2019. november 10., vasárnap

Jama és nijama

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"Jama és Nijama

Dicsőség a Tanítónak és az Örökkévalónak!

A jógánga szádhanák gyakorlásának célja az, hogy alkalmassá tegyük az emberi testet az istenen történő meditációra, mivel a szádhanák megfelelően tonizálják és behangolják az emberi testet. Az első két lépés ennek az eszköznek az uralásában a jama és a nijama.

(Itt kezdődik Krishnamacharya leírása a jóga többi ágáról, miután az ászanák gyakorlását már részletekbe menően ismertette. A jógángák leírása után a jóga terápiás alkalmazásáról is részletesen fog szólni. E rész elején felajánlja hódolatát a tanítójának, Rámamohan Brahmacarinak, és az Örökkévalónak, vagyis Istennek, akit ő az Úr Visnu formájában tisztelt. A szádhana a jógángák, vagyis a jóga ágainak rendszeres gyakorlását jelenti, melyekbe a jama (tilalmak) és nijama (előírások) is beletartoznak.)

A jama öt erényből áll:
  1. Ahimszá (erőszakmentesség)
  2. Szatjam (igazmondás)
  3. Asztéja (nem-lopás)
        1. dharmásztéjam (a kaszttal, vallással és helyzetével kapcsolatos kötelességek elmulasztása) és 2. dravjásztéjam (a vagyon ellopása) – mindkettő kerülése alkotja az asztéját.
        4. Brahmacsarjam: 1. a báhja indriják (külső érzékszervek) kontrollja; 2. a rahaszja indriják (belső érzékszervek) kontrollja és 3. a Védák tanulmányozása.
        5. Aparigraha (azoknak az ajándékoknak a nem-elfogadása, amit valaki a bűnei megváltása vagy a betegség elmúlása érdekében ajánl fel). Ez az öt erény pozitív segítséget nyújt, hogy megfelelő állapotban tudjuk tartani az elménket a jóga-szádhana gyakorlásához.
Nijama

A nijama öt folyamatból áll:
  1. Saucsam (tisztaság)
  2. Szantósam (elégedettség)
  3. Tapasz (lemondás)
  4. Szvádhjájam (az önvaló tanulmányozása)
  5. Isvara-pranidhánam (meghódolás Isten előtt).
  1. A saucsam (tisztaság) ismét kétféle: antar (belső) és báhja (külső). A rossz és gonosz gondolatok kerülésével, a rossz és nem egészséges ételek kerülésével és a mámorító italok fogyasztásának kerülésével tarthatjuk fenn az antar saucsamot. Az olajos fürdő, a hajmosás, a jó illat stb. biztosítja a báhja saucsamot.
  2. A szantósam az elégedettség.
  3. A tapasz annak kontrollja, hogy a testünkön ne fejlődjön túl sok és nem kívánt zsír vagy hús, azáltal, hogy csak az előírt vagy szigorúan meghatározott ételeket esszük, vagy csak vízen böjtölünk.
  4. Szvádhjája: a gurutól kapott mantrák dzsapája (kántálása) a megfelelő időtartamban vagy ismétlésszámban, és a Védák tanulmányozása.
  5. Az ísvara-pranidhána Isten imádata szeretettel.
A teljes meghatározásokért forduljunk a Patandzsalí jóga-darsanához. Ha ezt a két lépést, vagyis a jamát és a nijamát kellőképpen megalapoztuk, akkor a harmadik lépés, az ászana könnyen elérhetővé válik. Ha az első két lépés felé közömbösen vagy tökéletlenül viszonyulunk, akkor a harmadik lépés vagy túl nehéz, vagy túl veszélyes lesz."

Nincsenek megjegyzések: