2011. október 23., vasárnap

Dzsánusírsászana D

Egy kis kiegészítés következik Gregor Maehle könyvéhez. Ez egy rendhagyó póz, legalábbis a "tradicionális" astanga-könyvekben nem szerepel, illetve a 2. sorozatban van egy ehhez hasonló póz, a Parighászana. Ezt a pózt Ajay Kumar szokta tanítani Mysore-ban a három dzsánusírsászana lezárásaképpen, ugyanis a három különböző lábtartás során egyre jobban kell balra csavarni a törzset, hogy a bal láb fölé kerüljön. Ebben a pózban egy kontracsavarást hajtunk végre, ami egyrészt kompenzálja az előző három ászana egyirányú csavaró hatását, másrészt felkészít a Marícsjászana C és D pózokban végrehajtott csavarásokra. 


Dzsánusírsászana D (Parivritta-dzsánusírsászana)
(Átfordított fej-a-lábhoz póz)


Dristi: felfelé


Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászanába. Nyújtsuk ki a bal lábunkat, és a jobb lábat támasszuk be a bal comb tövéhez, mint a Dzsánusírsászana A pozícióban. Bal kezünket tegyük a jobb térdünkre.


Astau: Kilégzésre a jobb kezünkkel nyúljunk át a fejünk mögött, és fogjuk meg a bal külső talpélünket. Csavarjuk a gerincet, amennyire csak tudjuk. A hajlákonyabbak a tarkójukat a térdükre tehetik. Ügyeljünk rá, hogy a jobb csípő ne emelekedjék föl, és a bal térd maradjon egyenes, a bal lábfej pedig pipáljon. A vállakat távolítsuk a fejünktől, és forgassuk, amennyire tudjuk. Tartsuk ki a pózt öt légzésig.


Nava: Belégzésre egyenesedjünk vissza, és kilégzésre helyezzük a tenyereinket a földre a csípő mellett.


Dasa: Belégzésre emelkedjünk fel.
Ékádasa: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga dandászanába.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutya.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutya.


Csaturdasa-vimsatihi: Ismételjük meg a pózt a másik oldalra is.


A négy Dzsánusírsászana erőteljes hatással van a húgyivarszervekre. Bizonyos betegségek esetén a vér felhígul, a derekunk körül fájdalmat érzünk, és gyakori vizelési ingerünk támad. Ez megtörténhet például túl sok kávé fogyasztása esetén, vagy túlzottan gyakori szexuális élet esetén, ami kiszívja az életerőt, és így a mag ygenge lesz, a vér pedig híg. Amikor a betegség már létezik, akkor vjáptha rógának nevezik, amikor pedig terjed, vjápaka rógának nevezik. Ezek az állapotok cukorbetegség kialakulásához vezethetnek. Ezt ennek az ászanának a gyakorlásával lehet megelőzni. A Dzsánusírsászana A és B kifejezetten a férfiak számára hasznos, míg a C a nők számára. Ez azért van, mert a Siva nádí, ami a hasnyálmirigy megfelelő intzulin-termelését serkenti, a férfiaknál a gát mellett található, míg a nőknél a köldöknél. Maga a sarok hőt termel, ami tovább növeli a terápiás hatást. A póz a prosztata megnagyobbodását is csökkenti.

Nincsenek megjegyzések: