2017. február 12., vasárnap

A szamánászana mitológiája

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Szamánászana (a szamána póza)
Dristi: pádajóragrai (lábujjakra)

A szamána vagy szamana kifejezésnek többféle jelentése és fordítása létezik. A szanszkrit szó „megnyugtatást”, „csökkentést” és „mentesítést” is jelent. A szam tő azt jelenti, hogy „együtt”, míg az an tő azt jelenti, hogy „lélegzik” vagy „fúj”. A jógában a prána, vagyis az életlevegő őt alfaja közül az egyik, a szamána váju, melynek székhelye a vékonybél, és oldalsó irányba mozog. Az ájurvédikus kezelések közül szamanának nevezik a langhana, vagyis a test könnyedségét előidéző terápiák egyikét is. A szamana során a dósák, vagyis a biológiai erők kiegyensúlyozása zajlik gyógynövények, fizikai gyakorlatok, nap-terápia, valamint az egészségtelen ételek és italok kerülése által.

A szamána váju, vagyis „kiegyensúlyozó levegő” a hasban tartózkodik, és a köldök az energiaközpontja. Az ételek és a mentális-érzékszerv benyomások emésztését vezérli, valamint a spirituális tevékenységet. A szamána váju kiegyensúlyozásával nem csak a fizikai, hanem a spirituális erőnk is fejlődik. A szamána akkor terjed ki, amikor a prána és az apána egyesül a köldökcsakrában és felébreszti a szusumná nádít. A szamána krijá, mint „elcsendesítő gyakorlat” a szamádhival, vagyis a meditációban való elmerüléssel és az elme felfüggesztésével is kapcsolatban áll.

A szamana kifejezés az aszkéták egy csoportjára is vonatkozik, melyek közé Buddha, azaz Gautama Sziddhárta is belépett. Ez az aszkéta-csoport a Kr. u. 5. század körül jött létre. Abban az időben Észak-Indiában a csillagászat volt a legfejlettebb tudomány. A bolygók mozgásának pontos megfigyelése az újonnan kifejlesztett számítási módszerekkel egybevetve arra a következtetésre vezette a csillagászokat, hogy az időt hihetetlenül hosszú ciklusok alkotják, melyek végtelen módon ismétlődnek egymás után.

E következtetések alapján a kor filozófusai igyekeztek kidolgozni e hatalmas időintervallumok viszonyát az emberi élet drámájával és a végső boldogság keresésével. E filozófusok két nagy tábort alkottak: azok, akik a Védák hagyománya mentén állították fel elméleteiket, és azok a nem-ortodox csoportok, akiket szamanáknak (gondolkodóknak) neveztek, akik megkérdőjelezték a Védák hitelességét.

A szamana szó jelentését manapság „túlélőként” értelmezik, de az eredeti kifejezés a szama tőből fakadt, és azt jelentette, hogy „összhangban lenni”. A szamana filozófusok olyan életmódot és gondolkodásmódot akartak találni, ami nem a társadalmi normákkal, hanem a természeti törvényekkel volt összhangban, mivel ez utóbbiakat közvetlenül meg tudták figyelni tudományos eszközökkel, személyes tapasztalat, érvelés, meditáció vagy sámáni gyakorlatok által, mint amilyen például a megváltozott tudatállapotok elérése böjt vagy más aszkézis által.


A kontempláció e formái sokszor azt követelték meg, hogy a gyakorló feladja a családi élet korlátait és felelősségeit, és a hontalan vándor életét fogadja el. Ez állt Sziddhártha herceg döntése mögött is, aki hátrahagyta az otthonát, hogy megtudja, létezik-e valódi boldogság, mely felette áll a öregedésnek, betegségnek és a halálnak.

Nincsenek megjegyzések: