![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhEWOg-GAbn9Esc7nvfCsCZcGCTgmOwSEkjQ1_lO1mAdd5p6v5oOw5RQizD-yZ85DgmfMAZV-U3DzkSTV6UcRNsTSIQBn2yZGhCv61NECFw_V6_IMd4x1fHF-q9lh-O1dcdAR-K5YbJ5TqT/s320/Matsya.jpg)
Reggel indultunk gyakorolni, Ági lazán bedobta, hogy ő a parton jógázik Zsuzskával. Kösz, nyomhatom megint a 2. szériát egyedül. Végül letoltam, Shiva igazgatott rendesen. A tegnapi Kalaritól megint fáj a combom, lassan most már minden izmom. Óra után lementem, Ambarish ott tétlenkedett. Óvatosan, szenvedő képet vágva, bedobtam neki, hogy ma csak rövid edzés legyen, mert mindenem fáj, azután pedig mutassa be a formagyakorlatokat, mert videóra akarom rögzíteni, hogy otthon is gyakorolhassak.
Egymagamban voltam a sálában, kisvártatva Ildikó is
csatlakozott. Straight leg, forduló, keresztrúgás, köríves ki-be. Mondom magamban, ma sem lesz könnyített edzés. Mutatott egy-két új figurát is, például a lépések között fel kellett emelni az egyik lábunkat behajlított térddel. A vírabhadrászanát hátrafelé is nyomtuk, így még egzotikusabb. Derekasan kitett magáért. Jó negyven perc után, amikor már kapkodtuk a levegőt és törölgettük magunkról az izzadságot és a sarat, Ambarish mosolyogva megkérd
ezte, hogy ez már elég-e. Ilyenkor body language-el kifejezem, hogy "finished" vagyok, mire még két kör straight leg-et kapok, és utána engedi megcsinálni a befejező tisztelgést.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhHxPFyG4RVzUOOUeAwVL3wUuSEJ_yS-XwDpWOX-_H4aw6OYdkXueZAh-uZR2_1vhZuEqFQo_BgbI5j65jTVoX6wKlr3edbFXx61qMoi_13Go0L22G1Zzst5eGqDezyhq7CVUuQcQTpVvTI/s320/Ambarish.jpg)
Utána jött a forgatás. Lazán ledobta csíkos ingét, majd beindult. Olyan figuráka
t mutatott, hogy csak lestem. Hét és fél percen keresztül parádézott, ennek örülök, ha az egy tizedét begyakorlom egy év alatt. Meg is csináltam a filmet, ha hazaérek feltöltöm a Yourtube-ra, mert itt gyenge a sáv.
Lassan bandukoltam hazafelé, otthon zuhany, puja, szokásos reggeli corn flakes, ananász, gyömbértea stb. Most már a vállam és a karom is fáj
a többi mellett, áttételes izomlázban szenvedek, plusz a leégés. Meg is embereltem magamat, nem rohantam ki egyből reggeli után az óceánban lubickolni. A szobában maradtam, kicsit pihentem, közben összeraktam Ambarishnak a filmet egy dvd-re, valamint Shivának a jógás fotókat. Délután négy felé azért csak kimerészkedtem egy negyedórás fürdésre, de előtte jól bekentem magamat Bogyó 50 faktoros naptejével.
Még mindíg király az óceán, bár a heves hullámzás egy csomó mindent kisodor, sajnos emberkéz alkotta tárgyakat, szemeteket, ami kellemetlenné teszi a fürdőzést. Emellett egy kazal indiai nyomul a vízben, elég nagy a tülekedés. A dropback ma elmaradt, leamortizált állapotomra való tekintettel, illetve azért, mert fél ötre menni kellett Shivához mantra-órára.
Ja, az indiaiakkal kapcsolatban jut ezsembe, a magyarokon simán túltesznek az állatságban. Tegnap megjelent vagy húsz indiai, biztos csapatépítő tréningen voltak. Reggel sörözéssel indítottak, majd délutánig folytatták. Közben be-beborultak a medencébe, szegény nyaraló kisgyerekeket elriasztva. Délután tökrészegen elindultak sétálni, és mire visszaértek, az egyiknek eltört a lába, friss gipszben hozták. Vagy öten felrángatták a másodikra a szobájába, majd tovább vigadtak éjfélig.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi7FLABAat7U0BcX7MSI65XE9oaIQECrH1ffqLaIBfDq4l8A18m-xuB2IzUU1LdMD4kKf2WDZreC_h_kST5WSI20VZz7LSev6gQU0YiV3OODl9-4WqRnySQcEp8qTpGenuVoPG-mzReWYwV/s320/Steg.jpg)
A mantra-órára visszatérve, egész fájdalommentes volt Shiva reggeli igazításaihoz képest, azt mondta, fél óra lesz, ehhez képest majdnem másfél óráig mantráztunk. Az Astanga-mantrákat lenyomtuk, meg Ganés, Patandzsali, Sánti és Guru-mantrákat. Jó energia keletkezett, Shiva beígérte, hogy jövőre többet is fog tanítani. Ildikó be is jelentkezett nála Teacher Trainingre.
Estére a Suprabhatamra esett ismét a választás. A teljesség igénye nélkül: Cottaga Cheese Soup, Paneer Rajma Masala, Pumpkin Masala, Cashew Masala, Vegetable Fried Rice, Tossed Salad stb. Én elhúztam internetezni a vacsi végén, talán ma jobban időben tudok végezni. A fejem még mindig ég, megnézem, holnapra bebarnul-e vagy lehámlik. István szerint egy Hot Ashtangás ne panaszkodjon holmi leégés miatt.
Mellesleg tegnap kidolgoztuk az Astanga-triatlon műsorszámait: 108 napüdvözlet, 108 csakrászana-vinyásza, és 108 dropback. Aki előbb végez, vagy aki túléli, az nyert. Lehet gyakorolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése