2011. április 18., hétfő

Kemény, mint a Nivea

Minden hét vasárnappal kezdődik, mégpedig vasárnapi gyakorlással. Ma négyen voltunk, a többiek úgy látszik nem jöttek, mert a Nivea Fitness Tour utolsó, budapesti állomására akartak rápihenni, ami szintén ma volt a Folyondár sportcsarnokban. 2000 ember regisztrált előre, úgyhogy szép számmal voltunk a nagyteremben.


A tavalyi Avon naphoz hasonlóan ezt is Dittó és Balász szervezte A Fitline-Events csapattal. A különbség az volt, hogy ez egy ingyenes rendezvény volt, ahol domináltak az aerobic és fitness órák, míg a tavalyi Test és Lélek nap fizetős volt, több külföldi vendéggel és egy csomó jógaórával, de viszont kb. negyed ennyien jöttek el. 


Szerencsésnek mondhatom magamat, mert az országszerte ismert fitness-prezenterek között én voltam az egyetlen jógaoktató, és az én Astanga-órám volt az egyetlen jógaóra az egész nap során. Nade kezdjük az elejéről. 10 körül értem ki, az Atma asztal már kipakolva. Feleségem és Tirtha (azaz Tünde) várta a vevőket, azaz várta volna, mert nem nagyon jöttek vásárolgatni. A többi kiállítóval együtt mi is a kosár- és röplabdapálya közötti elválasztó részbe voltunk bezsúfolva. Egyik oldalról techno bömbölt, mivel éppen step órát vezényelt egy  francia prezenter, a másik oldalról szintén zúzós zenék, bár ott éppen Body Art óra folyt. 


Nos, gondoltam, ez a legjobb hely a relaxációra, és be is feküdtünk a feleségemmel egy Mauri masszázsra. Ezek a fiúk-lányok tényleg nagyon tudják a tutit, azt sem tudtam, melyik testrészükkel masszíroznak éppen. Utána dologra, bár csak egykor következett a mi óránk. Előtte még volt Hot Iron, Pilates, még néhány Step óra, meg egy pár Hip-Hop bemutató is. 


Az óra kellemesen telt, a stepbe belefáradt emberek (90%-ban lányok természetesen) vagy százan átjöttek egy kicsit nyújtani az astanga-órámra. Negyed órán belül azonban rájöttek, hogy bizony itt is kemény meló lesz, nem csak állóképességileg, hanem közben még a hajlékonyságukat is próbára teszem. Azért szépen szerepeltek, és követni tudták az 50 perces óra tempóját. A végén mindenki elégedetten terült ki a matracára relaxálni a dübörgő  techno zenében. 


A másik teremben éppen kangoo-órához készülődtek, ami hihetetlenül sok embert vonz, főleg fiatalokat. Jók ezek az ugrálós órák, de lélegzni azt nem tanulnak meg rajta az emberek, és a kezek-lábak mozgási tartománya sem növekszik tőle túl nagyra. Úgyhogy minden kangoo óra után dukálna egy jógaóra is! A kangoosok után tartottunk egy ötperces bemutatót a színpadon, alul belinkeltem a videóját.


Utána már lehetett volna lazulni, közben pedig a zumba órát néztük. A másik teremben még egy súlyzós Hot Iron ment le közben. A zumbás lányok elég ügyesek voltak, és egyébként is azt tapasztalom, hogy a tánc kevésbé köti be az embereket, mint a kodigépezés vagy a step. Na ezután következett az az óra, ami viszont szerintem szintén totál beköti a vállat és a csípőt, a térdet pedig szétszedi egy idő múlva, mégpedig az Iron Box.

Rolanddal azért beneveztünk, hogy kipróbáljuk, hátha kardiónak jó lesz. Jó széles terpeszben kellett állni végig, és ütni a kombinációkat a levegőbe. A végére összeszedtünk egy kb. 16 ütésből álló kombinációt, azt kellett volna végigcsinálni. De abban a pillanatban, hogy a tanár nem mutatta, mindenki leállt, mert nem nagyon jegyezte meg senki. Egynek jó volt, de én azért a rendes zsákolásban meg iskolázásban jobban hiszek, és rúgni is lehetett volna valamivel többet. A zene is túl gyors volt, 160 bpm-mel nyomtuk végig. Utána még egy Body Artot tartottak Borsodi Balázsék, de azt már nem vártuk meg. Vasárnapi átmozgatásnak jó volt, de továbbra is azt gondolom, hogy a jóga és a Thai box sokkal mélyebbre hatnak, mint az earobik órák. Remélem, minél többen ezt fogják gondolni, és elkezdik látogatni az óráinkat, még ha mellette ki is akarják tombolni magukat egy-egy ugrálós órán is. 


Vágeredményben ez is jobb, mintha egyáltalán nem mozogna valaki. És remélhetőleg a hardcore aerobikosok is elkezdenek a jóga felé kacsingatni, amikor már lezúzták a csípőjüket, a vállukat és a térdüket. Az ilyen kemény edzéseket vágigugrálóknak azonban általában a helyén van a kardiójuk, és nem riadnak meg egy kis Hot Ashtangától sem, szóval mindenképpen jó célközönség. Köszönöm a szervezőknek, hogy meghívtak, és reméljük, még több ilyen bulin is részt vehet majd a jövőben az Atma Center. A fotóalbum itt található, a videó pedig itt:


Nincsenek megjegyzések: