2019. november 27., szerda

Tepeyollotl, a "Hegy Szíve"

Újabb kristálykoponyát szereztem most hétvégén, az ásványbörzén. Egyik korábbi látomásomban az volt, hogy egy nagyobb, központi koponyám lesz, ez Akbal, a lila-narancssárga fluorit koponya. Rajta kívül hét kisebb lesz, ebből Balam, a hegyikristály, Ometeotl, a pirit koponya, IxChel, a tejkvarc koponya és a legújabb, Tepeyollotl van meg, aki apatitból van. Eredetileg lapis koponyát kerestem, de annyira megtetszett ez a kék apatit koponya, hogy nem tudtam otthagyni. Anatómiailag pontos a formája, és nagyon katonásnak tűnik nekem. Állítólag Madagaszkárról származik. Még három koponyára várok: egy obszidiánra, egy zöld jádéra és egy vörös jáspisra. Mindegyik marokba fogható méretű lesz, hogy a gyógyítás közben kényelmesen kézbe lehessen fogni. Az egyik gyógyításnál például nem adtam kézbe a koponyákat a kezelt személynek, de IxChel így is megjelent az utazásában, és kérte, hogy vegye a kezébe. Azt mondta a vendég, hogy jó, gondolatban a kezébe veszi, de a koponya erősködött, hogy az nem jó, hanem ténylegesen kell. 

Először nem nagyon kommunikált a koponya, én pedig nem erőltettem. Azután olvastam a weben, hogy az apatitot a párnánk alá kell tenni, hogy álmunkban megválaszolja a kérdésünket. Ki is próbáltam, betettem a párnám alá- éreztem, hogy nagyon nyom az energiája egész éjszaka, és felszínesen aludtam, de nem voltak világos álomképek. Következő éjszaka az ágyam mellett volt, az oltáron, ekkor három erős álmom is volt, egyikben a koponyák is megjelentek. A "jaguár harcos" név jött be, és addig kutattam, míg megtaláltam: az azték Tezcatlipoca isten nagual-ja vagyis erőállata a jaguár, akinek a fejét és a testét kékes-zöld tollak borítják, mint amilyen a kristálykoponya is. Tepeyollotl a neve, ami azt jelenti: "A Hegy Szíve", így például IxChellel jó párost alkotnak, mivel ő Mexikó Szíve. De úgy sejtem, hogy a koponyák felcserélve is használhatók párban, majd kialakul. 

Az azték naptárban Tepeyollotl a földrengések, a visszhang és a jaguárok istene, az éjszaka nyolcadik órájának ura. Tezcatlipoca, akiről majd még lesz szó bővebben, néha Tepeyollotl jaguár-bőrébe bújva álcázza magát a többi isten előtt. A jaguár-istenek igazi alsó világ-beli istenek, mivel erős az állati archetípus bennük, és eleve az azték-maja civilizációk majdnem kőkorszakiak voltak, nem ismerték a fémművességet és a kereket sem. Minden esetre meglátjuk, hogyan fog megnyilatkozni a jaguár-harcos a továbbiakban. Annak külön örülnék, ha segítene erősíteni a kapcsolatot az álmaimmal és a belső látásomat. 

Nincsenek megjegyzések: