2012. november 15., csütörtök

Transzcendentális egyedüllét

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:
"2.25. tad-abhávát szamjógábhávó hánam taddriséh kiavaljam

tat – az [az avidjá]; abhávát – hiánya által; szamjóga – egyesülés; abhávah – hiánya; hánam – elkerülés; tat – az [az állapot] driséh – a látónak; kaivaljam – felszabadulás.

A tudatlanság hiánya által a látó és a látott egyesülése megszűnik. Ezt az állapotot felszabadulásnak (kaivalja) nevezik, vagyis a látottól való függetlenségnek.

Itt a kaivalja állapota van leírva, ami a jóga célja. Az orvosi rendszer négy lépésében a kaivalja az egészséges állapotot képviseli. Ezért természetes állapotnak is nevezik. Mivel a jóga nem hoz létre egy távoli, kizárólagos paradicsomot a kiválasztottak számára: csupán újra megerősít bennünket annak igazában, hogy kik vagyunk, ami a természetes állapotunk.

Sajnos a természetes állapotot többé nem tekintik normálisnak. A kaivalját függetlenségnek, szabadságnak, egyedülállóságnak, vagy „transzcendentális egyedüllétnek” is szokták fordítani. A felszabadulást is jelentheti, mivel a kötöttség vagy mentális rabszolgaság ellentéte.

Érdekes megvizsgálni, hogy mit jelent az „egyedüliség” szó. Valamennyire hasonlít a magányhoz, mégis, teljesen különbözik tőle. A magány az az állapot, amelyben vágyakozunk valaki más társaságára, mégis híján vagyunk. Valaminek a hiányát jelenti, ami lehetetlenné teszi azt, hogy a társaság hiányát élvezni tudjuk. Janis Joplin, a blues-énekes azt mondta. „A színpadon 50 ezer embernek adok szeretetet, de otthon Mr. Magány vár rám.” Nem sokkal ezután halt meg drog-túladagolásban. Érdekes, hogy a magányt a szeretet hiányaként írta le. Az is jelentőségteljes, hogy a hiány okozta űrt hatalmas mennyiségű drog elfogyasztásával próbálta ellensúlyozni.

Az egyedüliség ennek a tökéletes ellentéte. Ez a világ minden-egy-ségének összegyűjtése. A minden-egy-ség tudatában lenni azt jelenti, hogy látni a Brahmant, ami a mély valóság vagy igazság. A legmélyebb szinten minden az egy valóság, a határtalan tudat kifejeződése.

Az, aki ezt megvalósította, egyedül, vagy mind-egy-ségben van, mivel ha megtapasztalta a tudat űr-természetét, tudja, hogy örökre egységben van minden élő dologgal. Ugyanaz a tudat tartalmaz mindannyiunkat. Ugyanaz az önvaló tekint ki az összes teremtmény szemén. A Bhagavad-gítá szerint: „Az, aki minden élőlényben egyformán látja az ott lakozó Legfelsőbb Urat, ... az igazán lát.” A mind-egy-ség azt jelenti, hogy felismertük – a legmélyebb szinten az összes érző lény ugyanaz a tudat. Az ilyen személyt egyedülállónak nevezik, mivel a szívében rátalált az összes lény szívére. Nincs szüksége külső kapcsolatra vagy társaságra a boldogság átéléséhez. Ebben az állapotban gyógyul meg a magánynak nevezett mély seb. Igazából a társaság nem tud kigyógyítani a magányból, mert nem lehet folyamatos: egy nap mi, vagy a barátaink meghalnak előttünk. Akkor a seb, ami éppen hogy begyógyult, újra szétnyílik.

A seb csak akkor gyógyul be, ha a szívünkben rátalálunk az önvalóra, amely az összes lény önvalója. Ezt az önvalót a Bhagavad-gítá Legfelsőbb Úrnak, az upanisadok Brahmannak, Buddha pedig Nirvánának nevezi. Ha megtaláltuk ezt az önvalót, többé nem szükségből közelítünk meg másokat, hanem az adás szándékával. Mivel a misztikusnak nincs szüksége másokra, hanem szabadon megválaszthatja azt, hogy másokkal van, azt mondják rá, hogy egyedül van. Ez a szabadság állapota. Ha magányosak vagyunk, akkor szükségünk van mások társaságára. Valójában azonban nem ők érdekelnek bennünket, hanem a képességük, hogy enyhítsék a magányunkat. Nincs választás, keresnünk kell másokat, hogy enyhítsük a fájdalmunkat.

Ebből az okból a misztikust igaz barátnak nevezik. Mivel a misztikus megvalósította, hogy ő a tartály, amely magába foglalja a világot és az összes élőlényt, a misztikusnak már nincs több keresnivalója ebben a világban. Nincs mit bizonyítaniuk. Nincs szükségük mások társaságára, szórakozásra vagy a fájdalmuk enyhítésére, hanem azt a valóságot látják másokban is, amit önmagukban megtaláltak. Az a személy a valódi barátunk, aki látja a legbelső önvalónkat, ami szabad, független, teremtetlen, folttalan, és mentes mindentől, ami változik és alakul.

Mivel az „egyedüliség” tényleges jelentése elveszett, a „transzcendentális egyedüllét” kifejezést vezettük be a kaivalja lefordítására. De miért használta Patandzsali az „egyedüliség” szót annak leírására, amit a legtöbb írásban felszabadulásnak (móksa) neveznek?

A kötöttséget az önvaló és a világ illuzórikus keveredése hozza létre. Bár az örökké különálló azonosságoknak ez az együttléte a helytelen megértésen alapul, mégis igaznak tekintjük, és szenvedést hoz létre. Ha a helyes megértés által felismerjük az önvaló örökké érinthetetlen, beszennyezhetetlen természetét (ami tükörhöz hasonlóan olyan sok tárgyat vissza tud tükrözni, bár azok sohasem tapadnak hozzá), ezt nevezik függetlenségnek, vagy az önvaló egydüliségének.

Ha eltávolítunk egy tárgyat, miután a tükör visszatükrözte, a tükörben nem marad ott a tárgy nyoma sem. Hasonlóképpen, bármilyen gondolat, érzelem vagy élmény szemtanúja is volt a tudat, az nem hagyhat foltot rajta, és nem kötődhet hozzá. Mivel a tudatot/önvalót sohasem érinti meg a látott, azt mondjuk, hogy egyedül van.

A tudatlanság miatt látszólag úgy tűnik, hogy a múltbeli azonosítás, az élvezet, fájdalom, düh vagy félelem benyomásai összekötődnek a képernyővel, amelyben megjelennek. A tudatlanság összekeveri a jelenségeket a tudatossággal, amelyben megjelennek. Amikor a tudatlanság megszűnik, a tudatosságot egymagában állóként látjuk. A tudatosság az egyetlen dolog, ami sohasem változik. Csupán megfigyel, szemtanúskodik, anélkül hogy bármikor is magára venné a megfigyelt tárgy, a világ folyamatosan hullámzó minőségeit."

Nincsenek megjegyzések: