2012. november 23., péntek

Lehet-e pénz nélkül élni?

Szerintem egyre több emberben felmerül ez a kérdés manapság, de valószínűleg a legtöbb emberben egyből felébred a félelem, és kapásból rávágja, hogy "Áhh, ez úgyis lehetetlen." Nos, azt azért már sokan sejtjük, hogy a pénz nem boldogít, de jó volna, ha lenne. Erre mondják azt az ezó mókusok, hogy el kell képzelni, hogy jön, be kell vonzani. De mi van, ha mégsem? Mi van, ha a megérett karmikus visszahatásaink szinte lehetetlenné teszik azt, hogy annyi pénzünk legyen, amennyit szeretnénk? 

Akkor jön az, hogy az adott helyzetből kell kihozni azt, ami a legjobb. Vagyis ne tegyük a boldogságot a körülményeinktől függővé, hanem vegyünk a kezünkbe a helyzetet, vagy legalábbis a viszonyulásunkat hozzá. Néha elgondolkodom azon, hogy sokkal rosszabb is lehetne az életem, legalábbis ami az anyagi körülményeket illeti, hiszen az ember a múlt karmájával nem sok mindent tud kezdeni. És ilyenkor elgondolkodom, hogy mit csinálnék, ha például hajléktalan lennék, vagy börtönben kéne élnem?

A válasz valahol nagyon egyszerű: ugyanazt, mint most. Jógát oktatnék és gyakorolnék, és segítenék az embereknek megtalálni önmagukat, és a boldogságot. Ugyanis nincs kilátástalan helyzet, és minden átmeneti. Csak reményüket vesztett, céltalanul vegetáló, a körülményeiket hibáztató és a saját elméjükért és életükért felelősséget vállalni nem akar emberek vannak. 

Aki pedig "rendes" polgári életet él, gyakran semmivel sem boldogabb, és főleg nem nyugodtabb, mint a "társadalom szélére csúszott" emberek. Egy átlag nyárspolgár hajtja a mókuskereket, látástól vakulásig dolgozik, a többi időben gyereket nevel, fizeti a törlesztőrészletét, a rezsit, vagy az albérletet, kajára költ, meg még amire jut. A pláza-korzózásra már egyre kevesebb embernek jut, a mozi helyett is otthon nézi a számítógépen a letöltött kalózfilmeket, meg esetleg fészbukkol egy kicsit, meg elmegy a kocsmába a haverokkal. A társadalom, amibe beleszülettünk, meghatározza az értékrendünket, a szokásainkat, az életcéljainkat, eldönti helyettünk, hogy mennyi erőfeszítésbe kerüljön nekünk az, hogy az alapvető életfeltételeinket megteremtsük.

Heidemarie Schwermer például megmutatta, hogyan lehet a nyugati világban is vígan élni pénz nélkül. Példája tanulságos lehet annak, aki eldöntötte, hogy kitör a ráerőltetett viselkedési mintákból, és "halottá" válik a fogyasztói társadalom számára. Én azt mondom azonban, hogy következetesnek kell lennünk a belső értékrendünket illetően, mert az nem elég, hogy "nem szeretek dolgozni", ha közben ugyanúgy ragaszkodunk a technikai civilizáció kényelmi eszközeihez, a kütyükhöz és a szórakozáshoz, ami általában mind pénzbe kerül. Szerintem akkor tud az ember őszintén lemondani az anyagi javakról, és akár a pénzről is, ha valóban olyan magasabb rendű belső értékeket fedez fel a lelkében, amelyek még boldogabbá teszik, mint bármilyen, pénzért megvásárolható külső dolog.

A pénzről, vagyonról való lemondás nem áll messze a jógától, hiszen a jógi praktikus, és minél jobban le akarja egyszerűsíteni az életkörülményeit, hogy több ideje jusson a gyakorlásra, a meditációra. Csupán az egészsége megőrzésére törekszik, és nem halmoz fölösleges vagyontárgyakat (aparigraha), így nem is kell külön erőfeszítést tennie, hogy megszerezze a pénzt, amibe ezek kerülnek. A jógi nem lop, csak azt fogadja el, amit a természet kiszab a számára (asztéja) és elégedett, bármilyen körülmények között is van (szantósa). Ezen elvek gyakorlásában persze be kell tartani a fokozatokat, hogy a külső helyzetünk és a belső világunk között tényleg megmaradjon a harmónia. 

Indiában a jógik nem sokat cifrázzák: több százezren élnek fedél nélkül, barlangokban, vagy csak simán szent helyről szent helyre vándorolva mezítláb a Himalájában. Egy szádhu (olyan szent ember, aki életét a lelki gyakorlatoknak szentelte) mindig számíthat egy kis alamizsnára, így sohasem marad éhen. De ha éppen nincs kedve koldulni, akkor csak leül és meditál, és böjtöl egy pár hétig. A test sok mindet kibír, ha az elmében béke van, és elcsendesedtek a vágyak. Ágyékkötőnek való rongydarabot mindig talál, a szent folyókban megfürdik, és a napon megszárítkozik. De persze ha valaki nem bírja a hideget, nem szeret éhezni, és az elméje folyamatosan csapong, akkor nem sok értelme van magára ölteni a lemondott szerzetes sáfrány ruháját vagy éppen a nincstelen jógi ágyékkötőjét. 

Persze sokan vannak, akik csalnak és visszaélnek ezzel a helyzettel, a sima kéregető, maffiába szervezett indiai koldusokról nem is beszélve. Csupán arra akartam ezzel rámutatni, hogy mindig van kiút, és a jógát senki nem veheti el tőlünk. És az az ember, akinek megvan a belső tartása, ragaszkodik az elveihez, és a szívében sohasem alszik ki a gyakorlás lángja, mindenkiben tiszteletet ébreszt, és még a háborgó emberek is megbékélnek a jelenlétében. Hiszen látják, érzik, hogy van célja az életének, képes felelősséget vállalni rá, és azt, ami a legdrágább számára, a boldogsága forrása, nem lehet elvenni tőle. 

Mert amíg az emberek a tárgyakban és külső életkörülményekben keresik a boldogságot, addig irigyek lesznek egymásra, és harcolni fognak. De a ha boldogság az önvalóból származik, azt senki nem tudja elvenni tőled, te pedig önként megosztod mással, mert azzal neked nem lesz kevesebb, sőt, egyre több lesz. Szóval a pénzt lehet használni, vagy le is lehet mondani róla, de nem szabad a rabjává válni, és nem szabad a pénztől remélni a boldogságot. A boldogság már ott van a szívünkben, csak folyamatosan valami másra figyelünk. Tehát nem is az a lényeges kérdés, hogy lehet-e pénz nélkül élni, vagy sem, hanem az, hogy lehet-e boldogság nélkül élni,m vagy nem? És ha lehet, akkor érdemes-e? És hogy hogyan találhatjuk meg ezt a boldogságot, ha már minden egyes embernek ugyanolyan joga van hozzá? Vandé gurúnám csaranáravindé...

4 megjegyzés:

Ditti írta...

Szép gondolatok és nagyon igazak, köszönöm szépen. Ezáltal talán most sokat segíthetek valakinek, akinek éppen ezekre a gondolatokra lenne szerintem legnagyobb szüksége mert komoly anyagi és megélhetési nehézségekkel küzd, és nagyon boldogtalannak érzi magát.
Egyébként én is elgondolkodtam ha hajléktalan lennék, nyomorba élnék vagy börtönbe lennék mi az amit tennék, és én is a jógát választanám, a békét és a boldogságot, azt a legdrágább de nem anyagiakban hanem lelkiekben mérhető értékes kincset, amit senki sem vehet el tőlem! Valóban nem lehet a pénztől remélni a boldogságot, és a boldogság a mi szívünkben a legértékesebb kincs, egyetértek veled! :-)

k írta...

Lemondani a dolgokról, vagy eljutni oda, hogy a dolgok mondjanak le rólunk... Azt tapasztaltam, hogy előbbi nem működik, utóbbi viszont maga a joga útja. Valahol hallottam, hogy a vágyak amint betörnek a tudati szintre, már olyan erősek, hogy nem lehet legyőzni. Az igazi jógi még jóval korábban, a vágyat ébredésekor felismeri és át tudja transzformalni a tudatba való betörés előtt.
Kiváncsi lennék ez irányú tapasztalataidra.

Gauranga Das írta...

Kedves K!

éppen most fordítom Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázatait a negyedik fejezethez. Ott azt írja, hogy a vágyak csak az ékágra (egy pontra szegezett) vagy niródha (felfüggesztett) állapotú elmében tudnak lecsillapodni. Addig minden egyes élmény, ami ér bennünket, erősíti az előző benyomások alapján kialakult vágyainkat, melyek a tudatalattiban lapulnak. Az elmét pedig csak a az ashtanga-jóga nyolc ágának gyakorlásával lehet felemelni az ékágra vagy niródha állapotba. A pusza elhatározás nem elég.

Ditti írta...

Kedves Gauranga Das,

Szeretnék föltenni 2 kérdést neked, hogyha megengeded:

1. Ha nem lenne más élelem, csak hús, úgye nem ölnél és nem ennéd meg, hanem inkább te is a böjtölést, éhezést és a halált választanád?

2. Pénz hiányában, nagy megpróbáltatások közepette pl. ha mi éheznénk, hajléktalanná válnánk szerinted tudnánk boldogok lenni, az élet pozitív oldalára tekinteni. A pici fényt tudnánk a legnagyobb sötétségben is meglátni, érezni?

Én mindkét kérdésre igennel felelnék, ez az én válaszom.

Egyik barátnőm hát azt írta nekem hogy tegyünk próbát, és bizonyítsuk be hogy melyek azok a magasabb rendű belső értékek a lelkünkbe amelyek boldogabbá tesznek mint bármilyen pénzért megvásárolható külső dolog, hogy tegyük ki magunkat az megpróbáltatásoknak pl. éhezésnek, a számlákkal való tartozásoknak, a kilakoltatás miatti félelemnek, hajléktalanságnak stb, hogy megtapasztaljuk valóban ha pénz nélkül élnénk s ilyen körülmények közt tényleg akkor is boldogok tudnánk-e lenni?

Ő nem hiszi el hogy ez igaz lehet, de én hiszem hogy külső tényezőtől és pénztől nem függ a mi boldogságunk.

Azt is írta barátnőm a bejegyzésed kapcsán mert ő is elolvasta hogy azok a szádhuk (szent emberek) is függenek a pénztől ha koldulnak..., éhen meg nem lehet egész életében, a pár hét koplalásba inkább bele sem tudna gondolni. Szerinte lehet kibírnánk szükség esetén, de gondoljunk bele milyen következményei lennének ennek, ha nem táplálnánk a szervezetünket..., hosszú, egészséges élet így teljesen esélytelen.
Barátnőm szerint lehet ezt a bejegyzést egy olyan ember írta, aki még életében nem éhezett és ezt feltételezi, hogy ez lehet egy jó dolog is.
(Szerintem bizonytalanság miatt írhatta ezt nekem, mert ő nem lenne képes belül boldogságot érezni éhezés v. nagy nehézségek, megpróbáltatások közepette, el lenne keseredve, tragikusan élné meg. Mikor éhezett gyermekkorában szenvedett, szomorúságot, idegességet érzett és az ő családja nem tudja boldognak érezni magát ha nincs pénzük, éheznek, az elkeseredettség érzése tölti el őket, és úgy érzi nagy úr a pénz, és a boldogság egyik fontos feltétele is.)
Ő úgy érzi ha már nagyon éhes az ember, megesz bármit, ezért is van, hogy ha valaki például az erdőben eltéved és nincs élelme és már nagyon rosszul van, megeszik bármit amit csak talál, megesz olyan dolgokat is, amit normális esetben semmiképp nem enne meg. Nem lehet igaz az, hogy az ember túl sokáig kibírná élelem nélkül. Szerinte mindannyian megennénk, tücsköt, bogarat, békát, pókot, bármit, ha nem ennénk huzamosabb ideig, higgyük el neki. Most semmiképp nem ennénk meg és elképzelhetetlennek tűnik, de ha éhes nagyon a szervezet, akkor bizony kikapcsol az agynak ez a "finnyáskodó" része és életbe lép a túlélési ösztön.

Barátnőm így érzi de én nem egészen értek vele egyet mindenben, pl. én húst biztosan nem ennék meg, és az élet napos oldalára fordítanám jobban a figyelmemet, nem pedig a negatívra.
Én hiszem hogy boldogságot érezni a megpróbáltatások, szenvedés közepette sem lehetetlen, és igaznak érzem ezt az idézetet:
„Ha belül süt a nap, nem számít, hogy kint milyen az idő..”
Ha a szivünket, lelkünket eltölti az isteni fény, végtelen Vigasz, isteni Szeretet, Béke stb. akkor nem érezhetjük magunkat boldogtalannak szerintem :)

Kiváncsi vagyok hogy mi lenne erre a te válaszod.
Remélem nem baj hogy megosztottam veled ezeket a gondolatokat.

Üdv: Ditti

:-)