2021. június 14., hétfő

A Tűzvirág-szimbólum

Újabb szimólumot kaptam Odintól, ez már a 46-odik. Összesen 59 lesz belőlük az előrejelzés szerint, tehát még tizenhárom van hátra. Egy vendégemmel utaztam, akinek elsősorban földelésre volt szüksége. Amikor elindultunk Odin felé az erőállataimmal, mindketten kifényesedtünk. Megérkeztünk a magas falakkal körülvett Asgardba, beléptünk a Valhalla csarnokába, és megláttuk Odint. Odahívott magához, és egy sötétkék rúnakövet nyújtott a kezembe, melyen egy narancssárga színnel vésett rúna volt látható. A Tűzvirág nevet kapta. Tulajdonképpen egy hétszirmú virág, melynek szirmai a hét kozmikus sugár fényét képviselik, és az alján egy csúcsával lefelé mutató háromszög van, mely a női minőség szimbóluma, és a Földanya befogadó, elnyelő minőségét is képviseli. A ragyogó kő megkapása után meg kellett fordulnunk, és Odin a hátunkra rajzolta a szimbólumot a lándzsájával: A szirmok a tarkónknál kezdődtek, viszont a háromszög lefelé néző csúcsa egészen a fenekünkig ért. 

Odin szerint ez egy támogató, földelést segítő rúna-szimbólum, mely a hét kozmikus sugár áldásait hordozza magában. Mind a hét csakrára hat, és a magasabb szintről, a csillagokból érkező energiát segít lecsatornázni a fizikai szintre, és megvalósítani az álmainkat, teremteni a fizikai valóságban is. A tűzvirág hét szirma a Teremtés összes minőségének, energiájának sokszínűségét hordozza, és a lefelé mutató háromszögön keresztül, mely a női teremtőerő szimbóluma, mindez az energia a manifesztálódást, a fizikai síkon történő megnyilvánulást segíti elő. Tehát a tűz illékony természetéhez képest ennél a szimbólumnál nem a transzformáló erő és a szublimáció dominál, hanem a teremtés a csillagok fényének segédletével. 

Találtam egy leírást a "Fern Flower"-ről, (én a szimbólumot Bruni Blominak neveztem el óészaki szavakkal), mely arról szól, hogy ez a mítikus virág a legenda szerint csak rövid ideig nyílik, a nyári napforduló idején (ami pont most volt), és ha valaki rátalál, és leszakítja, akkor képessé teszi arra, hogy értse az állatok nyelvét és beszéljen velük, valamint jó szerencsét, sikert és vagyont is hoz tulajdonosának. Viszont sok gonosz szellem, sárkány, kígyó, viharszellem és erdei troll őrzi, tehát nem elég rátalálni, de az ő eszükön is túl kell járnunk, ha ilyen virág után vágyakozunk. Ha a szerencsés keresőnek sikerült győzedelmeskednie az őrző szellemek felett, és letépnie a virágot, akkor a jövőben is védelmet fog élvezni ezen teremtmények ellen. A virág fehér fénnyel nyílik, és a "romlás szagát" árasztja (kíváncsi lennék, hogy az milyen lehet), és amikor leszakítja valaki, akkor villám sül el vagy csap le.

Nincsenek megjegyzések: