2013. március 11., hétfő

Sting - a jógaművész 2. rész


És akkor itt van a pénteki Sting-interjú folytatása:

Ganga: Tudnál néhány szót mondani arról, hogy jelen pillanatban milyen kihívásokkal nézel szemben a jóga-gyakorlásodban?

Sting: Az egyik érdekes dolog, hogy egyre jobban megismerem a testemet, jobban, mint valaha, és felismerem, hogy egyes blokkok a gyakorlásomban bizonyos pszichológiai problémák eredményei. Az életem története a testemben, az izmaimban van megírva. A csípőm nagyon kötött. Erről a dologról nem is tudtam ezelőtt. Azt gondoltam, hogy elég laza vagyok. Egyes pózok annyira extrémek, hogy hatásukra kénytelen vagy szembenézni azzal, amit tettél a testeddel. Az a sok évnyi futás bizonyára nyomot hagyott a testemben. Azt mondják, hogy a farizom kötöttsége a makacsságot és elszántságot jelzi. Úgyhogy ezen dolgozom. Tudod az a szándékom, a hosszú távú célom, hogy teljesen lazává, folyékonnyá, tekergőssé váljak. Ahogy öregszem, szeretnék ilyenné válni. Szeretném addigra felderíteni a testemben rejlő képességek teljes skáláját. Nem arról van szó, hogy félek megöregedni. Inkább arról, hogy bizonyos módon szeretnék megöregedni. 

Ganga: Méltóságteljesen?

Sting: Igen, méltóságteljesen szeretnék megöregedni. Szeretném, ha jó lenne a tartásom, az egészségem, és ha példa lennék a gyerekeim számára. Ezen dolgozom. Semmiféleképpen nem szeretnék profinak látszani, vagy valami ilyesmi, csupán kezdő vagyok. De igazán úgy érzem, hogy ezen az úton haladok.

Ganga: Az Ashtanga Vinyásza sorozatot gyakorlod?

Sting: Azt gondolom, hogy hasznos volt az, hogy először ezzel a sorozattal ismerkedtem meg, mivel meglehetősen katonás és macsó jellegű. Megtetszett, mert kerestem a kihívást. Tetszett, hogy nagyon nehéz, kemény. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az elmúlt négy évben csak ezt a fajta gyakorlást próbáltam ki. Sok másfélét is kipróbáltam, és sokat tanultam belőlük. Ha mást nem, kellemes változás és megkönnyebbülés, ha az ember valami mást csinálhat, mint a saját Flow-sorozata. Nagyon hasznosnak és előnyösnek találtam. Olyan izmokat és pózokat használtam, amelyeket előtte soha. De ez is határtalannak tűnik. Úgy tűnik, mintha nem lenne vége, és ez izgalmas. 

Ganga: Azt mondják, hogy némileg megtapasztaltad a tantrikus szerelemmel és a szexszel kapcsolatos ezoterikus tanítások örömét is.

Sting: [nevet] Amikor megtanultam a naulit (a hasizom forgatását) és a bandhákat (jógikus izomzárakat), amire nagyon büszke voltam, azt is olvastam, hogy nagyon jó dolog, ha ezeket a technikákat szex közben használjuk. Sokal jobban tudod kontrollálni, hogy mi történik, és hosszabb ideig tudsz szeretkezni, aminek szerintem kedvező hatásai vannak. Nagy viták voltak ezen, hogy pontosan mennyivel hosszabb ideig bírja az ember, úgyhogy ebbe most nem szeretnék belemenni, már így is elég nagy bajban vagyok! [nevet] De az biztos, hogy kedvező hatással van az ember szexuális életére. Különösen, ha jó kapcsolatod van egy jó partnerrel. kedvező hatása volt. 

Ganga: Meditáció. Tudom, hogy utaztál befelé. El tudsz mondani pár dolgot, amit megtapasztaltál, megérintettél a belső tájakon?

Sting: Azt gondolom, hogy az életem során inkább beszéltem a spirituális életről. Katolikusként neveltek fel, és minden héten mentem templomba, felvettem a szentségeket. Így neveltek, de igazából sohasem érintette meg a lényem mélyét. Ahogy öregszem, azt találom, hogy nem vagyok hajlandó elfogadni az univerzum létezését Isten nélkül. Többé nem tűnik logikusnak. Belül úgy érzem, hogy kell lennie az emberinél magasabb szintje az együttérzésnek és megértésnek. Ez mindannyiunkban megtestesül. Azt gondolom, hogy csak ki kell kódolnunk. Isten, vagy bárminek nevezheted, legjobb, ha nem is nevezzük meg - bele van kódolva a lényünkbe. Sokféle módon lehet kikódolni, és azt gondolom, hogy a jóga valószínűleg az egyik. A zene a másik, és a meditáció, az ima.

Ganga: Azt kell mondanom, hogy ismerve téged, Stinget, úgy érzem, mély kapcsolatban vagy a szenttel és a lélekkel, szeretetet és együttérzést nyilvánítasz meg az életedben. 

Sting: Persze, próbálkozom vele, de igazából sohasem elég. Amivel jelen pillanatban szembenézek a spirituális életemben, az ennek a lehetőségnek a végtelensége, amit eléggé félelmetesnek találok. Ezzel a végtelenséggel dolgozom. Bizonyára ez nem könnyű. Mint ahogyan a jóga is, a lelki élet is nagyon nehéz.

Ganga: Kapcsolatba kerültél Krishnamurti és a gjána-jóga egyes tanaival. Lehet, hogy nem így nevezed, de megérintett a halálon történő meditáció, ahogy értelmet ad az életnek. Mit tanultál a halálon történő meditációból?

Sting: Majdnem egészen mostanáig azt gondoltam, hogy halhatatlan vagyok [nevet]. Ez persze nevetségesen hangzik, de a legtöbb fiatalember azt gondolja, hogy halhatatlan. Különösen, amikor jól mennek a dolgok, amikor sikeres vagy, boldog, és mindenféle dolog zajlik körülötted. Hogyan is halhatnál meg? A rossz hír az, hogy igenis meghalhatsz. És a jó hír is az, hogy meg fogsz halni. Azt hiszem, magunkévá kell tennünk ezt a gondolatot. El kell fogadnunk, hogy ugyanolyan természetes, mint megszületni, kilélegezni, belélegezni. Az élet része. Néha küzdök ellene, mint ahogyan mindannyian tesszük, de azt gondolom, hogy az elfogadás a legpozitívabb dolog, amit tehetünk. Ez nem azt jelenti, hogy siránkozni kell vagy az elmúlás gondolatának megszállottjává kell válni. Ha valami, akkor azt gondolom, hogy a halál tudomásul vétele ad több súlyt az életednek, hogy boldogan élt az életedet, ahogy kell. A pillanatban élni. Ezt tanulom. persze ezt most nem úgy mondom, mint aki elérte a szatorit vagy valami ilyesmi. Tanuló vagyok.

Ganga: Mielőtt befejezzük, van még valami végső mondanivalód a világ jógijai számára?

Sting: Érdekes dolog a számomra, mennyire hihetetlenül népszerű kezd lenni a jóga. Úgy tűnik, egyre több ember fog bele. Azt gondolom, eljött a jóga ideje. Nagyon bonyolult időket élünk - sok a zűrzavar és változás. A kevésbé racionálisak az ezredvégtől rettegnek - mintha egy dátum számítana valamit. De úgy tűnik, hogy hatással van az emebrek pszichéjére mindaz az őrület, ami zajlik. A jóga hatásos ellenszere mindennek. Minden történelmi paranoiánkat elmulasztja. Hosszú folyamatban vagyunk, ami nem fog véget érni 1999-ben.

Ganga: Azt kell mondanom, hogy ez így van, ha olyan módon közelítjük meg a jógát, ami megszabadít bennünket a dogmától és az autoritarianizmustól, ahelyett hogy elmélyítené azt. A jóga nem eredményezi ezt automatikusan.

Sting: Azt gondolom, hogy a jógában végül önmaga tanára lesz az ember. Azt gondolom, hogy érdemes egy tanárral kezdeni, egy szerepmodellel, aki irányít, de egy bizonyos pont után igazából a saját tanárod, a saját gurud leszel. Úgy néz ki, hogy a jóga sok tekintetben kijavítja a gyakorlót. Néha szükséged van segítségre. De egyedül is tudod csinálni. Annak is van kedvező aspektusa, amikor az emberek csoportjával jógázik valaki. Sok órát csináltam New Yorkban nagy csoportban, és a csoportenergia nagyon kedvező volt. Azt hiszem, mindkettőre szükség van - az egyéni kísérletezésre és a csoportmunkára is, és időnként járok tanárokhoz is. Azt is meg kell említenem, hogy most már a zenekarom tagjai is jógáznak. Legalább másfél órát jógázunk minden koncert előtt amiről azt gondolom, hogy összébb hoz minket, mint egy csapatot, mint egyéneket. Minden esetre jó kondiban tart. Nem könnyű útközben lenni. Különös az időbeosztásod, különös ételeket kapsz. nem a legegészségesebb foglalkozás. Minden este későig vagy fenn és alkoholt iszol vagy más dolgokat. A jóga mindannyiunk számára jó kiegyensúlyozó fogás. 

Ganga: Tegnap este a meditációs találkozón elmondtad a megvalósításodat a szeretetről és alkalmazásáról. Felidéznéd néhány szóban?

Sting: Azt gondolom, hogy mély meditációban, amikor valóban az öröklét végtelenségével állsz szemben, bíznod kell valamiben, ami veled van ebben a félelemben, rettegésben. Megtanultam bízni a szeretet erejében. Szeretet önmagunk iránt, az emberek iránt, akikkel együtt vagyunk, a családod, barátaid iránt. Az egyszerűség, az igazság szeretete. Azt gondolom, hogy szeretet nélkül ennek az egésznek semmi értelme. Tudom, triviálisan hangzik, de igaz. A szeretet mindent legyőz. Amor vincit omnia.

Ganga: Namaste, és köszönöm, Sting.

Sting: Namaste."

Nincsenek megjegyzések: