Szükség van-e még több jógaoktatóra?

Nagy visszhangot keltett az Elephant Journal cikke a múlt héten a Rebel Jóga csoportban. A cikk írója, Rebecca Lammersen azt boncolgatja, hogy a jógaoktatóknak inkább azzal kellene foglalkozniuk, hogy több gyakorlót képezzenek, mint hogy még több oktatót képezzenek. Utána azzal folytatja, hogy egy oktató akkor sikeres, ha elfogynak a tanulói, mert kiképezte őket arra a szintre, amikor már képesek az önálló gyakorlásra. 

Nos, egy pár pontban hozzászólnék a cikkhez. Mindannyian tudjuk, hogy a jógában és a jógaoktatásban is ugyanúgy ott vannak a celebek, a "nagyszínpados nevek", akik iszonyat híresek, és rommá keresik magukat a jógaoktatással. És hozzátehetjük azt is, hogy nem mindig ők képviselik a legmagasabb minőséget. Szóval szerintem, ha valaki egy olyan igazi jógaoktatónak tartja magát, aki nem vágyik a celebségre, akkor az is hidegen hagyja, ha mások a pénz és a siker miatt csinálják, sőt azokra a követőkre sem fognak vágyni, akiket elvarázsolnak ezek a csilivili hókuszpókusz jógaguruk. Van az a réteg, akiknek ez kell, és tőlük sem vehetjük el a jógát, megbélyegezve őket, hogy amit csinálnak, az csak "kommersz" jóga.

Az sem vitás, hogy a jógaoktató-képzésekről sok esetben nem olyan kvalitású és elhivatottságú oktatók kerülnek ki, akikre igazából rábízhatná magát egy kezdő gyakorló. De én azt gondolom, hogy a jógaoktató-képzéseket, legalábbis ha megütik az alap kritériumokat, nem feltétlenül hibáztathatjuk azért, hogy a végzőseik nem eléggé komolyak és felkészültek. Egy komoly oktató egész életében képzi magát és fejlődik, az oktatóképzés csupán a belépő a számára. És bármelyik oktatóképzésről kerülhetnek ki olyan komoly jelöltek, akik később szépen kiteljesednek az oktatásukban. 

Én is egyetértek azzal, hogy sok jógagyakorlóra lenne szükség, vagyis mindenkinek ki kellene próbálnia a jógát. De. Tételezzük fel, hogy mindenki kipróbálja. Ebből nem következik az, hogy mindenkinek meg is fog tetszeni. Akinek pedig meg fog tetszeni, az vagy megkedveli idővel az önálló gyakorlást, vagy nem. Nem feltétlenül az önállóság hiányára utal az, ha valaki szeret egy közösségben gyakorolni, ahhoz tartozni, vagy akár évekig hűségesen jár egy oktató óráira. A gyakorlós sokfélék, az oktatók is sokfélék. 

Aki pedig jógaoktatással foglalkozik, azt valamilyen mértékben általában befolyásolja az, hogy mennyien járnak hozzá órára. Még ha nem is ebből él, csak hivatástudatból tanítja, akkor is lelkesebb lesz, ha mindig elegen vannak az óráin, mintha csak egy-két ember jönne. Ha pedig ebből él, akkor az az érdeke, hogy minél többen fizessenek be az órájára, nem áll ellentében azzal, hogy minél több emberrel megismertesse a jógát. 

Az emberek megjelennek az óránkon, utána pedig eltűnnek. Ezt a folyamatot nem lehet megváltoztatni vagy megállítani. Van, aki azért tűnik el, mert máshoz jár, van, aki azért, mert már nem érdekli a jóga, és a legkisebb százalék az, akik már megtanulták, amit kell, és otthon gyakorolnak. A tény még mindig az, hogy eltűnnek, és nekünk ehhez valahogy viszonyulnunk kell, illetve új embereket kell behoznunk.

Amikor egy jógaoktató azt mondja, hogy őt nem érdekli a marketing, és ő csak oktatni szeretne, azzal valójában másoktól várja el, hogy felkeltsék a laikus emberek érdeklődését a jóga iránt és az adott oktató iránt, ő meg majd kegyesen osztja a tanításokat azoknak, akik elé járulnak. Szerintem ez is az egó egy másik megnyilvánulási formája. 

Mesterévé kell válunk annak, hogy hogyan adjuk el a jógát, hogyan szerettessük meg az emberekkel, és hogyan győzzük meg őket arról, hogy mennyire fontos nekik. Ha ezt nem tesszük meg, azzal számtalan embert fosztunk meg a jóga gyakorlásának élményétől. azt pedig hiú ábránd lenne elvárni, hogy ezt majd valaki más megteszi helyettünk, és elcibálja az embereket a jógaóránkra. 

Rebecca azzal kezdi a cikkét, hogy a jóga, amit ő oktat, funkcionális, személyre szabott és realisztikus, minden sallangtól mentes. Én is így szeretem oktatni, de attól még azt el kell adni az embereknek. A mai világban sajnos minden a marketingtól függ, és mindenki tudja a tutit, mégis az emberek a saját tapasztalatuk alapján döntenek, hogy melyik oktató jön be nekik, és melyikhez szeretnének járni. 

Az összes sallangtól lepucolva, én még mindig azt hiszem, hogy a jóga-oktatás egy személyes, oktató és gyakorló között megvalósuló viszony, és hogy mennyire fogják mindketten otthon érezni magukat a viszonyban, azt kettejük személyisége, és még egy sor másik tényező is meghatározza. Egy viszont biztos: amíg ez a föld kerek, mindig lesznek jógatícserek!