2013. március 28., csütörtök

A belső gyakorlás

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:

"3.7. trajam-antarangam púrvébhjah

trajam – a három együtt; antarangam – belső; púrvébhjah – a korábbiakhoz képest.

Ez a három ág a belső ág a többihez képest [amelyek a 2. fejezetben voltak említve].

A jama, nijama, ászana, pránájáma és a pratjáhára a külső ágak, mert ezek az elmétől kifelé foglalnak le bennünket. Egyes kommentárok előkészítő jógának is nevezik, mivel a külső tagok önmagukban nem alkotnak célt.

Vjásza azt mondja, hogy az utolsó három ág a közvetlen eszköz a szamádhi elérésére, Vigjánabhiksu pedig hozzáfűzi, hogy az első öt ág ezért a szamádhi elérésének közvetett eszköze. Szerinte minden külső tevékenységet fel kell adni egy bizonyos ponton, mert akadályt jelent a szamádhi elérésében. Utána idéz a Jóga-vaszisthából, amely szerint, mint ahogyan a madár röptéhez az égben mindkét szárnyára szükség van, hasonlóképpen a legmagasabb szintet a tudás és cselekvés együttes alkalmazásával érhetjük el. Mivel a tudást a belső ágakkal azonosítja, a cselekvést pedig a külsőkkel, azt mondja, hogy „az idézet csak általánosságban javasolja a a kettő együttes alkalmazását eszközként és végcélként egyaránt. Nem azt érti ezalatt, hogy csak a kettő együttes alkalmazásával érhetjük el a felszabadulást.

Sankara még világosabban fogalmaz. Vjásza utalását kommentálva, mely szerint a belső ágak a közvetlen módszerek, azt mondja: „arra szeretne rámutatni, hogy még ha az előzőkben [a külső ágakban] nem is értük el a tökéletességet, erőfeszítést kell tennünk erre a háromra.” Ez azt jelenti, hogy még ha nem is tökéletes az ászanánk, törekednünk kell az utolsó három ág alkalmazására, mert csak ezek az ágak vezethetnek el a felszabadulásig. A sásztra (szentírás) tanúbizonysága szerint úgy tűnik, hogy az ősi mesterek és szaktekintélyek az ászanát csak előkészítésnek tekintették a valódi jógára. A sásztra megközelítésében elvesztegetjük az életünket, ha csak az ászana tökéletesítésére szorítkozunk.

Van egy modern, dominánsan nyugati elképzelés, ami a jógát az ászana-gyakorlásra redukálja. Az ászana a jóga szerves része, különösen a kezdők számára. Igazságtalanság lenne azonban a jógával szemben, ha csak erre az egy ágra redukálnánk."

Nincsenek megjegyzések: