2016. december 18., vasárnap

Karna hadtudománya

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Karnát már korán érdekelni kezdte a hadviselés művészete, és elment Drónácsárjához, a híres harci guruhoz, aki a Kuru hercegeket oktatta. De Dróna nem vállalta el Karna kiképzését, mert Karna nem ksatrija (harcos) családból származott. De a történet egyes változatai szerint Dróna értékelte Karna merészségét, és azt mondta Adirathának, hogy hívja a fiát Karnának. Miután Dróna elutasította, Karna úgy döntött, hogy a legjobb íjász lesz belőle, és ezért elment tanulni Parasurámától, Dróna harci gurujától. Mivel Parasuráma csak bráhamnákat tanított, Karna is papnak álcázta magát, és úgy járult Parasuráma elé.

Parasuráma elfogadta tanítványnak és olyan szintig képezte, hogy kijelentette: Karna harci képessége és íjász tehetsége vetekszik az övével. A képzés vége felé egy napon Karna felajánlotta Parasurámának, hogy pihenjen meg, a fejét az ölébe hajtva. De miközben Parasuráma aludt, egy méhecske csípte meg Karna combját. A fájdalom ellenére Karna nem mozdult meg, mert nem akarta megzavarni guruja pihenését. Egyes változatok szerint Indra megrémült Karna hatalmától és saját maga vette fel a méhecske alakját, hogy megcsípje Karnát, és így megvédje a saját fiát, Ardzsunát. Miközben Parasuráma felébredt, látta, hogy a vér ömlik Karna sebéből, és egyből levonta a következtetést, hogy nem bráhmana, mivel azok nem képesek elviselni ekkora fájdalmat.

Parasuráma feldühödött, és megvádolta Karnát, hogy az kicsalta tőle a tudását. Ezután Parasuráma megátkozta Karnát, hogy felejtse el, hogyan kell használni a Brahmásztrát. Miután Karna könyörgőre fogta a dolgot, Parasuráma azt az engedményt tette, hogy Karna csak akkor veszíti el majd a tudását, amikor a legjobban lenne rá szüksége, amikor egy egyenlő ellenféllel küzd. Karna szorgalmát azonban azzal jutalmazta, hogy nekiadta személyes fegyverét, a Bhárgavásztrát, melyet senki más nem ismert. Mivel megbánta, hogy dühében megátkozta, nekiadta saját íját is, a Vidzsaját, és megáldotta, hogy legyen híres és mindig győzedelmes a csatában.

Karnát egy másik bráhmana is megátkozta, akinek a tehenét Karna véletlenül megölte, amikor az íjászatot gyakorolta. A brhámana mérges lett rá, és megátkozta, hogy kilátástalan helyzetbe kerül és segítség nélkül hal meg, ahogyan a tehénnel tette, és a harci szekere kerekei bele fognak ragadni a földbe.

Egy népmese szerint Karna egyszer találkozott egy síró kislánnyal, aki amiatt siránkozott, hogy kiborította a ghít (tisztított vajat) az edényből. Amikor Karna megkérdezte, hogy miért sír, azt mondta, hogy a mostohaanyja mérges lesz a gondatlansága miatt. Karna új ghít akart adni neki, de a kislány ragaszkodott, hogy neki a régi kell. Karna megsajnálta a kislányt, és a kezébe vette a ghível kevert földet, majd minden erejével összepréselte, hogy a ghí visszafolyjon a fazékba. Miközben az öklét szorította, Karna egy nő fájdalmas kiáltásait hallotta. Amikor kinyitotta a tenyerét, rájött, hogy a hang Bhúmidévié volt, a Föld istennőjéé. Bhúmi mérgesen megátkozta Karnát, amiért ekkora fájdalmat okozott a Földanyának a kisgyermek kedvéért, és megátkozta, hogy a csata sorsszerű pillanatában a szekerének a kereke olyan erősen fog beszorulni a földbe, ahogy ő is összepréselte, és emiatt fog meghalni.

Karna koronázása


A Kuru hercegek harci képességeinek demonstrálása érdekében Drónácsárja szervezett egy barátságos harci tornát. A tanítványa, Ardzsuna, a Pándava testvérek közül a harmadik, különösen tehetségesnek bizonyult az íjászatban. Karna is megérkezett a tornára, bár senki nem hívta meg, és, miután Ardzsunán is túltett íjászatban, párbajra hívta ki. Kripácsárja visszautasította a párbajt, mert a szabályok szerint csak egy herceg hívhatta ki Ardzsunát párbajozni, Karna pedig nem tudta megnevezni, hogy melyik klánhoz és vérvonalhoz tartozik. Bhíma is sértegette Karnát, kóbor kutyának nevezve őt tisztázatlan kasztja miatt. Ez az esemény fektette le az alapját Karna és a Pándavák ellenségeskedésének. Durjódhana, a legidősebb Dhritarástra száz fia közül, tudta, hogy az unokatestvérei, a Pándavák jobb harcosok voltak nála. Mivel úgy látta, hogy Karna kiegyelníthette ezt a hátrányt, azonnal felajánlotta neki Anga királyságát, mivel királyként már joga volt kihívni Ardzsunát. Egyikőjük sem tudta, hogy Karna valójában Kuntí legidősebb fia volt, és a Napisten fia. Amikor Karna megkérdezte Durjódhanát, hogy mivel hálálhatja meg a királlyá koronázást, de Durjódhana azt mondta, hogy csak a barátságát szeretné cserébe. Később Karna nevelőapja, Adhiratha kérésére feleségül vette Vrisálít, aki a szúta kasztba tartozott.

Nincsenek megjegyzések: