2017. február 18., szombat

Szamánászana

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Szamánászana (a szamána póza)

A szamánászanát az azt megelőző tádászanával együtt tekinthetjük csípőnyitó pózoknak is, és így összekötik az előttük lévő marícsjászana-blokkot, valamint az utánuk következő kartámaszos pózokat. A szamánászana nagyon hasonlít a harmadik sorozat elején végzett vaszisthászanához, mivel ott is oldalsó pozícióban kiemeljük a lábunkat és megfogjuk a kezünkkel. A különbség csupán abból fakad, hogy míg a vaszisthászanában mindezt oldalsó deszkapózban végezzük, és így a csípőnyitás mellett a törzserősítésre is nagy hangsúly esik, addig ebben a pózban az oldalunkon fekszünk, és így inkább az egyensúlyozásra kell törekednünk. Elképzelhető, hogy az egyensúlyozásnak és a csípőnyitásnak ez a kombinációja az oldalsó testhelyzetben a szamána váju kiegyenlítését hivatott előidézni.

Vinyásza számolás

Az előző póz lefelé néző kutyában végződött. Innen opcionálisan végezhetünk egy teljes vinyászát, vagy pedig a sad (hatodik) vinyászától kezdünk el ismét számolni, és elkezdjük a póz végrehajtását.

Szapta: Kilégzésre feküdjünk le hassal a talajra.
Astau: belégzésre forduljunk a jobb oldalunkra úgy, hogy a jobb kar kinyújtva a törzs és a csípő alatt marad. Kilégzésre emeljük a levegőbe a bal kezünket.
Nava: Belégzésre emeljük a levegőbe a bal lábunkat, és fogjuk meg a nagylábujjat a bal kéz három ujjával. Végezzünk el öt lassú végzést a pózban (szamánászana).
Dasa: Kilégzésre engedjük le a bal lábunkat. Majd végezzünk egy belégzést.
Ékádasa: Kilégzésre engedjük le a bal kezünket is és forduljunk a hasunkra.
Dvádasa: Belégzésre felfelé néző kutya.
Trajódasa: Kilégzésre lefelé néző kutya.
Csaturdasa-vimsatihi: ismételjük meg ugyanezeket a vinyászákat (szapta-trajódasa) a bal oldalra is.

Nincsenek megjegyzések: