1. Személyes vezető
A legfontosabb szerepe a sámáni tudás átadásában egy személyes vezetőnek vagy tanítónak van. Egyrészt ő látja és felméri a tanítvány alkalmasságát, és azt is meg tudja figyelni, hogy ahogy halad az úton, milyen hibákat követ el, vagy mi az a terület, ahol megmutatkoznak különleges képességei, érdeklődése. A természeti népeknél is az öreg és tapasztalt sámán vállalta a fiatal jelölt kiképzését, és ez általában több évig is eltartott. A kiképzés végén, amikor a sámán már alkalmasnak találtatott, beavatások sorozatán ment keresztül a tanító sámán felügyelete alatt, és így kapta meg a felhatalmazást a különböző sámáni feladatok elvégzésére. Ezek az elemek egy "modern" sámán életéből sem hiányozhatnak. Nem elegendő az, ha elmegyünk egy tanfolyamra, vagy kijárunk egy iskolát, vagy egyszer találkozunk egy törzsi sámánnal valamelyik természeti kultúrából, és ő pénzért "beavat" bennünket. A tanulási folyamatnak évekig kell tartania, és fontos a személyes felügyelet.
2. A szellemvilág tanítói
A sámántanonc már az útja elején kapcsolatba lép a szellemvilág különböző képviselőivel, az erőállatokkal, a segítő szellemekkel, a természet erőivel, az elemek szellemeivel, valamint az ősökkel és a magasabb világok tanítóival, isteni lényeivel. Ezt nem szabad félvállról venni, és ki kell használni a lehetőséget, hogy tanulhatunk ezektől a lényektől, mert szívesen tanítanak arra, amire már készen állunk. Persze ez a tanulási folyamat is, ugyanúgy, mint a sámán személyes vezetése, kölcsönös szabad akaraton és elköteleződésen alapul, vagyis nem kényszeríthetjük ki a szellemvilágból például az olyan titkokat, melyekre kíváncsiak vagyunk ugyan, de még esetleg nem vagyunk alkalmasak a befogadásukra. Amikor megkapunk egy bizonyos tudást és képességet a szellemvilágtól, az egyben felelősséggel is jár, mert kapuvá válunk a szellemvilág és a földi világ között. Nem tarthatjuk meg ezt a tudást csupán magunknak, és nem kaphatjuk meg csak azért, mert kíváncsiak vagyunk, hanem ha megkaptuk, akkor mások javára kell használnunk azt.
3. Az írások
A harmadik és fontos forrás mindazok a könyvek és lejegyzett tudás, amit az évezredek során a megvilágosodott mesterek és tudók ránk hagytak. Nem véletlenül írták meg azokat a műveket, amiket meghagytak az utókornak, akár kőbe vésve, akár pálmaleveleken, akár szóbeli közlés formájában nemzedékről nemzedékre átadva. A modern szerzők és sámánok még több tudást tesznek hozzá, vagy érthetővé teszik számunkra az ősi mesterek üzeneteit, hiszen a szellemvilágban nincs idő, és az ősi meg az új között nincs minőségbeli különbség. Persze csak könyveket olvasva nem válhatunk sámánná, tehát minél több lehetőségünk van a másik három tudás-forrásból is meríteni, annál inkább ki kell használni azt. De a könyvek, az írott szó hasznos tájékoztató ismereteket adhat, hogy kulturális, történelmi, filozófiai, spirituális kontextusba tudjuk helyezni mindazt, amit a mesterünktől és a szellemektől kapunk.
4. A gyakorlás
A megkapott tudás, bármelyik forrásból származik is, csupán elmélet marad mindaddig, amíg nem ültettük azt át a gyakorlatba. A különböző sámáni és spirituális gyakorloatok végzése során közvetlen tapasztalatokat szerzünk azok működéséről, és az elkövetett hibáinkból vagy a sikertelenségből is sokat tanulhatunk. Viszont fontos, hogy olyan gyakorlatokat végezzünk, melyeket nem csak például egy könyvben olvastunk, hanem személyesen is megkaptunk vagy jóváhagyást kaptunk rá, mert megeshet, hogy "a bolond beront oda, ahová az angyalok félnek belépni", ahogy a közmondás tartja. De ha elhívást kapunk valamire a szellemvilágtól, és a tanítónk is jóváhagyja, akkor következik a belső munka, ami abból áll, hogy addig gyakorlunk, amíg meg nem szerezzük a megfelelő jártasságot az egyes szertartások, folyamatok, gyógyítások végzésében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése