2012. november 19., hétfő

Mysore gyakorlás

Felmerült egy kérdés, hogy mi a Mysore gyakorlás helyes rendszere. Elmondom, hogy mit tudok erről, utána pedig azt, hogy én magam hogyan gyakorlok.

A Mysore gyakorlás azzal kezdődik, hogy a tanuló elsajátítja a Napüdvözleteket, majd az álló pózokat és a befejező sorozatot. Utána az első sorozatot kezdi el tanulni, ameddig meg tudja csinálni, első körben lehet, hogy csak a návászanáig. Minden nap ezt gyakorolja, szombat kivételével, amely pihenőnap, mivel a Szaturnusz napja, és ez a nap a legkevésbé kedvező a gyakorlásra.

A Mysore rendszerben a telihold és újhold napját is ki szokták hagyni, mivel ezeken a napokon túlzottan "kileng" a prána áramlása a nádíkban, így a gyakorlás nem lenne biztonságos. Amikor az első sorozat összes ászanája megy, és legalább egy évig gyakorolta a tanuló, akkor a tanár engedélyével elkezdheti a második sorozat tanulását. Annyi ászanát tesz hozzá az első sorozathoz a második sorozatból, amennyit el tud végezni, egészen a második sorozat közepéig (pincsha-majúrászana), és ezt gyakorolja minden nap. Innentől a gyakorló átvált a második sorozatára, ami azt jelenti, hogy heti öt nap a második sorozatot gyakorolja, pénteken pedig az elsőt. 

Péntek a Vénusz napja, és ezt ismétlésre szokták használni. Ugyanúgy a kedd a Mars napja, és ilyenkor a tanár nem ad új ászanákat a tanulónak, mivel nagyobb a sérülés veszélye. A teljes második sorozathoz hozzá lehet adni a harmadik sorozat elején lévő ászanákat (egészen az astavakrászanáig), ilyenkor másfél sorozatot gyakorol minden nap az illető. Ezek után átáll a harmadik sorozatra, és azt gyakorolja heti négy napon keresztül, valamint pénteken az elsőt, vasárnap pedig a második sorozatot. A negyedik, ötödik és hatodik sorozatok hozzáadása is így történik, mindig heti egy-egy napot hagyva a korábbi sorozatok ismétlésére. 

Végül azok esetében, akik mind a hat sorozatot gyakorolják, a sorrend a következő: péntek - első, vasárnap - második, hétfő - harmadik, kedd - negyedik, szerda - ötödik, csütörtök - hatodik sorozat.

Én egy kicsit rugalmasabban kezelem a dolgot, és régebben úgy gyakoroltam, hogy egyik nap az elsőt, másik nap a másodikat. Amikor a harmadik sorozatot is elkezdtem, akkor 1-2-3-1-2-3 rendszerben gyakoroltam, most pedig a 4-5-6. sorozat ászanáit is szoktam próbálgatni, és így sorrendben gyakorlom egymás után a sorozatokat. Vasárnap szoktam a kettes sorozatot, kedden az egyest, a többi napon pedig a többit, ahol éppen tartok a haladó sorozatokban.

Nem biztos, hogy az én rendszerem másoknak is beválna, de én próbálom fenntartani a kapcsolatomat az összes ászanával. Nyilván az ember teste jobban alkalmazkodik egy sorozat pózaihoz, ha annak gyakorlását helyezi előtérbe. A holdnapokat sem szoktam kihagyni, de a szombatokon általában nem gyakorlok, bár más mozgást (futás, úszás stb.) szoktam végezni.

Szerintem a számunkra legmegfelelőbb gyakorlási rendszer a céljainktól is függ, illetve a lehetőségeinktől. Például ha vezetett órára járunk, akkor azt gyakoroljuk, amit ott oktatnak, Mysore órán pedig az oktatóval kell egyeztetni, hogy mit szeretnénk csinálni. Van, aki csak az első sorozatot szeretné megtanulni, vagy az első kettőt, és ahogy Gregor Maehle mondta, meg kell találnunk a helyet az életünkben az újabb sorozatokhoz. Volt, amikor az első kettő sorozatot egyben lenyomtam, ez csak egy kicsivel több, mit másfél sorozat gyakorlása. A lényeg az, hogy rendszeresen gyakoroljunk, practice and all is coming!  

1 megjegyzés:

Éva írta...

Holnap fogok először részt venni Ashtanga órán (60 perces bemutató), már nagyon várom! A fittarénásra is próbálok bemenni, ha addig felérek Pestre... Már nagyon várom!:-)