátomnak az volt a mondása, hogy az alkoholisták mindig találnak alkalmat az ivásra, a krisnások pedig az evésre :-). Szerencsére én tíz éve felfedeztem a mozgás és a jóga örömét, és ez azért elindított a tudatosodás útján, legalábbis ami az egészségi állapotomat és a táplálkozásomat illeti. 


Életem második legjobb lépése volt, amikor a vegetáriánizmuson belül megszabadultam a szénhidrát-függőségtől, és abbahagytam a finomított, feldolgozott élelmiszerek fogyasztását. Mostanában a bevásárlásom abból áll, hogy kimegyek a piacra, veszek egy csomó zöldséget és gyümölcsöt, meg olajos magvakat, itthon pedig párolok, vagy levest főzök a hüvelyesekből. A többi az nyersen is jó. Egyszerű, gyors, egészséges és mennyei! A gyümölcsök és a zöldségek eredeti ízét semmivel nem lehet pótolni vagy felülmúlni, de ezt csak az érzi, aki nem eszik tömkelegével húst, feldolgozott élelmiszereket, szénhidrátot és édességet. 


Én sohasem számolom a kalóriákat és a mennyiségeket, mert ezekből az ételekből akármennyit lehet enni. És még ha az ember úgy is érzi, hogy totálisan tele van, nem ül rá az a nyomottság, ami a sok keményítő elfogyasztása után ránk szokott nehezedni. Evés után egy órával már le is megy a kaja, mert a szervezet szépen kivonja belőle a vizet meg a fitonutrienseket, a rost meg kellemesen végigmasszírozza a bélfalainkat. 


Az utolsó szempont, ami azért nem is annyira utolsó, hogy ez az étrend, tejtermékekkel kombinálva bőven elegendő energiát biztosít napi egy edzésre és jógára, plusz a jógaoktatásra is, szóval még egy fizikailag megterhelőbb életmódot élő embernek is simán megfelel. Aki pedig egész nap az irodában gubbaszt, annak meg még inkább. Kedzjünk el egészségesen és természetesen étkezni, és ha nem mozgunk eleget, akkor azt is kezdjük el, elvégre a Homo Sapiens két lábon járó és nem széken tespedő élőlény!

4 megjegyzés:

Attosz írta...

Gauranga, tulajdonképpen az étrendedben gyümölcsök, zöldségek és olajos magvak szerepelnek? Az olajos magvak kellőképpen megszólítják reggel a pangó epehólyagot?
Én kihagyom a tejes és finomított szénhidrátos dolgokat. Húst megint csak nagyon nem ehetek, mert újabban kiderült, hogy a húgysav értékem a határérték felett van (annak ellenére, hogy húst nem eszek sokat), aztán a hüvelyesek megint csak kilőve, hiszen magas purin bázissal rendelkeznek.

Na most legyen okos az ember. Van bhakták között olyan valaki ismerősöd, akinek volt ilyen vagy ehhez hasonló esete, annak ellenére, hogy nem húsevő?
Bár úgy gondolom, hogy a magas szénhidrát tartalmú ételek mellett az anyagcsere problémák a vegáknál se ismeretlen.

Névtelen írta...

Attosz,ezt a kifejezést,hogy "megszólítani a pangó epehólyagot",utoljára a Béky Lászlónál hallottam a tanfolyamon...:-)
http://www.dietetikamindenkinek.hu/koszveny.php
Bocs,hogy közbeszóltam,de talán segít.
Tisztelettel: Krisztina

Névtelen írta...

Kedves Krisztina!

Nagyon köszönöm. Hát igen, elképzelhető, hogy Béky úr copyright. :)

Attila

Gauranga Das írta...

Na igen, én is ezen meditálgattam, hogy mit is jelenthet ez a kifejezés :-) Meg a purinbázis :-) Tudom, hogy vannak olyan emberek, akiknek nem jó minden zöldség, vagy gyümölcs, akkor tessék válogatni, újakat kipróbálni, és rátalálni arra, amitől a szervezet mennyeien érzi magát! A fenti étrendből még kifelejtetted a tejtermékeket, azt is tolom azért rendesen! A hülvelyesek között is szerintem mindenki talál olyat, amit megfelelően be tud fogadni a szervezete, pl. mungóbab, urad dál, voröslencse, csicseriborsó, stb. És az pedig kétségtelen, hogy a túl sok szénhidrát problémát okoz a legtöbb vegának, ezért én ezt elegánsan kieditáltam az étrendemből :-)