Sokat saccolgattam már magamban, hogy mekkora arányban felelős az ember tulajdonságaiért, képességeiért a génállomány. Volt, amikor azt gondoltam, hogy 50%, volt, amikor azt gondoltam, hogy 30%, de a lényeg nem is az, hogy pontosan mennyi, hanem az, hogy a maradék az feljeszthető, az életmódunktól, gyakorlásunktól, táplálkozásunktól gondolkodásmódunktól és a szokásainktól függ. És ugye egy optimista ember nem arra koncentrál, amin nem tud változtatni, hanem arra, amire van befolyása, és abból próbálja a legjobbat kihozni.
Még azt is olvasni véltem valahol, hogy a rendszeres napi jóga-gyakorlás, ha 20-30 éven keresztül űzzük, képes még arra is, hogy átírja a génállományunkat. Nos, ha ennek az állításnak a valóság-tartalmát nehéz is lenne ellenőrizni, kettő dolog biztosnak látszik. Egyrészt a következő életünkre vonatkozólag szinte biztos az, hogy a rendszeres jógagyakorlásnak köszönhetően sokkal jobb génállományt remélhetünk, mintha csak söröztünk és focimeccset néztünk volna (már aki persze nem éri el a felszabadulást a jógának köszönhetően). A másik része is egészen biztos, hogy a jóga már ebben az életünkben egy csomó dolgot pozitív irányban változtat meg.
Nem csak a testünk lesz hajlékonyabb, fiatalosabb, acélosabb, és összességében véve egészségesebb és optimálisabb működésű, hanem az elménk, a gondolkodásmódunk, a világképünk, a személyes kapcsolataink és a tudatunk is egy csomó kellemes változáson megy keresztül. És aki mindezt megéli, az igenis kijelentheti, hogy csodák vannak, csak gyakorolni kell. Számtalan esetben bebizonyosodik, hogy a határaink messze nem ott vannak, ahová a génállományunk és begyöpösödött gondolkodásunk helyezi őket, és ki tudja, milyen módon, de képessé válunk olyan célok elérésére, amikről korábban álmodni sem mertünk.
Míg a genetika vitathatatlanul ott van, és megmásíthatatlanul meghatározza például a csontjaink formáját, anatómiai arányainkat vagy éppen fiziológiás működésünk bizonyos aspektusait, a mentális minták, amelyek egy bizonyos szempontból sokkal mélyebbek és makacsabbak lehetnek, mint a test berögzült sajátosságai, úgy tűnik, hogy sokkal nagyobb mértékben változtathatók, mint amire gondolnánk. De az igaz, hogy mindez nagy hitet, eltökéltséget és erőfeszítést igényel, de ennek az erőfeszítésnek van a legnagyobb hatása erre és a következő életünkre is.
Amikor azt mondjuk, hogy a jóga által újjászületik az ember, akkor itt sem a testi, fizikai újjászületés a legfontosabb, bár az is látványosan jelen lehet, hanem a mentális, tudati forradalom, ami a jógi szívében lezajlik, és aminek köszönhetően egy teljesen más ember lesz belőle, mint amilyennek az eddigi életét leélte. Én magam is a jógának köszönhetően éltem meg a legmélyebb változásokat a személysiégemben és a tudatomban, és még ha a társadalom nem is mindig tolerálja kedvezően a jógi anachista-forradalmár, szabályokon és értékrendeken felülemelkedő tendenciáját, a belső érzete tovább és tovább vezérli, hogy újabb, ismeretlen magasságokat hódítson meg és ismerjen meg.
A génállomány az előző életeinkben összegyűjtött karmikus visszahatások kikristályosodása, és bár, amint említettem, egy szempontból nem hagyhatjuk figyelmen kívül a múltunkat, igenis elrugaszkodhatunk a kényszerpályától, és bámulatos utat tehetünk meg, madártávlatból szemlélve a saját karmikus mintáinkat, és felszabadítva a tudatunkat azok gúzsba kötő hatása alól. Ezek a gondolatok merésznek, sőt, lázadónak tűnhetnek bizonyos emberek szemében, de ha egyszer valaki elindul a jóga ösvényén, akkor előbb-utóbb kénytelen lesz szembenézni a félelmeivel, a saját magát korlátozó kényszer-képzeteivel, és válaszút elé kerül: vagy visszacsukja nyiladozó szemét megpróbál elmerülni a "boldogok a lelki szegények" hamis biztonságának illúziójában, vagy kinyitja a szemét-szívét, és bátran szembenéz a legfélelmetesebb kihívásokkal, egészen addig, amíg meg nem találja eredeti önvalóját, és megmásíthatatlanul meg nem állapodik benne. Az út végéről visszanázve (már ha van olyan egyáltalán) szerintem mindenki kijelentheti, hogy kihívás, volt, de megérte! Sikeres szárnyalást kívánok mindenkinek!
Az ember néha belefásul a gyakorlásába, főleg, ha astangázik, mert ugye minden nap ugyanazt a gyakorlatsort végzi, és még ha gyakorolja is mondjuk a 2-3. sorozatot, néha nincs lelki ereje nekiállni a hármasnak, vagy ne érzi magát elég hajlékonynak a ketteshez, és akkor marad az egyes sorozat. Mostanában elkezdtem szigetköröket futni heti 2-3 alkalommal,és ez még ráadásul a hamstringemet is beköti, így az egyes sorozatban az előrehajlításoknál is igen érzem a dolgot. Persze pont jó rá a sok előrehajlítás, éppen ezért szoktam mondani, hogy legalább ugyanannyit kell jógázni, mint amennyi más sporttevékenységet végzünk.
És van, amikor az embernek nem is marad ideje az egész sorozatra, én ilyenkor el szoktam kezdeni a napüdvözleteket, és végigcsinálom az állókat, aztán annyit a sorozatból, amennyit tudok. és mivel szeretem a kézenállásokat, bele szoktam tenni néhányat már a napüdvözletekbe is. Az előre- és hátraugrásoknál felmegyek kézenállásba és néha ki is tartom néhány légzésig. A szúrja B-nél a vírabhadrászanából való hátraugrásnál is beteszek egy-egy kézenállást, persze tudom, hogy nem ez a hivatalos verzió, de jólesik :-) És mellesleg a kézenállás csak akkor megy, ha eleget gyakorolja az ember, és így szűnik meg a félelem és alakul ki az egyensúlyozó képesség. És nem utolsósorban megerősödnek a csuklók, ami nagyon előnyös az astangában.
A legújabb csavar, amit betettem a gyakorlásomba, az, hogy a praszárita pádóttánászanák között is felmegyek terpesz-kézenállásba. Ezt Danny Paradise-tól láttam, de ő csak az első után ment föl, én viszont elkezdtem minden kéztartás között felmenni. Ez is egyre jobban megy, ahogy gyakorolja az ember. Most már csak a planché kellene rendesen, vagyis amikor félig leereszkedik az ember a terpesz-kézenállásból, és megtartja a törzsét a levegőben. Ja és az egykezes kézenállás is nagyon jó volna stabilan, fal nélkül. De hát minden meglesz, csak gyakorlás kérdése!
Igazából arra akartam felhívni a figyelmet ezzel a bejegyzéssel, hogy nem mindig előnyös, ha az ember mereven ragaszkodik a szabályokhoz vagy a megszokott klisékhez, jó, ha néha egy kicsit eljátszunk, és olyan dolgokat is csinálunk, amiket nem szoktunk, vagy amik nincsenek benne a sorozatban. A lényeg az, hogy feldobjuk a gyakorlásunkat, új lelkesedést, új stimulusokat kapjunk, és élővé váljon az egész dolog.
Abban a pillanatban, amikor nem köti le 100%-ban az elménket a gyakorlás, az egész élmény felszínessé válik, és elveszítjük a "kapcsolatot", elkalandozik az elménk. Ilyenkor persze csak unalmas és néha fájdalmas kötelesség az egész, ezért érdemes egykét trükköt bevetni, hogy újra fel tudjuk kelteni az elme érdeklődését. A kézenállások például azért jók, mert felszökik az adrenalin, főleg, ha az ember még nem annyira magabiztosan tudja tartani, és ilyenkor a figyelmünk ösztönösen visszafordul a gyakorlásra. Szóval fordítsuk fejre a gyakorlásunkat, rázzuk fel az elménket, hogy újra érezhessük a Flow élményét!
Jogos lehet a kérdés, hogyan csinálják a boldog emberek azt, hogy mindig boldogok? Mit tudnak, amit a hétköznapi, önmagukat nem mindig boldognak érző emberek nem tudnak? Nagyon sokan mondták már, hogy a boldogság hozzáállás kérdése, és nem attól függ, hogy kinek milyen a karmája, a lehetőségei, az adottságai stb. A hozzáállás pedig fejleszthető, még ha nem is könnyen, hiszen ehhez a szokásainkat kell megváltoztatni. A legtöbb helyzetben ugyanis a szokásainknak megfelelően reagálunk vagy értékeljük magát a helyzetet.
Az alábbi anyag Sonja Ljubomiskitől származik, aki tizenkét pontba szedte a boldog emberek szokásait, és ez egy fontos pont, hogy a boldog és nem a sikeres emberek tizenkét pontját olvashatjuk az alábbiakban. Mert nem biztos, hogy mindenki sikeres lesz, akárhogy is erőlködik, de azt ne feledjük, hogy a boldogsághoz mindenkinek joga van.
"Mindig is hittem abban, hogy a minőségi, élvezetes, és bölcs élet az emberi születési előjogom, és az idő elteltével ez automatikusan járni fog nekem. Sohasem sejtettem, hogy meg kell tanulnom élni, hogy vannak bizonyos szokások és látásmód, amit el kell sajátítani, mielőtt ráébredhetnék az egyszerű, boldog és komplikációktól mentes életre." - Dan Millman
Na akkor most jöjjön a tizenkét pont, és egy-két hozzájuk kapcsolódó gondolat:
1. Fejezd ki a háládat! Ez a szantósa jógikus elve, vagyis értékelni kell azt, amit kapunk, észre kell venni, hogy mennyi mindent ad nekünk az élet, és ez már önmagában fokozza a boldogásgérzetünket.
2. Légy optimista! Az optimisták a látszólag nehéz szituációkban is tanulási, fejlődési lehetőséget látnak, és így minden helyzetből a legtöbbet tudják kihozni.
3. Ne gondolkodj túl sokat, és ne hasonlítgass állandóan! Ha állandóan problémázunk, vagy másokhoz mérjük önmagunkat, akkor nem leszünk boldogok. Mert ha jobbnak találjuk magunkat a másiknál, akkor büszkévé válunk, és így nem tudjuk értékelni a másikat, ha viszont rosszabbnak látjuk magunkat, akkor az önbecsülénsük és a pozitív hítünk láthatja kárát.
4. Tegyünk jót! Az önzetlen segítés szerotonint szabadít fal az agyban, amit boldogsághormonnak is neveznek. Emellett, ha mi vagyunk az a változás, amit látni szeretnénk a világban, és közben még jobban is érezzük magunkat, akkor inspiráló példát nyújtunk másoknak.
5. Ápoljuk a kapcsolatainkat! Ha jó barátok, szerető családtagok vesznek körül, akkor sokkal több ártelmét érezzük az életünknek, mintha magányosan éljük a napjainkat.
6. Fejlesszünk túlélő-stratégiát! Ha nem akarunk kétségbe esni soha az életünkben, akkor készüljünk fel minden eshetőségre, legalább elméletben. Így a váratlan, kellemetlen helyzetekben is tudunk mibe kapaszkodni, mert nem próbáltunk mesterséges biztonságot teremteni, hanem nyitottak vagyunk. bármit is hoz az élet.
7. Tanuljunk meg megbocsájtani! Ha nem tudjuk elengedni a gyűlöletet és a haragot, azzal is a saját életünket keserítjük meg. Ha ragaszkodunk a negatív érzelmekhez, akkor azt fogjuk bevonzani mások felől is.
8. Merüljünk a Flow-ba! A flow az az állapot, amikor mintha megállna az idő, és a semmibe olvadna a külvilág, annyira elmerülünk valamiben. Ez a meditáció állapota, amikor a meditáló eggyé válik a meditáció tárgyával.
9. Élvezzük az élet örömeit! Ez is olyan elv, amit a jógában alkalmazunk. Gyakran az élet legapróbb mozzanatai a legszebbek, és ha nem vagyunk figyelmesek, akkor elsiklunk felettük, mert nem vagyunk jelen a Most-ban. Sokszor a túl nagy erőfeszítés elveszi a figyelmünket attól, amit éppen csinálunk, vagy amiért oly sok erőfeszítést tettünk.
10. Kötelezzük el magunkat a céljaink mellett! Azok, akik nem kételkednek, és megalkuvás nélkül törekszenek céljaik elérésére, sokkal több lelkesedést éreznek az életükben, és sokkal több erőt sugároznak, mint azok, akik határozatlanok és akikben nincs eltökéltség. Csak csinálni kell, és mindent el fogunk érni.
11. Gyakoroljuk a spiritualitást! A spiritualitás vagy vallásosság kultiválása az ember életében azt az érzést adja, hogy valami nagyobbnak vagyunk a részei, és össze vagyunk kapcsolva a forrással. Amikor tudatosak vagyunk arról, hogy az életünk mögött van egy nagyobb erő, ami segít bennünket, akkor boldogabbnak és magabiztosabbnak fogjuk érezni magunkat.
12. Tartsuk karban a testünket! Ha a testünk nem egészséges, nem energiával teli és nem sugározza a szépséget, az károsan befolyásolja a mentális, érzelmi, spirituális egyéniségünket is.
Szerintem az astanga gyakorlása e tizenkét pontból többet is elősegít, ha nem mindet, úgyhogy nem csoda, ha a rendszeres astangázók a földkerekség legboldogabb emberei között érzik magukat. Practice and Happiness is coming!
Körülbelül ezt a hangulatot sugározták a kínai cirkusz akrobatái, miközben a különböző hajmeresztő mutatványokat bemutatták a budapesti cirkuszban. Kislányomat szombaton elvittük a Fenmo című előadásra, és ő is csak ámult-bámult, mert ő is szereti nézni az akrobatikát, és el is kezdett járni gyerek-akrobatikára.
Csodaszép jelmezekben adták elő a műsort a kínaiak, és ötletesek is voltak a számok. Na jó, én persze a legdurvább Youtube-os Cirque du Soleil-es videókon ezdettem a tűréshatáromat, így aztán meglepni nem nagyon tudtak, de az meg kell hagyni, hogy amit csináltak, azt magas színvonalon, lelkesen és átéléssel csinálták.
Az az érdekes, vagy inkább a szomorú, hogy a legtöbb ember elmegy a cirkuszba, megnéz egy ilyen akrobata-műsort, és eszébe sem jut az, hogy de jó lenne hajlékonynak lenni, Hanem inkább betol még egy tábla csokit és még egy popcornt, és amikor hazamegy, akkor lefekszik a digitális tévé elé dögleni. Az ilyen emberek persze úgy néznek a vékony, hajlékony, szálkás akrobatákra, főleg, akiknek kifestett kínai fejük van, mint valami egzotikus állatfajra, hogy "Jé, ilyet is tud egy ember?"
nekem pedig teljesen az a hangulat áradt belőle, hogy mindez lehetséges, szorgalmas, kitartó munkával és céltudatossággal. Mindegy, hogy mennyire későn kezded, vagy mennyire merev vagy alkatilag, ha eleget gyakorolsz, akkor meglesz a hajlékonyság, az erő, az egyensúly, és a mentális koncentráció.
A jógában is erre törekszünk, és ha nem is azokkal a pózokkal kezdjük, amiket a kínai akrobaták a műsorukban bemutattak, ha elég kitartóak vagyunk akkor egyszer azok is elérhetővé válnak. Mindez csak az eltökéltségünktől, szorgalmunktól és a kitűzött céljainktól függ. Úgyhogy matracra fel, és nem ismerünk lehetetlent!
A műsor művészi színvonala és kreativitása is megihletett, hiszen minden évben szoktunk néhány jógabemutatót csinálni. És itt aztán lehet ötleteket ellesni, mert néha az ember túlzottan egysíkúan értelmezi a jógabemutató fogalmát. Kiállunk a színpadra, mindegy, hogy miben, lenyomunk egy pár ászanát, a közönség meg majd tapsol. De ugyanakkor bele lehet vinni egy csomó művészi kreativitást, ami a zenét, megjelenést, koreográfiát stb. illeti, és tényleg egy esztétikai élményben lehet részesíteni a közönséget, ahelyett, hogy lenyomnánk a rutint aztán hazamennénk.
Azért azt, hogy konkrétan mik voltak a műsorban, nem árulom el, akit érdekel, menjen el és nézze meg, év végéig még látható a budapesti Nagycirkuszban. A fenti fotó a záró másorszámból van, amelyben egy székekből épült torony tetején mutatott be egy gyönyörű és hibátlan kézegyensúlyozó számot egy vékonyka kínai fiú. Ezekből egy párat én is szeretnék lassan megtanulni, ha nem is egy székkupac tetején, de a jógamatracon is jól nézne ki :-).
A U2 fenti című számát hallgattam a minap, és elgondolkodtam, hogy mennyire elválaszthatatlan az emberi lélektől a vágy, méghozzá összességében a boldogságra irányuló vágy. A lélek a tudatával beragyogja és áthatja a testet, és amikor elhagyja, akkor a test halottá válik, és szétesik az anyagi elemekre, amelyekből felépül. A lélek belső és elválaszthatatlan sajátossága a vágy. A lélek aktív, tevékeny, még akkor is, ha csupán (pár millió életig tartó) átmeneti vendég az anyagi világban, és igazából az anyag nem érintheti meg a lelket, ugyanúgy, ahogy a lélek sem képes közvetlenül befolyásolni az anyagot.
A lélek csupán vágyakozni képes, akkor is, ha a vágyai az anyagra irányulnak, és akkor is, ha lelki azonosságára koncentrálódnak. Az anyagi energia hatására a lélek azonosítja önmagát azokkal a burkolatokkal, amelyek befedik, az elmével, a testtel, az érzékekkel. Éppen ezért a vágyai is az elme, test és érzékek kényelmes helyzetbe hozatalára irányulnak, de a vágyai csak akkor teljesülhetnek, ha a karmája által kiérdemelte. A Paramátmá, vagyis Krisna helyhez kötött kiterjedése jelen van minden élőlény szívében, és minden atomban is, és Ő irányítja az anyagi világ történéseit a karma törvényének megfelelően. A Paramátmá mindig tudatos az élőlény vágyairól, és azoknak mozgatja az anyagi elemeket. Persze tisztában kell lennünk azzal, hogy a vágyunk, bármilyen erősnek és érezzük azt önmagunkon belül, igazából végtelenül parányi az egész univerzumhoz és az anyagi elemekhez képest, amelyeket igazából nem tudunk befolyásolni.
Ha magasabb elrendezés folytán beteljesül valamilyen vágyunk, akkor hálát és elégedettséget kell érezni, nem pedig elégedetlenül újabb és újabb vágyakat hajszolni, mert akkor sohasem leszünk boldogok. A jóga is a szantósa, vagyis az elégedettség kultiválását tanítja, amit a fenti szellemben kell gyakorolni. A jógi felismeri, hogy nem ő a cselekvő, és nem tőle függ az, hogy milyen eredménnyel járnak az erőfesztései. De tudja, hogy erőfeszítést kell tennie, törkeednie kell, mert anélkül semmilyen eredményt nem fog elérni, és a törekvés pedig a vágyból születik.
Én úgy gondolom, hogy a legboldogtalanabb emberek azok, akiknek nincsenek vágyaik, nincs motivációjuk semmire. Nincsenek céljaik, amikért hajlandók lennének küzdeni és feláldozni az életüket. egyesek úgy értelmezik, hogy a spiritualitás célja a vágynélküliség, és ezt a vágyak megtagadásával vagy elfojtásával lehet elérni. Én nem hiszem, hogy ez a folyamat sikerrel tudna járni, mivel a vágy a lélek sajátja, és ezért nem tudunk sohasem megszabadulni tőle. De meg tudjuk tisztítani, és fel tudjuk magasztosítani. Az önző, kicsinyes szeretetet vissza lehet változtatni önzetlen univerzális szeretetté, csak sok munkába kerül. De ha valaki őszinte, és a boldogság útján halad, akkor életről életre egyre közelebb fog kerülni a tokéletes szeretethez és eredeti önvalója megismeréséhez.
A bhakti-jóga felfogása szerint az anyagi szeretet az eredeti lelki szeretet "leminősített" változata, és Krisnához fűződő eredeti kapcsolatunkban önzetlenül és feltétel nélkül tudjuk szeretni Krisnát. De még ebben a helyzetben is megmarad a lélek vágya a boldogságra, mivel Krisna szolgálatától várja a legmagasabb boldogságot. A lélek természete ugyanis az, hogy egy alacsonyabb szintű örömről csak akkor képes lemondani, ha magasabb rendűt tapasztal meg. Éppen ezért a léleknek lépésről lépésre kell haladnia, és óvatosan kell gyakorolnia a vágyakról való lemondást, abban az ütemben, ahogy magasabb örömöt tapasztal meg. Follow your bliss & Be yourself! :-)
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"A szánkhja alapítója Kapila Risi volt, aki a nyugati tudósok szerint Kr.e. 1300 körül élt. A hagyomány sokkal korábbira datálja. A szánkhja azt jelenti, hogy rend, szám, vagy számbavétel, és ez az emberiség első próbálkozása arra, hogy egy összefüggő rendszerként magyarázza el az egész teremtést. Ezért az összes filozófiai rendszer ősanyjának szeretem nevezni.
Patandzsali idejében és a Bhagavad-gítá idejében még mindig a szánkhja volt az uralkodó filozófiai rendszer. Mára valamennyire kiment a divatból, de fontos emlékezni rá, hogy a mai indiai filozófiák legtöbbje, mint például a Védánta, jóga, buddhizmus és a tantra szánkhját használta alapként és ara építkezett. Ha megértjük a szánkhját, akkor könnyen meg fogjuk érteni mindezeket a későbbi megközelítéseket is.
Sajnos a Kapila által összeállított eredeti írás, a Sastitantra elveszett. Ahhoz, hogy kitöltsük a réseket, amelyeket Patandzsali hagy, Isvara Krisna Szánkhja-kárikájára kell hagyatkoznunk, ami sokkal későb keletkezett, mint Kapila szövege. A Szánkhja-káriká abszolút kötelező olvasmány minden jóga-tanulmányozó számára. Mivel csupán hetvenhárom szútrából áll, viszonylag rövid és ez könnyebben befogadhatóvá teszi. A Szánkhja-káriká antahkaranának nevezi az elmét, ami belső eszközt jelent. Ezzel szemben a test a külső eszköz. A belső eszköz három alkotóelemből áll:
1. Manasz
Ez az elme, vagyis a gondolkodás eleme. Az angol "man" (ember) szó is a manaszból származik. Az elme begyűjti az érzéktapasztalatokat, összeveti a korábbi benyomásokkal, és döntést hoz, hogy mi lehet a felfogott tárgy. De a sötétben egy kötelet például kígyónak lehet vélni, vagy egy oszlopot a távolban embernek nézhetjük. Az elme sebesen dolgozza fel az érzékszervi adatokat a túlélés érdekében, és a folyamat közben elveszik az észlelés pontossága.
Például, ha átkelünk az úton, és közeledő hangos jármű-hangot hallunk, akkor gyorsabban megyünk. Az elme azt mondja, hogy a hang valószínűleg egy teherautóé, és ezért nem szabad várnunk és komolyabban tudakozódnunk afelől, hogy valójában mi is a hang. Egy ilyen helyzetben valószínűleg korábban fogunk reagálni, még mielőtt rájönnénk, hogy a hang valójában egy repülőgépé, ami a fejünk felett halad, vagy egy munkagépé, ami a közelben működik. Az elme folyamatosan azt mondja, hogy reagáljunk, és ennek következtében szinte soha nem állunk meg, hogy megértsünk, mi is történik valójában."
Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"1.2. Jógas csitta-vritti niródhah
jógah - jóga; csitta - a tudat (elme); vritti - fluktuáció; niródhah - felfüggesztés.
A jóga az elme hullámzásának megszüntetése.
Ebben a második szútrában Patandzsali meghatározza a jóga fogalmát. Egy kicsit el kell tűnődni, hogy megértsük, hogy ennek a definíciónak a fényében a jóga fogalma mint összekapcsolódás nem igazán értelmezhető. Az összekapcsolódás helyett ebben az esetben a jóga úgy van meghatározva, mint az az erőfeszítés vagy fegyelmezés, amely az elmét egy tiszta felületté változtatja, amely képes visszatükrözni bármit, amire irányítjuk.
Vegyük fontolóra a következőt: ha egy tó felülete csendes, akkor tükörként használható arra, hogy visszatükrözze a tárgyakat. Ha viszont bedobunk egy követ a tóba, akkor megjelennek a fodrok, amelyek eltorzítják a tükörképeket. A tó az elmét képviseli, a fodrok pedig az elme hullámzásai. Míg az elme hullámai szükségesek lehetnek a túlélés céljából, akadályt jelentenek, ha meg akarjuk ismerni legbelső természetünket. Az elme hullámainak el kell ülniük, és az elmének csendessé kell válnia ahhoz, hogy lényünk legmélyebb belsőjét tudja visszatükrözni. Azt, hogy pontosan mi az elme hullámzása, az 1.5-11. szútrában fogjuk megtárgyalni.
Következőnek Patandzsali felfogását tárgyaljuk az elmével kapcsolatban. A szanszkrit csit szó arra vonatkozik, ami tudatos. Az acsit kifejezés, az "a" tagadó előtaggal, arra vonatkozik, ami tudattalan. A csitta kifejezés használatával (az antahkarana helyett, amit a szánkhja követői általában használnak) Patandzsali arra utal, hogy az elme tudattalan, vagy más szavakkal a tudat nem az elmében található.
Sok szempontból Patandzsali nem egy önálló filozófiát mutat be, hanem egy pszichológiai rendszert, vagy ahogy Georg Feuerstein nevezi, pszicho-technológiát ("The Yoga Tradition", 2001). Ahol flizofiai kérdések kerülnek szóba, Patandzsali teljes mértékben elfogadja a szánkhja álláspontját, egyetlen kivétellel, az Isvarával kapcsolatban, amit majd később tárgyalunk. A jóga és a szánkhja közötti hasonlóságok olyan szembeötlőek, hogy, ahogy S. Dasgupta azt mondja: "Kapila szánkhjája és Patandzsali jógája annyira hasonlók, hogy igazából egy és ugyanazon rendszer két módosulatának tekinthetők." ("Yoga as Philosophy and Religion", 1973)"
Akkor most következik a Perfect Body Lifestyle tízparancsolata, a tegnapi bejegyzés folytatásaként.
1. Minden napot kezdj súlyméréssel! A zsír% a legfontosabb adat, fiúknál a 8 a cél, lányoknál a 12. Ha nincs normális testzsír-mérleget, akkor érdemes néha elmenni testösszetétel-analízisre. De azért a kilók is sok mindent elárulnak, úgyhogy ne hagyd ki a nap fénypontját :-)
2. Minden nap eddz vagy mozogj legalább egy-másfél-két órát! Ha nincs meg a napi mozgásmennyiség, akkor nem ég a kalória, és lelassul az alapanyagcsere. Tehát még ha koplalsz is, ugyanannyit fogsz fogyni izomból, mint a zsírdepóból.
3. Kardió nélkül nincs szálkás test! A jóga szép dolog, és hasznos is, és ha melegben végzed, akkor még egy enyhe zsírégető kardiónak is felfogható. De én igazából nem hiszek a zsírégető pulzustartományban, inkább abban, hogy 15 perc vagy fél óra szuperintenzív kardió az már kihat egész napra. Ez lehet futás, lépcsőzés, ellipszis, bringa, görkori, ugrókötél, de még akár intenzív úszás is.
4. Legalább annyi jóga, amennyi más mozgás! Tudjuk, hogy ha fejleszteni akarjuk az izmokat, akkor terhelni kell őket. Az astangában elég sok terhelés megy a felsőtestre és a core-ra, és 5-10 év gyakorlás után szép izomzatot lehet kifejleszteni vele. De ha pl. egy férfi nem elégedett ezzel, akkor erősítsen többet, főleg a saját testsúlyos és a TRX gyakorlatokat pártolom. Ha viszont sok az erősítés és kevesebb a nyújtás, akkor a funkcionalitás romlik, és minden esetben bekötnek az izmok. Vagyis nem tudjuk megőrizni a fiatalosságunkat, ami fontosabb, mint a dagadó bicepszek és mellizmok.
4. Felejtsd el a szénhirdátot, az édességet és az olajban sült ételeket! Ha ezt a hármat sikerül kizárni az étrendedből (meg persze a húst is, azt már nem is említem), akkor esélyes vagy a szálkás testre hosszú távon is, és nem csak pár napra, mint a testépítők. Ha már túlzottan lefogytál és a zsír% leesett a fent említett értékek alá, akkor ehetsz naponta 10-20 deka szénhidrátot, de nem többet!
5. Friss zöldség, gyümölcs, tejtermék! Ebből a háromból tulajdonképpen korlátlan mennyiséget lehet fogyasztani, ha edzel és mást nem eszel. De azért a tejtermék legyen sovány, és a krumplit csak alkalmanként fogyaszd! Mehet még mellé csíra, olajos mag, hüvelyesek kisebb mennyiségben, és ne feledkezzünk meg a növényi olajokról sem!
6. Reggel és délben egyél, este csak akkor, ha már elérted a kívánt zsír%-ot! Amíg fogyni akarsz, mindenképpen kerüld az evést este 6 után, legfeljebb csak fehérjeturmixot fogyassz vacsora helyett. Utána lehet zöldséget meg tejterméket, ha már a súly megtartása a cél.
7. Ne légy lusta! A lustaság fél egészség, azt szokták mondani, vagyis az, aki henyél, alszik és zabál, a fele egészségét fel is áldozza. Nem érdemes az egész életünket úgy leélni, hogy fél lábbal a koporsóban vagyunk! A lustaság legyőzése az élet minden területén sikereket eredményez, és vonzóvá teszi a személyiségünket.
8. Ne az élvezet, hanem az egészség érdekében egyél! Az embert tönkreteszi az élelmiszeripar, amelynek csak az a célja, hogy mesterséges örömöt szerezzen az ízlelőbimbóknak és az elmének, és ennek érdekében megfelelő marketinggel egy halom hulladékot belediktál az emberbe. A képlet egyszerű: az vagy, amit eszel, vagyis ha szemetet eszel, akkor körülbelül az is leszel. Ha van egy kis önbecsülésed, akkor azzal kezded az önmegvalósítást, hogy lemondasz a junk-foodról, és elkezdesz élő, természetes kajákat enni.
9. Hagyd abba a dohányzást, alkohol- és kávéfogyasztást! Ez is a propaganda része, hogy ha lazulásra vágysz, akkor e kell ülni egy presszóba, rendelni egy kávét, egy Jégert, és egy barátoddal kellemes füstfehőbe burkolózva beszélgetni kell a semmiről, hogy jól érezd magad. Ha rendszeresen sportolsz és főleg, ha jógázol, akkor elég hamar egyértelművé fog válni, hogy ezek a káros függőségek mennyire kiveszik belőled az életerőt. Mondj le róluk, keress valami egsészégesebb függőséget!
10. Meg tudod csinálni! Onnan már csak fenn kell tartani! A motiváció nagyon fontos tényező, és az életmód-váltásban is nagy szükség van rá. Ha nincs benned meg a gőzerő, hogy menj előre, de a vágy megvan, akkor vedd magad körül olyan emberekkel, akik az egészséget és az életörömöt lehelik magukból! Így sokkal könnyebb megtartani a jó dolgokat és távol maradni a tespedéstől. És ha nem hiszed el, hogy meg tudod csinálni, akkor is csak el kell kezdeni, és nem szabad abbahagyni, ennyire egyszerű a képlet!
Mndenkinek sikeres ápdétot kívánok, és Perfect Body-t 2012-re!
Itt a Mikulás, és ilyenkor drámaian megnövekszik a csokifogyasztás, ráadásul nem csak a gyerekek körében. Két hét múlva pedig beköszönt a karácsony, a szeretet ünnepe, ami a legtöbb ember számára megint csak az édesség, a sütik, a beiglik, a mákos tészta , a szaloncukor és a mézeskalács formájában fejeződik ki.
Persze a többi kalóriadús ünnepi eledel sem kutya, mert az is szépen feldúsítja a zsírpárnáinkat. A lelkiismeret-furdalásunk erősítése érdekében nem árt, ha ráállunk a mérlegre az ünnepeket megelőző napokban és hetekben, majd összevetjük az eredményt az újévi testsúlyunkkal, és következhetnek az újévi fogadalmak. Az alábbi viccen is jót röhögtem, amikor a fészbukkon olvastam:
"Kedves Télapó!
Te hány kiló vagy? Nem gondolkodtál még rajta, hogy fogyókúrázz? Mi van, ha egyszer beszorulsz a kéménybe?
Bence"
"Kedves Bence!
Nem gondolkodtál még rajta, hogy kicsit visszafogd magad, és ne kérdezz hülyeségeket?
Mi van ha egyszer bepöccenek, és taposóaknát viszek neked karácsonyra?"
A tréfát félretével, valóban gyakoribbak a Télapóhoz hasonlóan joviális és tohonyára hízott férfiak és nők, mint a fenti képen látható Peter Mensah-hoz hasonló szálkás és kigyúrt pasik vagy kisportolt csajok, akik bizonyára nem kakaóból és vajas-lekváros kalácsból álló Télapó-diétán növesztették az izomkötegeiket vagy szálkásították le a derekukat.
A képlet nagyon egyszerű, de ezt már több ízben is elmondtam, ha funkcionális és esztétikus testalkatra vágyunk, akkor funkcionálisan kell használni az izmainkat és a mozgató szervrendszerünket, és funkcionálisan kell étkezni. Peter Mensah egyébként az egyik kedvencem a műfajban, mer bebizonyította, hogy 50 éves kor felett is meg lehet őrizni a definiált, izmos testalkatot, persze amint tudjuk, azért a gének is sokat segíthetnek vagy nehezíthetnek az ügyön. Úgyhogy az ő esetében a csokimikuláshoz való hasonlat maximum a bőrszíne miatt helytálló, bár azt hiszem, nem bánnánk egy páran, ha ilyen testalkatot kapnánk ajándékba karácsonyra. Nos, ha nem is ígérhetem, hogy ajándékba meglesz, mert erőfeszítés az kell hozzá, de megpróbálok most röviden mindent összeírni, amin a funkcionális és esztétikus testalkat múlik.
Higyétek el, hogy megéri, mert a legtöbb ember titkon ezt szeretné látni, amikor a tükörbe néz, csakhogy éppenséggel az akaraterőt és az eltökéltséget esik nehezére összeszedni hozzá, és akkor inkább helyette legendákat gyárt, hogy "Nem ez a test vagyok, ha valaki szeret, akkor ne azért szeressen, hogy hogyan nézek ki vagy hány kiló vagyok", meg hogy "Nem lehet egyszerre izmotömeget építeni és szálkásítani is." És sorolhatnám még tovább a kifogásokat. De ha a bombabiztos kifogások ellenére is boldogtalanok vagyunk, mert az önértékelésünk a tízes skálán mínusz tízen van, és azért ott lebeg a gyanú a fejünkben, hogy az esztétkikus kinézet igenis nagyban befolyásolja a kapcsolataink minőségét, akkor itt van a Perfect Body Lifestyle tízparancsolata, erre varrjatok gombot!
Sokáig cáfoltam én magam is a paleó étrend követőit, főként a tömérdek hús miatt, amit a diétájuk előír. A vége azonban az lett, hogy én magam is tulajdonképpen egy vegetáriánus vagy inkább laktovega paleó diétára álltam rá, és most már nem is akarok leállni róla :-) Az édesség- és szénhidrát-függőség komolyabb népbetegség, mint az alkoholizmus vagy a droghasználat. A paleósokkal két dologban feltétlenül egyetértek, az egyik az, hogy a feldolgozott élelmiszer nagyon károsan hat az emberi szervezetre, a másik pedig az, hogy a szénhidrátokra és a gabonákra igazából töredéknyi mértékben van szükségünk ahhoz képest, amennyire alapvető élelmiszernek vannak feltüntetve, igazából csak azért, mert laktatók és nem annyira pepecs a termesztésük, mint a zöldségé és a gyümölcsé.
Abban mondjuk nem hiszek, amit a vegánok terjezstenek, hogy a tejtermék alkalmatlan az emberi táplálkozásra. Nálam minden étkezés tartalmaz sovány tejterméket, és bár állítólag laktóz-intoleranciám is van, remekül be tudom építeni a tejfehérjét az izmaimba. A másik, amivel nem értek egyet, az, hogy mindent nyersen szabad csak enni. Én az ételek felét eszem csak nyersen, de imádom a párolt zöldséget, néha krumplit is eszem (bár nem gyakran), illetve a hüvelyeseket is csak főzve tudja megenni az ember, viszont ezek remek fehérejforrások.
Szóval amint már elmondtam, együnk zöldséget, gyümölcsöt, csírákat, hüvelyest és olajos magvakat, valamint sovány tejtermékeket. Gabonát csak nagyon minimális mennyiségben (napi 10-20 deka), és ha konkrétan súlyt akarunk csökkenteni, akkor teljesen el lehet hagyni pár hónapra. Na ez a bevezető kicsit hosszúra nyúlt, úgyhogy a tízparancsolat konkrétan holnap fog következni, addig is vacsora helyett nézegessétek Peter Mensah spártai testét, és képzeljétek el, hogy a tiétek milyen lesz 2012-ben :-)
Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből:
"Marícsjászana C
(Marícsi bölcs póza)
Dristi: oldalra
A Marícsjászana C az első ülő csavaró póz. A gerinc háti szakasza a T1-T12 csigolyáig bezárólag csavarásra van tervezve. Itt a csigolyatüskék szöge lehetővé teszi a legnagyobb mértékű csavarást az egész gerinc viszonylatában. A csavarások java része itt történik. A csavarás nyújtja a bordaközi izmokat. Mivel a hátrahajlításban az egyik fő akadályozó tényezője a kötött bordaközi izmokban keresendő, a gerinccsavarások a hátrahajlítások legjobb előkészítői.
Az ágyéki gerincszakasz, amelyik nagyon hajlékony az előre- és hátrahajlító irányokban, viszonylag korlátozottan képes csavarodni. Ez a szükséges stabilitás biztosítása érdekében van. Ha az ágyéki gerincszakasz túlzottan nagy csavarodásra lenne képes, az instabillá tenné az alsó háti szakaszt. Így az ülő csavarásoknál nem a csípő merőlegesen tartására kell törekedni, hanem a felső háti szakaszra kell irányítani a csavaró hatást.
Szapta: Belégzésre ugorjunk előre és ugyanerre a számolásra vegyük fel a Marícsjászana C-t. hajlítsuk be a jobb lábunkat, és a talpunkat helyezzük közel a bal combhoz. A jobb csípőt vigyük hátra annyira a lábunkkal, hogy a csípők ne legyenek merőlegesek a bal lábra. A bal láb maradjon egyenes. A kezdők letehetik a jobb kezüket az ülőcsontok mögött (az ujjak mutassanak kifelé az ülőcsontoktól), hogy megtámaszkodjanak. Lazítsuk el a derekunkat! A bal karunkat vigyük előre jobb láb külső oldalán, és nyújtsuk meg a derekunkat. Kilégzésre a bal külső bordaívet helyezzük rés nélkül a jobb combhoz. A bal karunkat kulcsoljuk a jobb térd körül. Fogjuk meg a jobb csuklónkat a bal karunkkal. Fordítsuk el a fejünket és nézzünk el a jobb vállunk fölött.
Üljünk le és üljünk fel. Földeljük le egyenletesen az ülőcsontokat. Ugyanakkor a fejtetővel nyújtózkodjunk a mennyezet felé. A lapockákat lefelé húzzuk a hátunkon, a mellkast pedig megnyitjuk. A bal lábat tartsuk merőlegesen a padlóra. A bal comb hajlamos kifelé fordulni, ezt ellensúlyozzuk a comb befelé fordításával.
Engedjük az egész törzset csavarodni a kilégzéssel. A bal kart használjuk erőkarként, úgy, hogy a jobb térdhez nyomjuk. ne engedjük, hogy a jobb térd átszelje a test középvonalát, a jobb combtávolító izomcsoport segítségével kifelé húzva azt. tartsuk ki a Marícsjászana C-t öt légzésig.
Kilégzésre bontsuk a pózt, forduljunk vissza előre, és helyezzük a tenyerünket a talajra. A jobb láb helyzetét megtarthatjuk, és a jobb kezünket beakaszthatjuk a jobb lábszár előtt, mint a Marícsjászana A pozícióban. Ha ilyen módon emeljük ki magunkat, az még jobban megerősít. Ha ez túl nehéz, akkor emeljük ki magunkat ugyanúgy, mint a többi pózban. Ennek a póznak rövidebb a vinyásza számolása:
Astau: Belégzésre emeljük ki magunkat.
Nava: Kilégzésre csaturanga dandászana.
Dasa: Belégzésre felfelé néző kutya.
Ékádasa: Kilégzésre lefelé néző kutya.
Dvádasa-sódasa: Ismételjük meg a pózt bal oldalra is."
Mindannyiunkban él egy elképzelés arról, hogy milyen tökéletesnek lenni, milyen a tökéletes jógi. Elképzelhető, hogy sokan, legalább valamilyen értelemben véve, tökéletesek is szeretnénk lenni, és még teszünk is érte. Ez természetes, hiszen a lélek eredeti természete szerint tökéletes, örök, teljes tudással és boldogsággal teli, és a legtöbb problémánk az életben a tökéletlenség, átmenetiség, korlátozott tudás és a boldogtalanság érzéseiből származik.
Az sem baj, ha az ember törekszik a tökéletességre, hiszen célokat kell kitűzni magunk elé, és hittel erőfeszítést kell tennünk érte, hogy el is érjük őket. A gyakorlás által el lehet érni a tökéletességet, ezt tanítja a Jóga-szútra. Persze nem árt, ha reális célokat tűzünk ki, mert ha nem vesszük figyelembe a jelenlegi helyzetünket, és azt az utat, amit meg kell tenni, hogy elérjük a célt, akkor esetenként maga az útközben tett erőfeszítés őrli fel az eltökéltségünket, ami szükséges a cél eléréshez, és ilyenkor a célt szem elől tévesztve megzavarodunk, és újra fel kell mérnünk a helyzetünket, az értékrendünket és újra ki kell tűzni a célokat.
Krisna azt tanítja a Bhagavad-gítában, hogy mindig dolgoznunk kell a céljainkért, és meg kell elégedni az eredményekkel, amiket elérünk. Persze nem olyan módon, hogy hátradőlünk, és elkezdünk henyélni, hanem inkább olyan módon, hogy ma megtettük, amit tehettünk, és holnap folytatjuk utunkat a tökéletesség felé. Ha az ember túlzottan elégedett lesz, amikor éppen minden jól megy, vagy ha túlzottan depresszióba esik, amikor sikertelenség kíséri az erőfeszítéseit, akkor könnyen elveszítheti a motivációját, és ahogy mondani szokták, az út fontosabb, mint a cél, vagyis minden nap haladni kell, hol gyorsabban, hol lassabban, mikor hogyan megy.
Azt az embert szokták idealistának nevezni, aki csak álmodozik a tökéletességről, de nem méri fel az utat, amit a jelenlegi helyzetéből meg kell tennie ahhoz, hogy ténylegesen el is érje azt, és nem is indul el az úton. Egy realista ember kisebb közbülső célokra bontja még a lehetetlennek tűnő, nagy célokat is, és így folyamatosan halad a kitűzött céljai felé.
Az idealistákra az is jellemző időnként, hogy ideálokat keresnek maguknak, olyan emberek formájában, akiknek a példáját követni tudják, vagy akiket inspirálónak tartanak. Ezzel semmi baj nincsen, hiszen ha másokban látjuk az értékeket, akkor önmagunkban is könnyebben elő tudjuk hozni azokat. A jó példa nagyon nagy segítség a tökéletlenségeinkkel való küzdelemben.
A probléma csak abban rejlik, amikor a kiválasztott példaképeinket a tökéletesség olyan szintjével ruházzuk fel önmagunkban, amilyennel nem rendelkeznek a valóságban, hiszen ebben az esetben az önmagunkban alkotott képért fogunk rajongani, és ez megakadályoz abban, hogy felfedezzük a valós értékeket a másik személyben, amelyek ott vannak, ott lehetnek minden emberben, a vélt vagy valós tökéletlenségeken túl.
Erre mondják a jógik azt, hogy ne legyenek elvárásaink, mert főleg abban az esetben, ha az elvárásaink hamisnak bizonyulnak, nagyot fogunk csalódni, és összeomlik bennünk az a kép, amit a másikról alkottunk, és ami egyébként nem is volt valóságos. Az igazság és önmagunk megismerése felé vezető úton sok olyan élményen kell keresztülmennünk, akikor szertefoszlanak az illúzióink, porba hullanak a hamis elképzeléseink. Ezektől nem kell félni, mert a félelem is csak a hamis elképzelések és a csalódás táptalaja.
Persze mindez nem jelenti azt, hogy nem sétálnak a föld felszínén tökéletes jógik, de azért azt gondolom, hogy nagyon ritkák, és mindegyikük a maga módján tökéletes, nem egy általános mérce alapján. Emellett a tökéletesség csírája ott van bennünk is, és minden más "közönséges földi halandóban", és még ha nem is vagyunk 100%-ban mindenben tökéletesek, sokat tudunk segíteni egymásnak, amikor éppen ugyanabba az irányba haladunk. Úgyhogy én azt gondolom, hogy érdemes megbecsülni mindent, amit egymástól kapunk vagy egymásnak tudunk adni, még hogyha olyan parányinak és jelentéktelennek tűnnek is néha ezek a dolgok. Ugyanakkor a parányi részletekben és apró mozzanatokban mindig ott rejtőzik a tökéletesség, csak meg kell tudni pillantani azt, és akkor meg tudjuk kapni belőle azt a szikrát, ami a saját továbblépésünkhöz szükséges a jógában és az életben.
Az alábbi videó kering mostanában a Facebook-on, astangás körökben. Én is megnéztem, nagyon tetszett, és eldöntöttem, hogy Incorrect leszek. Érdekes dolgot figyeltem meg eddig az astanga-oktatók körében, legalábbis azokról tudok nyilatkozni, akikkel találkoztam, és ott voltam a workshopjukon. Az egyik dolog az, hogy akármennyire is karakteresen meghatározott rendszerről van szó, igazából nincs két olyan tanár, akik mindent hajszál pontosan ugyanúgy oktatnának, akár még az egyes sorozattal kapcsolatban is. Következésképpen lesznek egymásnak ellentmondó kijelentések, amelyek a különböző tanárok szájából elhangzottak, erre utalnak a kis rajzfilm kijelentései is.
A másik dolog, amit megfigyeltem, hogy a tanárokat többnyire két csoportra lehet osztani. Az egyik csoportba tartoznak az "Astanga rendőrök", vagyis azok, akik szentül meg vannak győződve arról, hogy ők ismerik az egyetlen igaz és helyes módszert, ahogyan az astangát gyakorolni kell, és ha valaki eltér attól, akár csak egy picikét, az már nem helyesen gyakorol. Az ilyen személyek használják előszeretettel a filmben is megjelenő elrettentő érveket, hogy "No benefit" és "Very dangerous", ugyanis ha a gyakorló elegendő mértékben tapasztalatlan és elég tekintélyt élvez a szemében az ilyen tanár, akkor fenntartások nélkül elkezd hinni az "egyedül üdvözítő útban", és szembehelyezkedik minden mással, mert így érzi kiválasztottnak magát, és így érzi magát biztonságban.
Mellesleg az ilyen tanárok is igazából félelemből ragaszkodnak egy bizonyos kliséhez, és erőltetik azt rá mindenki másra, mert csak így érzik azt, hogy ők a helyes dolgot oktatják. Én ezt a kategóriát érzem a kevésbé fejlettnek, és azt gondolom, hogy e kategória képviselői még nagyon az elején járnak a jóga-útjuknak, legyenek akár gyakorlók, akár oktatók.
A jóga útja ugyanis megértésem szerint a félelmek leküzdéséről, a személyes szabadság eléréséről, és az egyéniségünk kibontakoztatásáról szól. Egy jógi lázad minden formalitás és klisé ellen, és még abban az esetben is, ha tanulmányozza és követi a mesterei tanításait, mindazt a saját bőrén kipróbálva szerez tapasztalatot arról, hogy az ő számára az hogyan válik be, és milyen módon szolgálja a céljait. Én mindig is úgy gondoltam, hogy az astanga rendszer hivatott kiszolgálni a gyakorló kitűzött céljait, és nem pedig fordítva, nem a gyakorlónak kell alávetnie magát a rendszernek, hogy tökéletes "astanga katona" váljék belőle.
Szóval a tanárok második kategoriája sokkal liberálisabb, és toleránsabb, illetve érzékenyebb az egyéni igényekkel szemben. Sokkal inkább engedik, sőt, bátorítják az astanga gyakorlókat, hogy kísérletezzenek, tegyenek hozzá bármit, aminek szükségét érzik, és ami az ő felfogásukban harmonikusan beleillik az Astanga rendszerébe, ezáltal egyénivé, személyre szabottá téve a gyakorlásukat. Ez vonatkozhat akár az ászanák gyakorlására, sorrendjére stb. de ugyanúgy más elemekre, amiket hozzátehetünk a gyakorlásunkhoz, pl. pránájáma, kriják, meditáció stb.
Míg az eső csoportba tartozó oktatókra szándékosan nem hoztam név szerinti példákat, a második csoportra hoznék egy-két példát a személyes kedvenceim közül. Manju Jois és Danny Paradise a számomra ebbe a lazább, természetesebb kategóriába tartozik, és mindezekkel együtt azt érzem, hogy sokkal kevésbé erőltetett, sokkal érettebb és összeszedettebb az a tudás, amit átadnak, azokénál, akik egy fix klisé szerint nyomják le az órákat, a workshopokat, és ha bármi nem ér abba bele, akkor irritáltak lesznek, és megfélemlítik a "renitenskedőket". Az astanga rendőrség feladata az, hogy megrendszabályozza, korlátok közé szorítsa a gyakorlókat, így a rendezettség látszatát keltve, ami a felszínen erőt és magabiztosságot sugároz a kezdő gyakorlók és oktatók számára.
A második hozzáállás azonban szerintem sokkal fejlettebb szintet képvisel, amikor az ember legalább tudatilag kilép azok közül a korlátok közül, amelyek mögé félelmében próbál rejtőzni, és szembenéz a félelmeivel,a gátlásaival, ízekre szedi a saját gyakorlását és oktatását, újabb és újabb szögekből vizsgálva meg a motivációját, és konstruktívan tudja használni az astanga rendszerét arra, hogy tovább fejlessze magát, ahelyett, hogy egy statikus keretbe próbálná beerőltetni szárnyaló lelkét.
Persze a józan eszünket nem kell azért eldobni, még ha lázadunk is, hiszen a jóga egy egyéni út, de ugyanakkor az intelligencia, a bölcsesség útja is. A külső tanítók csupán katalizátorok, akik elindítják a belső tanulási, tudatosodási folyamatokat, de a mi feladatunk az, hogy befelé haladjunk, egyre mélyebbre és mélyebbre, és ne riadjunk vissza, bármivel is találkozunk odabent. Az astanga egy hatékony fegyver a démonaink leküzdéséhez, ha őszintén és nyitott szívvel állunk hozzá. Azok számára pedig, akik a biztonságot keresik, egy külsődleges szabályendszer marad csupán, amelynek követésében vagy megtörik az egyén, vagy belefásul, vagy egyszer átbillen a belső lázadó hangulatba, és elindul a fény felé, a saját démonait hátrahagyva.
The Ashtanga Police
by:
janbaggerudlarsen
Pár hete érkezett egy megkeresés hozzám Haklik Mártától, a magyarországi Gerilla-jóga mozgalom vezetőjétől. Ők azok, akik nyáron a Margitszigeten szoktak rendszeresen jógázni, télen pedig bekéredzkednek ebbe vagy abba a jógastúdióba egy-egy ingyenes alkalomra. Ez alkalommal a Hot Ashtangát jöttek kipróbálni mintegy húszan, akik még életükben nem astangáztak.
Nos, meg is kapták az Atma érzést teljes egészében, az első napüdvözlettől az utpluthiig bezárólag. Ketten igazgattuk az embereket az ászanákban, akik ugyan gyakorlott jógások voltak, de persze azt az öt-hat, technikailag nehezebb astanga-specifikus pózt azért nehezükre esett végrehajtani, ami az egyes sorozatban kihívást szokott jelenteni az erősebb gyakorlóknak is.
Végülis nem csak a nehezebb ászanák és a sok vinyásza jelentettek kihívást a gerilláknak, hanem valószínűleg az erőteljesebb igazításaink is, mert azért más oktatók nem szokták ennyire egyértelműen kipréselni az ászanát az emberekből, mint az astangások. Az igazításokat általában jóleső nyögésekkel, esetenként riadt sikolyokkal nyugtázták a gerillák.
Ettől eltekintve lelkesen vinyászáztak előre-hátra a trópusi párában és 33 fokos teremben, és az összes ember végigcsinálta az egész órát, nem futamodott meg senki közben. Volt persze egy-két nagyon ügyes, hajlékony ember, de azért a legtöbbjükön látszott, hogy rendszeresen jógáznak és az alap ászanákkal azért tisztában vannak.
A végére mindenki kellemesen elfáradt, és jólesően belezuhantak a savászanába a mintegy két órás gyakorlás után. Számomra mindig kellemes élmény, ha új embereket avathatok bele az astanga-jóga rejtelmeibe, annak reményében, hogy néhányukból rendszeres astanga-gyakorló lesz. De mindezt majd a jövő fogja eldönteni, egyelőre ki kell pihenniük a tegnapi tűzkeresztséget.
Mostanában rákattantam a visual statement-ekre, minden nap legalább egyet felteszek a Facebook-falamra. Ezek olyan kis bölcsességek, amiket kép formájában keringetnek az interneten, és amelyik tetszik, azt letöltöm és megosztom én is. persze némelyik kijelentéssel vitába lehet szállni, és egyáltalán nem kötelező egyetérteni vele. De ötletesek, és sokszor pozitív gondolatmeneteket és felismeréskeet indítanak el az emberben, ezért szeretem őket. Mint például ez is: "Ha nem te, akkor kicsoda? Ha nem most, akkor mikor?"
Az ember ugyanis a legtöbbször önmagát akadályozza a vágyai, álmai, tervei vagy céljai megvalósításában, elérésében. Sokszor úgy gondoljuk, hogy nem vagyunk méltók valamire, nem érdemeljük meg, vagy nincs meg a képességünk arra, hogy elérjük. A napokban jógaóra közben is bemondta valaki, hogy "Hát én ezt képtelen vagyok megcsinálni." És arra azt válaszoltam, hogy a dolgok 90%-át az életükben azért nem tudjuk megvalósítani, mert elhitetjük magunkkal, hogy képtelenek vagyunk rá. Ezt a problémát úgy nevezik, hogy alacsony önbecsülés, vagyis kevesebbre tartjuk magunkat, mint amire valójában képesek vagyunk.
Sokáig azt gondoltam, hogy ez igazából egy egó-dolog, amikor valaki elhiszi, hogy meg tudja csinálni, hogy képes rá, mert ugye az embernek alázatosnak kell lennie. De aztán rájöttem, hogy az önbecsülés, önmagunk szeretete, tisztelete és értékelése egy alapvető dolog, ami szükséges ahhoz, hogy boldoguljunk az életben, és hogy megtanuljunk másokat is szeretni és tisztelni, és elfogadni őket olyannak, amilyenek, illetve megtanítsuk az embereknek azt, hogyan fogadjanak el minket.
A szeretetbe sok minden belefér, és az egyik alapvető dolog az alkalmazkodás. Ha szeretünk valakit, akkor alárendeljük magunkat neki, az ő vágyainak vagy boldogságának. De mint ahogyan már korábban is említettem, az anyagi világban, de még a lelkiben sincs teljesen egyoldalú, viszonzatlan szeretet. A hétköznapi szinten ez úgy valósul meg, hogy kompromisszumokat kötünk, és kölcsönösen viszonozzuk egymás figyelmességét. Ha ez nem jön önmagától, akkor ott nincs lég szeretet. A kompromisszum persze nem azt jelenti, hogy feladjuk az önbecsülésünket, vagy lemondunk azokról a dolgokról, amelyek nekünk fontosak. ha egy kapcsolatban az egyik fél egyoldalúan kihasználja a másikat, akkor egyikőjük sem tud valójában boldog lenni benne. És általában mindkét fél az önbecsülés hiányában szenved, és a kapcsolatot inkább egymás gyengeségeire, mint erősségeire alapozzák.
Ugyanakkor az sem előnyös, ha kölcsönösen kihasználják egymást, és egy érdekkapcsolatot tartanak fenn. Ezt ko-dependenciának, vagyis kölcsönös függőségi viszonynak is szokták nevezni, amelyben mindkét fél a másikra van utalva, és önmagában nem érezné teljesnek magát. Az ilyen kapcsolatokban sok lehet a bántás is, mert az ember bizonytalan a másik elkötelezettségében, és szakítópróba-szerűen próbálja ellenőrizni, hogy a másik mennyire van ráutalva, illetőleg magához láncolja a másik felet.
Ezek a fenti dolgok természetesen nem csak egy párkapcsolatban, de egy baráti, szülői, munkatársi kapcsolatban is ugyanúgy megjelenhetnek, és az ok közös, mégpedig az önbecsülés hiánya. A jóga éppen ezért arra tanít, hogy önállóvá váljunk, és megismerjük önmagunkat, szabaduljunk meg a kételkedéstől, és kapcsolódjuk össze az erő és a boldogság forrásával, vagyis az önvalónkkal. Optimális esetben ez a folyamat új és valódi értelmet fog adni a kapcsolatainknak, de elképzelhető olyan eset, amikor a jógi önvaló utáni kutatása során egyértelművé vélik, hogy egyik vagy másik kapcsolat az életében nem működik és nem is javítható meg. A kapcsolathoz ugyanis két fél szükséges, és még ha dolgozunk is önmagunkon, a másik félnek is el kell kezdenie ezt a munkát, és ott kell lennie a vágynak, hogy több és több szeretetet tudjunk adni egymásnak, miközben visszakapjuk az önbecsülésünket. Becsüld meg önmagadat, becsüld meg a társaidat, becsüld meg a világot, becsüld meg a Teremtőt, aki mindezt neked adta!
Tizenéves koromban jóga-hippi voltam, és őszintén hittem abban, hogy mindenki meg tud tanulni repülni, csak el kell hinni, akarni kell, és gyakorolni kell, ennyi az egész. Álmomban sokat is repültem, és egész könnyűnek és természetesnek tűnt a dolog. Néha az élet megismétli önmagát, persze húsz évvel később az ember egy kicsit talán érettebb és megfontoltabb, de még mindig hiszek benne, hogy mindenki meg tud tanulni repülni.
Persze ha fizikai értelemben vágyunk a repülésre, arra is megvan a lehetőség, lehet ejtőernyőzni, siklóernyőzni, sárkányrepülőzni, bázisugrani stb. stb. De akár említhetjük az astangás előre- és hátrarepülést, vagy az akró-repülést, amihez nem kell annyi felszerelés és körülmény. Valljuk be, a szívünk mélyén mindannyian szeretnénk a magasba emelkedni, és erőlködés nélkül szárnyalni a boldogság felé!
De ami az izgalmasabb szerintem, az a tudati szárnyalás, és erről szól a jóga. Arról, hogy levetkőzöd magadról a kötöttségeket, mindent, ami a földöhöz köt, és szárnyra kapsz, mint Ikarosz, hogy madártávlatból szemléld az életet, az embereket, saját magadat, és minél inkább szemlélővé válsz az aktív részvétel helyett, annál inkább bele tudsz olvadni, a flow-ba. A madarak is csak kihasználják az áramlatokat, és minimális erőfeszítéssel eljutnak oda, ahová csak akarnak, óceánokat átrepülve, a felhők fölé emelkedve. Persze ez nem jelenti azt, hogy teljes passzivitásba kell vonulni, és hagyni, hogy elmenjen mellettünk az élet. Hiszen ha a madár nem tárja ki a szárnyát, és nem hangolódik rá az áramlásra, akkor egykettőre a földön találja magát! Ez a különbség az élő és a halott madár között.
A Flow azonban olyan erő, nevezzük karmának, pránának univerzális tudatnak, vagy bárminek, amit egy parányi lény nem tud az igája alá hajtani, és főleg ellenállni neki. De ha kifejleszti az ekülönült, szemlélődő mentalitást, és megtanulja tudatosan kihasználni az áramlat adta lehetőségeket, akkor sokkal messzebbre eljuthat álmai és céljai megvalósításában, mint azok, akik nem értik, nem érzik, hogyan kell összekapcsolódni a Flow-val.
A jóga erre tanít, hogy összekapcsolódjunk, és feloldjuk önmagunkban azokat a korlátokat, amelyek miatt a világok különálló erők, egyéniségek, szétszabdalt történések kusza összevisszaságaként éljük meg, holott a látásmódunkban valójában a szétdarabolt tudatállapotunk tükröződik vissza. A szamjama, vagyis a meditáció gyakorlata pontosan ebből áll, hogy megtanuljunk ráhangolódni arra, amin meditálunk, és a zavaró tényezőket elhárítva össze tudjunk kapcsolódni vele, bele tudjunk hatolni, eggyé tudjunk válni vele. Bár a vaisnaiva védánta filozófia azt mondja, hogy a lélek örök, és nem olvadhat bele semmibe, a tudati eggyé válástól nem kell félni, mert a jóga a megtapasztalás útja, és nem egy elméleti út. Eggyé kell válnod azzal a tudatállapottal, amit meg akarsz tapasztalni, mert az teljesen más, mint ha csak beszélsz és filozofálsz róla.
A mézről lehet beszélgetni, tanulmányozni, még kísérletezni is vele, sőt, a mzesüveget is lehet nyalogatni, de valódi tapasztalata csak annak lesz, aki rájön, hogyan kell kinyitni a mézesüveget, és jó mélyen, teli torokból belenyalni. Lehet, hogy égeti a torkodat, és az is lehet, hogy meg is utálod, mert annyit eszel belőle, és mégsem tudsz betelni az édességével, de ez is egy megtapasztalás, és a szélsőségek előbb-utóbb kiegyensúlyozzák egymást, feltéve, ha sikerül tudatosítani önmagunkban azokat a pillanatokat, amikor a két szélsőség között oszcillálva éppen az egyensúlyi ponton haladunk keresztül. És akkor megvalósul a könnyed szárnyalás, amely egy aktív haladás, de ugyanakkor minimális tudatos erőfeszítéssel jár. Ha ezt az állapotot sikerül átélni és fokozatosan önállósítani, akkor a jóga-gyakorlásunk is erőlködés-mentessé válhat, bármelyik elemeit is gyakoroljuk a jógának. Let's fly high! :-)
