2021. június 9., szerda

A halál és a hitrendszerek

Mostanában ritkán szoktam kommenteket kapni a blogbejegyzéseimre. Talán azért is van mindez, mert a legtöbben a Facebookon olvassák a blogjaimat, és maximum oda kommentálnak, ha eszükbe jut valami, nem tudom. Minden esetre bátorítom a kedves olvasóimat, hogy ha erre jártok, és eszetekbe jut valami, akkor írjátok csak alá kommentbe, és ha észreveszem, akkor majd válaszolok is. Az alábbi komment a "Mi történik a halál után?" című blogbejegyzésemre érkezett Szijj Ferenctől:

"No azért az érdekelne, mi az összefüggés a lélek (ha létezik egyáltalán) és a TUDAT között!

Ha létezik lélek, a tudat miért nem képes figyelemmel kísérni a "léleknek" előző életekben történő kóricálását. Születésünktől halálunkig a tudatunk sincs végig jelen: idő kell, míg KIALAKUL, idők folyamán számtalan tényező (genetikai örökség, társadalmi, családi mentális környezet) hatására FEJLŐDIK, és betegségek, idős kor hatására gyakran LEÉPÜL. Ilyenkor MIT CSINÁL a lélek...? Ha a tudat nem vesz róla tudomást, FELELŐSSÉGET SEM VÁLLALHAT egy korábbi létért, így az nem is a mienk! A lélekvándorlás a számtalan szenvedéssel számomra a pesszimizmus filozófiája.

Aztán: Mivel egyéniségünket kismillió dolog befolyásolja, tetteinknek a legritkább esetben vagyunk urai (Pl. tagadom a "szabad akaratot" is) a tudatnak struktúrái között hol lehet megtalálni azt, amiben valóban mi vagyunk, hol az EGO...?

Persze tudom: A "hit" erejével ezek a kérdések könnyen a szőnyeg alá söpörhetők. Ezért vagyok kénytelen Marxnak igazat adni: "A VALLÁS A NÉP ÓPIUMA"

Nos, mint ahogy az eredeti bejegyzésben is, itt sem fogok tudni határozott és cálfolhatatlan válaszokat adni. Volt olyan időszak az életemben, amikor a saját meggyőződésemet és hitrendszeremet tartottam a megingathatatlan Abszolút Igazságnak, és azt próbáltam leerőltetni mindenki torkán, de most már úgy érzem, hogy túl vagyok ezen. Hogy létezik-e karma és reinkarnáció, mint objektív jelenségek, vagy ezek is csupán a hitrendszerünk termékei (tehát ha hiszel benne, akkor létezik, ha nem, akkor pedig nem), ezt most már nem tudnám és nem is akarom kategorikusan kijelenteni. Az ókor nagy hagyományai (Egyiptomi halottaskönyv, Hindu halottaskönyv és Tibeti halottaskönyv) számos kapaszkodót adnak az átkelésre készülődő lélek számára, de ezekkel kapcsolatban is azt gondolom, hogy sok kijelentésüket szimbolikus/archetipikus formában fogjuk megélni, valamilyen támpontot jó eséllyel mégis adnak a halál utáni életben történő eligazodáshoz. A természeti népek sámáni kultúráiban is szinte egytől egyig van valamiféle utóélete a léleknek, az egyéni tudatosságnak a halál után. 

Viszont például a lélek eredetéről és az előző életekről már óvatosabban nyilatkoznak ezek a természetközeli hiedelemrendszerek. Sok helyen úgy tanítjék, hogy a lélek Istentől jön, vagy a csillagokból, vagy az Örök Napból, tehát ebből következőleg elviekben mindenkinek egyforma esélyekkel, lehetőségekkel, adottságokkal, képességekel kellene születnie. Viszont azt látjuk, hogy vannak sokkal jobb helyzetben és sokkal hátrányosabb helyzetben (betegségekkel, mélyszegénységben, értelmi fogyatékkal, vagy bántalmazók prédájaként) megszülető lelkek. Ennek magyarázatára azt gondolom, hogy a karma és a reinkarnáció tana egy kézenfekvő megoldást nyújthat.

Nade térjünk vissza a kérdésekre! A lélek vs a tudat definíciója? Hát ez is egy jó kérdés. Valahol szinonímái egymásnak, hiszen a lélek a testben jelen lévő tudatosság (tekintsük mondjuk egy villanykörtének), a tudat pedig az energiája, amivel beragyogja a testet és az érzékszerveket. Ha a hindu definícióknál maradunk, akkor a lélek (átman) örök és elpusztíthatatlan, ugyanakkor a Teremtés illúziója (májá) képes befedni. Tehát a tudatosság enertgiája lehet fényesebb, halványabb, még meg is színezhető különböző egó-szűrőkkel, sőt, a tudatlanság sötétjébe is veszhet. A lélek azonban, mint a tudatosság eredeti forrása, Aladdin lámpájaként "visszafényesíthető" tiszta állapotába, és ilyenkor sok tanítás szerint eléri a felszabadulást, megvilágosodást, nirvánát, egggyé válik a határtalan kozikus tudat egészével, melynek a látzsólagos részei alkotják a számtalan lelket, testet, anyagi megnyilvánulást. 

Tehát tudati energia vagy tudatosság is lehet feltételekhez kötött (annyira ragyog, amennyire a lélek önmagaként azonosítja magát), de lehet felszabadult is, ilyenkor teljes tudatosságában és fényében ragyog fel, még ha van is egy fizikai teste, amelyben éppen tartózkodik. A tudatosságunk ritkán teljes, így nem jegyezzük meg minden élményünket annak teljességében, és nem tudunk pontosan visszaemlékezni minden részletére, sőt, néha meg is változnak az emlékek az eredeti tapasztalásokhoz képest. A tudatosság fejlesztése nagyon fontos, ebben az életünkben és a halál pillanatában is. 

A lélek különböző szerepekkel, címkékkel, benyomásokkal azonosítja magát, és ezt az azonosságot nevezzük egónak (vagy Jung szerint perszónának). Minél jobban sikerül megszabadulnunk tudatilag az egó által kreált személyiségeinktől, annál közelebb kerülünk önmagunkhoz, önmagunk eredeti minőségéhez, ami viszont nem más, mint a tiszta, határtalan tudat (brahman). Ezeket a kifejezéseket persze sokan felcserélhető módon használják, tehát nincs fix definíció a magyar nyelvben ezekhez a szavakhoz. 

Abban igazat adok a kommentelőnek, hogy a szabad akaratunk sok esetben (főleg az előző, korlátozó programok jelenléte miatt) korlátozott mértékben tud megnyilváulni. Az viszont nem igaz, és a való élet is alátámasztja, hogy ha nem emlékszünk tudatosan korábbi tetteinkre, akkor nem vagyunk felelősségre vonhatóak érte. Vannak például olyan bűnelkövetők, akiknek gyilkolással kapcsolatos emlékképeit az elme ösztönösen a tudatalattiba tolja, és minden kiesik ezzel kapcsolatban. Az ilyen elkövető effektíve nem tud visszaemlékezzni az elkövetett bűncselerkményre, és az elméje ravasz módon még alibit is prezentálhat, így már egy alternatív valóságban mentesíti önmagát az elkövetett tettek iránti felelősség súlya alól. A karma törvényét ez azonban önmagában nem hatástalanítja.

Összefoglalva a karmához való viszonyunkat, illetve a halál utáni létezést, azt mondhatnám, hogy valóban sokféle hitrendszer befolyásolhatja azt, hogy mit élünk meg a halál után, halál-közeli élmények során; vagy éppen egy-egy karmikus visszahatást vagy az életünkben hozott fontos döntések következményeit hogyan tudjuk elfogadni, interpretálni. Valamennyi szenvedés mindenképpen jutni fog, és akkor már érdemes minél többet tanulni belőle. A karma törvénye az univerzumot kiegyensúlyozó fizikai törvények eredete, ugyanakkor a tudatos lélek "beiskolázásának" egyik fontos eszköze is. 

A karma szövevényes összefüggéseit senki sem képes teljes mélységében megérteni, de legalább törekedni kell a törvényszerűségek minél tárgyilagosabb felismerésére, anélkül, hogy bevonódnánk akár az áldozat, akár az üldöző vagy a megmentő szerepében. A saját karmikus történéseinket is meg kell tanulni tárgyilagosan szemlélni, elfogadva, hogy a múltunkon már nem tudunk véltoztatni, de egyszer az összes homokszem lepereg az óra alsó felébe, és a legnehezebb karmikus visszahatás is "kifut", ha eléggé türelmesek vagyunk. Viszont a tanulás mellett fontos az is, hogy hasznosítsuk a tapasztalatainkat, és elkerüljük a korábbi baklövések megismétlését, egyengetve saját utunkat a megszabadulás felé, amikor ki tudunk majd lépni a reinkarnációs körforgásból, és elérünk egy időn kívüli, tudatos állapotot. 

Tehát ahogy Patandzsalí mondta: "A jövőbeni szenvedés elkerülendő." Minél bölcsebben cselekszünk most, annál nagyobb szabadsági fokot érünk el a jövőben. A spirituális tudás és gyakorlatok célja pontosan ez, és nem az, hogy holmi vakhiedelmekből álló dogmarendszerként ópiumként, menekülési útvonalként szolgáljon a felelősség és a kötelességeink, valamint az életünk realitása által elénk állított kihívások elől. A vallás tehát lehet ópium, viszont a tudás inkáb gyógyelixír, mely felébreszti a lelket az illúzió Csipkerózsika-álmából. 

Nincsenek megjegyzések: