2011. december 16., péntek

A gének hálójában

Sokat saccolgattam már magamban, hogy mekkora arányban felelős az ember tulajdonságaiért, képességeiért a génállomány. Volt, amikor azt gondoltam, hogy 50%, volt, amikor azt gondoltam, hogy 30%, de a lényeg nem is az, hogy pontosan mennyi, hanem az, hogy a maradék az feljeszthető, az életmódunktól, gyakorlásunktól, táplálkozásunktól gondolkodásmódunktól és a szokásainktól függ. És ugye egy optimista ember nem arra koncentrál, amin nem tud változtatni, hanem arra, amire van befolyása, és abból próbálja a legjobbat kihozni.


Még azt is olvasni véltem valahol, hogy a rendszeres napi jóga-gyakorlás, ha 20-30 éven keresztül űzzük, képes még arra is, hogy átírja a génállományunkat. Nos, ha ennek az állításnak a valóság-tartalmát nehéz is lenne ellenőrizni, kettő dolog biztosnak látszik. Egyrészt a következő életünkre vonatkozólag szinte biztos az, hogy a rendszeres jógagyakorlásnak köszönhetően sokkal jobb génállományt remélhetünk, mintha csak söröztünk és focimeccset néztünk volna (már aki persze nem éri el a felszabadulást a jógának köszönhetően). A másik része is egészen biztos, hogy a jóga már ebben az életünkben egy csomó dolgot pozitív irányban változtat meg. 


Nem csak a testünk lesz hajlékonyabb, fiatalosabb, acélosabb, és összességében véve egészségesebb és optimálisabb működésű, hanem az elménk, a gondolkodásmódunk, a világképünk, a személyes kapcsolataink és a tudatunk is egy csomó kellemes változáson megy keresztül. És aki mindezt megéli, az igenis kijelentheti, hogy csodák vannak, csak gyakorolni kell. Számtalan esetben bebizonyosodik, hogy a határaink messze nem ott vannak, ahová a génállományunk és begyöpösödött gondolkodásunk helyezi őket, és ki tudja, milyen módon, de képessé válunk olyan célok elérésére, amikről korábban álmodni sem mertünk. 


Míg a genetika vitathatatlanul ott van, és megmásíthatatlanul meghatározza például a csontjaink formáját, anatómiai arányainkat vagy éppen fiziológiás működésünk bizonyos aspektusait, a mentális minták, amelyek egy bizonyos szempontból sokkal mélyebbek és makacsabbak lehetnek, mint a test berögzült sajátosságai, úgy tűnik, hogy sokkal nagyobb mértékben változtathatók, mint amire gondolnánk. De az igaz, hogy mindez nagy hitet, eltökéltséget és erőfeszítést igényel, de ennek az erőfeszítésnek van a legnagyobb hatása erre és a következő életünkre is. 


Amikor azt mondjuk, hogy a jóga által újjászületik az ember, akkor itt sem a testi, fizikai újjászületés a legfontosabb, bár az is látványosan jelen lehet, hanem a mentális, tudati forradalom, ami a jógi szívében lezajlik, és aminek köszönhetően egy teljesen más ember lesz belőle, mint amilyennek az eddigi életét leélte. Én magam is a jógának köszönhetően éltem meg a legmélyebb változásokat a személysiégemben és a tudatomban, és még ha a társadalom nem is mindig tolerálja kedvezően a jógi anachista-forradalmár, szabályokon és értékrendeken felülemelkedő tendenciáját, a belső érzete tovább és tovább vezérli, hogy újabb, ismeretlen magasságokat hódítson meg és ismerjen meg. 


A génállomány az előző életeinkben összegyűjtött karmikus visszahatások kikristályosodása, és bár, amint említettem, egy szempontból nem hagyhatjuk figyelmen kívül a múltunkat, igenis elrugaszkodhatunk a kényszerpályától, és bámulatos utat tehetünk meg, madártávlatból szemlélve a saját karmikus mintáinkat, és felszabadítva a tudatunkat azok gúzsba kötő hatása alól. Ezek a gondolatok merésznek, sőt, lázadónak tűnhetnek bizonyos emberek szemében, de ha egyszer valaki elindul a jóga ösvényén, akkor előbb-utóbb kénytelen lesz szembenézni a félelmeivel, a saját magát korlátozó kényszer-képzeteivel, és  válaszút elé kerül: vagy visszacsukja nyiladozó szemét megpróbál elmerülni a "boldogok a lelki szegények" hamis biztonságának illúziójában, vagy kinyitja a szemét-szívét, és bátran szembenéz a legfélelmetesebb kihívásokkal, egészen addig, amíg meg nem találja eredeti önvalóját, és megmásíthatatlanul meg nem állapodik benne. Az út végéről visszanázve (már ha van olyan egyáltalán) szerintem mindenki kijelentheti, hogy kihívás, volt, de megérte! Sikeres szárnyalást kívánok mindenkinek! 

Nincsenek megjegyzések: