2015. június 15., hétfő

Szükség van-e még több jógaoktatóra?

Nagy visszhangot keltett az Elephant Journal cikke a múlt héten a Rebel Jóga csoportban. A cikk írója, Rebecca Lammersen azt boncolgatja, hogy a jógaoktatóknak inkább azzal kellene foglalkozniuk, hogy több gyakorlót képezzenek, mint hogy még több oktatót képezzenek. Utána azzal folytatja, hogy egy oktató akkor sikeres, ha elfogynak a tanulói, mert kiképezte őket arra a szintre, amikor már képesek az önálló gyakorlásra. 

Nos, egy pár pontban hozzászólnék a cikkhez. Mindannyian tudjuk, hogy a jógában és a jógaoktatásban is ugyanúgy ott vannak a celebek, a "nagyszínpados nevek", akik iszonyat híresek, és rommá keresik magukat a jógaoktatással. És hozzátehetjük azt is, hogy nem mindig ők képviselik a legmagasabb minőséget. Szóval szerintem, ha valaki egy olyan igazi jógaoktatónak tartja magát, aki nem vágyik a celebségre, akkor az is hidegen hagyja, ha mások a pénz és a siker miatt csinálják, sőt azokra a követőkre sem fognak vágyni, akiket elvarázsolnak ezek a csilivili hókuszpókusz jógaguruk. Van az a réteg, akiknek ez kell, és tőlük sem vehetjük el a jógát, megbélyegezve őket, hogy amit csinálnak, az csak "kommersz" jóga.

Az sem vitás, hogy a jógaoktató-képzésekről sok esetben nem olyan kvalitású és elhivatottságú oktatók kerülnek ki, akikre igazából rábízhatná magát egy kezdő gyakorló. De én azt gondolom, hogy a jógaoktató-képzéseket, legalábbis ha megütik az alap kritériumokat, nem feltétlenül hibáztathatjuk azért, hogy a végzőseik nem eléggé komolyak és felkészültek. Egy komoly oktató egész életében képzi magát és fejlődik, az oktatóképzés csupán a belépő a számára. És bármelyik oktatóképzésről kerülhetnek ki olyan komoly jelöltek, akik később szépen kiteljesednek az oktatásukban. 

Én is egyetértek azzal, hogy sok jógagyakorlóra lenne szükség, vagyis mindenkinek ki kellene próbálnia a jógát. De. Tételezzük fel, hogy mindenki kipróbálja. Ebből nem következik az, hogy mindenkinek meg is fog tetszeni. Akinek pedig meg fog tetszeni, az vagy megkedveli idővel az önálló gyakorlást, vagy nem. Nem feltétlenül az önállóság hiányára utal az, ha valaki szeret egy közösségben gyakorolni, ahhoz tartozni, vagy akár évekig hűségesen jár egy oktató óráira. A gyakorlós sokfélék, az oktatók is sokfélék. 

Aki pedig jógaoktatással foglalkozik, azt valamilyen mértékben általában befolyásolja az, hogy mennyien járnak hozzá órára. Még ha nem is ebből él, csak hivatástudatból tanítja, akkor is lelkesebb lesz, ha mindig elegen vannak az óráin, mintha csak egy-két ember jönne. Ha pedig ebből él, akkor az az érdeke, hogy minél többen fizessenek be az órájára, nem áll ellentében azzal, hogy minél több emberrel megismertesse a jógát. 

Az emberek megjelennek az óránkon, utána pedig eltűnnek. Ezt a folyamatot nem lehet megváltoztatni vagy megállítani. Van, aki azért tűnik el, mert máshoz jár, van, aki azért, mert már nem érdekli a jóga, és a legkisebb százalék az, akik már megtanulták, amit kell, és otthon gyakorolnak. A tény még mindig az, hogy eltűnnek, és nekünk ehhez valahogy viszonyulnunk kell, illetve új embereket kell behoznunk.

Amikor egy jógaoktató azt mondja, hogy őt nem érdekli a marketing, és ő csak oktatni szeretne, azzal valójában másoktól várja el, hogy felkeltsék a laikus emberek érdeklődését a jóga iránt és az adott oktató iránt, ő meg majd kegyesen osztja a tanításokat azoknak, akik elé járulnak. Szerintem ez is az egó egy másik megnyilvánulási formája. 

Mesterévé kell válunk annak, hogy hogyan adjuk el a jógát, hogyan szerettessük meg az emberekkel, és hogyan győzzük meg őket arról, hogy mennyire fontos nekik. Ha ezt nem tesszük meg, azzal számtalan embert fosztunk meg a jóga gyakorlásának élményétől. azt pedig hiú ábránd lenne elvárni, hogy ezt majd valaki más megteszi helyettünk, és elcibálja az embereket a jógaóránkra. 

Rebecca azzal kezdi a cikkét, hogy a jóga, amit ő oktat, funkcionális, személyre szabott és realisztikus, minden sallangtól mentes. Én is így szeretem oktatni, de attól még azt el kell adni az embereknek. A mai világban sajnos minden a marketingtól függ, és mindenki tudja a tutit, mégis az emberek a saját tapasztalatuk alapján döntenek, hogy melyik oktató jön be nekik, és melyikhez szeretnének járni. 

Az összes sallangtól lepucolva, én még mindig azt hiszem, hogy a jóga-oktatás egy személyes, oktató és gyakorló között megvalósuló viszony, és hogy mennyire fogják mindketten otthon érezni magukat a viszonyban, azt kettejük személyisége, és még egy sor másik tényező is meghatározza. Egy viszont biztos: amíg ez a föld kerek, mindig lesznek jógatícserek! 


2015. június 14., vasárnap

Napüdvözlet, harmadik kör

Újabb részlet a Detox-jóga könyvből:

Napüdvözlet, harmadik kör

1. Tádászana (hegytartás – tekintet az orrhegyen). Kilégzésre kulcsoljuk az ujjakat, fordítsuk lefelé a tenyereket, és az állunkat nyomjuk a szegycsonthoz.
2. Tálászana (pálmapóz – tekintet az orrhegyen) Belégzésre emelkedjünk lábujjhegyre, a karokat tenyérrel fölfelé (még mindig kulcsolva) a fejünk fölé emelve, a fejet tartsuk az állunkhoz szorítva.
3. Uttánászana (előrehajlítás - tekintet az orrhegyen). Kilégzésre hajoljunk előre, és helyezzük a tenyereket a padlóra a lábak két oldalán.
4. Úrdhva-uttánászana (előrehajlítás kiemelt fejjel – tekintet az orrhegyen). Belégzésre emeljük ki a fejünket és a mellkast, az ujjakat még mindig a talajon tartva.
5. Ékapáda-praszáranászana (egylábas kitörés – tekintet az orrhegyen). Kilégzésre lépjünk hátra a jobb lábunkkal.
6. Szantólanászana (deszkapóz – tekintet az orrhegyen). Belégzésre vigyük hátra a bal lábat is.
7. Csaturanga-dandászana (négypontos tartás – tekintet az orrhegyen). Kilégzésre hajlítsuk a könyökünket.
8. Úrdhvamukha-svánászana (felfelé néző kutyapóz, tekintet a homlokon). Belégzésre homorítsuk a mellkast, emeljük ki.
9. Adhómukha-svánászana (lefelé néző kutyapóz, tekintet az orrhegyen). Kilégzésre engedjük a mellkast lefelé néző kutyapózba.

10. Parivritta pársvakónászana (átfordított oldalsó szögtartás, tekintet az ujjhegyeken)

Belégzésre lépjünk előre a jobb lábunkkal a két tenyér közé, majd a bal tenyerünket helyezzük el a bal vállunk alatt. A jobb kart nyújtsuk a fejünk fölé, majd nézzünk fel. Csavarjuk meg a törzset a jobb kéz irányába.  Tartsuk ki a pózt öt mély légzésig. Utána kilégzésre tegyük le a bal tenyerünket is a talajra.

11. Úrdhva-uttánászana. Belégzésre lépjünk előre a jobb lábbal a bal mellé.
12. Uttánászana. Kilégzésre engedjük le a mellkast a lábakra.
13. Ardhacsandrászana (félhold-póz – tekintet a homlokon). Belégzésre homorítsunk hátra és emeljük a karokat a magasba.
14. Tádászana. Kilégzésre térjünk vissza a hegypózba, és engedjük le a karokat a törzs mellé.


Ezután, továbbra is a légzés ritmusát követve végezzük el ugyanezt a ciklust a bal oldalra is (vagyis az 5. pontban a bal lábbal lépünk hátra, míg a 10. pontban a ballal lépünk előre). Ezzel elvégeztük a Napüdvözlet harmadik körét.

2015. június 13., szombat

Napüdvözlet, második kör

Újabb részlet a Detox-jóga könyvből:

Napüdvözlet, második kör

1. Tádászana (hegytartás – tekintet az orrhegyen). Kilégzésre kulcsoljuk az ujjakat, fordítsuk lefelé a tenyereket, és az állunkat nyomjuk a szegycsonthoz.
2. Tálászana (pálmapóz – tekintet az orrhegyen) Belégzésre emelkedjünk lábujjhegyre, a karokat tenyérrel fölfelé (még mindig kulcsolva) a fejünk fölé emelve, a fejet tartsuk az állunkhoz szorítva.
3. Uttánászana (előrehajlítás - tekintet az orrhegyen). Kilégzésre hajoljunk előre, és helyezzük a tenyereket a padlóra a lábak két oldalán.
4. Úrdhva-uttánászana (előrehajlítás kiemelt fejjel – tekintet az orrhegyen). Belégzésre emeljük ki a fejünket és a mellkast, az ujjakat még mindig a talajon tartva.
5. Ékapáda-praszáranászana (egylábas kitörés – tekintet az orrhegyen). Kilégzésre lépjünk hátra a jobb lábunkkal.
6. Szantólanászana (deszkapóz – tekintet az orrhegyen). Belégzésre vigyük hátra a bal lábat is.
7. Csaturanga-dandászana (négypontos tartás – tekintet az orrhegyen). Kilégzésre hajlítsuk a könyökünket.
8. Úrdhvamukha-svánászana (felfelé néző kutyapóz, tekintet a homlokon). Belégzésre homorítsuk a mellkast, emeljük ki.
9. Adhómukha-svánászana (lefelé néző kutyapóz, tekintet az orrhegyen). Kilégzésre engedjük a mellkast lefelé néző kutyapózba.

10. Utthita pársvakónászana (oldalsó szögtartás, tekintet az ujjhegyeken).

Belégzésre lépjünk előre a jobb lábunkkal a két tenyér közé, majd a bal karunkat emeljük fel, és a medencét is forgassuk ki oldalsó helyzetbe. A végső pózban a jobb tenyér lent van a talajon a jobb láb külső oldala mellett, a bal kart függőlegesen fölfelé nyújtjuk, a törzs pedig oldalsó helyzetben van, vagyis a hasunk oldalra néz. A bal csípőt forgatjuk fölfelé, a jobb csípőt pedig leengedjük térdmagasságba. A jobb lábszár függőleges, a jobb comb pedig vízszintes. A bal lábfejet fordítsuk be, hogy a teljes talp a talajon tudjon maradni. Ha úgy érezzük, hogy a jobb tenyér túl mélyen van, akkor kapaszkodhatunk a bokánkba is vele. Tartsuk ki a pózt öt mély légzésig. Utána kilégzésre tegyük le a bal tenyerünket is a talajra.

11. Úrdhva-uttánászana. Belégzésre lépjünk előre a jopbb lábbal a bal mellé.
12. Uttánászana. Kilégzésre engedjük le a mellkast a lábakra.
13. Ardhacsandrászana (félhold-póz – tekintet a homlokon). Belégzésre homorítsunk hátra és emeljük a karokat a magasba.
14. Tádászana. Kilégzésre térjünk vissza a hegypózba, és engedjük le a karokat a törzs mellé.

Ezután, továbbra is a légzés ritmusát követve végezzük el ugyanezt a ciklust a bal oldalra is (vagyis az 5. pontban a bal lábbal lépünk hátra, míg a 10. pontban a ballal lépünk előre). Ezzel elvégeztük a Napüdvözlet második körét.

2015. június 12., péntek

Istennők a hinduizmusban

Újabb vendégposzt Acyutananda Dastól (Kovács Attilától)

Védikus nőalakok, istennők a hinduizmusban


Azon a szép emlékű és reményteli nyári estén egy elfeledett kisváros eldugott kis mozijába igyekeztünk az édesanyám által választott filmre. Tipikus kisfiúként hosszan duzzogtam, mert a film címe nem sok jóval kecsegtetett. Akkor még az indiános-lovagos-budspenceres filmek szentháromságában éltem. A cím pedig egy kosztümös-romantikus filmet sejtetett, és egy szépséges királyi pár kapcsolatáról szólt. Már javában forgott a filmtekercs, mikor egy idő után kikerekedett szemekkel kezdtem figyelni minden pillanatot. Valahol a szívem tájékán fura rezdüléseket és melegséget tapasztaltam. Most már tudom, hogy hosszú percekig én is részesültem a varázslatos szeretetből, szépségből és önzetlen odaadásból, ami a pár kapcsolatát átitatta. Mindez egy távoli és szívszorítóan szép és tiszta világ lenyomatát égette belém – vagy ahogy később megtudtam: emlékét ébresztette föl bennem. Ezután a film után mindig különös tisztelettel és rajongással viseltettem a hasonló párok és kapcsolatok iránt. Később, ha egy sugárzóan szép és harmonikus pár közelébe kerültem, elakadt a szavam és szinte teljesen ledermedtem a jelenlétüktől.

Aztán teltek-múltak az évek és a rózsa mellett megláttam a töviseket is. Láttam, hogy rengeteg önző és fájdalmasan rút tövis borítja a jellemünket és a párkapcsolatokat. Kivételek pedig csak az álmainkban léteznek. De a szeretetet, az odaadást és a szépséget továbbra is nagyra tartottam, tudtam, hogy ezek a dolgok valahol léteznek tiszta formájukban is. Ekkor jöttek az ezoterikus tanok, melyek minden dolog eredetét egy személytelen és tulajdonságok nélküli „lelki fényben” írják le. Szerencsére hamar továbbléptem, mert valahol mélyen mindig éreztem, hogy különálló személyiségek és a köztük lévő kapcsolat nélkül nem létezhet szeretet, odaadás és szépség. Végül megtaláltam az ősi védikus tanokat, melyekről az első pillanattól kezdve tudtam, hogy a teljes valóságot írják le.

A Védák szerint a férfi és női elv örök, a világ minden aspektusának működése ezen alapul. Nem véletlenül van ez az elv jelen a mi kis földi viszonyaink között, a félistenek mennyei világában és a legmagasabb régióban: a lelki világban is. A létezés legmagasabb foka pedig a személyes és tudatos lét, tehát a női és a férfi princípium mindig személyeken keresztül nyilvánul meg és működik. A férfi az energia forrása, a nõ az energia. Ha kihúzod a vezetéket a konnektorból, akkor nincs elektromos áram, nincs energia, de így az energia forrásának sincs sok haszna. Vagyis a nõ és a férfi csak együtt, egymást kiegészítve tud működni, létezni.

A védikus istenek is ezért elválaszthatatlanok az istennőktől. Számtalan félisten van, akik az univerzumot irányítják. Az általuk felügyelt területre jellemző tulajdonságok és párjuk, egy félistennő kíséri őket. Indiában az istennők imádatának legalább olyan nagy hagyománya van, mint a félistenek imádatának. Ezt saktizmusnak hívják, s e tradíciót olyan istennők nevei fémjelzik, mint Szaraszvatí, Aditi vagy Rátri. A legfontosabb istennő közöttük Mahádéví, az univerzum isteni energiája, vagyis az anyagi teremtés istennője és egyben Siva párja. Őt több néven is illetik és imádják, attól függően, hogy személyiségének mely aspektusát nyilvánítja meg. Ő Durgá, Kálí, Umá, Párvatí, Bhavání vagy Bhú, a Földanya. Mahámájának is hívják, amely név sokat elárul: õ a „nagy illúzió”. Krisnától kapott feladata, hogy az anyagi világba jutott élőlényeket a saját vágyaik szerint illúzióban tartsa, ugyanis azok, akik Krisnától függetlenül akarják élvezni az életet, valójában nem akarják látni a valóságot – azt, hogy semmi sem független Krisnától. Mahámájá ezért misztikus energiájával befedi a földi halandókat és a félisteneket egyaránt, ezzel lehetővé téve, hogy kiéljék illuzórikus hajlamaikat. Így a mulandó anyagot és az anyagi élvezeteket valósnak, az örök lelki létet pedig valótlannak látják.

A félistenek és félistennők hozzánk hasonlóan halandóak. Bár sokan félreértik a hinduizmus szövevényes félisteni viszonyait, és politeizmusnak hiszik azt, valójában a védikus szent iratok szerint is egy Isten van: Krisna. Neki is több neve van, attól függően, hogy melyik aspektusát nyilvánítja meg. Hívják még Visnunak, Nriszimhának, Rámának vagy Nárájanának is. Krisna párja Rádhárání, akit Rádhának is neveznek. Krisna minden létező dolog forrása, Õ maga a szépség, Rádhá pedig maga a megszemélyesült szeretet és tiszta odaadás. Rádhá az eredete a női elvnek, a női létezésnek. Még Mahámájá eredeti lelki formája, Szubhadrá is Rádhá kiterjedése. Amikor a szépséget és a szeretetet kutatjuk, akkor valójában Krisnát és Rádhát keressük mindenben és mindenkiben. Egy középkori indiai szent így ír Rádháról: „A szépség és a rasza esszenciája, a boldogság és az együttérzés kvintesszenciája, az édesség és a ragyogás megtestesülése, a leleményesség mintaképe, a szeretet bája.”

2015. június 11., csütörtök

A légzéshullámok

Újabb részlet Greogr Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Amikor elértük ezt a szintet, helyezzük a jobb kezünket a bordakosárra a szív magasságában, a bal kezünket pedig a köldökünkre. Most a belégzés első felét szívjuk a hasba, hogy a bal kezünk felemelkedjen. Utána a belégzés második felét a bordakosárba szívjuk, hogy a jobb kezünk is felemelkedjen a mennyezethez. Próbáljuk mindkét fázist annyira elkülöníteni, amennyire lehetséges.

A kilégzés első felénél csak a bordakosarat eresszük le, hogy csak a jobb tenyerünk süllyedjen. A kilégzés második felében süllyedjen a bal kéz, amikor a hasunkból is kiürítjük a levegőt. Némi gyakorlással meg fogjuk tanulni, hogy mely izomcsoportokat kell használni ahhoz, hogy ezt elérjük. Folytassuk a légzést így, hogy először a hasba szívjuk be, majd a mellkasba. Utána kilégzésnél először a mellkast ürítsük ki, majd a hasból fújuk ki a levegőt. Folytassuk ezt mindaddig, amíg azt nem érezzük, hogy egy kétlépcsős hullám megy végig a gáttól a vállakig, majd végig le, a teljes törzsünkön végighaladva. Ez a gyakorlat nem csak abban fog segíteni, hogy izoláljuk a bordakosarat és a hasunkat egymástól, és külön-külön tudjuk irányítani őket, hanem azzal, hogy először a mellkast ürítjük ki, felkészülünk egy fontos pránájáma-technikára, a bhásztrikára.

Kétlépéses dupla felfelé légzéshullám hanyattfekvésben

Ez a második gyakorlat azonos az elsővel, ami a belégzést illeti. Először lélegezzünk be a hasunkba, majd a belégzés második felében a bordakosárba. A kilégzés esetében azonban ez a légzéshullám fordított. Mivel a bordakosár felfújva tartása több izomerőt igényel, általában hajlamosak vagyunk először a bordakosárból kiereszteni a levegőt. Itt viszont a hasizmainkat használjuk arra, hogy először a hasunkból fújjuk ki a levegőt, miközben a bordakosár még fel van fújva. Csak akkor engedjük összeesni a bordakosarat, amikor ezt már megtettük. Szánjuk rá az időt, hogy megérezzük a különbséget eközött és az előző gyakorlat között, azáltal, hogy először engedjük a hason lévő bal kezünket leereszkedni, és csak utána a szívünk fölött lévő kezünket. Ennek érdekében egy korábban leírt technikát kell alkalmaznunk, a kilégzési uddíjána bandhát. Ez azt jelenti, hogy kilégzésnél összehúzzuk a teljes haránt hasizmot, és hátrahúzzuk a gerinchez. Így ki tudunk lélegezni a hasunkból, miközben a mellkas tág marad.

Ezt az erőteljes légzésmódszert csak akkor szabad használni, amikor a test mozdulatlan, például hanyatt fekve vagy ülve. Amikor ki-be mozdulunk az ászanákba, akkor ennek a könnyített változatát, a belégzési uddíjána bandhát alkalmazzuk. A belégzési uddíjána bandha alatt csak a haránt hasizom köldök alatti részét használjuk.

Folytassuk ezt a gyakorlatot addig, amíg nem érezzük azt, hogy a belégzés hullámként végighalad a gáttól a vállakig, kilégzés közben pedig, az előző gyakorlattal szemben, a második hullám szintén a gáttól a vállakig halad végig, a hasizmok behúzásának köszönhetően. Ez a gyakorlat egy másik fontos légzőgyakorlat alapját képezi, a kapálabhátiét, melyet a kriják alatt fogunk ismertetni."

2015. június 10., szerda

Napforduló Jógafesztivál - idén harmadszor!

Június 21- a nyári napforduló napja. Az indiai kormány a tavalyi évben nyilvánította ezt a napot a Jóga Világnapjává, így ezen felbuzdulva idén ismét nekiestünk, hogy összedfobjunk egy jó kis jógafesztivált a Margitszigetre. A 2012-es első margitszigeti fesztivált követte a 2013-as a Városligetben, mivel akkor épen árvíz miatt le volt zárva a Margitsziget. Tavaly nem jutott idő az esemény megszervezésére, de idén több, mint tíz jógastúdióval karöltve egy komolyabb megmozdulás várható a Margitszigeten, a Holdudvar melletti hatalmas réten. június 21-én vasárnap reggel 9-től egészen estig tartanak majd a programok, zenével, sok-sok jógaórával és egyéb izgalmakkal. 

A platánfa alatt egész nap meditatív és mantra-zenei koncertek lesznek, a Holdudvar melletti nagy réten pedig jógaórák különböző oktatók vezetésével. Gyertek el, és hívjátok meg minden ismerősötöket is!

Zenei előadók:

Életfa Mantrakör (eletfamantrakor.hu)
Guna-grahi & Kirtan for the Soul (kirtanjoga.hu)
Kaan Luum (Murányi Norbert, Szabadi Andrea - facebook.com/kaanluum)
Kirtan Band (facebook.com/KirtanBand)
Selyemút formáció (Korcsmáros Réka, Túri Hanga)

Jóga Program:

Atma Center (atmacenter.hu):
9:00 108 Napüdvözlet - Hliva Patrick
10:00 Ashtanga - Gauranga Das
10:00 Babás jóga (Szücs Orsi)
12:00 Agni-jóga - Székely Noémi
13:00 Csípőnyitó vinyásza - Pákh Anna
14:00 Vinyásza Flow - Herczeg Angelika
15-17:00 Akro-jóga - Szűcs Anita és Nagy Angéla

BinduSar Jóga-és Ajurvéda Központ (bindusaryoga.hu)
15:00-16:00 Stresszoldó partnerjóga - Barna Ági
16:00-17:00 Heart opening jóga - Demeter Zita
17:00-18:00 BinduSar jóga az egészséges emésztésért - Balogh-Marques Évi
18:00-19:00 Gerinc jóga - Liska János
14:00-tól egész délután
•Ászana Lab Ágival, Zitával, Évivel, Jánossal és Rózsával
•Mandala festés kis és nagy gyerekeknek

Body and Yoga Fitness (bodyandyoga.hu):
11.00 Gyerek- és tinijóga Németh Kata és Laurik Szilvia
14.00 Yoga Balance Laurik Szilvia

Down Dog Jógastúdió (downdogjoga.hu):
9:00 Babás jóga - Halmos Júlia
15:00 Hatha-jóga - Horváth Csilla
16:00 Hatha Flow - Bartha Angéla
17:00 Vinyásza Flow - Halmos Júlia

A Központ (akozpont.hu):
11:00 Csipőnyitó relaxációs Yin jóga - Rudas Fruzsi
12:00 Mély Hátrahajlitások/forditott pózok Vinyasa stilusban - Pórffy Csaba
15:00 Női jóga élőzenés relaxációval - Szabadi Andi

Mandala Jógastúdió (mandalajoga.hu):
11:00 Gerincjóga Hip Openair - Pápa Gyöngyvér
13:00 Go With the Flow - Szappan Petra

Moksha Yoga Club (mokshayoga.hu):
9:00 Power Jóga - Tóth Eszter
10:00 Kézenállás - Tas Gergő
11:00 Akro-jóga - Tas Gergő
13:00 Vinyasa Flow Csetneki Petra
15:00 Csakra-jóga - Csuday Dóra
16:00 Babás jóga - Csuday Dóra

Mudita Jógastúdió (muditayoga.hu):
10:00 Dynamic Flow parivritta - Czapári Edit Dittó
11:30 Yoga Flow - leendő oktatók vizsgaórája
13:00 Ashtanga Half Led - Oláh Szabina
14:30 Csakra meditáció - Horváth Dia

Shakti Jóga Stúdió (shaktijoga.hu):
10:00 Breathwalk és Fa jóga - Navraj Singh
11:00 Gongjóga, Kundalíni jóga Gonggal és harmóniummal - Navnihal Kaur
12:00 Gyerek jóga - Sztrehoszki Anita, Romándi Krisztina

Vinyasa Flow Jóga Egyesület (vinyasaflowjoga.blogspot.hu):
9-10:00 Jóga Dzsem - Kerülj velünk áramlásba!
Tanítanak: Varga Judit, Farkas Zsuzsi, Kátai Zsuzsi, Gangl Ági
9-17:00 Zöld Jóga – Környezettudatosság Jógával
16-17:00 Jóga Dzsem - Kerülj velünk áramlásba!
Tanítanak: Gacsályi Anikó, Brogyanecz Kriszti, Németh Luca, Perlmutter Brigi
16-17:00 zenél: Bakos Judit Eszter

Gyermekeink Mozgásáért Egyesület (jogamoka.hu):
17:00 korosztályokra lebontott gyermekjóga órák: ovis, suli és tini jóga. Tini jóga: Jurás Éva, Suli jóga: Mosonyi Veronika, Ovi jóga: Solymosiné Hoós Gabi, angol gyermekjóga óra: Galambos Kata

Egyéni oktatók:

10:00 Agni-jóga - Sántha Brigitta (yogalandgreece.wix.com/home)
11:00 Sahaja jóga - Grajczár Fanni (kundalini.hu)
15:00 Hatha-jóga - Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola (bhf.hu) - Vértessy Flóra
16:00 Shanthi Kriya Yoga (SKY) Workshop - Dr. K.V. Suresh (www.sureshji.org)

Helyszín: Margitsziget, a Holdudvar (Wndrlnd) melletti nagy rét.
Időpont: 2015 június 21, 9-17:00
Részvétel ingyenes, jógamatracot hozz magaddal!

Szervezők: Atma Center Jógastúdió (atmacenter.hu)
Gerilla Jóga (gerillajoga.blogspot.hu)
Kirtan Band (facebook.com/KirtanBand)

Szponzorok: Holdudvar/Wndrlnd, Biopont, Indiai nagykövetség

Honlap: http://atmacenter.hu/napfordulo-jogafesztival-2015-atma-center/

Facebook oldal: https://www.facebook.com/napfordulojogafesztival
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/434528640048988/

2015. június 9., kedd

A bordakosár aktiválása

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Kétlépéses légzéshullám föl-le hanyatt fekvésben

Helyezzük a jobb kezünket a bordakosár közepére és a következő belégzést kizárólagosan ide végezzük, úgy, hogy csak a mellkas emelkedjen és a bordakosár maradjon teljesen mozdulatlan. Miközben aktiváljuk a bordakosarat és bekapcsoljuk a légzésciklusba, legyünk biztosak benne, hogy a légzés csak a legfelső bordáig emelkedik és nem följebb. Az ősi jóga-szövegek óva intenek attól, hogy a pránát engedjük felemelkedni a fejünkbe. Természetesen nem tudjuk valóban beengedni a levegőt a fejünkbe, de ha túl magasra lélegzünk, akkor növekszik a koponyaűri nyomás, mivel túl sok vér áramlik a fejbe. Ebben az esetben megszédülhetünk, de ami még fontosabb, a koponyaűri nyomás váltakozása nem tesz jót a fejben található ereknek sem. Tartsuk a levegőt és a nyomást lent a mellkasunkban, és ne engedjük felemelkedni. Később, a kumbhaka során a dzsálándhára bandha segítségével fogjuk ezt megakadályozni, de ha már ezen a ponton is nehéznek találjuk a mellkas elkülönítését a fejtől belégzés közben, akkor ne lélegezzünk olyan magasra a tüdőcsúcsba.

A belégzés végeztével ellenőrizzük, hogy ugyanolyan tudatosan fújjuk ki a levegőt ebből a részből, mint ahogyan beszívtuk, és fújjuk ki az összes levegőt, amit csak tudunk. Ahhoz hasonlóan, hogy vannak kizárólagosan mellkasból lélegző emberek, kizárólagos hasi légzést végzők is léteznek, és bár erről kevesebb szó esik a médiában, de ez is ugyanolyan akadály lehet, mint a mellkasi légzés. Merevvé teszi a mellkast és élettelenné a szívet és a tüdőt. Ezen kívül növeli és gyengíti a hasi szerveket és az érzelmeink szolgájává és függővé tesz bennünket, mivel azok otthona a hasüreg. Ha képtelenek vagyunk teljes mértékben használni a mellkast a légzésciklusban, azzal súlyosan korlátozzuk a vitalitásunkat.

Azoknak, akik nem szoktak hozzá a mellkas integrálásához a légzésciklusba, érdemes eltölteniük méni időt azzal, hogy a mellkas különböző részeibe lélegeznek, mint például a hátuk, ami földhöz ér, az oldalaink, a mellkas elülső része és a kulcscsonti rész. Addig folytassuk a légzést, amíg nem érezzük, hogy a bordakosár minden egyes köbcentiméterét fel tudjuk tölteni levegővel, és ugyanolyan tudatosan ki is tudjuk üríteni, mint ahogyan feltöltöttük."

2015. június 8., hétfő

Tanulságok a Fegyenctalálkozóról

Múlt vasárnap volt a Fegyenctalálkozó a Crossfit Trafoban, és engem is meghívtak, hogy tartsak jógát a fegyenceknek. Ennek nagyon örültem, mert egyébként is szeretem a csapatot, és sok mindenkivel szerettem volna már személyesen is találkozni közülük. Viszont azóta nem volt még érkezésem, hogy blogokat írjak, iszonyú intenzív hét áll mögöttem, és még nincs vége. Szóval most jutottam oda, hogy írjak egy kis szösszenetet a fegyenctalis élményeimről, illetve egészen pontosan a tanulságokról, amiket szép számban levontam a nap folyamán. Szóval akkor most következzék a kis listám, amit minden olvasó kiegészíthet a sajátjával is kommentben:

1. A Fegyencek a valóságban még sokkal jobb arcok, mint a Facebookon.
2. Szeretem az állatjárásokat! Mondjuk eddig is szerettem, de falkában még jobb csinálni!
3. Erősíteni kell a fogáserőt! 35 kilót nyomtam a karergométeren, ami édeskevés, főleg, ha 24-32 kilós girjákat akarok lóbálni 10 perceken keresztül.
4. A szöghajlítás nagyon jó dolog! Amint időm engedi, be is ugrom egy csavarboltba és veszek egy garnitúrát!
5. Rá kell állnom a húzódzkodásra és a fekvőtámaszra. Versenyen kívül 10-et húztam és 40 fekvőt toltam le egyben, José mindkettőben simán rám vert.
6. Krisztián nagyon szigorú. Ha az eddigi életemben végrehajtott húzódzkodásaimat az ő mércéjével mérnénk, akkor kb a felét el sem fogadná.
7. Tar Gabi nagyon szép egykezes fekvőtámaszt tud. Egyet nekem is sikerült csinálnom, de kedvet kaptam hozzá, hogy szabadidőmben gyakorolgassam (már csak a szabadidőt kell megtalálni hozzá hehe).
8. Azt hittem a hídban profi vagyok, de simán rávertek a két és fél percemre egy csomóan. Oké, nem voltam annyira ott fejben, és hamar feladtam, de ezt a pózt amúgy is sokat kellene gyakorolnom, akkor már simán álldogálhatok benne egy kicsit tovább is. A girjához nagyon jó kiegészítő gyakorlat, mert kell a vállmobilitás.
9. A Bartendaz csapat tagjai állatok! 25 húdózkodással és 100 fekvőkkel nyerték az első helyeket a versenyben, és fergeteges bemutatót is tartottak.
10. Mindig feszíteni kell a farizmot. Ezt eddig sem a deadliftnél, sem a fekvőnél és egy csomó más gyakorlatnál nem vettem komolyan. Mellesleg a girjában is sokkal jobb lesz a csípőtolásom, ha megtanulom aktiválni a farizmomat.
11. False grip és gyűrűs muscle-up az élet! Még nem tudom, hogy hová fogom beilleszteni az edzéstervembe, de kellene azért foglalkozni a gyűrűvel egy kicsit, legalább alapszinten. Egyszer csak meglesz az is!
12. És végül az utolsó konklúzió: mindenkinek jógáznia kell! meglepően sokan jöttek oda hozzám a nap végén, hogy most már fognak nyújtani és jógapózokat gyakorolni, mert rájöttek, hogy mennyire merevek. 

Remélem, jövőre is részt vehetek a fegyenctalálkozón, és sokszor edzhetek még együtt a fegyencekkel! Nagyon lelkes csapat, és minden új és jó dologra nyitottak. A szervezőknek, Galba Zsoltnak, Pereg Petinek, Tar Gabinak és Eső Krisztiánnak külön köszönöm, hogy ilyen remek eseményt hoztak össze, és várom a folytatást!

2015. június 7., vasárnap

Napüdvözlet 1. kör

Újabb részlet a Detox-jóga könyvből:

8. Úrdhvamukha-svánászana (felfelé néző kutyapóz, tekintet a homlokon)

Belégzésre emeljük ki a mellkast és húzzuk hátra a vállakat. Gördüljünk át a rüsztökre úgy, hogy közben a bokák ne forduljanak ki oldalra, hanem maradjanak párhuzamosak. Csak a tenyér és a rüszt van a talajon, a z összes izom feszes. A szegycsontot toljuk előre és fölfelé, a fejet szegük hátra (de ne maximálisan).

9. Adhómukha-svánászana (lefelé néző kutyapóz, tekintet az orrhegyen)

Kilégzésre emeljük ki a medencét, és hozzuk a karokat és a törzset egyenesbe. A térdeket is egyenesítsük a térdkalácsok felhúzása és a négyfejű combizom megfeszítése által. A testünk egy háztetőt fog formázni, a lábak, valamint a törzs és a karok is 45 fokos szögben vannak a talajhoz képest. A teljes tenyér és talp legyen lent a földön.

10. Ékapáda-praszáranászana

Belégzésre lépjünk előre a jobb lábunkkal a két tenyerünk közé, és vegyük fel az 5. pontban említett pózt, csak a másik lábunk legyen elől. Tartsuk ki a pózt öt mély légzésig. A bal sarkunkat toljuk hátrafelé, de a talp maradjon függőleges a talajhoz képest. A bal térd legyen átnyújtva, míg a jobb térd 90 fokos szögben behajlítva. A jobb térd legyen a jobb boka fölött, ne menjen előrébb. Ha előredől a lábszár, akkor lépjünk előrébb és úgy korrigáljuk a pozíciót. A két tenyér lehetőleg legyen a talajon, de a mellkassal nyújtózkodjunk fölfelé, ne nehezedjünk vele a jobb combra. A fejünket emeljük, de ne feszítsük teljesen hátra.

11. Úrdhva-uttánászana

Az öt légzés után belégzésre lépjünk előre a bal lábbal a jobb mellé (a póz a 4. pontban szerepel)

12. Uttánászana

Kilégzésre hajoljunk előre teljes mélységig (a póz a 3. pontban szerepel)

13. Ardhacsandrászana (félhold-póz – tekintet a homlokon)
Belégzésre egyenesedjünk fel, majd a karokat a fejünk fölött nyújtva és a tenyereket összeérintve hajoljunk hátra egy kissé. Ahogy bemelegszünk a Napüdvözlet következő köreiben, mélyebbre ereszkedhetünk ebben a hátrahajlításban, mellyel minden kört befejezünk.

14. Tádászana


Kilégzésre érkezzünk meg a kiinduló pózba, majd továbbra is a légzés ritmusát követve végezzük el ugyanezt a ciklust a bal oldalra is (vagyis az 5. pontban a bal lábbal lépünk hátra, míg a 10 pontban a ballal lépünk előre). Ezzel elvégeztük a Napüdvözlet első körét. A további négy kört is hasonlóan fogjuk végezni, de a lefelé néző kutya után mindig más pózt fogunk felvenni, és kitartani öt légzésig.

2015. június 6., szombat

Detox-jóga - Napüdvözlet

Újabb részlet a Detox-jóga könyvből:

2. Tálászana (pálmapóz – tekintet az orrhegyen)

A tádászanában állva kulcsoljuk össze az ujjainkat, és a tenyereket fordítsuk lefelé, majd érintsük az állunkat a szegycsonthoz (dzsálándhára bandha), miközben fújjuk ki a levegőt. Belégzésre emeljük a karokat a fejünk fölé kifordított és továbbra is összekulcsolt tenyerekkel, és emelkedjünk lábujjhegyekre, az egész testünket nyújtva fölfelé. Ügyeljünk rá, hogy a bokák ne forduljanak ki, hanem maradjanak párhuzamosak. A vállakat annyira nyissuk meg, hogy oldalnézetben az egész test egyenes vonalat alkosson, és az ízületeink a talppárnák fölé kerüljenek. Az állunkat továbbra is tartsuk a mellkashoz nyomva.

3. Uttánászana (előrehajlítás - tekintet az orrhegyen)

Kilégzésre hajoljunk előre egyenes törzzsel, és a tenyereket helyezzük el a talajon a talpak két oldala mellett. Ha nem érnek le a tenyerek, akkor csak az ujjakkal érintsük a talajt, de igyekezzünk a térdeket és a törzset is egyenesen tartani. Az előrehajlításnál a gerincnek nem szabad domborodnia, hanem egyenesnek kell lennie, vagyis a csípőízület zárásával kell végrehajtani az előrehajlítást. A keresztcsontot billentsük előre, és nyújtózkodjunk a gerincünkkel. Ha a combhajlító izmok nagyon feszülnek, akkor a térdet kissé be lehet hajlítani.

4. Úrdhva-uttánászana (előrehajlítás kiemelt fejjel – tekintet az orrhegyen)
Belégzésre emeljük meg a fejünket és a mellkasunkat, és tartsuk a tenyereinket továbbra is a talajon. Ha nem ér le a tenyerünk, akkor behajlíthatjuk a lábunkat. A póz célja az, hogy felkészüljünk a hátralépésre, és aktiváljuk a gerincfeszítő izmokat. A nyakat nem kell teljesen hátrafeszíteni, a legjobb, ha a fejtől a farokcsontig egyenes az egész gerinc.

5. Ékapáda-praszáranászana (egylábas kitörés – tekintet az orrhegyen)

Kilégzésre lépjünk hátra a jobb lábunkkal, úgy, hogy a bal lábszár függőleges, a comb vízszintes maradjon, a jobb láb pedig teljesen nyújtva legyen, a talppárnákon támaszkodjunk. Mindkét tenyér a talajon van a bal láb két oldalán.

6. Szantólanászana (deszkapóz – tekintet az orrhegyen)

Belégzésre lépjünk hátra a bal lábbal is a jobb mellé, a bokákat egymás mellé zárva. Ez a póz a fekvőtámasz felső pozíciójának felel meg, a vállak és a sarkunk között a törzs és a lábak teljesen egyenesek, kissé a padló felé lejtenek. A könyökök nyújtva, a könyökhajlatokat forgassuk egymás felé. A lapockákat zárjuk és húzzuk lefelé a gerinc mentén.

7. Csaturanga-dandászana (négypontos tartás – tekintet az orrhegyen)

Kilégzésre engedjük le a törzset a fekvőtámasz alsó pozíciójába, a karokat a törzs mellett behajlítva 90 fokban. A felkar vízszintes, az alkar függőleges, a könyökök a tenyér felett vannak és a bordák közelében. A törzs továbbra is egyenes, ne ejtsük be a derekunkat. A farizmokat feszítsük meg és a medencét billentsük hátra, a hasfalat pedig húzzuk be. A lapockákat továbbra is zárjuk a lapockacsúcsok felé, ne ejtsük be a nyakunkat vagy a fejünket a vállak közé.


2015. június 5., péntek

Vegán izomépítés

Sok kérdést kapok azzal kapcsolatban, hogy ha valaki vegán étrenden él, és szeretne izmot építeni, akkor mit egyen. Mielőtt ezt a témát kifejteném, előre kell bocsátani néhány dolgot.

1. Mindenkinek eltérő a testalkata és az anyagcseréje. Ezt figyelembe kell venni, és ezért nem létezik olyan étrend, ami mindenkinek egyöntetűen működik is. Nem tudjuk elkerülni a kísérletezést. Vagyis, ha például két ember ugyanazt az edzéstervet végzi, és ugyanúgy táplálkozik mellé, akkor is lehetnek eltérések a fejlődésük ütemében.

2. A vegán étrenddel lassabban és nehezebben megy az izomépítés, de nem lehetetlen! Szóval ha türelmetlen vagy, és nem szempont, hogy vegán legyél, akkor csak irigykedni fogsz a húsevőkre és az állati fehérjeporokat fogyasztókra, hogy mennyivel gyorsabban fejlődnek.

3. Ha még türelmetlenebb vagy, akkor csak a szteroid a megoldás. Amit persze nem ajánlok senkinek, mert szerintem még egy élsportoló is megbánja öregkorára, ha tönkreteszi a testét doppingszerekkel, hát még a hobbisportoló. Inkább legyél türelmes és tedd bele a melót.

4. Ha sikerül belőnöd a helyes étrendet, az még nem elég semmihez, maximum ahhoz, hogy ne hízz el. De az izomtömeged csak akkor fog nőni, ha progresszív terheléses erőedzéseket végzel rendszeresen (legalább hetente háromszor). Saját testsúllyal is lehet progresszív terhelést adni, csak nehezebb. Szóval nem kell félni a plusz súlyoktól, ha megtanuljuk helyesen végrehajtani a gyakorlatot, és betartjuk a fokozatosságot, akkor a megfelelő vegán étrenddel nagyon szép testet tudunk összehozni magunknak.

5. A helyes étrend és a megfelelő edzésterhelés sem elég az izomnöveléshez. A megfelelő hormonális környezet is nagyon fontos. Ha a tesztoszteron- és növekedési hormon-szinted nem elégséges, akkor felejtsd el az izomépítést. Nem fog menni. Ha az ösztrogénszinted túl magas, akkor sem. Ez nőkre is igaz. A hormonális egyensúlyban pedig számos tényező játszik szerepet a táplálkozáson és az edzésen túl: a pihenés, a stressz, az érzelmi életed stb. De ez egy hosszú téma, majd máskor visszatérünk rá.

Nos ezek után, ha még mindig úgy döntöttél, hogy szeretnél izmot építeni, ráadásul vegán étrend mellett, akkor lelkesítésképpen lássuk a pro éveket:

- Az állati fehérje túlzott fogyasztása öregíti a sejteket, és elősegíti a krónikus betegségek kialakulását. Ha ezeket el akarod kerülni, akkor szavazz a növényi fehérjékre! Többféle jó minőségű növényi fehérjepor is beszerezhető most már, illetve itt van egy lista a leggyakoribb növényi élelmiszerek fehérjetartalmáról a kalóriatartalomhoz viszonyítva.

- Reg Park, az egyik legnagyobb testépítő-ikon szerint az izomépítéshez napi 1g/tskg fehérje bevitele is elegendő, főként, ha azt nagy hatékonysággal meg is tudod emészteni. Ezt pedig viszonylag könnyű 3-4 féle növényi forrásból bevinni, és akkor még komplettáltunk is, vagyis minden aminosavból lesz elegendő.

- A legtöbb vegán hihetetlenül csenevész (mondom ezt én vegánként), de legalább már ennyivel előrébb van az elhízott népességhez képest (ami itthon 50, Amerikában majdnem 70%). Tehát végső soron ez is előny. De hogy ne mondják azt a húsevők a vegánokra, hogy csak hálni jár beléjük a lélek, tedd meg azt a szívességet magadnak, hogy felpakolsz egy kis izmot! Számos vegán sportoló bebizonyította már (és vannak közöttük jócskán 100 kiló fölöttiek is), hogy a vegán étrenddel is elérhető az izmos testalkat. Szóval kezdj el keményen edzeni, ne keresd a kifogásokat, és egyél több fehérjét!

Most pedig következzenek a tippek, amivel egy sportoló napi terhelése is fedezhető. A hülvelykujj-szabály az, hogy ha a testszír%-od 10-15 körül van (fiúknál 10, lányoknál 15), és a rendszeres edzés mellett elkezdesz fogyni, akkor nem eszel eleget, vagy nem azt, amit kellene! Ilyenkor ugyanis már izomból fogysz, és ha nem ez a cél, akkor egyél többet!

- Minden étkezésedben legyen fehérje! Olajos mag, hüvelyes, minőségi magvak, superfoodok, leveles zöldségek. Ezekből fogyassz minél többet!

- Zárd ki a glutént, mert az nem épít izmot, csak degenerál. Ha kizárod a gluténtartalmú ételeket, vagyis a búzát, árpát és a rozst, és jobb gabonákkal helyettesíted őket, egyből észre fogod venni a változást a testalkatodban! A sörhas szinte mindig a liszttől, cukortól és az egyéb feldolgozott élelmiszerektől alakul ki. Ezek csak üres kalóriák, még akkor is, ha növényi eredetűek.

- A napi 1g/tskg fehérjét (vagy akár valamivel többet) úgy hozd össze, hogy arányában minél kevesebb kalóriát kelljen megenned. Persze előfordul, hogy 3-4000 kalóriára is szükséged van, hogy ne kezdj el fogyni, de az legyen tartalmas, ne csak gyümölcs. Bármit is mondanak a 811-es vegánok, a 80% szánhidrát, 10% fehérje és 10% zsír arány nem a legjobb makró-arány az izomépítéshez, legfeljebb a megtartáshoz és az állóképességi sportokhoz lesz jó.

- Egyél sokat! A vegán ételekből sokat kell enni, ez akár napi 5 kg ételt is jelenthet. Ezzel meg kell birkóznod, hiszen főleg a nyers növények víztartalma magas, ami jó, de a vízből nem lesz izom. Meg kell lennie a szárazanyag-tartalomnak is. Ebben a superfoodok vagy a fehérjeporok a segítségedre lehetnek.

- Próbálj ki új ételeket, alapanyagokat! Az átlagember körülbelül 10-15 féle ételt eszik, akkor is, ha vegyes étrenden van. Ez nem elég változatos, és ha ebből kizárod a húst, akkor még szegényesebb lesz. Minden héten próbálj ki legalább 1-2 új növényt az étkezésedben, előtte nézz utána a tápanyag-tartalmának! Nem is tudom elképzelni azt, hogy egyesek úgy halnak meg, hogy soha életükben nem ettek kölest, quinoát, kendermagot, hajdinát, chiát, mungóbabot, vöröslencsét, édesburgonyát stb.

- Ha túl magas a testzsír%-od, akkor fogd vissza a kalóriákat, így is látványos lesz az izomzatod, ha leégeted róla a hájat. Attól még, hogy vegán vagy, nem ehetsz bármennyit, bár ez sokkal ritkábban szokott probléma lenni, mint a feldolgozott és kevés tápanyagot tartalmazó kaják zabálásából eredő hájredők.
- Nem tudsz egyszerre fogyni és izmot építeni, erre a testépítők is rájöttek már. A fogyáshoz kalóriadeficit kell, a tömegnöveléshez pedig kalóriatöbblet. Legfeljebb azt tudod belőni az edzésterhelés és a kaja intelligens megválasztásával, hogy minél kevesebbet fogyj izomból, ha éppen fogyasztasz, és minél kevesebb zsír jöjjön fel, ha éppen tömegelsz.

- Ha betartod a fenti tanácsokat, és mégsem fejlődsz, akkor valószínűleg az edzésmódszereddel lesz a probléma. Vagy nem edzel eléggé komolyan, vagy statikus a terhelés, amit adsz magadnak, vagy éppenséggel túledzed magad és nem hagysz időt a regenerálódásra. Keress fel egy tapasztalt edzőt, és kérj tőle segítséget!

UI: A képen nem én vagyok, de én is hasonló karokra pályázom, vagy legalább akkorákra, hogy a 2x32 kg-os girját könnyedén tudjam mozgatni tíz percig! :-)

2015. június 4., csütörtök

A légzés és az érzelmek

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

"Hullámok hanyatt fekve

Az első gyakorlatsorhoz helyezkedjünk el hanyatt fekvésben. Egyes tanulók számára könnyebb a légzés megtapasztalása, ha behajlítják a lábukat és a mellkashoz húzzák a térdüket. Feküdjünk puha felületre, például egy szőnyegre vagy takaróra, hogy kényelmes legyen. Most helyezzük az egyik kezünket, például a balt a hasunkra. Kilégzés után csak a hasunkba szívjuk be a levegőt, hogy a bal kezünk felemelkedjen a plafon felé. Egyes emberek számára, akik megszokták a kizárólagosan mellkasi légzést, ez nehéznek tűnhet, de nagyon fontos, hogy kitartsunk, amíg nem nem tapasztaljuk meg a kizárólagos hasi légzést, vagy még inkább azt, hogy a teljes légzést erre a területre korlátozzuk.

A kizárólagos mellkasi légzés a magunkba fojtott érzelmekhez kapcsolódik. A légzés közben felmerülő érzelmekkel úgy tudunk a leghatékonyabban bánni, ha csak elfogadjuk őket annak, amik, kilélegezzük őket és elengedjük. Az érzelmek, különösen az olyan erőteljes érzelmek, mint a fájdalom, félelem, szégyenérzet és bűntudat, általában növekszenek és erősödnek, ha nem vagyunk hajlandóak közvetlenül a szemükbe nézni. Egyre nagyobbak lesznek, ha hátat fordítunk nekik, és végül akkorák lesznek, hogy már az az érzésünk, hogy bekebeleznek benünket, persze csak átvitt értelemben. A huszadik században divatba jött elméletet jóval megelőzve, a Bhagavad-gítá (3.33) is azt állította, hogy az elfojtás nem működik, és hogy a természetünk szerint kell cselekednünk.

A negatív érzelmek elfojtása és tagadása helyett meg kell fordulnunk és egyenesen szembe kell néznünk velük. Ha elfogadjuk azt, amit eddig tagadtunk, akkor életnagyságúra zsugorodnak. Általában a félelemtől való félelem az, ami a legfélelmetesebb, és nem maga az eredeti félelem. A mélyen ülő érzelmeket fel kell szabadítani és tudatosítani kell, mielőtt továbblépünk a pránájámában, és az ászana-gyakorlás nagyon sokat segíthet ebben.

Fontos emlékezni arra, amikor az érzelmekkel vagy a gondolatokkal bánunk, hogy nem vagyunk azonosak velük, hanem csak a szemtanúi vagyunk. Nem tud megérinteni bennünket mindaddig, amíg nem azonosítjuk magunkat vele. Mint ahogyan a filmkocka sem tapad oda a vászonhoz, amin megjelenik, a gondolat vagy érzelem sem tud odatapadni a tudatossághoz, amiben megjelenik. Ne azonosítsuk magunkat semmilyen mentális képpel, ami a légzés folyamata közben megjelenik, és csak térjünk vissza a légzéshez. Az érzelem elengedése más, mint az érzelem megvalósítása. Ha azzal reagálunk egy érzelemre, hogy átéljük, akkor még erősebben a befolyása alatt fog tartani bennünket."

2015. június 3., szerda

Kovaföld - a belső testradír

A számtalan étrendkiegészítő között már lassan nem tud eligazodni az ember, mégis mindig megjelennek újabb favoritok, melyek az árusítóik szerint minden csodára képesek. Én sis kom mindent kipróbáltam már, de van, amire nem jut kapacitásom. Legutóbbi kísárletem az útifű-magháj volt, amit azóta is rendzseresen fogyasztok minden nap. Ez a rosttartalmú készítmény is valamennyire tisztítja a vastagbelet, megakadályoza a székrekedést, és rendbeteszi a bélflórát, de akinek ilyne jellegű gondjai vannak (szinte mindenkinek, aki nem étkezik 100% egészségesen), érdemes kipróbálnia az étkezési kovaföldet is. Feleségem hajhullás ellen szedte, mivel magas az ásványi anyagátartalma is, illetve székrekedéses betegeknél már az első nap javított az állapoton. Nos, nézzük, mi mindenre képes még ez a természetes szilíciumagyag?

Mi a kovaföld?
A természetes gyógymódok kedvelőinek legújabb csodafegyvere a kovaföld, egy őskori tengeri lerakódásból keletkezett makromolekuláris, természetes anyag.

Az étkezési kovaföld nem föld, hanem egy abszolút mértékben természetes és tiszta anyag, tulajdonképpen az ősi egysejtűeknek a megkövesedett váza, amelyet az évmilliók során porrá morzsolt a természet. Több millió évvel ezelőtt a kovamoszatok az őstengerekben éltek, majd az évek múlásával lesüllyedtek a tengerfenékre, és üledékes kőzetté alakultak. Ez a kovaföldes kőzetszerkezet magas szilíciumtartalommal és jelentős mennyiségű ásványi anyaggal, nyomelemmel rendelkezik. A szilícium tartalma egyedülállóan magas, mintegy 85%, és ebben van a jelentősége is. Emellett tartalmaz sok fontos ásványi anyagot és nyomelemet is.

A szilícium nagyon hasznos minden élőlény számára, az emberi szervezetben a kötőszövetek sejtjeinek keménységét, szilárdságát és rugalmasságát biztosítja. Hasznos még a haj, a bőr és a köröm egészségének szempontjából is. Hiányában csökkenhet a csontok, az izmok és a bőr rugalmassága.

Nem véletlenül hívják a szilíciumot életásványnak, vagy mondják róla azt, hogy élet nem létezne nélküle. Ugyanis a szilícium a sejtfalak fő alkotóeleme, és ez az anyag képes igazán változtatni a membránpotenciálon, a sejtfalak külső és belső oldala közti töltéskülönbségen, amely ha megfelelő minőségű, akkor a sejtfalak képesek lesznek átengedni a működésükhöz szükséges információt, vagyis nagymértékben javulhat a minden életfolyamat alapjául szolgáló a sejtközti kommunikáció.

Miért rendkívüli a kovaföld?

A fent leírtak már önmagukban is hatalmas segítség lehetnek az ember számára, de nézzük meg, mitől is rendkívüli még a szilícium. Mivel a sejtfalak fő alkotóeleme, elsőrendű szerepe van a tápanyagok felszívódásában. Hihetetlenül fontos, mert:

- mindenütt megtalálható a szervezetben,
- a létfontosságú szervek nem tudnának működni nélküle.

A nagyfokú méregtelenítő hatását annak a tulajdonságának köszönheti, hogy a kovaföldnek a felülete fizikai tulajdonságánál fogva, több négyzetméternyi toxikus anyagot, gyulladásos folyadékot, méreganyagot tud akár megkötni és segíteni a szervezetből való eltávolítását.

Képes lehet kitakarítani a bélrendszert az évek során összegyűlt, felhalmozódott nyáktól és méreganyagoktól. Így akár a bélrendszerben elhárulhatnak az akadályok, amik eddig gátolták a tápanyagokat a teljes felszívódásban. A bélbolyhok újra be tudják tölteni rendeltetésüket, a tápanyagok teljes mértékben fel tudnak szívódni.
A kovaföld működése
A nyirokrendszerben: A szilícium hatására növekszik a nyiroksejtek száma, és fokozódik a fagocitózis: a nagy falósejtek és fehérvérsejtek a kórokozókat bekebelezik – fagocitálják - és ezzel a kórokozók döntő többségének a pusztulását okozhatják.

A bélrendszerben: 1 gramm szilícium felülete akár több négyzetméternyi gyulladásos folyadékot, gázt, toxint képes felszívni és kipucolni a szervezetből, miközben a természetes bélflórát tovább erősíti.

A kovaföld egyetlen darabja 7000-szeres nagyításban úgy néz ki, mint egy henger, tele lyukakkal.

A kovaföld hengereknek nagyon erős negatív töltésük van. Az ilyen hengerek milliói a gyomron és emésztő-rendszeren keresztül haladva mozgásuk közben vonzzák és elnyelik a mindig pozitív töltésű baktériumokat, gombákat, parazitákat, vírusokat, endotoxinokat, növényvédőszer-maradványokat, drogokat, nehézfémeket és a férgeket is. Ezek csapdába esnek a hengerekben, és kiürülnek a testből. A salakanyag eltávolításra kerül, és az immunrendszer működőképessége újra javulásnak indulhat.

A kovaföld nagyon kemény. A keménységi skálán, ahol a gyémánt 9-es, a kovaföld 7-es. Ez nagyon fontos, mert a milliónyi kovaföld henger keresztül utazván a vékony és vastagbélen "ledörzsöli" a falakat, így a bélfal megtisztul az évek alatt lerakodott káros nyáktól is.

A kovaföld élettani hatásai
Az étkezési kovaföld fogyasztásának három jelentős következménye van:

- Normalizálódik az emésztés és az anyagcsere.
- A tiszta és egészséges vastagbél távol tartja a polipokat, daganatokat, fekélyeket.
- A tápanyagok - így az antioxidánsok is - teljes mértékben felszívódnak, és a szervezet ellenálló képessége gyorsan és jelentős mértékben erősödhet.

A szervezet teljes regenerációja
A szervezet szinte összes funkcióját javíthatja, mivel a testünk sejtjeinek anyagcseréjét optimalizálja azáltal hogy segíti újjáépíteni a sejtmembránt, és rendbe rakja a szöveteket, a csontoktól az ereken át a kötőszövetig, a szív- és érrendszertől kezdve az idegrendszerig.

Tápanyagok teljes felszívódása,
antioxidáns védelem

A belek megtisztításában sokat segíthet, megszabadulhatunk az évek során lerakodott nyáktól, parazitáktól, férgektől, békén hagyva a normális bélflórát, mindezt az immunrendszer megerősödésével. A tápanyagokban lévő antioxidánsok könnyebben felszívódnak. Így ezek az anyagok a szervezetbe jutva harcolhatnak a rák, a fertőzések, és a korai öregedés ellen.

Energetizáló hatás
A tápanyagok minél magasabb felszívódásával, rendbe rakja az emésztést, növeli a vitalitást, magas energiaszintet állít elő, növeli a fizikai és szellemi teljesítményt, megszüntetheti az álmatlanságot.

Gyors és látványos külső változások, fogyás
Jelentős mértékben javíthatja az inak, ízületek, csontok és egyéb kötőszövetek állományát, elkerülhetőbbé vagy csökkenthetőbbé válnak a reumatikus problémák, egyéb mozgásszervi problémák. A bőr, fogak, körmök és haj szerkezete is jelentős átalakuláson mehet át. A bőr a kitisztulása miatt rugalmasabb lehet, a haj megerősödik, fényessé csillogóvá válik.

Alkalmazási módja
A kapszulás kiszerelést a gyártó tájékoztatója szerint kell szedni. A por állagú 100%-os étkezési kovaföld (én ezt ajánlom, nem érdemes kapszulákkal szórakozni, és olcsóbb is a por) fogyasztására általánosan elfogadott módszer: egy teáskanállal reggel, ébredés után. El lehet keverni vízben, vagy gyümölcslében.

Fogyasztása nem jár kellemetlenséggel, mivel nincs rossz íze. A felszívódását segíti, ha C-vitaminnal együtt fogyasztjuk.

Ha a készítmény kalciumot is tartalmaz, figyelni kell rá, hogy más kalcium tartalmú készítményekkel egyidejűleg ne szedje!

Mivel a méregtelenítési folyamat beindításakor felszabaduló anyagoknak biztosítani kell a távozást, így a kovaföld rendszeres szedése mellett nagy mennyiségű (2-3 liter) víz napi fogyasztása szükséges!

A tiszta, étkezési kovaföldnek nincs mellékhatása, a fogyasztók még emelt mennyiségnél sem tapasztaltak negatív hatásokat. Ennek ellenére napi 2 teáskanálnál több fogyasztása nem ajánlott, mivel nem növeli a jótékony hatásokat.

Biztonsági információk
Szedése bármilyen korcsoportban és egészségi állapotban ajánlott, de kifejezetten hatásos szilícium hiány miatt kialakult hajhullás, töredezett haj, repedezett, puha köröm esetén és a bőr egészségnek megőrzésére. Fontos szerepe lehet a csont és a porc képzésében.

Nagyon fontos, hogy az ipari (pl. medenceszűrésre használt) kovaföld nem megfelelő tisztaságú, ezért emberi fogyasztásra kizárólag 100%-os tisztaságú, étkezési minősítésű kovaföldet használjunk!

2015. június 2., kedd

A pránájáma és a légzéshullámok

Újabb részlet Gregor Maehle Pránájáma-könyvéből:

" Pránájáma technikák

A légzésminta felszabadítása a légzéshullámok segítségével

Ha előkészítés nélkül közvetlenül rátérünk a tradicionális pránájáma-módszerek alkalmazására, akkor az összes légzési akadályt, amit a múltbeli gondolataink és tetteink által létrehoztunk, bele fogjuk vinni a pránájáma-gyakorlásunkba, ahol is akadályt fognak képezni. Ha jelen vannak az akadályok, akkor a pránájáma-gyakorlásunk kényelmetlenné fog válni: vagy türelmetlenek és csapongóak leszünk, vagy tompák és letargikusak leszünk, és nem tudjuk elérni a spirituális állapotokat. Ez a két állapot a feltételekhez kötöttségünkben és az elménkben domináló radzsasz és tamasz miatt jön létre. Bár mindezt ki lehet iktatni a tradicionális pránájáma-technikák alkalmazásával, gyorsabban fogunk haladni, ha először dolgozunk egy kicsit a következő módszerekkel. Ezen módszerek célja az, hogy helyreállítsa a természetes légzésmintát, amit a mentális tevékenység sok esetben megzavar.

Ideális esetben a pránájáma gyakorlása során egy olyan jelenséget tapasztalunk meg és alkalmazunk, amit én óceán-légzésnek nevezek. Az óceán-légzés úgy mozog az egész testen keresztül, mint a prána hulláma és a testünk minden sejtjét eléri. A folyamat során az egész tudatosságunkat magába szívja és elvonja őket a múlttal és a jövővel kapcsolatos gondolatoktól és érzelmektől. Azt, hogy mennyire vagyunk képesek spontán módon alkalmazni az óceán-légzést, vagy még inkább, átadni magunkat neki és meghódolni, a feltételekhez kötöttségünk erőssége határozza meg. Gyakorlati értelemben véve ez azt jelenti, hogy a félelem, bűntudat, szégyen, fájdalom, harag stb. érzelmei és a velük kapcsolatos gondolatok energiablokkokat hoznak létre a testünkben, amik megakadályozzák azt, hogy bizonyos részekbe belélegezzünk. Ez csökkenti, vagy akár meg is akadályozza azt az eksztatikus élményt, ami a légzés lehetne, és annyira megbénít bennünket, hogy a spirituális állapotok elérése lehetetlenségnek tűnik. Olyan állapotok átélésében is megnyilvánulhat, mint az unalom, zavar vagy depresszió, ami nem valószínű az óceán- vagy teljes jógalégzés közben. Ha előzetesen felszabadítjuk a légzésmintánkat, vagyis képessé válunk arra, hogy a testünk össze sejtjébe belélegezzünk, a pránájáma mély elégedettséget és megtapasztalásokat eredményezhet már a korai stádiumban is.

A légzésminta gyors és hatékony felszabadítása, valamint az óceán-légzés megtapasztalása érdekében az alábbi légzőgyakorlatokat ajánlom, melyeket légzéshullámoknak nevezek. Ezek a légzéshullámok rezonáló frekvenciákat hoznak létre a testünkben, ami lebontja az energiablokkokat, melyek megakadályozzák a totális légzést és az életérzés megtapasztalását."

2015. június 1., hétfő

A fejenállás veszélyei

Alább egy kis összefoglalót szeretnék adni arról, ami a három napos Jani Jaatinen-workshopon történt. Az első nap témája az Ashtanga és a bandhák voltak. Végigmentünk az álló pózokon, majd Jani elkezdett beszélni a bandhákról. Elmondta, hogy a három fő bandha mellett az összes fő ízületnél is van egy-egy bandha, ráadásul mindegyiknek Ha- illetve Tha-változata is van. Ezt az információt én eddig még csak Simon-Borg-Oliviertől hallottam, de nagyon érdekes megközelítés, amit Jani főleg az ászanák és az anatómiai működés szempontjából tárgyalt, de bizonyára van energetikai vetülete is.

Minden esetre buzgón jegyzeteltünk, úgyhogy amit sikerült megjegyeznem belőle, azt majd néhány blogbejegyzés formájában közreadom a következő napokban. Utána még végigmentünk az első sorozat felén is, majd következett még egy elméleti rész a bandhákról.

A második napon a csípő- és vállnyitás volt a téma, amit Jani egy álló gyakorlatokból összeállított vinyásza-krama gyakorlással vezetett be. Utána volt egy kis elméleti rész, ami főleg a gyakorlásról és az ászanák tanulásáról szólt. Majd ismét belevágtunk a csípőnyitásba, ami nekem az előző napi girja-vizsga után nem ment valami fényesen, de szokás szerint nagyon hasznos volt. Egy Jin-jóga jellegű hanyatt fekvős szettel kezdtünk. Némelyik pózt olyan hosszú ideig tartottuk ki, hogy én már kezdtem elveszíteni a türelmemet, de hát nekem a Jin-jóga az egyik legnehezebb műfaj. A vége felé voltak haladóbb csípőnyitások is, de ez nem az én napom volt, hogy megpróbáljam őket, még a nyakam mögé sem tudtam betenni a lábamat, amit Jani természetesen minden erőlködés nélkül és egyenes gerinccel megcsinált.

A haladó pózoknál azonban nem az volt az érzése az embernek, hogy lenéz bennünket azért, mert nem tudjuk megcsinálni, hanem inkább az, hogy óvatosságra int, és ha elég kitartóan gyakorolnánk, akkor nekünk is meg tudná tanítani mindazt, amire ő képes. Már amennyiben valakinek a nyakatekert ászanák végrehajtása és az extrmé hajlákonyság elérése a cél.

Nem volt egyébként sok haladó ászana, csak próbálkozás szintjén néhány. A harmadik napra maradtak a fordított pózok és a vállnyitás. A fordított pózoknál engem kifejezetten a hollowback érdekelt, vagyis az, amikor alkartámaszban hátraengedjük a törzset és a vállakat teljesen megnyitjuk, az állunkat pedig kiemeljük a mellkashoz. Ezt a pózt már gyakorlom egy ideje, főleg, amióta nagyon sok vállból nyomást csinálok a girjával és egy kicsit beszűkült a vállam mozgástartománya. Alkartámasz után kézenállásban is megpróbáltuk, de ott sokkal nehezebb megtartani az egyensúlyt. Voltak olyan extrém dolgok is, mint a képen látható, kézhátakon végzett tittbhászana, ezt persze nem próbálta meg senki.

A fordított pózok vége felé volt egy öt perces fejenállás alap, alkartámaszos verzióban. Hogy ne unjuk meg, lehetett közben a lábak pozícióját változtatni, ezzel kapcsolatban azonban volt némi tapasztalatom. Ha eddig csak 12 perces fejenállásokat végeztünk, és még nem megfelelő a technikánk, akkor óvatosan érdemes növelni az időtartamot, amit fejenállásban töltünk, főleg, ha a nyaki gerincszakaszunk nem olyan erős és porckorong-problémáink is vannak esetleg.

Én végigcsináltam az öt percet, és a könyökömet is végig nyomtam a talajba, de úgy látszik, mégis elfáradt közben a vállam, és ezzel együtt egye nagyobb terhelés került a fejemre. Ezt csak akkor vettem észre, amikor kijöttem a pózból, és úgy éreztem, hogy egy kicsit beállt a csuklyám. De úgy néz ki, hogy valami idegek is megnyomódhattak a póz közben, mert körülbelül mára múlt el az iszonyú nyakmerevségem (szerdát írunk). Jani egyébként mindezt el is mondta a workshopon, hogy vigyázni kell, illetve arról is beszélt, hogy nem szabad hátracsapni a fejet a pózokban, mert az sérülésveszélyes, persze ezt én eddig nem vettem túlzottan komolyan.


Szóval megvoltunk az inverziókkal is, és utána csináltunk egy csomó vállnyitó gyakorlatot, ami szintén jól jött. Összességében nagyon hasznos workshop volt, sokat tanultam ezalatt a három nap alatt.