A Kundaliní felébresztése és a szamádhi

Sok félreértés kering a Kundalinível és annak felébresztésével kapcsolatban. Mivel én is csak elméletileg foglalkoztam eddig a kérdéssel, de azt azért igyekeztem minél alaposabban megtenni, szeretnék most néhány dolgot tisztázni ezzel kapcsolatban.

1. A múla bandha gyakorlása nem elégséges feltétele a Kundaliní felébresztésének. Valóban elengedhetetlen hozzá, de önmagában csak attól, hogy gyakoroljuk a múla bandhát, a Kundaliní nem feltétlenül fog felébredni. 

2. A Kundaliní felébresztésére nem egy, hanem számos módszer létezik. A tantra-jóga részletesen foglalkozik a Kundaliní tudományával, és a mai technológiai korban valóban fontos eszköze lehet az önmegvalósításnak. A jóga eszköztárában azonban számos módszer van (múdrák, mantrák, kriják, vizualizációs és meditációs technikák). Az egyik gyakorlónak ez válik be, a másiknak pedig az. Nincs univerzális módszer, amit mindenkinek követnie kellene.

3. A Kundaliní felébresztése nem feltétele a szamádhinak. A szamádhi elérésében hasznos segítséget adhat a Kundaliní felébresztése, mivel elősegíti a meditációs elmeállapot (egyhegyűség) kialakulását. Viszont nem szükséges feltétel ahhoz, hogy elérjük a szamádhit. Patandzsalí az ísvara-pranidhánát (odaadás Isten iránt) és a pragjá (megkülönbztetző tudás) megszerzését emeli ki a szamádhi elérésnek módjai közül. A Kundaliníről nem beszél kifejezetten. Valószínűleg az ő korában az emberek elméje sokkal alkalmasabb volt a meditációra, és ezért nem kellett segítségül hívni a Kundaliní technikákat, a kígyóerő önmagától felébredt, amikor a jógi meditációja megérett.

4. A Kundaliní felébresztése nem vezet autmoatikusan a szamádhihoz. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a Kundalinít a felébresztés után végig kell vezetni a csakrákon, és mindegyik csakrán történő keresztülhaladásakor különböző sziddhiket (misztikus képességeket) aktivál, melyek Patandzsalí szerint csupán zavaró melléktermékei a gyakorlásnak, és nem a céljai. Ugyanakkor átszúrja a granthikat, melyek a szamádhi elérését akadályozó tényezők. Az ágjá vagy a szahaszrára csakrába érkezvén válhat a Kundaliní a szamádhi elérésének eszközévé és a meditáció elősegítőjévé.

5. A szamádhi elérésekor a Kundaliní automatikusan felébred. Ha a jógi más módszert választ a szamádhi eléréséhez, és nem foglalkozik tudatosan a Kundaliní felvezetésével, az akkor is bekövetkezik, amint a jógi egyre feljebb jut a szamádhi különböző fokozatai között. 

6. A Kundalinít nem olyan könnyű felébreszteni. Sokkal többen vannak, akik elhitték, hogy felvezették a Kundaliní energiájukat, mint azok, akinek ez ténylegesen sikerült. Az önbecsapás általában könnyebb, mint a valós spirituális állapotok elérése.

7. A Kundaliní felébresztése veszélyeket is rejt. Ha nem vagyunk megfelelően felkészülve, és nem kapunk megfelelő irányítást a Kundaliní felébresztése során, akkor veszélybe sodorhatjuk önmgunkat. Pszichés, mentális és fizikai zavarokat is okozhat ez az energia, ha nem állunk készen az irányítására. Mint minden erőteljes fegyver, ez is a felhasználója ellen fordulhat, ha nem jogosult arra, hogy felébressze. Ezért érdemes alaposan körüljárni a témát, és szakavatott segítséget kérni, mielőtt belevágunk az ilyen jelegű kalandozásokba. 

Sziddhászana

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Sziddhászana

A sziddhászana azt jelenti, hogy a „beavatottak póza”. Azért nevezik így, mert a Kundaliní felemelésére használják. Ebben a pózban nem annyira hangsúlyosak a gerinc kanyarulatai, mint a padmászanában, ezért valamivel alacsonyabb rendű a pránájámához, de a meditációhoz ugyanolyan jó; sőt, egyes jógik ezt részesítik előnyben. Mivel a bal sarkunk a gátnak nyomódik, a sziddhászana jó választás a múla bandha, vagyis a gátzár aktiválásához. Góraksa Nátha és más tekintélyek szerint először a bal sarkunkat kell behajtani, hogy stimuláljuk vele a múládhára csakrát. Ebben a tekintetben a póz a padmászana tükörképe, melynél a klasszikus források szerint először a jobb sarkunkat kell behelyezni a pózba.

A sziddhászana jellemzői sokban eltérnek a padmászanától. Míg a padmászanában olyan közel hozzuk egymáshoz a térdeket, amennyire csak lehetséges, a sziddhászanában olyan messzire húzzuk szét, amennyire lehetséges. Eleinte ráülhetünk valami magasításra, például egy összehajtogatott takaróra, és fokozatosan csökkenthetjük annak magasságát, ahogy fejlődünk a pózban. Az alátámasztás segíteni fogja a medence előrebillentését.

Egyenes lábas ülő pozícióból (dandászanából) hajlítsuk be a bal lábunkat és nyomjuk a sarkunkat a gáthoz, a múládhára csakra helyéhez, a végbél és a nemi szervek között. Most hajlítsuk be a jobb lábunkat, és helyezzük a jobb bokát a bal fölé úgy, hogy a jobb sarkunk a szeméremcsontot nyomja. A nemi szerv így a bal és jobb sarok közé kerül. Most dugjuk be a jobb lábunk ujjait a bal láb vádlija és combja közé. Mindkét kezünk segítségével húzzuk szét a jobb lábunk combját és vádliját, nyúlunk át, és húzzuk fel a bal lábunk ujjait úgy, hogy a jobb comb és vádli közé kerüljenek. Figyeljük meg, hogy ez mennyiben változtatja meg a sarkunk helyzetét, és milyen irányba forgatja a bal combcsontot. Csak e végső lépés által kerül a bal lábunk sarka megfelelő kapcsolatba a gáttal a végbél és a nemi szervek között. Ez az a pozíció, amire szükség van a Kundaliní felemeléséhez.

Létezik egy könnyebb változata is ennek a póznak a kezdők számára, amit ardha (fél) sziddhászanának neveznek. Itt, ahelyett, hogy egymásra helyeznénk a sarkunkat, egymás elé helyezzük, így mindkét láb a talajra kerül. Ezt a pózt csak bemelegítésként használjuk, és haladjunk tovább a sziddhászana felé, amint lehetséges."

Fekvőtámasz és könyökfájdalom

Az alábbi információ az ashtangásoknak is jól jön, hiszen a vinyásza során számtalan csaturangát végeznek, ami tulajdonképpen megegyezik a párhuzamos karokkal végzett katonai fekvőtámasszal. De ugyanúgy hasznos lehet a saját testsúllyal edzők számára is, ha fekvőtámasz közben fájdalmat tapasztalnak a könyökükben. 

Először is kezdjük azzal, hogy a könyökízület alapvetően kétféle mozgásra van tervezve, az egyik a flexió/extenzió, vagyis hajlítás és kiegyenesítés. A másik pedig a pronáció és a szupináció, vagyis az alkar befelé és kifelé forgatása behajlított állapotban. A könyökproblémák java része pontosan a két funkció kiegyesúlyozatlan alkalmazásából fakad. Ha túlzottan sokat forgatjuk kifelé az alkarunkat, akkor teniszkönyök alakulhat ki, amit a könyökízület külső oldalán jelentkező fájdalom kísér. Ha viszont túl sok a befelé forgatás, akkor golfkönyök alakulhat ki, amikor is a könyökízület és az alkar belső oldalán érzünk fájdalmat. 

A megoldás egyrészt a toló- és húzógyakorlatok váltogatása, másrészt a kifelé és befelé forgatás kiegyensúlyozása. Nézzük meg például a fekvőtámaszt! Amikor a karjainkat magunk mellett lógatjuk, a tenyerek egymás felé néznek. Ez a karok semleges pozíciója.  Ha felemeljük a karokat vízszintesig, akkor is egymás felé néznek a tenyerek. Viszont amint megtámaszkodunk a talajon, a kézfejek páhuzamosak lesznek, vagyis egy negyedfordulatot végeztünk befelé az alkarral. Ez egyenes karnál nem érződik, de amint behajlítjuk derékszögbe, a könyök belső oldalán elkezdenek dolgozni az izmok. 

Ha elkezdünk húzódzkodni, az önmagában nem feltétlenül oldja meg  a problémát, főleg, ha felső fogással hózódzkodunk (pullup). Ilyenkor ugyanis megint csak befelé fordulnak az alkarok, hogy a tenyereket el tudjuk fordítani a törzstől. A megoldás tehát abban rejlik, ha a húzódzkodást párhuzamos fogással végezzük, vagy pedig alsó fogással, amikor a tenyerek a mellkas felé néznek (chinup). A fekvőtámasz végzésénél úgy érhetjük el a semleges fogást, ha ökölbe szorított kézen fekvőzünk, vagy fekvőtámasz-fogantyúba kapaszkodunk, amit párhuzamosan tartunk. Mág egy megoldás lehet az, ha a tenyereinket hátraforgatjuk, vagyis a tenyértő előre, az ujjak pedig hátrafelé méznek a fekvőtámasz közben (pseudo planche pushup).

Ha valaki túl gyenge a teljes testsúlyos húzódzkodáshoz, akkor otthon befekhet egy asztal alá, és az asztal két párhuzamos szélébe kapaszkodva húzhatja a mellkasát az asztallaphoz, miközben a sarkaival a földön támaszkodik (invertált evezés). Alsó fogással is dolgozhatunk, ilyenkor a fejünk van az asztallap alatt, a lábaink pedig kilógnak alóla. Mivel az Ashtangában nagyon sok a nyomó gyakorlat, és nincsenek húzó gyakorlatok, érdemes ezt végezni kiegészítésképpen, hiszen a lapockazáró izmokat is jól megerősíti, aminek nagy hasznát vesszünk az Ashtanga-gyakorlásban, de a hétköznapi életben is. 

Szvasztikászana rávezető pózok

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

(Illetve ez most az én kiegészítésem az előzőleg lefordított részhez)

Megjegyzés: A vírászana gyakorlása önmagában nem mindig elég ahhoz, hogy elkezdjük gyakorolni a szvasztikászanát vagy a további keresztezett lábú pózokat. Sok embernél a széken ülés miatt beszűkül a csípő mozgástartománya, és így nem tudja megfelelő mértékben kifordítani a combokat. Ezen pedig a vírászana nem segít, mivel ott egy enyhe befelé fordítás történik.

Az ilyen esetekben a gyakorló térde nem fog leérni a földre már a szvasztikászanában sem, ahol ez követelmény lenne, a padmászana pedig egyenesen lehetetlenné válik. Ha a térdek a levegőben vannak, akkor a medence hátrabillen, és a törzs ismét görnyedtté válik. Az ilyen problémák áthidalása érdekében az alábbi két pózt érdemes gyakorolni:

Baddhakónászana

A baddhakónászana különböző változataiban (egyenes törzzsel, előrehajolva, hanyatt fekve stb.) egyaránt arra kell törekedni, hogy a térdek leérjenek a talajara, méghozzá erőfeszítés nélkül.

Bhadrászana

A bhadrászanában a térdek nincsenek olyan távol egymástól, mint a baddhakónászanában, de mégis oldalra visszük ki a combokat, a lábszárakat viszont egymás előtt helyezzük el a talajon. Az egyik láb sarka érinti a gátat, a másik lábszár pedig előtte fekszik a talajon, szinte párhuzamosan vele. A cél itt is az, hogy a két ülőcsont, valamint a két térd külső része a talajhoz érjen. A felsőtest szintén lehet függőleges, de előrehajlítva, illetve a bal, vagy a jobb combra ráfektetve is tarthatjuk, hogy több irányból tudjuk nyújtani a csípő körüli izmokat. E két ászana megfelelő elsajátítása után hozzákezdhetünk a szvasztikászana gyakorlásához. Egyes források a baddhakónászanát nevezik bhadrászanának, és a bhadrászanát (ami a második képen látható) szukhászanának. A szukhászana azonban inkább hasonlít a töröküléshez, vagyis a térdek nincsenek a talajon, a lábszárak keresztezve vannak, és a lábfejek az ellentétes oldali lábszár alatt vannak. Ez a póz nem segíti elő a meditációs pózok elsajátítását.

Kettlebell Games 2016

Múlt szombaton Zágrábban járt a BSK kettlebelles csapata, de csak most jutott időm arra, hogy beszámolót írjak a Kettlebell Games versenyről, amit a G Team Gym szervezett. A versenyen csak néhány magyar és a helyi csapat tagjai vettek részt, de mivel elég hosszú versenyszámok voltak, nem is volt baj a kevesebb résztvevő. Volt pentathlon, ami öt különböző gyakorlatból áll. Mindegyiket hat percig kell végezni lerakás nélkül, több kézcserével, és öt perc pihenő van közte. Volt triathlon, amikor egy kettlebellel kellett egyben végigcsinálni tíz perc hosszú ciklust, tíz perc lökést, majd tíz perc szakítást. Mi félmaratonban indultunk, ami fél óra munkát jelentett egyben, szakítást vagy hosszú ciklust lehetett végezni. Mivel a szakítás az egyetlen klasszikus egygirjás gyakorlat, azt választottuk. 

Eredeti tervem az volt, hogy egy kézcserével fogom végigcsinálni a fél órát, 16-os golyóval, de az edzések során kiderült, hogy 20-22 percnél több nem megy egy kézváltással, illetve nagyon belassulok. Végül abban maradtam, hogy húsz ismétlésenként váltok kezet, és megpróbálom végig hozni a huszas tempót. A többiek, vagyis Sanyi és Dávid is ezt a taktikát választották. Mivel előző éjszaka nagyjából négy órát aludtam, és korán indultunk Zágrábba autóval, eléggé bágyadtnak éreztem magamat, és vettem egy Monstert az egyik benzinkútnál. Ennek majd lesz jelentősége a későbbiek során :-D Ezt a verseny előtt két órával elszürcsölgettem, amitől aztán jó alaposan felébredtem, már alig vártam, hogy elkezdhessek szakítani. 

A 35 fokos melegre való tekintettel beszereztem két csuklópántot, hogy kevésbé folyjon le az izzadság a kézfejemre, illetve egy derékra csatolható magnéziazsákot, amit a falmászók szoktak használni. A többiek néha odakérték a ziáslavórt, hogy bele tudják mártani a kezüket, de én időspórolás céljából csak a zsákba nyúlkáltam a hátam mögé.

Négyen indultunk ebben a versenyszámban, a negyedik versenyző a hatvanöt éves Vid Goricki volt. Én végül 622 ismétléssel nyertem a versenyt. Az első 10-15 percben nem is kellett krétázni, de utána úgy elkezdtem izzadni, hogy minden kézváltásnál belemártottam a kezemet a krétába. Bár előzetesen összetörtem a ziát, mégis egy kicsit darabos maradt. A tanulság az, hogy teljesen por állagút kell ilyenkor betárazni, mert azt egy kézzel könnyebb markolászni, és több marad a kezeden. A bőr mindkét tenyeremről lejött, mert azért 25 perc után elfáradt már a fogásom.

A fiúk is jól szakítottak, Sanyi 516 ismétléssel lett második, Vid lett a harmadik 495-tel és Dávid a negyedik 465-tel. Annyira tetszett mindenkinek a szakítás-szettem (bár formailag még van mit tökéletesíteni rajta), hogy többen is odajöttek gratulálni utána, és azt mondták: "You are a Monster!" Ezt a korábban elfogyasztott energiaitalnak tudtam be, máskor próbáljátok ki ti is! :-D

Ezt a rekordot is beikszeltül, jövőre esetleg megpróbáljuk 20 kilóval, karácsonykor pedig megnézzük, mennyi megy egy kézváltással. Ivan Denisov tavaly szilveszterkor csinált 2016-ot, azért ahhoz még kell fejlődni egy kicsit :-D. A Force Gym csapata is ott volt Budapestről Csizmadi István vezetésével, ők pentathlonban indultak, illetve Istvánt megihlette a heavy sprint és beállt három percre hosszú ciklusozni 32 kilóval is. 

Szóval mindenki kapott érmet és oklevelet, és a végén még pizzát is. Bár azt csak Dávid kóstolta meg, mert mi ketten sajtot sem eszünk, illetve én glutént sem, olyan pizza meg legfeljebb csak itthon van, amikor csinálok. A vendéglátók nagyon barátságosak voltak, és megbeszéltük, hogy ősszel találkozunk egy budapesti versenyen is. Az őszi versenyszezon sem lesz unalmas: augusztusban egy háziverseny Fehérváron, szeptemberben Serbia Open és Magyar Bajnokság, októberben IGSF világbajnokság, novemberben pedig Grand Prix Kecskeméten. Az Erő legyen velünk!

Álló hátrahajlítás

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Álló hátrahajlítás

A változat: A következő rávezető gyakorlattal álló helyzetből közelítjük meg a hátraereszkedés gyakorlatát. Álljunk csípőszéles terpeszbe, púrhuzamos lábfejekkel a matrac elejére. Érintsük össze a kezeinket a mellkas előtt imatartásban, és kezdjük el a törzs hátrahajlítását. A térdeket tartsuk átfeszítve, és csak a gyakorlat vége felé hajlítsuk be egy kicsit. Egyelőre nem cél az, hogy teljesen hátraereszkedünk a talajra, hanem csak arra törekszünk, hogy a súlypontot a talpak fölött megtartva, minél mélyebbre eresszük a fejünket áés megpillantsuk a matracont magunk alatt. Ha nem látjuk még a matracot, csak a falat, vagy a fal és a padló találkozását, akkor nem állunk még készen a teljes hátraereszkedésre. Gyakoroljunk türelmesen. Belégzésre ereszkedünk hátra a legmélyebb pontig, tartsuk megfeszítve a farizmokat, majd kilégzésre egyenesedjünk vissza. Közben állva előrehajolhatunk néha, hogy átnyújtsuk a gerincfeszítő izmokat. Ha ez a változat is túl nehéznek tűnik, akkor kezdhetjük a gyakorlást derékra tett kezekkel is. 

B változat: A következő fázisban a hátraereszkedést magasba tartott kezekkel végezzük. Ezáltal jobban erősödik a törzs, és rávezetjük magunkat arra is, hogy a tenyerekkel fogjunk talajt hátraereszkedéskor, és ne essünk hanyatt. Először indítsuk el a hátrahajlítást az előzőek szerint, majd a legmélyebb ponton lassan nyújtsuk ki a karokat a fejünk fölé, és teljesen feszítsük hátra a nyújtott karokat. Visszaegyenesedéskor ismét imatartásba hozhatjuk őket.

C változat: A következő változat valamivel nehezebb, mint az előző. Függőleges törzzsel állva emeljük a karokat a fejünk fölé, és úgy kezdjük meg a hátraereszkedést. A kinyújtott karok hatására a súlypontunk magasabban lesz, és erősebben kell dolgozni a stabilizáló izmokkal. Álljunk meg a legmélyebb ponton, itt el is időzhetünk egy kicsit, majd lassan egyenesedjünk vissza. Addig végezhetjük a gyakorlatot, amíg nem látjuk magunk mögött a matracot, illetve amíg a kezeink 10-15 centire lebegnek a talaj fölött. Ekkor érdemes felvételt készíteni a gyakorlatról, és ellenőrizni, hogy a tenyereink valóban a fejünk alatt vannak-e. Ha igen, akkor képesek leszünk tenyerekre érkezni a teljes hátraereszkedésnél, míg ha sokkal hátrébb vannak, mint a fejünk, akkor esélyes, hogy a fejünk ér földet előbb. Ez abban az esetben is bekövetkezhet, ha a karjaink nem elég erősek, és nem tudjuk nyújtva tartani a könyökünket a leérkezéskor. Minél közelebb megyünk a talajhoz ezekkel a rávezető gyakorlatokkal, annál kevésbé fogunk becsapódni a dropback tényleges gyakorlásakor. Itt is türelemmel és kitartóan kell gyakorolni.

Dropback - rávezető gyakorlatok

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Dropback – rávezető gyakorlatok

A dropback gyakorlat két részből áll: az állásból hátraereszkedés hídba, illetve a hídból felállás álló helyzetbe. Bár az állásból hátraereszkedés általában előbb szokott sikerülni, mint a felállás, mégis a biztonságos kivitelezés érdekében érdemes a gyakorlást a felállással kezdeni.

Követelmények

A hídból történő felálláshoz a testünk súlypontját (ami a hídpózban a medence alatt található) előre kell vinni, a talpaink fölé, és miközben ezt tesszük, fel is kell egyenesedni. Ehhez A térdeket végig átfeszítve kell tartani, majd a talaj elengedése után az egyenes combizom, a csípőhajlítók és a hasizmok segítségével meg kell szüntetni a csípő és a gerinc extenzióját, és meg kell állni függőleges helyzetben. Ha nem egyenesedünk ki, akkor a lendület hatására térdre fogunk esni, és a felsőtest visszahanyatlik a talajra. A súlypontot akkor tudjuk a talpak fölé hozni, ha a híd magassága nagyobb vagy egyenlő a tenyerek és a talpak közötti távval. Amíg ez nem sikerül, gyakoroljuk a statikus hídpózt, és nyissuk a vállakat meg a csípőt. Ha a törzsünk nagyon hajlékony, de nem elég erős, akkor a felegyenesedés fog nehézséget okozni. Ebben az esetben a negatív szakasz, vagyis a hátraereszkedés lelassítása és az arra rávezető gyakorlatok fognak segíteni a törzs megerősítésében.

Ringatás

Az első gyakorlat, ami a felállást elősegíti, a csípő ringatása a hídpózban. Ehhez vegyük fel a hidat, majd csökkentsük minimálisra a talpak és a tenyerek közötti távolságot. A lábfejek legyenek párhuzamosak csípőszélességben, a tenyerek pedig vállszélességben. A könyököket nyújtsuk át és forgassuk befelé. A dropback összes elemének gyakorlásánál fontos feltétel az, hogy a teljes talp mindig maradjon a földön, vagyis ne emelkedjünk lábujjhegyekre sem a felállásnál, sem a hátraereszkedésnél. A lábujjhegyen állás labilissá teszi a gyakorlatot, mivel az alátámasztás felülete nagyon kicsi lesz. Ugyanezen okból nem végezzük lábujjhegyen a lábat erősítő különböző gyakorlatokat, például a guggolást vagy a felhúzást.

Belégzésre toljuk a medencét a tenyerek irányába, ezáltal teljesen megnyitva a mellkast és a vállízületet. Fontos, hogy ne rogyjon be közben a könyökünk. Ha behajlítjuk, akkor a csípő le fog ereszkedni, ami nehezíti a felállást. Ha úgy érezzük, hogy nem elég nyitott a vállunk vagy nem elég erős a karunk ehhez a gyakorlathoz, akkor térjünk vissza a korábban ismertetett nyújtó és erősítő gyakorlatokhoz.

Kilégzésre toljuk a medencét a talpak irányába, ugyancsak megtartva a medence magasságát. Ha csökkentjük a térdek feszítettségét, akkor a térdek be fognak hajolni, és nem következik be a csípő megfelelő nyújtása, illetve ahogy korábban említettem, a behajlított térddel történő előrelendülés után könnyen térdre eshetünk. A gyakorlatot folytathatjuk a légzés ütemére 10-30 ismétlésig. Ügyeljünk arra, hogy a csípő a pálya két végpontján is a lehető legmagasabban maradjon. A célunk a csípőmozgás amplitúdójának növelése lesz, vagyis a két végpontot igyekszünk kitolni egymásról minél messzebb. Ezenközben figyeljünk rá, hogy a hátralendülésnél a vállban, az előrelendülésnél pedig a csípőben érezzük a nyújtó hatást, és ne a derekunkat terheljük túl. A derekunkat, mint mindig, a has- illetve törzsizmok aktív feszítésével tudjuk védeni a túlzott hátrahajlástól.

A gyakorlat következő fokozatában az előrelendüléseknél könnyedén ellökhetjük magunkat a talajtól, és így a tenyereink 10-15 centire felemelkednek a levegőbe. A fejünket viszont ne emeljük fel, hanem nézzünk végig a talajra a két tenyér között. Egyelőre nem célunk a felegyenesedés, csak az, hogy a csípő és a súlypont áthelyezését gyakoroljuk. Ha elegendő lendületet tudunk venni, és a csípő megfelelő mértékben előremegy, akkor elméletileg addig gyakorolhatjuk a ringatást, amíg ténylegesen fel nem tudunk állni belőle.

Motiváció

A sporthoz, és főleg a versenysporthoz sok motiváció kell. Azt tapasztaltam a kettlebell sportban, hogy a legtöbben már az elején, az első egy-két verseny után feladják. Pedig az igazi eredmények sok-sok évnyi kemény edzés és versenyzés után jönnek. Jellemzően öt-tíz évnek kell eltelnie, mire valaki megközelíti a maximális teljesítményét. 

A minket oktató orosz kettlebell edzők (Ivan Denisov és Denis Vaslijev) szerint egy versenyen 180-as pulzusszám fölött kell végigdolgozni a tíz percet. Míg egy edzetlen embernek elég hamar felszökik a pulzusa ilyen magasra, vagy még magasabbra, anélkül, hogy komoly teljesítményt tudna leadni, egy közepesen edzett ember pulzusa már nehezebben korbácsolható fel ennyire. Én például ma a futógépen 14 km/órás sebességnél is csak 169-re tudtam felemelni a pulzusomat. A csúcsteljesítményt tehát csak hosszú évek kemény és tudatosan felépített edzésével tudjuk elérni, nincs rövidített út. 

Mindent összevetve, a komoly teljesítményt nem adják olyan könnyen, és nem is történik csoda a versenyen. Csakis a komoly, következetes munka eredményében bízhatunk, és az elme hatalmában, amely erre rá tud segíteni valamennyit. Persze, akinek a mentális eltökéltsége amúgy sem erős, az verseny közben is hamar feladja, és inkább a kényelmes, biztonsági zónában marad. De az ilyen emberek edzésen is spórolni fognak az erejükkel, nehogy "kifáradjanak" :-D.

A mai világban az online médiában jelen lévő edzők ontják magukból a motivációs szöveget, csak a kérdés, hogy minek. Az, aki a motivációs idézetek olvasásával tölti az idejét az edzés helyett, valószínűleg egész életében csak álmodozni fog arról, hogy egyszer jól kigyúrja magát. Aki viszont motivált, a nem a képernyő előtt bambul, hanem az edzőteremben dolgozik. Vasárnap reggel ritkán szoktam lemenni a terembe, mert inkább kint futok, ha jó az idő. Most azonban az eső miatt lementem, és lám, ugyanazokkal az arcokkal találkoztam, akik hétfőtől péntekig minden reggel ott vannak, pedig "csak jól akarnak kinézni". És nem motiválja őket senki, csak elhatározták, hogy a mindennapi edzést az életük részévé teszik. 

Akinek megvan a motivációja, azt inkább visszafognia kell néha az edzőnek, mert hajlamosak túlhajtani magukat. Én is keresztülmentem ezeken a fázisokon az életemben. Először a semmittevés és a tespedés volt a jellemző, majd az időszakos "fogyókúra és fitness-láz", majd a mindennapi küzdés jött azzal, hogy kezdjem már végre el az aznapi edzést. Utána ez a szenvedés megszűnt olyan két-három évvel ezelőtt, és átvette a helyét a túledzettségbe hajszoló fanatizmus. Ebből kezdek lassan kijönni arra a szintre, amikor tudom, hogy mikor mennyire vagyok terhelhető, és optimálisan ki tudom használni az edzésciklusokat. Ehhez persze edző is kellett, anélkül nagyon kevesen tudják helyesen felépíteni a terhelést és elérni az edzéscéljaikat. 

De azt, hogy hogyan lehet motiválni valakit, akinek nincs motivációja, máig sem tudom megmondani. Lehet, hogy ez egy veleszületett dolog, mert én például világéletemben mindenben fanatikus voltam, és ha belekezdtem valamibe, akkor elmentem a végsőkig. Vannak viszont, és sokkal többen, akik elvegetálnak, és különösebben nem erőlködnek semmin az életükben. Nem tudom, hogy az ilyen emberek felébrednek-e egyszer, és kezdenek-e valamit az életükkel, minden esetre itt van pár idézet, hátha mégis motivál valakit!

"Nézz a tükörbe, és mondd meg, hogy mi az ember, ha nincs büszkesége, és nincs tűz a szemében? Annyira elegem van az önbecsülés nélküli emberekből! Elegem van abból, hogy mindenki csak meg akar lállapodni! Miért nem hajlandó senki meghalni semmiért? Nincs szükségem indokra, el se kell gondolkodnom rajta, felállok, és megcsinálom!" /Rob Bailey/ 

"Évek óta kérdezik tőlem az emberek, hogy miért nem szoktam motivációs tippeket adni. A válasz: azért, mert nincsenek. Mindannyian felnőtt emberek vagyunk, vagy van motivációnk, vagy nincs." /Pavel Tsatsouline/

"Ha nincs meg a mentális kapacitásod ahhoz, hogy megszállottja legyél annak, amit el akarsz érni, akkor soha nem fogod elérni." /C.T. Fletcher/

"Ha szeretnél megnyerni bármilyen csatát, akkor egy dolgot kell megtenned. Az elmédnek kell irányítania a testedet. Soha ne engedd, hogy a tested mondja meg az elmédnek, mit tegyen. A test mindig fel fogja adni. A tested mindig fáradt, reggel, délben és este is. De a tested nem fárad el, ha az elméd nem fáradt. /George S. Patton/

Szvasztikászana

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Szvasztikászana

A szu-aszti-ka szanszkrit nyelven a „jóság szimbóluma”, de sajnos ezt a szent szimbólumot beszennyezte egy félrevezetett huszadik századi ideológia. A szvasztika a Nap életadó erőit szimbolizálja, és a Föld bolygón uralkodó isteni törvényeket, melyeket a Kailása hegy, az Úr Siva trónusa képvisel Tibetben. A globális felmelegedés előtt a Kailása hegyre érkező zarándokok mág láthattak egy hatalmas szvasztikát Kailása jégkupolájában. Még ma is, ha az űrből nézzük, a négy hatalmas folyó, az Indus, a Jamuná, a Gangesz és a Brahmaputra szvasztikát alkot, amint a Kailása hegy körüli síkságra érkeznek, több, mint egymilliárd ember vízellátását biztosítva. Ez emlékeztet a szvasztika életadó jelentésére, ami messze áll a modern politikai mozgalmak félreértéseitől.

A szvasztikászanában a lábak és a lábfejek a szvasztika formáját veszik fel. A térdek itt szélesebben vannak, mint a padmászanában, de közelebb vannak egymáshoz, mint a sziddhászanában. A szvasztikászanát alacsonyabb rendűnek tekintik, mint a padmászanát vagy a sziddhászanát, és nincs előírva, hogy melyik lábat helyezzük felülre. Nyugodtan lehet váltogatni az oldalakat.

Nyújtott lábas ülőhelyzetből (dandászana) hajlítsuk be a bal lábunkat és helyezzük a sarkát a jobb lágyékba. ezután hajlítsuk be a jobb lábunkat, és helyezzük a jobb sarkunkat a bal lágyékba. Most dugjuk be a jobb lábunk ujjait a bal láb combja és vádlija közé. Most mindkét kezünk segítségével húzzuk szét a jobb lábunk combját és vádliját, nyúljunk át és húzzuk fel a bal lábunk ujjait, hogy be tudjuk dugni a jobb láb combja és vádlija közé.

A póz hasonlít a sziddhászanához, de kevésbé bonyolult. A sarkaink nincsenek egymás fölött, hanem egymás mellett vannak. Ezáltal könnyebbé válik a medence előrebillentése, de nem tudjuk stimulálni a múla bandhát."

Statikus és dinamikus fogáserő

A tavalyi Fegyenctalálkozón volt alkalmam kipróbálni egy műszert, amivel a fogáserőt lehetett mérni. Minél erősebben szorítottad a kart, annál több kilót mutatott. Az is elhangzott, hogy ha reggelente megmérjük a fogáserőnket, abból következtethetünk arra, hogy az idegrendszerünk mennyire van felkészülve az edzésterhelésre. Az ilyen jellegű fogáserő fejlesztése hasznos lehet például a szkanderosoknak, vagy más sportok művelőinek. El is neveztem dinamikus fogáserőnek. Ezzel szemben a kettlebell sporthoz inkább statikus fogáserőre van szükség, ami azt jelenti, hogy az alkarnak sokáig kell tudnia ellenállni egy viszonylag állandó terhelésnek, amit a kettlebell súlya, sebessége, a forgatónyomaték és egyéb tényezők alapján meg lehet saccolni. 

Magyarul, hiába tudom nagyon erősen összeszorítani a kezemet, attól még előfordulhat, hogy a kettlebell hamarabb ki fog esni a kezemből szakítás vagy hosszú ciklus közben. Tehát ebben az esetben inkább erő-állóképességről beszélünk, amit statikus tartásokkal, illetve egy-két dinamikus gyakorlattal is fejleszthetünk.

1. Farmerséta. A farmerséta úgy történik, hogy megfogunk két súlyt, pl. kettlebellt, és elindulunk velük, minél több ideig haladva és kézben tartva a súlyokat. A kettlebellnél hatékonyabban alkalmazhatunk azonban egy kézisúlyzót, mégpedig a következők miatt: a kettlebell füle nem fordul el, és a súlypontja a kézen kívülre esik, vagyis csak lefelé húzza azt. A kézisúlyzó súlypontja azonban pont a tenyerünkbe esik, és a fogantyú el tud fordulni, mintegy kigurul a fáradó kezünkből. Tehát ugyanolyan súlyú kézisúlyzót nehezebb lesz tartani, mint a kettlebellt. 

2. Lógás. A rúdon történő lógásnál is konstans terhelést kap az alkar. Ha fokozni akarjuk, akkor kipróbálhatjuk az egykezes tartásokat, vagy plusz súlyt aggatunk magunkra. Viszont ha van olyan lehetőségünk, érdemes kipróbálni a lógást egy forgó rúdon, mert ez sokkal nehezebb, mint a statikus rúd.

3. Barbell tartás. Deadlift pozícióba emelünk egy tárcsákklal megpakolt barbellt (kétkezes súlyzót) és tartjuk, ameddig ki nem tekeredik a tenyerünkből. 

4. Barbell forgatás. Ehhez a gyakorlathoz emeljük ki a barbellt a hátunk mögött, tartsuk nyújtva a könyököket, és csak a kézfej nyitása-zárása által mozgassuk fel-le. A legtöbb ember meglepődik, hogy mennyire hamar elfárad az alkarja, de persze az izomzat hamar adaptálódik, és így 15-20 ismétlés fölött érdemes a súlyt növelni.

A statikus fogáserőnek a falmászásban is jó hasznát vesszük. 

Vírászana

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Vírászana

A vírászana azt jelenti, hogy „hőspóz”. Így ültek régen a harcosok. Mivel egy kiváló bevezető póz, a gyakorlásunk rendszeres részévé kell válnia, mielőtt e kategória további pózait (vagyis a meditációs pózokat) megkísérelnénk. Ha minden nap gyakoroljuk a vírászanát, a kvadricepsz meghosszabbodik és az összes többi meditációs pózt könnyebben el tudjuk sajátítani. Nagyon hasznos, ha minden reggel tíz percet ülünk vírászanában az általános ászana-gyakorlás előtt. Eleinte polcoljuk magunkat alá takarókkal, hogy ne érezzünk semmilyen fájdalmat a térdünkben. Ahogy a combjaink lassan bemelegszenek és megnyúlnak, fokozatosan csökkentsük az alátámasztás magasságát, amíg végül, esetleg évek múlva, a földön fogunk ülni. Ez a padmászana ideális előkészítője. Ha már képesek vagyunk a földön ülni, váltsunk valamelyik másik pózra. Ha tudunk vírászanában ülni, akkor használjuk ezt a meditációs gyakorlatunkhoz, amíg nem vagyunk képesek a földön ülni alátámasztás nélkül. Ezután váltsunk az ardha sziddhászanára vagy a szvasztikászanára, majd a sziddhászanára és végül a padmászanára (melyek leírása alább következik).

A vírászana sokkal jobb, mint a széken ülés, mág abban az esetben is, ha magas alápolcolást kell használnunk. A talpaink fölfelé fordulnak és így természetesen felfelé folyik a prána, míg a széken ülés közben a gravitáció mindig lefelé húzza a pránát.

A vírászanában ügyeljünk arra, hogy a combjaink párhuzamosak legyenek, és ne forduljanak ki. A lábfejeknek párhuzamosan hátrafelé kell mutatniuk, és nem oldalra, ahogy a gyerekek szoktak ülni néha, mivel ez a térdek tönkretételének biztos módja. A talpainknak és a sarkunknak pontosan fölfelé kell mutatniuk, a lábujjainknak pedig hátrafelé. Tartsuk a lábainkat szélesebben, mint a csípőt, és helyezzük közéjük egy összehajtogatott takarót. Így, fokozatosan csökkentve a takaró magasságát, egy idő múlva a lábaink között fogunk ülni. Tartsuk fenn a medence előrebillentett helyzetét, amennyire lehetséges. Ebben a pózban ez nehezebb, mint a többi meditációs pózban. E gyenge pont miatt könnyen megeshet, hogy görnyedni kezdünk a vírászanában, és ezért is érdemes áttérni a többi pózra. Csak a padmászanában leszünk képesek erőfeszítés nélkül ülni három órán keresztül, miközben a gerincünk a támadni készülő kobrához hasonló helyzetben van."

Elit Alakulat

Az elmúlt három napot még ki kell pihenni, de egy nagyon intenzív és nagyon jó hangulatú kettlebell táborban vettem részt, melyet Barcsik Laci és a kecskeméti Kettlebell klub szervezett. A kecskemétieken kívül mi hárman (Dávid, Sanyi és én), illetve Emese voltunk Pestről és Anita Ceglédről, összesen kb huszan vettünk részt a táborban.

Pénteken érkeztünk meg a tőserdői kempingbe és elfoglaltuk a faházainkat. Utána edzés kezdődött a falu iskolájának tornatermében, lökés volt az alapgyakorlat, majd némi lábazás és a végén jóga-nyújtás a vezetésemmel. Az étkezés a kemping melletti étteremben zajlott, nekünk külön vegán menüt főztek, és nagyon finomakat! Ebéd után átsétáltunk a szemben lévő strandra, ahol egy normál és egy termálvizes medence is volt. Egy kicsit szunyókáltunk is a fűben, majd ötkor kezdődött az esti edzés. Minden edzést 15 perc focival kezdtünk, amitől kissé kikészült a bokám meg a torkom is. De legalább összehozta a csapatot. Este egy jó vacsora után csapatépítő program kezdődött, ami természetesen az alkoholt sem nélkülözte. Mivel én és Sanyi nem ittunk, mi lettünk a bírók. A többieket két csapatra osztották, és egy kerek asztal közepén lévő pohárba kellett bort töltenünk. A játékos háttal odaszaladt, kiitta a bort, majd húsz kört csinált az asztal körül, miközben az asztalt nézte. Ezután szlalomban visszafutott (már ha nem esett hanyatt) és jött a következő játékos. Utána még természetesen sokáig folytatódott az iszogatás meg a poénkodás, és amikor a társaság elindult a Tiszapart felé, mi leváltunk aludni. Kb 2-3 felé tértek vissza, bár én nem ébredtem fel rá, csak a többiek.

Szombat reggel hétkor Pepe ébresztette autódudálással és hangos kopogással a népet, hogy induljunk futni. Én konkrétan járni is alig bírtam a pénteki két edzés után, így inkább egy kis regeneráló jógát választottam. A többiek ébresztőnek futottak két kilométert, majd reggelizni mentünk. A kaját még egyszer kiemelném, mert nagyon jó volt, pedig én általában elég válogatós vagyok. Reggelire müzli, gyümölcsög, gyümölcsrizs voltak, ebédre csilis bab, lecsó, rakott kel, saláta és vacsorára is rakottak voltak. A többiek húsos kajákat kaptak, amibe zöldség nem nagyon került, de nekik is ízlett. 

Reggeli után némi ejtőzés következett, majd elindultunk edzeni. Technika tanulás volt, párokban videóztuk egymást és elemeztük a technikát. Laci mutatott néhány rávezető gyakorlatot a szakításra, majd volt még swing és 100 fekvőtámasz, ami meg is alapozta azóta is tartó izomlázamat.

Edzés után ismét strand-parti, most már többen csatlakoztak, el is kezdtünk építeni egy gúlát emberekből. Alul négy, fent kettő és egy mászott legfelülre, de azért nem volt túl stabil az építmény. Délutáni edzésen szakítás volt, majd kettlebell farmer tartás, nekem egészen sokáig ment. Laci meg is jegyezte, hogy miért nem tudok 200-at szakítani 24 kg-val. Azt válaszoltam, hogy tudok, már csak az idő választ el tőle!

Este ismét alapozás volt, a csapat elkezdte pusztítani a hűtőben megmaradt söröket, majd lementünk az éjszakai strand-partira. Volt pillangóúszás-verseny, lovacskás párbajok és ismét gúlaépítés, egyre több emberrel. Majd a csapat egy része beült a presszóba sörözni és focimeccset nézni, mi pedig még ázalogtunk egy kicsit a termálban. Éjfél felé már hazaindultam, de a legkeményebbek még mentek tovább bulizni a tiszaparti mulatónyegyedbe. 


Vasárnap reggel ismét laza futás a Tiszapartig, majd reggeli, és az utolsó edzés következett, ez pedig egy váltóverseny volt. Először bemelegítettünk 15 perc Aerobikkal, amit Emese tartott, majd felkészültünk a váltóra. A mi csapatunkban volt két lány, mi hárman pestiek és Bujáki Peti. A fiúknak két 16-os girjával kellett minél többet lökni a rájuk eső 2 perc alatt, a lányoknak 8-as girjával. Nekem 55 lett, Petinek 61, Lacinak 72 azt hiszem. De a többiek is 40-50-eket csináltak. Jó kis buli volt! Utána még toltunk 15 perc jógás nyújtást, majd kitakarítottuk a tornatermet. Ebédre visszaevickéltünk a kempingbe és közösen elköltöttük az utolsó ebédet. A délutáni edzés végül elmaradt, mert sokan már indultak volna meg amúgy is holtfáradtak voltunk. Szóval jól sikerült három nap volt ez, jövőre ismét meg kell szervezni!

Hídpóz falnál

 Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Hídpóz falnál

A fenti három változat egyikében sem dolgoznak még a karok, így azok megerősítésére és a vállak nyitására is végezzük a korábban ismertetett gyakorlatokat. Kötött vállak esetén a híd gyakorlását a fal mellett érdemes elkezdeni. Feküdjünk hanyatt fejel a fal felé, és húzzuk be a talpainkat az ülőcsontokhoz. Helyezzük a tenyereket tenyértővel a fal és a padló találkozásához, vállszélességben, majd emeljük ki magunkat. Igyekezzünk az alkarokat párhuzamosan tartani, és a könyököket befelé forgatni. Közben a lábfejeket is tartsuk párhuzamosan csípőszélességben, és lépjünk be a falhoz minél közelebb. Az alkart és a törzset a combok erejével tudjuk közelebb tolni a falhoz. Ha a könyökök már a falon vannak, a következő vél az lesz, hogy az állunkkal is elérjük a falat, majd a mellkasunkkal is. Amikor ez megvan, akkor a híd fal nélkül is szépen fog állni. Mindig 3x10 légzés vagy 3x egy perc időtartamig gyakoroljuk a hidat (amelyik a hosszabb).

Ha a csuklónk nem elég laza és fájdalmat érzünk benne, amikor a hídban támaszkodunk, akkor megpróbálhatjuk két jógatéglára tenni a tenyereket, melyek be vannak támasztva a falhoz. Így az ujjak lelógnak a tégláról, és nem feszül annyira a csukló, mint nyújtott ujjakkal. Egy másik megoldás az, ha a társunk bokáját fogjuk meg és úgy emeljük ki magunkat hídba. ilyen esetben azonban külön kell foglalkozni a csukló mobilizálásával és az alkar izmainak nyújtásával.

A híd helyes kivitelezése

A hadpóznál arra törekszünk, hogy a tenyereket minél közelebb vigyük a talpakhoz, miközben a lábfejek párhuzamosak maradnak, illetve a könyökök és a térdek minél egyenesebbek. A had legmagasabb pontjának a csípőcsont felső taréjának kell lennie, és nem a bordaívnek. Ha a csípő lejjebb van, mint a mellkas, akkor a hátrahajítás sokkal inkább az ágyéki gerincszakaszban történik, semmint a csípőben. A hídpóz akkor megfelelő, ha a tenyér és talp távolsága megegyezik vagy kisebb a legmagasabb pont magasságával. Ekkor elkezdhetjük a dropback, vagyis a hídból felállás és a hídba hátraereszkedés gyakorlását. 

Hídpóz - rávezető változatok

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

A hídpóz gyakorlása

Rávezető változatok

Ha nem tudjuk még kiemelni magunkat a teljes hídba a tenyereinken, akkor a következő rávezető változatokat gyakorolhatjuk:

1. Barlang-póz (kandarászana)

Feküdjünk hanyatt, és húzzuk be a talpainkat az ülőcsontokhoz, csípőszélességben. Markoljuk meg a két bokánkat a kezeinkkel, majd a csípő egyenesítésével emeljük meg a medencét. A legjobb, ha legalább térdmagasságig tudjuk emelni a medencét a combok feszítése által. Közben lazítsuk el a nyakunkat és kapaszkodjunk a kezünkkel.

2. Barlang-póz B változat

Ha az előző póz tudjuk már tartani háromszor tíz légzésig vagy háromszor egy percig, akkor rátérhetünk a nehezebb változatra. Ebben az esetben a kiindulási helyzet ugyanaz, mint az előző pózban, de elengedjük a bokánkat, és a medencénk alatt kulcsoljuk az ujjakat kinyújtott karokkal, mint az ekepózban. Eben a változatban jobban kell dolgozni a törzsizmokkal, mert nem segítünk be a karokkal az ív megtartásában.

3. Barlang-póz deréktámasztással

A harmadik változatban a medence megemelése után tegyük alá a tenyereinket, és az ujjakat kifelé fordítva, a tenyértövekkel nyomjuk felfelé a medencét. Így a combokkal nem kell annyit dolgozni, viszont a felső háti gerincszakasz hátrahajlítása kifejezettebb lesz.

Vaszistha és Visvámitra története 3. rész

A történet előző részeit itt olvashatjátok.

"Ettől kezdve a legszigorúbb vezeklésnek vetette magát alá. Gyökereken és gyümölcsön élt, és minden idejét meditációval töltötte. Elméjét a Legfelsőbb Úrra szegezte, s az érzékek örömének még csak a gondolatát is azonnal kivetette fejéből. A dermesztő, jeges télben nyakig vízbe merülve töltötte napjait, a tikkasztó, perzselő nyárban lángoló máglyákkal vette körül magát, egy alkalommal pedig hosszú-hosszú ideig állt fél lábon, mozdulatlanul. Ezer esztendeig maradt az erdőben, ezer esztendeig vezekelt a rengeteg mélyén.

A háború után Vaszistha égi hatalmával újjávarázsolta a remetefalut, s végezte tovább áldozatait, hogy áldást hozzon az emberiségre. Az idők során aztán az ajódhjái királyok főpapja lett. Egyszer egy Trisanku nevű király – a dicső Dasaratha egyik távoli őse – arra kérte Vaszisthát, mutasson be áldozatot, s kérje azt az áldást, hogy Trisanku azonnal a mennyek országába mehessen. Vaszistha azonban így felelt:

– Felséges király! A mennyek kapuját csak akkor lépheti át bárki is, amikor jámbor és vallásos élete végén elhagyja ezt a világot. Ez Isten törvénye. Nem mutatok be azért áldozatot, hogy jelenlegi testedben juthass el a mennyekbe. Kérlek, mondj le erről a bűnös vágyról!

Trisankut azonban nem lehetett eltéríteni szándékától, s ügyet sem vetett Vaszistha jótanácsára. Elhatározta, hogy megkeresi Visvámitrát, akiről tudta, hogy hosszú vezeklésével mérhetetlen hatalomra tett szert. Úgy gondolta, könnyen ráveszi majd, hogy teljesítse kívánságát, hiszen valaha ő is király volt, épp Trisanku dinasztiájában. Ravaszul arra is számított, hogy gyűlölete Vaszistha iránt szintén az ő malmára hajtja majd a vizet: Visvámitra csak azért is bemutatja majd az áldozatot, amit Vaszistha megtagadott tőle.

Az őserdőben hamarosan rátalált a meditáló Visvámitrára. Megkérte, hogy mutassa be az áldozatot, s Visvámitra, miután meghallotta, hogy Vaszistha, régi ellensége nem volt hajlandó megtenni, amit Trisanku kért tőle, boldogan beleegyezett.

Hamarosan hozzá is látott, gondosan ügyelve, hogy mindent a Védák előírásai szerint tegyen. A tűz előtt ülve mantrákkal imádta a félisteneket és a Legfelsőbbet, s közben bőségesen öntötte a tisztított vajat a lángok közé. Amikor elérkezett a megfelelő pillanat, így szólt:

– Legyetek tanúi hatalmas erőmnek, melyre vezekléseim árán tettem szert! Megparancsolom, hogy ez a király jelen földi porhüvelyében emelkedjen a mennyek országába! Ó, Trisanku! Vezeklő életemmel kivívott érdemeim révén szállj hát a mennyekbe, s légy félisten!

Alig mondta ki Visvámitra a hatalmas erejű áldást, Trisanku felemelkedett, s meg sem állt a mennyek kapujáig. Ott azonban Indra megállította.

– Ó, király! – mennydörögte. – Hogy merészelsz belépni a mennyek kapuján?! Nem érdemelted ki vallásos és jámbor élettel, hogy helyet kapj közöttünk. Még saját tanítód, Vaszistha is megtagadta, hogy teljesítse bűnös vágyadat. Ostoba teremtmény! Ess vissza a földre fejjel lefelé!

Trisanku erre sebesen zuhanni kezdett fejjel lefelé, s rémületében Visvámitrát hívta:

– Ments meg! Ó, Visvámitra, kérlek, ments meg! – jajveszékelt.

– Megállj! – kiáltotta Visvámitra, amikor észrevette Trisankut, s a király abban a pillanatban megállt a levegőben. Visvámitra éktelen haragra gerjedt, amiért Indra nem engedte be Trisankut a mennyek birodalmába.

– Tagadja csak meg ez az irigy félisten a belépést a királytól! – mondta villámló tekintettel. – Saját erőmből fogok egy mennyországot teremteni, ahol Trisanku boldogan élhet!

Azzal mint egy második Brahmá, elméjéből egy huszonhét holdházból álló bolygórendszert teremtett az égen, és hozzálátott, hogy megteremtse hozzá a félisteneket is. Indra és az eredeti félistenek megijedtek. Micsoda zűrzavarhoz vezet ez majd a világok rendjében? Visvámitra elé járultak, és így szóltak hozzá:

– Ez a király nem érdemelte ki, hogy a mennyekbe emelkedjen. Még saját guruja is megtagadta. Miféle jámbor érdemei lennének?

– Szavamat adtam a királynak – felelte Visvámitra. – Hogyan szeghetném meg? Én ígértem meg neki, hogy beléphet a mennyek országába. Engedjétek hát meg, hogy mennyei örömöket élvezhessen, s hadd maradjanak meg a bolygók, amiket teremtettem!

– Úgy legyen, ahogy akarod – felelte Indra nagy tisztelettel. – Bolygóid fennmaradhatnak a mennyek világán kívül. Trisanku a félistenek gondtalan, boldog életét élheti, a csillagok pedig úgy fognak keringeni körülötte, mint a bolygók a Sarkcsillag körül. Légy áldott, dicső bölcs!

Visvámitra elégedett volt: minden úgy történt, ahogy akarta. Miután azonban befejezte az áldozatot, gondolkodóba esett: „Vaszistha iránti haragomban a bűnös Trisankut e földi mennyországba juttattam. Gonosz befolyását erre a vidékre is biztosan kiterjeszti majd. Jobb, ha szedem a sátorfámat, s másik erdőben ütök tanyát.”

Visvámitra rádöbbent, hogy a hatalmas erőből, melyet vezeklésével felhalmozott, vajmi kevés maradt. Még mindig arra vágyott azonban, hogy egyszer bráhmana bölcsként tiszteljék, ezért folytatta a szigorú vezeklést. Egyre több érdemet szerzett magának lemondásával és áldozataival, s ereje nőttön nőtt, olyannyira, hogy Indra félteni kezdte tőle a trónját. „Még a végén olyan hatalomra tesz szert, hogy ő lesz a mennyek királya, én pedig koldusbotra jutok. De ezt már mégsem hagyhatom!” – gondolta, s elhatározta, hogy eltéríti Visvámitrát a vezekléstől és az áldozatoktól. Hívatta Ménakát, a szépséges apszarát, s azonnal Visvámitrához küldte.

Visvámitra meditációba merülve ült, amikor hirtelen karkötők csilingelésére lett figyelmes. Felnyitotta félig lehunyt szemét, s a közeli tóban meglátta Ménakát, amint a kristálytiszta vízben fürdött. Áttetsző ruhája nedvesen tapadt testére, s amikor Visvámitrának az égi leány elbűvölő alakjára esett a pillantása, mindent elsöprő, szenvedélyes vágy kerítette hatalmába.

– Örömmel látlak, mennyei hölgy! – köszöntötte Ménakát. – Kérlek, maradj velem, éljünk együtt a kunyhómban! Az apszarákat nem kötik a földi világ erkölcsi törvényei. Nem követek el bűnt, ha megosztom veled lakomat, s társaságodat élvezem.

Így történt, hogy Ménaká Visvámitrával maradt. Száz esztendőn keresztül hódoltak a szerelem örömeinek azon a csodálatos vidéken, míg végül Visvámitra felocsúdott, s rádöbbent: újra eltérítették szándékától. „Ó, mit tettem! – gondolta szégyenkezve. – Mennyire hatalmába kerített a vágyból születő tudatlanság! E leány szépsége teljesen elvakított. Csakis a félistenek küldhették!”

Ménaká remegve, átkától rettegve állt előtte, ám Visvámitra szelíden útjára bocsátotta. Aztán megfogadta, hogy élete végéig önmegtartóztatásban fog élni, majd a Kausikí folyó partjára ment. Ez a szent folyó valójában Visvámitra nővére. Csodás partján folytatta tovább a vezeklést és az áldozatokat.

Egyre szigorúbb önsanyargatásba kezdett, s most már csak levegőn élt. Ezer évet töltött el így, míg végül lemondásai eredményeképpen olyan erőre tett szert, hogy testéből lángoló tűz csapott ki.

Indra megint megijedt, és ezúttal egy másik apszarát, Rambhát kérte meg, térítse el a bölcset. Rambhá a meditáló Visvámitra előtt elbűvölő táncba kezdett, ám Visvámitra nem hagyta többé, hogy elméjét elragadja a kéj. Dühös lett Rambhára, s haragjában megátkozta:

– Ó, égi leány! Gonoszul le akartál téríteni a vezeklés útjáról, ezért válj most kővé! Ezer esztendőt kell ezen a helyen töltened, és csak aztán térhetsz vissza a mennyekbe.

Visvámitra azonban rádöbbent, hogy erejét újra csak elvesztegette, ezúttal azzal, hogy dühös lett. Eltökélte, hogy soha többé nem engedi útjára haragját, és száját ezentúl egyetlen szó sem hagyja el. A Himalájának azon a gyönyörű táján újra vezeklésbe kezdett: nem lélegzett, nem evett, és nem ivott.

Ezer év telt el így, s a félistenek aggódva járultak az Úr Brahmá elé.

– Add meg Visvámitrának, amire vágyik! – könyörögtek. – Rettenetes vezeklése a három világban mindenhol zűrzavart okoz. Rázkódik a föld, a hegyek meghasadnak, az óceánok üvöltve háborognak. Tombol a szél, s mind a négy égtájat áthatolhatatlan sötétség borítja. Ha Visvámitra nem hagyja abba a vezeklést, az egész világ elpusztul!

Brahmá ekkor megjelent Visvámitra előtt, és így szólt hozzá:

– Nagy méltóságú bölcs! Elérted célodat. Egyenlő vagy Vaszisthával és a többi szent risivel. Tiszta szívedben a Védák teljes tudománya meg fog nyilvánulni. Kérlek, hagyj fel a vezekléssel!

Brahmá kérésére Vaszistha is eljött, hogy kibéküljön vele.

– Mindenkit felülmúltál páratlan lemondásoddal és vezekléseddel – mondta. – Méltó vagy rá, hogy bráhmanának nevezzenek. Nincs többé harag a szívemben irántad!

Visvámitra a földre vetette magát Vaszistha előtt, s a bocsánatát kérte. Örök barátságot kötött Brahmá dicső fiával, s miután minden vágya teljesült, elhagyta a Himaláját."