A legdrágább kincsünk

A tegnapi Facebook-os hír után kisebb palotaforradalom tört ki, amikor megtudták az Atma-rajongók, hogy az Atma Center oktatói vállalnak ugyan magánórákat, de egy fő részére 10 ezer Ft-ért, vagy két fő részére 15 ezerért. Természetesen én ezen nem lepődtem meg, mert az ungarisi jógás még a 80-as években él, amikor 50 forint volt az uszodabeugró, és 500 Ft-ért egész havi tagságod volt az X.Y. SC-nél, ahol heti háromszor ugráltatott az államilag dotált edző.

A másik feléhez pedig hozzátartozik, hogy valószínűleg nem a Facebook-on lázongók fogják elsősorban azt a közönséget alkotni, akik fontolóra veszik a magánórák kihasználásának lehetőségét. Mindenesetre a miheztartás végett szeretnék elmondani egy pár információt, hogy milyen megfontolásból és milyen célzattal indítottuk el ezt a kezdeményezést, vagy lehetőséget. A magyar ember ugye elsősorban az árat nézi, és csak utána a minőséget. És ha valami ingyen van, akkor meg szinte végképp mindegy a minőség, mert végülis így is, úgy is jól járt.

Sajnos az igénytelenség még manapság is nagy divat, illetve az ízlés, a kifinomultság hiányzik a legtöbb emberből ahhoz, hogy helyesen mérje fel egy-egy dolognak az értékét. Az Atma Center oktatói gárdája nevében elmondhatom, hogy mindig is nagy figyelmet fordítottunk a minőségi oktatásra, és az oktatóink továbbképzésére. Az érainkban viszont a jó alsó-közép kategóriában próbálunk maradni, hiszen van Budapesten nem is egy olyan stúdió, ahol a bérletek több, mint a kétszeresébe kerülnek a mi árainkhoz képest. Van egy-két olcsóbb hely is, de azokra szerintem nem is érdemes a szót vesztegetni.

Szóval azok, akik az ár/érték arányt az elégetett kalóriák mennyiségével állítják párhuzamba, nyilván továbbra is az órarendi órákat fogják előnyben részesíteni, és ez rendjén is van, hiszen elsősorban azokat szeretnénk kiszolgálni, akik lelkesen jógáznak az órákon, esetleg otthon is gyakorolnak, és a szemüket-fülüket nyitva tartva is szépen tudnak fejlődni. Úgyhogy szeptembertől ismét tervezzük az órarendi órák további bővítését, sőt, jövő héttől szerda reggel is lesz Mysore, István lankadni nem akaró lelkesedésének köszönhetően.

És igaza van Andrásnak is, aki kis létszámú órára akar menni, és sok igazítást akar kapni, az keljen föl hétfő reggel, és jöjjön Mysore-ra, vagy István csípőnyitójára, ott sincs nagy tolongás egyelőre! Az oktatóink egyébiránt meglehetősen elfoglaltak, és bár nyitottak voltak a magánórák tartására, nem azzal az elképzeléssel bólintottak rá, hogy az emberek majd egymás kezébe adogatják a jógaterem kilincsét, a tanár meg reggeltől estig potom pénzért szólóban egrecíroztatja őket.

A magánórák elsősorban azok számára lehetnek fontosak, akik speciális problémákkal, igényekkel, időbeosztással, vagy büdzsével (:-)) rendelkeznek, vagy esetleg az órarendi órák mellett szeretnének több személyes figyelmet kapni, hatékonyabban fejlődni. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy a mi tanáraink valóban lelkiismeretesen foglalkoznak mindenkivel, aki az órákra eljön, és tőlük telhetően minden személyes segítséget megadnak a jógásoknak. Azonban egy 15-20 fős, netalán 30 fős órán nyilván nem jut annyi figyelem egy-egy emberre, mint egy magánórán.

A tananyag is általában kötött, kisebb lehetőség van az egyéni módosításokra. Az Agni és Astanga órákon inkább a diákot módosítjuk a sorozathoz, és nem a gyakorlás menetét módosítjuk egy-egy diák kedvéért. A kötött sorozatok ugyanakkor kevesebb teret hagynak arra, hogy bizonyos egyéni problémákkal adekvát módon foglalkozzunk (például kötött váll, csípő, tartáshibák, gerincferdülés, egyéb bajok). Persze a jóga így is hat. Sőt, még úgy is, ha csak otthon csinálod dvd-ről. Erre Grimmly a legjob példa, aki életében még nem járt jógaórán, de otthon annyira odatette magát, hogy szerintem a gyakorlása sok részletében sokkal alaposabb és kifinomultabb, mint az enyém. Szóval így is lehet, és ez ingyé' van!

Az egyik hátránya azonban az, hogy nincs ott körülütted az a légkör, az a közösség, akik hihetetlen mértékben tudnak inspirálni a gyakorlásra. A másik hátrány pedig az, hogy nem áll ott melletted egy szakavatott, tapasztalt tanár, aki egy csomó sérüléstől, frusztrációtól és üresjárattól meg tudna menteni, feltéve ha figyelsz rá, és követed. A csoportos jógaórákon is megtörténik ez. A tanár odamegy és megigazít egy embert a pózban, de utána már megy is tovább, az illető meg visszacsusszan a megszokott, kényelmes, "adaptált" verzióba. Szóval így aztán évekig is eltarthat, mire ténylegesen leszokunk a helytelenül berögzült gyakorlásról, és átállunk a helyes, hatékony módszerre.

A magánóráknak tehát az a fő jelentősége, hogy meggyorsítják a fejlődésünket, főleg, ha egy olyan tanárral dolgozunk, akire rá tudunk hangolódni, és bízunk benne, hogy érti az igányeinket, a nehézségeinket. Én a saját magánóráimat (amiket a nem létező plusz időmben fogok tartani, ha egyáltalán lesznek rá jelentkezők) nem is sima jógaórának nevezném, hanem Bodywork terápiának. Jól hangzó név, nem?

Évek óta azon dolgozom, hogy megtaláljam az egyes pózokban a leghatékonyabb, személyre szabott igazításokat, és nagyon sok olyan gyakorlatot, illetve fogást megismertem, amivel bizonyos sérüléseket, kötött ízületeket, tartáshibákat és egyéb dolgokat hatékonyan lehet javítani. A Thai masszázst is nevezik jóga-masszázsnak, hiszen itt is az ízületek kimozgatása a cél. A ropogtatásnak személy szerint nem vagyok nagy híve, illetve nem tartom annyira biztonságosnak és hatékonynak, mint a lágyszövet-manipulációt, ahol folyamatos, egyre erősödő nyomó- vagy húzóerőt alkalmazol az izmok és a szalagok nyújtása vagy éppen erősítése érdekében.

Tehát bármilyen masszázs-terápia alkalmazása során az a hátrány, hogy a beteg csak passzívan vesz részt benne, és így az izmai, a szövetei nem tudnak felmelegedni, és nehezebb elérni a maximális nyújtó-nyitó és méregtelenítő hatást. Képzeljük el azt, hogy végigcsinálunk egy jó dinamikus jóga-órát, közben még meleg is van, és az ilyen módon jól belemegített szöveteket veszi kezelésbe az oktató és a gyakorló közös erőfeszítéssel. Ez egy teljes csomag, és mind egy ilyen foglalkozás hatása, mind azok a felismerések, amelyeket a résztvevő a személyre szabott-specifikus gyakorlatok során megélhet, szerintem fényévvekkel gyorsíthatják fel a fejlődését.

Személyes tapasztalatom például, hogy tradicionális Astanga-tícsörök ide vagy oda, Dev Kapil workshopjain olyan mértékű felismeréseket éltem át, most is, meg decemberben is, ami alapjaiban változtatta meg a gyakorlásomat, és a fizikumomat is, néhány röpke nap alatt. Dev inspirációjára kezdtük el egyébként a magánórákat, és én éppen ezt az aha-élményt szerettem volna átadni, megosztani másokkal, amikor rájössz, hogyan kell helyesen csinálni valamit, és elkezded beépíteni a gyakorlásodba.

Szóval a jógaterápiás hatáson túl a magánórákon résztvevők személyre szabott útmutatást, és házi feladatot is fognak kapni, vagyis egy-egy magánóra több hétre, hónapra hatást gyakorolhat a fejlődésedre. A cél nem az, hogy a tanár minden nap csak veled foglalkozzon, ez úgysem fog megvalósulni, mivel az oktatók mind eléggé elfoglaltak. A cél az, hogy rakéta-startot kapj a fejlődésedben, és nagyságrendekkel hamarabb érj el oda, ahová egyébként csak cammogva jutnál el (tisztelet a kivételnek).

Még egy nem elhanyagolandó tényező, hogy olyan oktatóval érdemes időt tölteni, akinek van egy jó pár évnyi tapasztalata, mind gyakorlás, mind oktatás terén. Az a tapasztalat már aranyat ér. Persze mindenki volt valaha kezdő, de őszintén szólva én az Astangások között is a meglettebb, idősebb tanárokat szeretem, akikben már bölcsességgé érett a tudás. Ugyanis manapság minden sarkon terem az olyan jógatícsör, aki pár hónaja gyakorol, elvégzett egy három hetes gyorstalpalót, és már vígan hajtogatja a gyanútlan delikvenseket. A tapasztalatlan gyakorlók önmagukban is tehetnek kárt, ha nem megfelelően gyakorolnak, és a tapasztalatlan tanár is felelős azért, ha ezt nem előzi meg, vagy nem kerüli el. Vagyis ha hagyom, hogy valaki helytelenül gyakoroljon az órámon, akkor én is hozzájárultam az állapota romlásához.

És hogy mennyit ér egy magánóra? Remélem, a fentiek alapján egyértelmű, hogy felbecsülhetetlen értékű. Hiszen a jóga HELYES gyakorlásával az egészségünket kapjuk vissza, vagy őrizzük meg, és ez mindennél nagyobb kincs. Persze ehhez a gyakorónak is tennie kell, méghozzá nem is keveset, de minél lelkiismeretesebben követi az oktató előírásait, annál inkább azt fogja érezni, hogy megérte a ráfordított idő és pénz. És amikor az emberek százezer forintos telefonokkal a zsebükben rohangásznak, meg otthon bambulnak a plazmatévé előtt, akkor az nem kifogás, hogy nincs pénzük jógaórára, vagy éppen jógabérletre.

Szóval ha forintosítani szeretnénk az egészség árát, akkor tessék áttekinteni például a Telki magánkórház árlistáját, és eldönteni, hogy oda fizetünk-e inkább, miközben szenvedünk a nyavalyáinktól, vagy pedig támogatjuk a jóga-mozgalmat, és hosszú távra biztosítjuk magunknak a teljes körű egészséget.

A magánórák tartása egyébként a tradíció része, mert például Krishnamacharya a legtöbb tanítványát one-on-one alapon tanította. Persze ma már nincs annyi idő, meg nincsenek Mysore-i maharadzsák, aki felfedezik és mecénálják a jóravaló jógaoktatókat, így a kuncsaft kénytelen megfizetni a jógaóra árát. Ha megnézzük egy-két ismert Astanga-oktató workshopjainak tarifáját, akkor meg pláne rájövünk, hogy itt Magyarországon még egyelőre pünkösdi királyság van.