"Tríni: Belégzésre egyenesedjünk ki és forduljunk balra.
Csatvári: Kilégzésre ismételjük meg a pózt bal oldalra.
Pancsa: Belégzésre egyenesedjünk fel és nyújtsuk ki a karokat, miközben előrehozzuk őket. Kilégzésre álljunk vissza szamaszthitibe."
Én is azt javaslom, hogy tegyünk be néhány plusz légzést, hogy ne essünk ki a ritmusból. A következő végrehajtást javaslom: Belégzésre lépjünk hátra a jobb lábbal, mint a praszárita pádóttánászanában, karok oldalsó középtartásban. Kilégzésre helyezzük a karokat hátulsó imatartásba. Belégzésre forduljunk ki jobbra mindkét lábbal, nézzünk fel és nyújtozkodjuk. Kilégzésre hajoljunk előre a pózba, öt légzés. Belégzésre egyenesedjünk fel, kilégzésre fordítsuk a lábakat és a csípőt, törzset balra. Belégzésre nézzünk fel és nyújtózkodjunk, kilégzésre hajoljunk előre. Belégzésre egyenesedjünk fel, és kilégzésre lépjünk vissza szamaszthitibe, miközben bontjuk a kéztartást.
Néhány megjegyzés a pózzal kapcsolatban: Én azt szoktam javasolni, hogy a pársvóttánászanában ugyanolyan széles terpeszre törekedjünk, mint az előtte lévő pózban, a praszárita pádóttánászanában, vagyis a két sarok közötti távolság lehetőleg egyezzen meg a lábunk hosszával. Bizonyos esetekben persze ezt lehet csökkenteni, ha pl. ekkora távnál nem tudjuk teljesen merőlegesre befordítani a csípőt, vagy nem nyúlik eléggé az achilles-ín a hátsó lábon. Az ennél nagyobb távolság már extrém terhelést ró a térdekre, úgyhogy még a nagyon lazák se próbálgassák. Túl kicsi távolság esetén viszont a póz nem fogja kifejteni a teljes terápiás hatását.
A hátsó lábat ne vigyük be teljes mértékben az elülső mögé, és ne fordítsuk be a két lábfejet teljesen párhuzamosra. A csípő megfelelő helyzete legyen a mérvadó, és ennek rendeljük alá a távolságot, a hátsó lábbal való kilépést oldalra és a hátsó lábfej előrefordításának pontos szögét. Az elülső lábnál ott a tendencia, hogy rogyasszuk a térdet és a külső talpélünkre támaszkodjunk, ezért feszítsük a négyfejű combizmot, és húzzuk fel a térdkalácsot, valamint a sarok belső oldalát és a nagylábujj alatti talppárnát is nyomjuk a talajba, miközben a belső lábboltozatot azért emeljük.
A csípő megfelelő helyzete tehát az, ha a két sarok közötti vonalra merőleges (feltéve ha a hátsó sarkunk rajta van az elülső láb második ujjától a sarok közepéig rajzolt vonal folytatásán), és egy magasságban van a két csípő. Hajlamosak vagyunk a hátsó lábunkhoz kapcsolódó csípőt leejteni. Tartsuk egy magasságban a másikkal, és sarokból toljuk előre, míg az elülső lábunk ülőcsontjával nyújtózkodjunk hátrafelé. A gerincet hajtsuk rá az elülső lábra úgy, hogy ne kanyarodjék oldalra, a köldök a combcsont fölé essen, a szegycsont a térd fölé, az állunk pedig a sípcsont fölé.
A törzs jobb és bal oldalát egyaránt nyújtsuk meg, hogy ne legyen benne oldalra kanyarodás. Ehhez inkább derékból forduljunk rá az elülső lábra. A szegycsont előre és lefelé nyújtásával megakadályozhatjuk a hátunk kidomborodását, vagyis három párhuzamos egyenes mentén nyújtunk egyszerre: a gerincoszlop és a törzs két oldala mentén.
A tenyereket tartsuk teljesen összenyomva, ne csak a tenyértöveket, hanem a tenyerek belsejét és az ujjtöveket is. A könyökünkkel dolgozzunk befelé és felfelé, arra törekedve, hogy az ujjainkkal elérjük a tarkónkat. Ez a mozdulat kiemeli a letapadt lapockákat, ami fontos a megfelelő légzőmozgás és a vállízület egészséges mozgatása szempontjából. Ha a hátulsó üdvözlőtartás esélytelennek tűnik, akkor válasszunk egy helyettesítő kéztartást: nyomjuk össze a tenyereket úgy, hogy ne fölfelé, hanem a farokcsont irányába nézzenek az ujjak, vagy fogjuk meg a két könyökünket, vagy esetleg az ujjakat összekulcsolva nyújtsuk ki a karjainkat a hátunk mögött, és emeljük a karokat a tarkó irányába. Ez utóbbi változat hátrafelé nyitja a vállakat, így jó előkészítő verzió, de ha túlzottan felnyomjuk a karokat, akkor már a nyaki és felső háti szakasz domborítását fogja elősegíteni, ami kerülendő. Ha csak a csípő és a gerinc helyzetére akarunk koncentrálni, akkor a két tenyerünket le is tehetjük a földre a talp két oldalán, vagy megfoghatjuk velük az elülső bokánkat. Ez utóbbi változat látható a képen, amit az Agni-jóga gyakorlatsorban végzünk.
A nyak semleges helyzete fontos, vagyis ne csapjuk a fejünket hátra, de ne is szegjük teljesen előre, mert mindkét esetben lezárjuk az energia áramlását a nyaki gerinc-szakaszban. A fejtető nyújtásával a nagylábujj irányába és az áll enyhe lebillentésével elérhetjük a finom dzsalandhara-bandhát és a minél egyenesebb gerincet. A múla és uddíjána bandha megfelelő alkalmazásával ebben a pózban is szépen tudjuk stabilizálni a csípők és a medence, valamint az ágyéki gerinc-szakadsz helyzetét. Ez védi a hamstringeket és a derékcsigolyákat, és elősegíti a gerinc nyújtását, valamint az energia felfelé áramlását a koronacsakrába. Ha a hamstring túlzottan kötött, akkor nem kell annyira előrehajolni, hogy a bordaív a combhoz érjen. Csak annyira hajoljunk előre, amennyire a keresztcsont billentésével és az egyenes gerinc megtartásával tudunk, és onnan nyújtózkodjunk a gerincünkkel az ülőcsontokból a fejtető irányába.
Ez az ászana csökkenti a zsírlerakódásokat a derék és a lábak területén, erősíti és tonizálja a lábizmokat. Ugyanakkor a légzőszervekben képződő nyálka-lerakódásokat is csökkenti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése