"Amikor megérkezünk a tárgy nélküli szamádhi (a tiszta tudatosság) hegyére, akkor a látkép megváltozik. Eleinte elkápráztat a panoráma, de egy idő múlva megszokjuk a látványt, és elkezdenek érdekelni bennünket azok az utak, amelyeket eddig nem láttunk, melyekről felfelé úton fantáziáltunk. Átnézünk a csúcs másik oldalára, és meglepetésünkre azt látjuk, hogy a többi út is a hegyre vezet, és megértjük, hogy az emberek évszázadok óta jönnek fel ezeken az utakon is, bár vannak olyan ösvények, melyeket már elfeledtek. Akik már felértek a csúcson, azok nagy békében vannak, és nem vitáznak. Bár sok különböző kultúrából származnak, senki sem hangoztatja, hogy csak az ő útja vezet fel a hegyre. Ez ostobaság volna, mert sokan, akik feljutottak a csúcsra, teljesen más útvonalon érkeztek. A hovatartozás itt már nem számít, mert mindannyian egyesültek a csúcsélményben, ami túl van az elmén és a szavakon.
Olyan embereket is észreveszünk a kaptatón, akik még nem látják a teljes képet. Ők az alattuk lévő embereknek kiabálnak, hogy az összes többi út rossz, sőt, sátáni, és csak az övéké az igaz. Egyesek annyira buzgón próbálnak másokat meggyőzni a saját útjuk igazáról, hogy szem elől tévesztik a célt – a csúcs elérését. Hacsak elérnék a csúcsot és látnák az utak sokaságát, amik a csúcsra vezetnek, a béke őj korszaka kezdődhetne. Megértenénk, hogy bármi, ami szavakkal kifejezhető, korlátozott, sőt, kétes értékkel bír. Megértenénk a saját szavaink és látásmódunk korlátait és elérkeznénk a harmónia és békés együttélés új korszakába.
Ami igazából számít (talán az egyetlen dolog, ami számít), az nem az, hogy mit hiszünk igaznak, hanem az összes lény isteni eredetének zsigeri megértése, az a megvalósítás, hogy a transzcendens isten fejezi ki magát minden lényen keresztül, és ezért minden lény szent. Ha ezt az élményt sok ember között lehetne megosztani, akkor a saját belső konfliktusaink és a konfliktusaink másokkal véget érnének.
8. Fejezet
A szamádhin túl
Ez a fejezet azt célozza, hogy megértsük: van élet és út a szamádhi után is. A szamádhi egy átmeneti állapot. Bár a legtöbb ember, akikkel manapság találkozom, azt mondja, hogy a szamádhi „túl messze van”, és irreálisnak tartják az elérését, a klasszikus védántisták, mint Sankara (a legtöbb mai védántista már újabb iskolához tartozik), azért kritizálták a szamádhit, hogy nem eléggé magas cél. A jóga technikai iskolájában a szamádhi nem sokkal a Kundaliní meditációt követi, és a hatóköre okkal korlátozott, hogy ne sokalljunk be, amikor elkezdjük elsajátítani."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése