2016. július 4., hétfő

Elit Alakulat

Az elmúlt három napot még ki kell pihenni, de egy nagyon intenzív és nagyon jó hangulatú kettlebell táborban vettem részt, melyet Barcsik Laci és a kecskeméti Kettlebell klub szervezett. A kecskemétieken kívül mi hárman (Dávid, Sanyi és én), illetve Emese voltunk Pestről és Anita Ceglédről, összesen kb huszan vettünk részt a táborban.

Pénteken érkeztünk meg a tőserdői kempingbe és elfoglaltuk a faházainkat. Utána edzés kezdődött a falu iskolájának tornatermében, lökés volt az alapgyakorlat, majd némi lábazás és a végén jóga-nyújtás a vezetésemmel. Az étkezés a kemping melletti étteremben zajlott, nekünk külön vegán menüt főztek, és nagyon finomakat! Ebéd után átsétáltunk a szemben lévő strandra, ahol egy normál és egy termálvizes medence is volt. Egy kicsit szunyókáltunk is a fűben, majd ötkor kezdődött az esti edzés. Minden edzést 15 perc focival kezdtünk, amitől kissé kikészült a bokám meg a torkom is. De legalább összehozta a csapatot. Este egy jó vacsora után csapatépítő program kezdődött, ami természetesen az alkoholt sem nélkülözte. Mivel én és Sanyi nem ittunk, mi lettünk a bírók. A többieket két csapatra osztották, és egy kerek asztal közepén lévő pohárba kellett bort töltenünk. A játékos háttal odaszaladt, kiitta a bort, majd húsz kört csinált az asztal körül, miközben az asztalt nézte. Ezután szlalomban visszafutott (már ha nem esett hanyatt) és jött a következő játékos. Utána még természetesen sokáig folytatódott az iszogatás meg a poénkodás, és amikor a társaság elindult a Tiszapart felé, mi leváltunk aludni. Kb 2-3 felé tértek vissza, bár én nem ébredtem fel rá, csak a többiek.

Szombat reggel hétkor Pepe ébresztette autódudálással és hangos kopogással a népet, hogy induljunk futni. Én konkrétan járni is alig bírtam a pénteki két edzés után, így inkább egy kis regeneráló jógát választottam. A többiek ébresztőnek futottak két kilométert, majd reggelizni mentünk. A kaját még egyszer kiemelném, mert nagyon jó volt, pedig én általában elég válogatós vagyok. Reggelire müzli, gyümölcsög, gyümölcsrizs voltak, ebédre csilis bab, lecsó, rakott kel, saláta és vacsorára is rakottak voltak. A többiek húsos kajákat kaptak, amibe zöldség nem nagyon került, de nekik is ízlett. 

Reggeli után némi ejtőzés következett, majd elindultunk edzeni. Technika tanulás volt, párokban videóztuk egymást és elemeztük a technikát. Laci mutatott néhány rávezető gyakorlatot a szakításra, majd volt még swing és 100 fekvőtámasz, ami meg is alapozta azóta is tartó izomlázamat.

Edzés után ismét strand-parti, most már többen csatlakoztak, el is kezdtünk építeni egy gúlát emberekből. Alul négy, fent kettő és egy mászott legfelülre, de azért nem volt túl stabil az építmény. Délutáni edzésen szakítás volt, majd kettlebell farmer tartás, nekem egészen sokáig ment. Laci meg is jegyezte, hogy miért nem tudok 200-at szakítani 24 kg-val. Azt válaszoltam, hogy tudok, már csak az idő választ el tőle!

Este ismét alapozás volt, a csapat elkezdte pusztítani a hűtőben megmaradt söröket, majd lementünk az éjszakai strand-partira. Volt pillangóúszás-verseny, lovacskás párbajok és ismét gúlaépítés, egyre több emberrel. Majd a csapat egy része beült a presszóba sörözni és focimeccset nézni, mi pedig még ázalogtunk egy kicsit a termálban. Éjfél felé már hazaindultam, de a legkeményebbek még mentek tovább bulizni a tiszaparti mulatónyegyedbe. 


Vasárnap reggel ismét laza futás a Tiszapartig, majd reggeli, és az utolsó edzés következett, ez pedig egy váltóverseny volt. Először bemelegítettünk 15 perc Aerobikkal, amit Emese tartott, majd felkészültünk a váltóra. A mi csapatunkban volt két lány, mi hárman pestiek és Bujáki Peti. A fiúknak két 16-os girjával kellett minél többet lökni a rájuk eső 2 perc alatt, a lányoknak 8-as girjával. Nekem 55 lett, Petinek 61, Lacinak 72 azt hiszem. De a többiek is 40-50-eket csináltak. Jó kis buli volt! Utána még toltunk 15 perc jógás nyújtást, majd kitakarítottuk a tornatermet. Ebédre visszaevickéltünk a kempingbe és közösen elköltöttük az utolsó ebédet. A délutáni edzés végül elmaradt, mert sokan már indultak volna meg amúgy is holtfáradtak voltunk. Szóval jól sikerült három nap volt ez, jövőre ismét meg kell szervezni!

Nincsenek megjegyzések: