2011. március 11., péntek

Hamstring-terápia - szerintem

Akkor most elmondom a saját tapasztalataimat is a hamstring-húzódással kapcsolatban. Természetesen én is meghúztam a bal hamstringemet, körülbelül négy évvel ezelőtt, amikor erőltettem a sok előrehalítást. Na jó, nem annyira zúztam le, mint Lucas, mert nem lett véraláfutásos, és vadhús sem nőtt a combomra :-). De azért annyira, hogy az ülőcsontomnál minden egyes leülésre, felállásra, lépcsőzésre fájdalmat éreztem, mindezt majdnem egy évig.


Természetesen a gyakorlást nem hagytam abba, maximum egy hétre, de óvatosan gyakoroltam, ráadásul végig melegben. Közben a jobbat is meghúztam, de az nem az ülőcsontnál fájt, hanem lejjebb, a combom közepén. Ha jól emlékszem, három hónap alatt múlt el. Viszont van egy olyan előnye a sérüléseknek, hogy az ember tudatosabb lesz az adott izommal kapcsolatban, és ha egyszer lesérült, akkor utána már jobban fog nyúlni, és  nem sérül meg többet. Persze ehhez érzelmi szinten is el kell engedni bizonyos dolgokat, mert a makacsan ismétlődő sérülések egyik mögöttes oka az lehet, hogy nem vagyunk hajlandóak szembenézni valamivel, dolgozni vagy változtatni személyiségünk valamely aspektusán.


Mindenesetre térjünk vissza a tanácsokra. Nagyobbrészt egyetértek Lucassal, abban mindenképpen, hogy ne hagyjuk abba a gyakorlást. Óvatosan, de csináljuk. Én nem csináltam mást a jógán kívül, de azóta sokkal jobban nyúlik a hamstringem, bár a legdurvább lábat-a-nyakba és -hónalj-alá pózokon még így is dolgoznom kell. A meleg kerülésében nem lennék annyira szigorú, bár az való igaz, hogy egy gyulladásnak nem tesz jót a plusz meleg. Tehát a sérülés akut időszakában, amikor nyugalmi állapotban is fáj, duzzadt és meleg az izom, akkor valóban ne jógázzunk melegben. De kábé két hét után szerintem már lehet. 


A masszázs nem az én műfajom, azzal kapcsolatban nem tudok nyilatkozni. De elképzelhető, hogy a Trigger Point vagy a Fascia masszázs segíthet, mert ez pontosan az izomgörcsök és fájdalmak kezelésére való. Egyébként minél közelebb érezzük a fájdalmat az ülőcsonthoz, annál tovább tart a gyógyulás (fél-egy év, annál tovább ritka, hogy megmarad) és minél közelebb esik a térdhez (vagy inkább a combközéphez), annál inkább csökken a hónapok száma, amennyi alatt regenerálódik. Általában az izomhózódás vagy részleges szakadás hamarabb kezelhető, mint az ínszalag-szakadás, ami az izmot és a csontot összeköti. Persze itt csak részleges szakadásokról beszélünk, mert ha teljesen leszakad a kétfejű combizom valamelyik feje, akkor műtéti beavatkozásra is sor kerülhet. Az akkora fájdalommal, és olyan mértékű funkció-vesztéssel, valamint alaki deformitással jár, hogy mindenképpen érdemes összevarratni, nem kell hősködni.


Persze ne ijedjünk be, mert ilyen súlyos sérülések csak a labdasportokban, atlétikában vagy a küzdősportokban fordulnak elő, jógában  nem, még a legdurvább igazítástól sem. Ha lesérül az izom, akkor nem érdemes huzamosabb ideig melegítő hatású olajokkal, krémekkel kenegetni, mert az csak fokozza a gyulladást és félrevezető módon csökkenti a fájdalomérzetet. Olyankor a nyugtató, regeneráló olajok, kencék a jók, például a Mahanarayan olaj. Illetve egyik személyes kedvencem, a feketenadálytő-főzet.


Vásároljunk feketenadálytő gyökeret gyógynövény-szaküzletben, és forraljunk fel 2-3 deci vizet. Abba szórjunk bele egy fél maroknyit, és tíz percig főzzük, amíg jó sűrű fekete főzetet nem kapunk. Halásszuk ki belőle a darabos részeket, majd itassuk fel gézlappal. Azt estére rá a hamstringre, folpack, majd fásli. Reggelig jól beszívja a bőr. Ha minden este megcsináljuk, több hónappal lerövidítheti a gyógyulási időt, mivel összeforrasztja a szöveteket.


A táplálék-kiegészítős résszel egyetértek, sőt, ezeket a cuccokat a sérülések megelőzésére is hazsnálhatjuk. Ja, és óhne aerobik meg futás! Pilates, gyógytorna, Body Art mehet, de nem olyan kislányosan, mert még elhíztok közben :-)))

3 megjegyzés:

Dóra írta...

Jól el volt dugva ez a bejegyzés... De legalább most már tudom, hogy nem csak én érzem, semmit nem ér a sok mentolos-fahéjas-erőspaprikás kencefice, amit sikerült felhalmozni itthon az elmúlt hetekben :)

Miért nincs oldalon belüli keresés a blogon?...(legyen!)

Gauranga Das írta...

És a bal felső sarokban az ablak szerinted micsoda? :-)

Dóra írta...

Ez csalás!! Azt hittem, hogy az a teljes blogspoton keres... Az oldalon belüli keresés _mindig_ a sidebarban szokott lenni. De tudom, hogy ezt már soha nem magyarázom ki :D

(Az a captcha, h "sorri" :D)