Bhakti-jóga - a jógák koronája

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Végül a könyv harmadik része a bhakti-jógát, vagyis a meditáció spirituális dimenzióját mutatja be. A bhakti-jóga, az isteni szeretet jógája a jóga előzőekben ismertetett módszereinek és aspektusainak gyümölcse és eredménye. A könyv először elmagyarázza, hogy a csakrák az agy és az elme fejlődésének evolúciós állomásait képviselik. Ha a csakra-meditációt kifinomult és erőteljes módon végezzük, akkor felgyorsítja a gyakorló agyának és elméjének evolúcióját és felébreszti a magasabb (szattvikus) intelligenciát. A tizenharmadik fejezet bemutatja az evolúciós állomásokat, melyeken keresztül egyénileg vagy kollektív módon fejlődni tudunk.

(Az evolúció kifejezést itt azzal a jelentéstartalommal használom, amit az előző könyveimben az involúció kifejezésnek adtam. Vagyis az evolúció fogalmával arra az elképzelésre utalok, hogy az emberiség potenciálisan fényes jövő elé néz.)

Eddig a pontig a fejlődés csupán az emberiség jövőbeni lehetséges evolúciójának a kezdete. A tizennegyedik fejezet elmagyarázza Isten vizualizációját a spontán belső légzésvisszatartás közben, míg a tizenötödik a Kundaliní felébresztését írja le a külső légzésvisszatartás közben. A tizenhatodik fejezet ismerteti azt a technikát, ami végső soron maradandó sikert és Isten vízióját (darsanáját) eredményezi. A tizenhetedik fejezet bevezeti a gjána-jógát, mint a jóga végső célját, melyet azonban nem szabad megkísérelni, mielőtt az egyén beteljesítette a szvadharmáját, vagyis a hozzájárulását mások és a társadalom életéhez.

Mint ahogyan a ház is lassan épül, és az elején sok figyelmet fordítanak a primitívebb munkákra, mint például a földmunkára, ez a könyv is először az alapokkal foglalkozik. Ahogy a fejezet folytatódik azonban, a harmadik részben eléri a csúcsát. Ezért jó, ha nem az első fejezetek alapján ítéljük meg a szöveget, hanem kitartunk a végéig. Ha viszont túl gyorsan rohanunk előre, akkor felfoghatatlannak fogjuk találni azt, hogy a harmadik részben leírt állapotokat is átélhetjük. De, mivel a tető felhelyezése a ház építésének logikus befejezése, a spirituális megnyilvánulás és az isteni szeretet ugyanígy a jóga folyamatának logikus befejezése – amennyiben a megfelelő elemekkel és a helyes sorrendben végezzük."

Ivan Denisov – másodszor Magyarországon

Ezen a hétvégén, szombaton és vasárnap zajlott Ivan Denisov, a 32 kg-os hosszú ciklus és biathlon abszolút világbajnokának második szemináriuma Kecskeméten. Meglepődtem azon, hogy a tavalyi 30 résztvevő után idén csak 15-en voltunk, de már kezdem megszokni azt, hogy ebben a sportban is sok a turista, akik jönnek, látnak, kipróbálják magukat egy-két versenyen, aztán mennek is tovább, és inkább választanak valamiylen rekreációs sporttevékenységet, ahol nincsenek annyira konkrét mutatói a fejlődésnek, mint a kettlebell sportban.

Ivan 17 éves korában kezdett el kettlebellel edzeni, most 33 éves, és az elmúlt tíz évben szinte minden versenyt és világbajnokságot megnyert. Amúgy nagyon közvetlen ember, és szinte gyermeki tekintetéből sugárzik a kettlebell sport szeretete, valamint a vágy, hogy minél több embernek átadja a sport titkait. Ivan elmondása szerint saját maga kísérletezte ki a technikákat, amiket tanít, és az eredmények azt mutatják, hogy azok valóban hatékonyak. Nem csak a saját, hanem a tanítványai eredményei is nagyon magasak.

A szeminárium első napján lökéssel kezdtünk, majd rátértünk a swingre, cleanre és a hosszú ciklusra. Egy kicsi szakítás is volt, de nem olyan sok. Délután volt egy jó kis izzasztó edzés, majd az edzéstervezésről beszélgettünk. 4 óra körül végződött az első nap, majd Sanyival, Szilvivel és Emesével elmentünk a Kecskeméti Fürdő szaunavilágába egy kicsit regenerálódni. Én a tepidáriumban olyan jól rálazultam a meleg kőágyra, hogy horkolva el is aludtam, még hallottam álmomban, ahogy a többiek rajtam röhögnek.

Este egy vegán vacsorát kaptunk az Apollo Hotelben, majd csatlakoztunk a szeminárum többi résztvevőjéhez, akik egy biliárdszalonban találkoztak. Jó néhány biliárd- és csocsómeccs után és közben sk mindeféléről kérdezgettük Ivant, majd aludni tértünk, amit én már erősen igényeltem.

A második napon a szakítással foglalkoztunk, főleg a beejtéssel és a jobbra-balra hintázással, ami Ivan módszerének a sajátossága. A nap végére nagyjából sikerült ráéreznem a technikára, de mivel én oroszul is beszéltem és én fordítottam a szemináriumot, orosz káromkodásokkal keverve patam folyamatosan Ivan kommentárját a gyatra technikámról. Kiderült, hogy a lökésben mindig előreesik a medencém, a szakításban meg pont fordítva mozgatom, mint ahogyan kéne. Lassan csak megtanulom majd, amit kell!

Délután az edzéstervezésről beszélgettünk, majd egy jó alapos szakítóedzéssel és természetesen az elmaradhatatlan csoportképpel zártuk a napot. Mindenki alaposan elfáradt a két nap végére, és új ismeretekkel, élményekkel, begyakorolni valókkal tértünk haza. Minél több világbajnoktól hallja az ember a technikák részleteit, annál könnyebben rá fog találni arra a stílusra, ami neki a legjobban beválik. Remélem, hogy még sok neves kettlebell sportoló okításán részt tudok majd venni a jövőben, mert ez egy olyan sport, ahol az ember mindig tud valamit fejleszteni a technikáján, az edzéstervezésen, a versenyfelkészülésen. Köszönöm Lacinak a szervezést, Ivanna pedig novemberben fogunk újra találkozni, amikor a magyar Grand Prix versenyre érkezik majd.

Hatha-jóga és rádzsa-jóga

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Az összes fizikai jóga-technika, beleértve az ászanát is, nem azt a célt szolgálja, hogy a testünket építsük vagy szépítsük vagy az önértékelésünket növeljük az ászanában való ügyesség megszerzése által; valójában egyedüli céljuk az, hogy felkészítsék a gyakorlót a meditációra, a meditáció pedig egy technika Isten megvalósítására.

Hasonlóképpen, az egészség nem az ászana célja, hanem inkább annak a mellékterméke, hogy harmóniában vagyunk a kozmikus erőkkel, ez a harmónia pedig támogatja és lehetővé teszi Isten megvalósítását.

Ha soha nem csináltuk a hatha-jógát ezelőtt, és csak a meditáció szemszögéből közelítjük meg ezt a könyvet, akkor nagyon nagy segítségünkre lesz annak megértésében, hogy pontosan milyen módon segíti elő a meditációt az összes hatha-jóga technika. A meditáció sokkal nagyobb eséllyel fog spirituális megvalósítást eredményezni, ha a hatha-jógával támogatjuk. Az elme nem önmagában létezik, hanem számtalan módon kapcsolódik a testhez és a légzéshez. A hatha-jóga törvényei elmagyarázzák, hogyan teremthetünk egy stabil fizikai és pránikus alapot, melyre épülve sikert érhetünk el a meditáció folyamatával.

A könyv második része a rádzsa-jógával foglalkozik, és Patandzsalí pratjáhárával (a külső ingerektől való függetlenség) és dháranával (koncentráció) kapcsolatos alapvető tanítását tartalmazza. A rádzsa-jóga a meditáció mentális dimenziója. Ebben a részben először ismertetem a jóga-meditáció tudományos alapjait, utána pedig a technikáját. A Kundaliní, mint a meditációt segítő erő jelentőségével kapcsolatban is közreadok információkat, valamint a felemelkedését elősegítő tényezőkről is, például a csakrák és a szusumná vizualizációjáról, illetve a mantrák és a légzőgyakorlatok használatáról. A tizenegyedik fejezet bemutatja a pratjáhára, a jóga ötödik ága elsajátításának teljes módszerét a tudatalatti elme feldolgozó erejének felhasználásával, ily módon megakadályozva az érzékek kifelé fordulását.

Mivel az elme az érzékek mestere, vagyis az érzékszervekből származó információk bemutatója, öt érzékszervi összetevője van. Annak érdekében, hogy a tudatalatti elmét a spirituális evolúció szolgálatába állítsuk, az elmének mind az öt aspektusát össze kell kapcsolni a nekik megfelelő tárgyakkal, és nem csak a teljes elmét a légzéssel. Ahogy korábban elmagyaráztuk, az emberi lény három külső rétege (test, légzés és elme) magában foglalja a jógát akadályozó tényezőket, és meg kell őket tisztítani. Míg a testet általában az ászana-gyakorlással tisztítjuk meg, a pránikus réteget a pránájáma által, az elmét pedig a meditáció által, a pratjáhára teljes katalógusa önmagában mindhárom réteget befolyásolja. A 12. fejezet pedig megmutatja, hogy a pratjáhára mesterévé válva hogyan használhatjuk azt a dháranában, a jóga hatodik ágában, különböző példákat használva arra, hogy elmagyarázza a dháraná működését és a közben alkalmazott módszereket."

Félelem az elutasítástól

Sokféle félelemmel rendelkezünk, és ezek a lenyomatok általában a félelem tárgyának jelenlétekor aktiválódnak. A legerősebb általában a halálfélelem. Van azonban egy olyan fajtája a félelmünknek, mely sokrétűen befolyásolja a kapcsolatainkat, ez pedig az elutasítástól való félelem.

Amikor az élőlény belezuhan ebbe az anyagi világba, hajlamos megfeledkezni spirituális természetéről, illetve arról, hogy Isten, vagy a Brahman parányi szikrája csupán. Az egó hatása alatt mindannyian az anyagi természet uraivá szeretnénk válni, és a szabad akaratunkat érvényesíteni akarjuk másokon, vagyis Istenné szeretnénk válni. Innen ered az a frusztráció, amit akkor érzünk, ha valaki ellenkezik a vágyunkkal vagy az utasításunkkal, kérésünkkel.

Én általában tudatosítani szoktam magamban ezt az érzést, és ki is mondom, hogy nem bírom elviselni az elutasítást. Természetesen semmi garancia nincs arra, hogy az őszinte kommunikáció arra fogja bírni a másik személyt, akitől az elutasítás érkezett, hogy megmásítsa a döntését, de így legalább tudatában leszünk a frusztrációnk okának.

Az emberek többféleképpen szokták lereagálni az elutasítást. A maszkulinabb, jang típusú emberek (vonatkoztassunk itt most el a biológiai nemtől) dühöngeni kezdenek, vagy megpróbálják ráerőltetni az akaratukat a másikra, esetleg valamilyen manipulatív eszközökkel rávenni arra, hogy megcsinálja, amit szeretnének. A manipulatív természet sok esetben pontosan ebből a félelemből akad, és a manipulatív személy eleve olyan helyzet létrehozására törekszik, amellyel kizárja az elutasítás lehetőségét. Az ő reakciójuk az, hogy ha nem akarod, hogy elutasítsanak, akkor ne kérj engedélyt, csak csináld meg, amit akarsz, vagy vegyél rá másokat, hogy csinálják meg.

A feminin, vagy jin típusú, passzív, befogadó jellegű személyek a legtöbbször lenyelik az elutasításból fakadó frusztrációjukat, különböző gátlásokat, komplexusokat, belső feszültségeket létrehozva önmagukban. Minél többször kapnak elutasítást, annál bátortalanabbak és zárkózottabbak lesznek. Az ő reakciójuk az, hogy ha nem akarod, hogy elutasítsanak, akkor ne is próbáld meg érvényesíteni az akaratodat, hanem hagyd, hogy mások akarata érvényesüljön, és fogadd el azt a sorosodnak.

Nos, mint mindig, a jóga pszichológiájában a középútra törekszünk, vagyis sem a túlzott dominancia, az akaratunk másokra való kényszerítése, sem a túlzott passzivitás, az „árral sodródás” nem vezet el a célhoz, a belső harmóniához és a belső feszültségek feloldásához.

Azt viszont meg kell tanulnunk, hogy a vágyaink nem mindig teljesülnek, még akkor sem, ha nagyon sok erőfeszítést teszünk bele egy-egy dolog elérésébe. Csak akkor teljesülhet egy-egy vágyunk, ha a karmánk azt lehetővé teszi. Éppen ezért az elutasítástól való félelemtől a tudás művelésével és a ragaszkodás nélküli cselekvéssel szabadulhatunk meg. A tudás művelése abban segít, hogy megszilárduljunk abban a megértésben, hogy nem mi vagyunk a cselekvők és az irányítók, hanem szemtanúk vagyunk. A ragaszkodás nélküli cselekvés viszont megvéd attól, hogy túlzott passzivitásba és közönybe essünk, és elhanyagoljuk a kötelezettségeinket. Ha kötelességképpen cselekszünk, és nem vágyunk arra, hogy élvezzük a munkánk gyümölcseit, akkor a kedvező vagy elutasító reakciók sem fogják befolyásolni a motivációnkat. A szenvedés forrása mindig a ragaszkodás, és nem maga a cselekvés.

A natarádzsászana mitológiája

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Natarádzsászana (A táncoló Siva póza)

Natarádzsa, vagyis a Tánc Ura a híres hindu istenség, Siva egyik ismert neve és alakja, melyben a kozmikus táncosként bemutatja isteni táncát, a Tándavát, mellyel megsemmisíti az univerzumot és ezzel előkészíti annak újrateremtését, ami Brahmá, a teremtő félisten feladata.

Siva-natarádzsa leghíresebb ábrázolása Chidambaramban, a Thillai Nataraja-templomban található. Natarádzsa szobrát általában bronzból készítik, és lángokon állva táncol, a bal lábát fölemelve (ritka esetekben a jobbat) és egy Mujalaka nevű démonon vagy törpén áll, aki a tudatlanságot szimbolizálja. Ez a szobor-bárázolás az indiai kultúra szibóluma is egyben, és az Úr Sivának a dühödt formáját ábrázolja, melyben mérgesen táncol Szatí, a felesége halála után.

Siva táncának két formája ismert: a Lászja, mely egy lágyabb forma, és a világ teremtésével kapcsolatos, valamint a Tándava, mely erőszakosabb, és a világ elavult dolgainak (világnézetek, látásmódok és életmódok) elpusztítását szimbolizálja. A Lászja és a Tándava csupán Siva természetének két aspektusa, hiszen a teremtés érdekében végzi a pusztítást, azért semmisíti meg a világot, hogy új teremtés léphessen a helyébe.

Natarádzsa formája

Jobb alsó alkarján egy kobra tekereg, a fejét pedig az újhold és egy koponya díszíti. Lángok körében táncol. Ezt a táncot a gyönyör táncának (ánanda tándava) is nevezik. Jobb felső kezében egy homokóra formájú kis dobot, a damarut fogja. A dobot a damaru-haszta múdrával (kéztartással) fogja. Ez a dob a hangot szimbolizálja, mint a teremtés forrását, illetve a dob pergése az idő múlását is képviseli.

Bal felső kezében Agni, vagyis a pusztító tűz van. A felső kezek egymással ellentétes szimbólumai a teremtés és pusztítás ellentétpárját, vagyis magát az élet tüzét képviselik.

Jobb második kezével az abhaja múdrát mutatja, mely félelemnélküliséget biztosít, és megvédi a dharma erkölcsös követőit a gonosztól és a tudatlanságtól.

Bal második keze a felemelt lába felé mutat, ami a felemelkedést és a felszabadulást jelképezi. A bal lábán az elefánt jele található, mely mutatja az utat a tudatlanság dzsungelén keresztül.

A törpe, akin Natarádzsa táncol, Apaszmara démon, és Siva győzelmét szimbolizálja a tudatlanság fölött, valamint a lélek alászállását is jelképezi a transzcendens szintről az anyagba.

A tánc uraként Siva bemutatja a Tándavát, vagyis a táncot, melynek során az univerzum megteremtődik, fennáll és megsemmisül. Siva hosszú hajfonatai, melyeket általában kontyban hord, szétbomlanak, és nekiütköznek az égitesteknek tánca közben, leütve őket a pályájukról és a megsemmisülésüket okozva. A Sivát körülvevő lángok az anyagi univerzumot képviselik. A dereka körül tekergő kígyó a Kundaliní, az isteni Erő, mely mindenben jelen van. Ez a kígyó a bráhmanák által viselt szent zsinórt, a második születés jelképét is szimbolizálja. Siva sztoikus arca azt jelzi, hogy semleges, és egyensúlyban van.

Trivikramászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Trivikramászana (Trivikrama póza)

Dristi: nászágrai (orrhegyre)

A trivikramászanával folytatódik a hanumánászana-blokk. Miután ülve és hanyatt fekve nyitottuk a csípőt a harántspárgára, valamint gyakoroltuk az álló egylábas egyensúlyozást az előző pózban (dikászana), most egy álló spárga következik a trivikramászana formájában. Ez a póz az utthita-pádángusthászana C-hez hasonlít, azzal a különbséggel, hogy itt a lábat teljesen függőlegesig próbáljuk emelni, és úgy hozzáérinteni a fejet. Az utthita-pádángusthászanánál megengedett a kisebb szög, és ha a fejünket a lábunkhoz szeretnénk érinteni, akkor előrehajolunk egy kicsit.

Vinyásza számolás

Ékam: A pózt álló szamaszthitiből indítjuk, ahol az előző póz vinyászái véget értek. Fújjuk ki a levegőt, majd belégzésre emeljük a jobb lábunkat egyenes térddel a levegőbe, és kapjuk el a sarkunkat mindkét kézzel. Ez a póz megegyezik az utthita-pádángusthászana C-vel.

Dvé: Kilégzésre húzzuk oda a lábunkat a fejünkhöz, függőleges helyzetre törekedve, és érintsük a homlokunkat a sípcsonthoz. A vállakat húzzuk lefelé és távolítsuk a fülünktől, a lapockákat zárva hátul. A könyököket oldalirányba vigyük kifelé, és végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Tríni: Belégzésre engedjük előre a lábunkat és nyújtsuk a könyökünket. Kilégzésre engedjük le a lábunkat szamaszthitibe.

Csatvári-sad: ismételjük meg az első három vinyászát a bal oldalra is.

Aktív elengedés technikája

A póz felvételéhez erőteljesen feszíteni kell a csípőhajlító izmokat és a négyfejű combizmot is. A karokkal is húzzuk a levegőben lévő lábat. Viszont amikor elértük a pózt, akkor a farizom és a combhajlító izmok segítségével stabilizálhatjuk a lábunkat és a térdet. A földön támaszkodó láb és a törsz esetében a szokásos aktivitást fejtjük ki a stabil egyensúly fenntartása érdekében. A lapockák lefelé és egymás felé történő húzásával elősegíthetjük a mellkas kiemelését és az egyenes tartás elérését.

Rávezető változatok

Az álló spárgára többféle rávezető pózt is gyakorolhatunk. Az előző pózból, a dikászanából például előrehajolhatunk, a levegőben lévő lábunkat tovább emelve a függőleges felé (ékapáda-uttánászana), viszont a csípőt ne fordítsuk ki oldalra. Ha sikerül majdnem függőlegesig emelni a lábunkat, akkor a csípőnk készen áll a trivikramászanára. Ha a láb nem emelkedik fel függőlegesig, akkor álljunk háttal a falnak, minél közelebb ahhoz, és támasszuk neki a levegőben lévő lábat, miközben a földön lévő láb sarkát minél közelebb visszük a falhoz. Természetesen mindkét térd legyen egyenes.

A trivikramászanát úgy is gyakorolhatjuk, hoyg szembeállunk egy bordásfallal, és az egyik lábunkat felemeljük minél magasabbra, az achilles-ínunkat az egyik rúdhoz támasztva. Miközben a két kezünkkel húzzuk magunkat a bordásfal irányába, a földön lévő lábbal is igyekszünk minél közelebb lépni hozzá.

Haladó változat: Ha a csípőhajlító izmok nagyon erősek, akkor megpróbálhatjuk a kezek segítsége nélkül végrehajtani a trivikramászanát.

Egészségügyi hatások

Intenzíven nyújtja a láb és a comb izmait, így regenerálja a lábakat.

Sportolók számára hasznos, akik sokat edzik a lábaikat és nem nyújtanak eleget.

Erősíti a combot és a lábat.

Fejleszti az egyensúly-érzéket.

Erősíti a combhajlító izmokat.

Alhasi sérv esetén is hasznos lehet, ha a póz közben erőteljesen alkalmazzuk az uddíjána bandhát.

Csökkenti a szexuális vágyakat, így elősegíti az elme kontrollját.

Javítja a kismedencei szervek és a nemi szervek vérellátását, megőrzi egészségüket.

Ellenjavallatok

A combhajlítók húzódása, erős alhasi, köldök vagy lágyéksérv, friss hasi műtét.

Az elégedettség fokozatai

Az alábbi kis szösszenetet főleg az edzés, és különösen a vesenysport szempontjából fogom ismertetni, de bizonyos változtatásokkal a spritualitásra is áttehető, legalábbis abban az aspektusban, ahol a spirituális fejlődésünk útját egy (vagy több) guru egyengeti, illetve ahol célokat tűzünk ki (például a felszabadulást vagy a megvilágosodást, vagy Isten szeretetét). A spiritualitásban természetesen létezik egy olyan eszme is, hogy fel kell adni az erőfeszítést, illetve az eredményekhez való ragaszkodást, mivel a végső tökéletesség elérése nem a saját erőfeszítésünkből, hanem isteni kegyelem által következik be. Egyelőre azonban térjünk vissza a sport eredmény-orientált világához. 

Ebben a világban bizony nagyon keményen kell melózni, hogy kézzelfogható eredményeket érjen el az ember. Az emberi testnek természetesen vannak korlátai, ami a terhelhetőséget vagy a sportteljesítményt illeti, és ezeket egy rátermett edzőnek figyelembe kell vennie. Ahogy Dan John mondta, bármilyen hülye túl tud terhelni egy sportolót, de csak egy szakértő edző képes valódi teljesítmény-javulást elérni nála.

Az elégedettségnek különböző fokozatai vannak, ahogy ezt nemrégiben levezettem a girevik tanítványaimnak:

1. Az első szint az, amikor elégedett vagy magaddal. Megsúgom, hogy ez inkább a kezdők sajátossága, a haladó sportolók már sokkal kritikusabbak szoktak lenni a saját eredményeikkel kapcsolatban is, talán azért, mert jobban értik a potenciált, ami ideális esetben a felszínre hozható bennük. De persze minden kis sikernek örülni kell, és pozitívnak kell tudni maradni. Ha kihal a motivációd, akkor nem fogsz messzire jutni.

2. A második szint az, amikor az edződ is elégedett veled. Egy kezdő sportolónál ez a kettő nem mindig lesz összhangban, de ahogy érik a kapcsolat, és jobban egymásra hangolódik az edző és a sportoló, úgy ez is jobban összhangba kerül. Az edző elégedett, amikor a sportoló megfelelő módon dolgozik és odafigyel, és ilyenkor a sportoló is elégedettebb lesz önmagával. Persze nem kell ennek a dolognak kultikus mélységet adni, de azért az edző tapasztalt szeme általában többet lát, mint amit a sportoló észlel.

3. Az elégedettség harmadik szintje az, amikor a sportoló eredményei növekszenek, és jó helyezéseket ér el a versenyeken. Ez már egy objektív mutató is, amely mindkettejük (az edző és a sportoló) számára mutatja, hogy jó irányba haladnak. Ahogy Denis Vasiljev mondta, ha két jelentős versenyen egymás után nem nőnek az eredményeid, akkor gondolkozz el rajta, hogy a megfelelő edző alatt dolgozol-e.

4. Az elégedettség negyedik szintje az, amikor a versenyző egy jelentős versenyen, például EB-n vagy VB-n első helyezést ér el. Itt már komoly ellenfelekkel kell megküzdeni, és ha sikeresek vagyunk, az valóban fémjelzi a megfelelő edzésmunkát. Az igazi kiemelkedő sportolók pedig évről évre meg tudják ismételni a jó eredményeiket, sőt, még növelni is tudják őket.

5. Az elégedettség ötödik szintje pedig az, amikor a versenyzőnek sikerül egy világrekordot beállítania. Ez már ritkaságszámba megy, és még a legjobbak közül sem sikerül mindenkinek, főleg, hogy a kettlebell sport és vele együtt a rekordok is folyamatosan fejlődnek. Viszont én lehet, hogy naív vagyok, de úgy gondolom, hogy egy sportolónak ezt a célt kell kitűznie maga elé, és hinnie kell benne, hogy meg is tudja valósítani. Persze a hit nem elég, ehhez nagyon sokat kell tenni is, sőt, valójában mindenki másnál jobban és lelkismeretesebben kell elvégezni az edzésmunkát, máskülönben már a megelőző szintek valamelyikénél elbukunk, és a világrekord hiú ábránd marad csupán. 

Viszont az, aki nem hisz benne, hogy a legjobb lehet abban, amit csinál, nem igazán fog semmilyen komoly eredményt elérni. Az ilyen sportolók legfeljebb rekreációs céllal fogják űzni a sportot, és sohasem hozzák ki magukból a száz százaléknyi potenciált, ami bennük rejtőzik. 

A meditáció tizennyolc törvénye

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Míg a dháranában és a pratjáhárában elért eredmény mennyiségi módon is mérhető, a hetedik és nyolcadik ág, a dhjána (meditáció) és a szamádhi (elmerülés) minőségi ágak, melyek a pratjáhára és a dháraná helyes és mélyülő gyakorlásának eredményei.

A meditáció csak akkor tekinthető jóga-meditációnak, ha bizonyos jógikus elvekre épül. Több, mint harminc évnyi kutatás és gyakorlás során a meditáció tizennyolc törvényét sikerült beazonosítanom, melyeket ebben a könyvben ismertetek. Ezzel a számmal természetesen a Mahábhárata és a Bhagavad-gítá iránt is kifejeztem a tiszteletemet, mely tizennyolc fejezetből áll. Ez az a tradíció, melyben spirituális értelemben nevelkedtem. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy ez a tradíció monopóliummal rendelkezik az igazságot illetően. A helyzet éppen az ellenkező. Olyan módosításokat fogok javasolni ehhez a módszerhez, melyek más tradíciók követői számára is lehetővé teszik a gyakorlását, anélkül, hogy bármiféle konfliktusokat élnének át.

Minden vallás és spirituális filozófia mögött egy végső igazság rejtőzik, ez pedig az isteni szeretet megtapasztalása (akkor is, ha így hívják, és akkor is, ha máshogy). Ha megtapasztaljuk ezt a szeretetet, akkor képesek leszünk értéket hozzáadni az emberi fejlődéshez és társadalomhoz. Hozzá tudunk járulni az egységben éléshez a különbözőségek ellenére is, összhangban az isteni törvénnyel. A spirituális megvilágosodás és az isteni megnyilvánulás nem valami távoli dolog, amit csak néhány kiválasztott érhet el. Ellenkezőleg, ez a születési jogunk és isteni kötelességünk. Az itt leírt meditációs technika ereje képes ezt megadni. Ez első olvasatra bátor kijelentésnek hangozhat, de ha gyakoroljuk a tizennyolc törvénnyel kapcsolatos technikákat, akkor saját magunk is meggyőződhetünk erről.

Hogyan kell használni ezt a könyvet?

A meditáció tizennyolc törvényét, melyet ebben a könyvben ismertetek, három részre osztottam, mindegyik rész hat törvényt tartalmaz. Hat törvény a hatha-jógához kapcsolódik. A hatha-jóga a meditáció fizikai dimenziója, és általában a testhelyzetekből (ászanákból), a légzőgyakorlatokból (pránájámából) és a tisztító gyakorlatokból (krijákból) áll. Az első rész azt magyarázza el, hogy ezek a fizikai technikák milyen kapcsolatban vannak a meditáció gyakorlásával, és hogyan támogatják, illetve idézik elő azt. Ha az olvasó már ismeri az előző könyveimet, illetve gyakorolta a bennük leírt technikákat, és szeretné minél előbb elkezdeni a meditációt, akkor kihagyhatja az első részben ismertetett gyakorlatokat, kivéve a harmadik és hatodik fejezetben lévőket, melyek újak. Bár az első rész bizonyos tekintetben az előző könyveim összefoglalója, sok témát új perspektívából, kifejezetten a meditáció szemszögéből ismertet. Ezeket a témákat a következők miatt veszem sorra:

• Hogy a meditálók megértsék, hogy a hatha-jóga módszerei nem furcsa gyakorlatok, melyeknek semmi közük a meditációhoz, hanem a meditáció és a rádzsa-jóga fontos előkészítő gyakorlatai.
• Hogy rámutassak a hatha-jóga kapcsolatára a meditációval és a spirituális jógával (bhaktival), hogy az ászana és a pránájáma gyakorlói megértsék őket és beintegrálják a jóga-meditációt a meglévő gyakorlásukba."

A boka stabilitása

Mai világunkban sajnos egyre kevesebbet közlekedünk a saját lábunkon, és sok esetben edzés, vagy éppen jóga közben is viszonylag keveset állunk a lábunkon. Ez önmagában elég probléma, úgyhogy érdemes elkezdeni használni a lábunkat. Viszont amint elkezdjük használni, például futáshoz, előjön egy fontos kérdés, mégpedig a boka stabilitása. A fenti ábrán látható, hogy háromféle típusú boka létezik: a pronáló, vagyis befelé billenő, a szupináló, vagyis kifelé billenő, és a neutrális, vagyis az "ideális" lábtípus. A futócipők választásánál érdemes figyelembe venni a boka anatómiáját, és a jobb futóboltokban egy gépre rálláva azonnal diagnosztizálják is a talpunk súlyeloszlását. De a legegyszerűbb, ha megnézzük valamelyik használt cipőnket. Ha a sarok belső része van jobban elkopva, akkor pronáló a lábfejünk, és olyan futócipőt érdemes választani, melynek a belső talpéle magasítottabb. Ha a sarok külső része kopott le, akkor ellenkezőleg, a külső talpélnek kell magasítottabbnak lennie. Neutrális esetben a neutrális futócipő lesz a legmegfelelőbb.

Ha azt firtatjuk, hogy mi az oka a boka befelé vagy kifelé billenésének, akkor számos tényezőt kell figyelembe vennünk: a bokacsontok, a lábcsontok, a térdízület és a csípőízület formáját (például dongaláb esetén gyakoribb a szupináló boka, míg X-láb esetén a pronáló), de ezen genetikailag meghatározott tényezőkön kívül még más dolgok is vannak: például a bokaszalagok sérülése, nyúlása, a kifelé vagy befelé fordított lábfej járás közben, valamint a lábizmok, főleg a vádli fejlettsége. 

Természetesen a dőlt boka az egész alsó végtag és a gerinc statikáját is befolyásolja, így érdemes azon dolgozni, hogy a billenést a neutrális pozíció felé korrigáljuk. Mint korábbi cikkemben már levezettem, a talpbetétek nem igazán ideálisak erre a célra. Amit viszont megtehetünk, az a lábizmok egyensúlyának helyreállítása. Sajnos eleve nagyon kevesen edzik a vádlijukat, még a sportolók között is. Viszont ha az alábbi két gyakorlatot beiktatjuk az edzésünkbe, vagy akár szabadidőnkben gyakoroljuk, azzal sdokat javíthatunk a bokánk statikáján.

1. Talpélen járás. Pronáló boka esetében a külső talpélünkre állva közlekedjünk, legjobb, ha mezítláb tesszük ezt, 4-5 körben legalább 1-2 percig. Szupináló boka esetében a belső talpélen próbáljunk járni, ezáltal erősítve a külső talpélet emelő izmokat. Ez a gyakorlat neutrális boka esetén is hasznos, de ott váltogatni érdemes a külső-belső talpélen járást, és egyforma ideig végezni.

2. Vádliemelés. A vádliemelést állva szeretem végezni, és saját testsúllyal is eléggé hatékony (legalábbis ami a boka stabilitásának aspektusát illeti). Ehhez egy lábra kell állni, valamiben könnyedén megkapaszkodni, és a talppárnát egy lépcső vagy egyéb stabil magasítás széére helyezve engedjük le a sík alá, majd lassan emelkedjünk lábujjhegyre. és most jön a trükk: A pronáló boka esetében a vádli belső fejének erősítésére van szükség ahoz, hogy a boka neutrális helyzetbe kerüljön. Fordítsuk ki tehát némileg a lábfejünket a tes frontális irányához képest, és úgy végezzük a vádliemelést, de közben vigyázzunk, hogy a gyakorlat alsó pontjánál ne lazuljanak el a bokaemelő izmok.  Szupináló boka esetében a vádli külső fejét kell jobban megedzeni, mert az fogja hozzáemelni a sarkunk külső részét a belsőhöz. Ehhez fordítsuk némileg befelé a lábfejünket, és érezzük a gyakorlat közben, hogy a külső fej erőteljesebben dolgozik. Mindez természetesen két lábbal egyszerre és plusz súllyal is végezhető. A lényeg az, hogy állva vádlizzunk, és ne ülve. Neutrális boka esetében mindhárom változatot (kifelé és befelé fordított lábfej, valamint párhuzamos talpak) érdemes gyakorolni.

A boka stabilitása és megfelelő helyzete fontos szerepet fog játszani szinte minden olyan gyakorlatban, amit állva végzünk: ugrás, futás, guggolások, kitörések, mászás stb. Éppen ezért érdemes foglalkozni vele, és korrigálni, ha kell.

Minden jóga egy

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Minden jóga egy

Ahogy a négy Véda eredetileg egy volt, az összes jóga is kezdetben egyetlen rendszer volt, amit néha Mahá jógának, vagyis Nagy jógának neveznek. A bhakti, karma, hatha, rádzsa stb. jógákra történő felosztás mesterséges, mivel ezek csupán az egy jóga különböző aspektusai. Ez a könyv először megmutatja, hogy a hatha-jóga különböző aspektusai nem alkotnak mást, mint a meditáció fizikai aspektusát. Ez az alap, amire a meditáció struktúrája épül. Utána leírom a jóga mentális diszciplináját, amit meditációnak, vagy rádzsa-jógának neveznek. Ezután megtárgyaljuk a fizikai és mentális jóga eredményeit vagy gyümölcseit – a bhakti-jóga spirituális aspektusát. Ez a folyamat végül a jóga végkövetkeztetésébe, a gjána-jógába olvad, melyet csak akkor szabad megpróbálni, ha az életünk minden társadalmi és egyéb kötelességét bevégeztük.

Az Úr Krishna azt mondja a Bhagavad-gítában (4.2), hogy az eredeti jóga elveszett az idő múlása miatt. Ez az oka annak, hogy ma az eredeti jóga számtalan apró technikára és iskolára oszlott, melyek önmagukban kevés területet fednek le. Ha a környezetéből kiragadva gyakoroljuk az egyéni jóga-technikákat, akkor kevés az esély a sikerre. Patandzsali azt mondja, hogy a jógában elért sikerhez mind a nyolc ágat kell gyakorolni (Jóga-szútra, 2.28). Ebből az következik, hogy az ászana gyakorlása nem elegendő. Egyáltalán nincs bizonyíték a jóga-irodalomban arra, hogy az ászana önmagában elvezet a célhoz. Másfelől viszont, minél több ágat vagy eszközt adunk hozzá a jóga-gyakorlásunkhoz, annál potenciálisabb lesz a gyakorlásunk és annál nagyobb az esélyünk a sikerre.

Sok jógi manapság megakad az ászana-gyakorlás szintjén, mert azt gondolják, hogy emberfeletti teljesítményt kell elérniük benne, mielőtt belekezdhetnek a magasabb ágak gyakorlásába. De az élet túl rövid ahhoz, hogy így gondolkodjunk: annak érdekében, hogy reális esélyünk legyen a siker elérésére a jógában, minél hamarabb be kell vezetnünk a gyakorlásunkba a magasabb ágakat. Minél korábban kezdjük el a pránájáma és a meditáció valamilyen alapvető formáját, annál hamarabb megtapasztalhatjuk a belső szabadságot. Ha akár csak tíz percet fordítunk mindkettőre egy nap, ezáltal az életünk és gyakorlásunk összes aspektusa fejlődni fog. Ne várjunk arra, hogy valamiféle misztikus szintet érjünk el az ászanában, ami valószínűleg sohasem fog bekövetkezni. Vannak olyan emberek, akik harminc évnyi napi gyakorlást fektettek bele az ászanába, de a végeredmény semmi más, csak egy karcsú test. Ha elhisszük, ha nem, ez a karcsú test, az összes ászana-gyakorlásunk ellenére a föld alá fog kerülni (vagy elillan a kéményen, a választásunktól függően). Ne fordítsuk mindezt az időt kizárólagosan az ászana-gyakorlásra, ha bármilyen maradandó eredményt szeretnénk kapni az ászana-gyakorlásból, akkor azt a pránájámával és a meditációval kell kombinálni.

Patandzsali a jógának ezt a struktúráját nevezi „ashtanga-jógának”. Ez az ashtanga-jóga magába foglalja az összes többi jógaiskolát és a jóga összes aspektusát. Míg az előző könyveimben elmagyaráztam Patandzsalí jógájának első négy aspektusát, vagyis a jamát és nijamát (erkölcsi elveket), az ászanát (jógapózokat), és a pránájámát (légzőgyakorlatokat), ez a könyv Patandzsalí jógájának ötödik és hatodik ágával foglalkozik. Ezeket az ágakat pratjáhárának (a külső stimulusoktól való függetlenségnek) és dháranának (koncentrációnak) nevezi, és ez a szöveg ezeknek az ágaknak az alapvető és legfontosabb technikájával fog foglalkozni."

Harcosok klubja

Kedd és csütörtök reggelenként Thaibox edzések zajlanak a BSK Crossfightban, párhuzamosan a mi kettlebell edzésünkkel. Mindkét csapat keményen küzd. Mi a golyókkal, ők pedig egymással. Amúgy roppant barátságos srácok, de azért edzésen megcsapkodják-megrugdossák egymást, és akkor érzik igazán embernek magukat. Mindig a Harcosok klubja film jut eszembe, amikor nézem őket.

Uraim, ez a Harcosok Klubja!

A Klub első szabálya: senkinek egy szót se a klubról.

A Klub kettes számú szabálya: senkinek egy kurva szót se erről a klubról.

A Klub harmadik szabálya: ha az egyik fél feladja, vagy harcképtelenné válik, a bunyónak vége.

Negyedik szabály: a küzdelem kétszemélyes.

Ötödik szabály: egyszerre egy bunyó zajlik.

Hatodik szabály: ing és cipő nélkül küzdünk.

Hetedik szabály: minden küzdelem addig tart, ameddig tart.

És végül a nyolcadik szabály: hogy ha ma este jársz itt először, bunyóznod kell.

Persze a művészetbe mindent bele lehet magyarázni, úgyhogy most következzék az én interpretációm eme mesterművel kapcsolatban (ha nem láttad még, akkor mindenképpen keríts sort rá!).

A főszereplő és a Narrátor egy és ugyanaz a személy: az, akinek látja magát mások visszajelzései alapján. és az, akivé szeretne válni. A harcosok klubja tehát valójában a belső küzdemleinkről szól, a magasabb és alacsonyabb énünk szüntelen konfrontálódásáról, vagy időnkénti együttműködéséről. Szándékosan nem jó és rossz oldalt írtam, mert ezek a fogalmak relatívak, és nem mindegy, hogy ki alkotta az értékrendet, ami alapján bekategorizáljuk a tulajdonságainkat. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy az alacsonyabb énünk mindaz, amit szeretnénk hátrahagyni, amin szeretnénk túllépni, ami már nem szolgálja az erdekünket, ami korlátoz bennünket az önmegvalósításban. A magasabb én az az ideál, amit szeretnénk elérni, amiért hajlandóak vagyunk küzdeni, konfrontálódni, áldozatot hozni.

Első szabály: a belső küzdelmeidet jobb, ha megtartod magadnak, és nem dicsekedsz a sikereinkkel, de nem keseregsz másoknak a kudarcaidon sem. Meg lehet beszélni a problémáinkat másokkal, de saját magadnak kell megoldanod őket, senki nem fogja ezt helyetted megtenni.

Második szabály: Ne válj guruvá vagy prófétává! Akkor sem, ha úgy érzed, hogy valamit sikerült megoldanod, megvalósítanod, eljutnod A-ból B-be és szívesen segítenél másoknak. Persze ezt megteheted spontán módon, de a mindentudó okostojás szerepének elfoglalása mindent el fog rontani. A legtöbb guru azt mondja, amit hallani szeretnél, és nem azt, amire valójában szükséged van. Mert akkor pofánvernéd.

Harmadik szabály: Néha a magasabb én győz, de néha az alacsonyabbik. Ne keseredj el! Néha fegyverszünetet kell kötnötök, és össze kell fognotok! Senki nek tud éjjel-nappal küzdeni, néha el kell engedned magadat, de az elveidet soha ne add fel!

Negyedik szabály: Csak magaddal foglalkozz! Ha a saját konfliktusaid megoldására koncentrálsz, nem lesz időd mással foglalkozni. Meg amúgy is minek? Nem fogod tudni mások problémáját megoldani helyettük! Senki sem fog úgy táncolni, ahogyan te fütyülsz. Még a saját belső ellenfeled sem.

Ötödik szabály: Egyszerre egy feladatra koncentrálj! Ha öt-hat dologgal foglalkozol egyszerre, akkor semmit sem fogsz tudni rendesen megoldani.

Hatodik szabály: Ne akard a körülményeidet, a lehetőségeidet védekezésre felhasználni! Ez csak menekülés a probléma elől. Állj szembe vele teljes önvalódban, ne szégyelld a gyengeségeidet, és ne titkold az erősségeidet sem! Küzdj őszintén és ne foglalkozz azzal, hogy nyersz vagy pedig veszítesz! Mindig van egy újabb küzdelem, ami előtted áll!

Hetedik szabály: Egy-egy kihívás az életedben nem addig tart, ameddig te izgalmasnak találod. Néha nem tudsz megoldani egy problémát, és nem tudsz elmenekülni előle, csak ott van és felőrli az idegeidet. Addig kell küzdeni, ameddig kell, az idő végtelen.

Nyolcadik szabály: Ne csak tervezgess és készülődj arra, hogy megváltoztatod az életedet és az önmagadról alkotott képet - cselekedj! Még ha hibát hibára is halmozol, hamarabb el fogsz jutni a megoldásig, mint az, aki csaok fontolgatja, hogy tenni kéne már valamit. 

A te életedben neked kell lefektetni a szabályokat, és nem a társadalomnak vagy a külvilágnak. Sokkal többet ér egy lázadó, akinek már nincs veszítenivalója, mint egy bólogató polgár, akinek mindig valaki más mondja meg, hogy mit szabad, és mit nem.

Csak akkor tehetsz meg mindent, hogyha már semmid sincs...

A dikászana gyakorlása

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Aktív elengedés technikája

A póz fenntartásához aktiválni kell a bandhákat, és a középpontból kiindulva kell stabilizálni az izmokat, mindegyikben közepes izomtónust fenntartva. A gravitáció ellensúlyozására emelni kell a törzset és a lábat, de ha elértük a vízszintes helyzetet, akkor nem szabad tovább feszíteni a stabilizáló izmokat. A dikászana ez egyik legjobb póz az SI-ízület működésének kiegyensúlyozására.

Rávezető változatok

Ez a póz sokkal könnyebb, mint a harmadik sorozat többi póza, ezért ha idáig eljutottunk, akkor valószínűleg nem fog gondot okozni a végrehajtása. A vízszintes helyzet fenntartása akkor jelenthet gondot, ha például a vállízületeink túl kötöttek. Ebben az esetben alkalmazzunk vállnyitó pózokat, például hason fekve forduljunk fejjel a fal felé, és a kinyújtott karokat helyezzük a falra, minél magasabbra. Annyi hely maradjon a fal és a vállak között, hogy le tudjuk engedni a fejünket a mellkasra. teljesen egyenes könyökök esetén ebben a pózban erőteljesen tudjuk nyitni a vállakat, és így könnyebb lesz a törzs és a karok közötti 180 fokos szög fenntartása a dikászanában is. Ha szeretnénk még jobban erősíteni a törzsizmokat, akkor a kezünk közé és a bokánkra tehetünk valamilyen nehezéket.

Egészségügyi hatások

Erősíti a combot, farizmokat, vállakat, hasat, csuklyásizumot, deltaizmokat, és a bokákat.

Nyújtja a combhajlító izmokat, a hátizmokat és a gerincet.

Stimulálja a hasnyálmirigy, máj, lép, vesék és az idegrendszer működését.

Erősíti a vérkeringést, fokozza a pulzust.

Javítja az egyensúlyérzéket.

Fejleszti az állóképességet.

Növeli a tüdőkapacitást.

Elősegíti az erek tisztítását.

Javítja a visszerek állapotát.

Csökkenti a zsírlerakódást a derék körül és az egész testben.

Megszünteti a feszültséget a gerincben.

Aktiválja és megnyitja a szívcsakrát.

Javítja a memóriát és a koncentrációt.

Csökkenti a szeretet adásával és kapásával kapcsolatos félelmet és kétségeket, mivel megnyitja a szívcsakrát.

Ellenjavallatok

Az SI-ízület heveny fájdalmai, vállsérülések, a combhajlító izmok erős húzódása, magas vérnyomás, hasi sérv.

Dikászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Dikászana (iránytű-póz)

Dristi: hasztágrai (kezekre - A) és nászágrai (orrhegyre – B)

A dikászanát egyes források díghászanának is nevezik, és egy madár nevének fordítják, de a dik tő, mely irányt jelez, pontosabb lehet. A póz A változata egy iránytűhöz hasonlít a legjobban, a B változat pedig már hasonlítható egy madárhoz vagy repülőgéphez. A madár szabadon tud szárnyalni minden irányban, így mindkét értelmezés helytálló lehet. Iyengar vírabhadrászana III-nak nevezi, mert a vírabhadrászana B-ből szokták felvenni ezt a pózt. Túladandászana (mérlegpóz) néven is ismert. Az intenzívebb harántspárga-pózok között (hanumánászana, trivikramászana) megbújó póz jó felkészítő az utána következő két egylábas álló egyensúlyozó pózhoz. A póz célja tehát elsődlegesen az egylábas egyensúlyozás elsajátítása, amellett, hogy a gerincfeszítő izmokat és az SI (szakoriliakális) ízületet is aktiválja.

Vinyásza számolás

Ékam: az előző pózból álló szamaszthitibe érkeztünk meg, így ezt a pózt innen kiindulva fogjuk végrehajtani. Belégzésre emeljük a karjainkat a fejünk fölé és zárjuk össze a tenyereinket, nézzünk a hüvelykujjakra.

Dvé: Kilégzésre döntsük előre a törzset uttánászanába.

Tríni: Belégzésre emeljük ki a mellkast úrdhva-uttánászanába, a tenyereket továbbra is a talajon tartva.

Csatvári: Kilégzésre engedjük el a földet a kezeinkkel, és emeljük ki a törzset, a karokat, valamint a jobb lábunkat vízszintes helyzetbe. Ez a dikászana A. Tartsuk ki a pózt öt mély légzésig.

Pancsa: A következő kilégzésre vigyük a karokat ki két oldalra, úgy, hogy a tenyerek kifelé (előre) nézzenek. Ez a dikászana B. Tartsuk ki a pózt öt mély légzésig.

Sad: A következő kilégzésre ismét érintsük kössze a tenyereinket a fejünk előtt, és nézzünk az ujjhegyekre. Tartsuk ki a dikászana A-t még öt légzésig.

Szapta: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába. Opcionális módon itt gyakorolhatjuk az ékapáda-uttánászanát, vagyis előrehajlás közben vigyük a jobb lábunkat fölfelé, a függőleges pozíció felé. Ez még egy rávezető póz az utána következő trivikramászanára.

Astau: Belégzésre emeljük a mellkast úrdhva-uttánászanába.

Nava-ékádasa: Ismételjük meg a csatvári-sad vinyászákat, vagyis a dikászana A-t és B-t a bal lábbal is.

Dvádasa: Kilégzésre engedjük előre a törzset uttánászanába. Opcionális módon itt gyakorolhatjuk az ékapáda-uttánászanát, vagyis előrehajlás közben vigyük a bal lábunkat fölfelé, a függőleges pozíció felé.

Szamaszthiti: Belégzésre egyenesedjünk fel tadászanába, de ne emeljük a karokat, majd fújjuk ki a levegőt.

Tízezer ászana

Körülbelül egy hónapja kezdtem el egy projektek az Instagramon a #10KAsanas hashtaggel. Ennek a projektnek az lesz a lényege, hogy naponta egy ászanát fogok lefotózni és felposztolni, tízezer napon keresztül, méghozzá mind a tízezer ászana különböző lesz, legalább valamely részletében. 

A Hatha-jóga Pradípikában azt olvassuk, hogy az Úr Siva nyolcmillió-négyszázezer ászanát próbált ki, és ebből 84-et emelt ki, amiket fontosnak tartott az emberiség számára. A klasszikus hatha-jóga rendszerek között több olyan is van, amelyben 84 ászanát gyakorolnak. Persze a jóga-gyakorlás célja nem feltétlenül az, hogy minél többféle ászanát végre tudjunk hajtani, hiszen egy bizonyos ponton túl ez is csak izgatottá teszi az elmét. Ha nyolcvannégy ászanát tökéletesen elsajátítunk, már az is elég ahhoz, hogy előkészítsük a testünket a jóga magasabb fokozataira.

Thirumalai Krishnamacharya állítólag 3000 ászanát tanult meg Ramamohan Brahmacaritól, majd ebből kb 5-600 féle változatot alkalmazott a tanítása során. Az Iyengar és Ashtanga vinyásza rendszerben 2-300 ászanát gyakorolunk, és a pár száz évvel ezelőtti klasszikus ábrázolások (freskók, kéziratok, domborművek) sem tartalmaznak ennél sokkal többet. A modern korban két törekvés volt egy nagyobb ászana-gyűjtemény létrehozására. Az egyik Dharma Mittra nevéhez fűződik, aki 908 különböző ászanában fotózta le magát, illetve tavaly jelent meg Daniel Lacerda könyve, 2100 Asanas címmel.

Ehhez képest a tízezer elég nagy számnak tűnik, és körülbelül harminc évembe fog telni, amíg végzek vele. Mivel nem vagyok egy olyan extrém módon hajlékony ember, mint Jani Jaatinen, vagyis @gokulacandra, inkább az egyszerűbb, vagy legalábbis általam kivitelezhető pózokra fogok koncentrálni, remélem így is kijön a tízezer! Egyelőre csak az Instagramon és a Facebook-megosztásokban vannak fent a képek. Jó lenne majd egy rendszerezett weboldalra is feltölteni őket, ami nekem is segítene a nyilvántartásban, de jelenleg erre még nincs kapacitásom. 

Minden esetre, ha van kedvetek játszani, kapcsolódjatok be, és posztoljátok ti is az ászanás képeitekez az Instagramra, a #10KAsanas hashtaget használva. Jó móka lesz!