Ezzel kapcsolatban a Mundaka Upanisad 3.2.4. verse ugrott be, amely a következőképpen hangzik:
nájam átmá bala-hinéna labhjó na csa pramádát tapaszó vápj alingát étair upájair jataté jasz tu vidvámsz taszjaisa átma visaté brahma-dhámá
"Ezt az önvalót nem érheti el az, aki híján van az erőnek, aki figyelmetlen, sem értelmetlen lemondásokkal, sem valamilyen megjelölések elfogadásával nem érheti el. Csak az érheti el az Önvalót, aki megfelelő bölcsességgel alkalmazza ezeket a módszereket, és így beléphet a Brahman birodalmába."
Nos, hát kezdjük ez elején az Erő fogalmának meghatározását, a kézzelfogható, fizikai aspektusban. A jóga rendszeres gyakorlása Patandzsali szerint gyémántkeménységűvé edzi a testünket, vagyis ellenállóvá teszi a természeti erőkkel, betegségekkel és az anyagi világ ellentétpárjaival szemben. Ez egy praktikus és hasznos dolog, hiszen így a jógit kevésbé zavarják az anyagi világ szenvedésforrásai, és zavartalanabbul tud meditálni az Önvalón. Az is igaz viszont, hogy minden eszközt, amit a jóga arzenáljában találunk, lehet helyesen és helytelenül is használni. Ha az ászana-gyakorlás által felerősödik a ragaszkodásunk és az azonosításunk a fizikai testünkkel, és a testi tökéletességet önmagában végcélnak kezdjük tekinteni, akkor helytelenül használtuk ezt az eszközt. A testet úgy kell megerősíteni, hogy ne kezdjünk el közben jobban ragaszkodni hozzá, és ne erősödjenek fel a testük és érzékszerveink élvezetére irányuló vágyaink.
Az erő ugyanakkor az akaraterőt is jelenti, ami elengedhetetlen a mindennapos gyakorláshoz és a jógikus életmód, a jamák és nijamák folyamatos követéséhez. Ezt az akaraterőt is fel lehet használni helyesen és helytelenül is. Ha töretlenül fenn tudjuk tartani a lelkesedésünket a tapasz végzéséhez, és nem térítenek el a belőle származó misztikus képességek, akkor az akaraterőnk képes eljuttatni bennünket akár a felszabadulásig is. ha viszont elkezdünk ragaszkodni valamely külsődleges cél eléréséhez, akkor úgy járunk, mint a védikus bölcsek közül nem egy, aki újra és újra kiélvezte a tapaszból származó karmikus erőt, és mindig a nulláról kellett kezdenie az erő felépítését.
Szerintem az erő legfontosabb felhasználási területe az elme kontrollálása, amit a jóga négy magasabb ára (pratjáhára, dháraná, dhjána és szamádhi) gyakorlása során elengedhetetlenül gyakorolnunk kell. Néha a gunák (kötőerők), a múltbeli benyomások és a karmánk éretten potyogó gyümölcsei mintha összeesködnének ellenünk, és az elménk olyan követelésekkel áll elő, amikkel úgy érezzük, képtelenség szembeszállni.
Én mindig azt szoktam mondani, hogy az Ashtanga hat sorozatának összes pózát egyhuzamban végigcsinálni még mindig könnyebb, mint az elménket kontrollálni. Persze az ászana-gyakorlás éppen erre szolgál, hogy az elménket lekösse a nehéz pózok gyakorlására történő koncentráció, és egy alapos gyakorlás után sokkal könnyebben irányítható lesz, mint amikor tétlenül csapong. Ardzsúna is azt mondja Krisnának a Bhagavad-gítában, hogy ő inkább megy harcolni, mintsem hogy elüljön meditálni, mert a tomboló szelet valószínűleg könnyebb megállítani, mint az elmét megfékezni.
Erről mindig Oyama Mester, a Kyokishun Karate alapítója jut eszembe, aki mindig várta, hogy a tájfun felkerekedjen a háza körül, és olyankor felment a háztetőre, két tatamit a kezébe fogva, és kitartotta a szélbe. Még ha a szél nem is állt meg ettől, mindenesetre őt elég nehéz volt ledönteni a talpáról küzdelem közben.
Az Erő kultiválásának egyik csapdája az, hogy amikor egy kicsit elkezdjük érezni az Erő jelenlétét, és valamelyest elkezd engedelmeskedni nekünk, rögtön Istennek kezdjük gondolni magunkat, hiszen olyat tudunk, ami a többieknek nem megy. Sohasem szabad elfelednünk, hogy az Erő Istentől származik, és egyedül Neki engedelmeskedik, az csak egy látszólagos egybeesés, hogy a mi akaratunkkal összhangban cselekszik, amit Isten tesz lehetővé, amikor úgy látja, hogy alkalmassá váltunk az Erő használatára.
Éppen ezért sohasem szabad személyes célok elérésére használni azt a képességet vagy jógikus erőt, amire a gyakorlásunk során szert teszünk, és sohasem szabad a saját tulajdonunknak tekinteni, mindig emlékezni kell arra, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetjük, csak addig marad velünk, ameddig ránk lett bízva. Azért kaptuk meg az Erőt, hogy valamilyen feladatot, küldetést végrehajtsunk, és mások javára használjuk azt.
Ha egy jógi visszaél az erejével, tudásával, megkülönböztető képességével, akkor mindezek az egóját fogják növelni, és megakadályozzál azt, hogy ténylegesen elérje a felszabadulás állapotát. A kaivalja nem egy olyan állapot, amiről elég, ha másokat vagy önmagunkat meggyőzzük, hogy elértük. Ha valóban elértük, akkor elveszítjük az érdeklődésünket minden vita és további kutatás iránt, nem fogjuk úgy érezni, hogy valakit valamiről meg kell győznünk, vagy valamit bizonyítanunk kell valakinek.
Megállapodunk az Erőben, és lényünk természetévé válik. Áttetsző közvetítő csatornává válunk, amely mások számára is közvetíti az Erőt, minden Élet és boldogság forrását. Az Erővé átlényegült jógi képes másokat is elvezetni az Erő forrásához, és mindenkit hozzásegíteni önmaga megismeréséhez, anélkül, hogy manipulálni vagy kontrollálni akarná mások elméjét.
A jógi csupán önmaga elméjének kontrollálására használja fel az Erőt, és ha sikerre viszi ezt, akkor az elcsendesedett és megtisztult elme tükrében megpillantja eredeti Önvalóját, a tiszta tudatosságot, és megtapasztalja, hogy minden az Erőben lakozik, amelynek sötét és világos pólusa az Élet elengedhetetlen harmóniájának alkotóelemei, és mindenki szabad akaratától függ, hogy melyik pólussal kapcsolódik össze. Az Erő legyen veletek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése