2018. október 10., szerda

A személyes tudat

A sámáni tudat hét szintje közül most az elsőt fogjuk ismertetni Dirk Gillabel cikke nyomán.

"Ébredj, kedves, ébredj!
Nagy sokára, nyisd ki a szemed!
Ébredj, hagyd hátra illuzórikus álmod!
Ostobaság mindig csak aludni!
/Swami Muktananda/

Megtettük az első nagy lépést a spirituális fejlődésünkben. Feltettük magunknak a kérdést: "Mit is keresek én itt?" Mindig is ott volt ez az érzés a felszín alatt, ami néha kényelmetlen érzést, nyugtalanságot okozott. Jézus azt mondta: "Aki keres, az keressen addig, amíg nem talál. Amikor talál, akkor bajba kerül. Amikor bajba kerül, akkor meg fog lepődni, és Minden felett fog uralkodni."

Ebben az életünkben mindig keresők voltunk. Ez a sorsunk. Mielőtt testet öltöttünk, a lányegünk, a Magasabb Énünk egy olyan személyiségként akart testet ölteni, aki az élete során fokozatosan eljut a lelki értékek felébresztéséhez. A személyiségünk rendelkezik a kíváncsiság, eltökéltség, spirituális érdeklődés és talán a misztikus élmények áldásaival is. Ez fokozatosan elvezethet benünket annak megtapasztalásához, hogy létezünk. Bár ez nagyon egyszerűen hangzik, a legtöbb embernek csak halvány sejtelme van arról, hogy létezik. Úgy élik az életüket, mintha álmodnának. Lankadatlanul törtetnek az anyagi célok és az érzéki élvezetek eléréséért, de nem tudatosak önmagukról az azonnali élvezeten túl. Az élet elillan, és mielőtt ráébrednének, a halál eltörli jelentéktelen életüket.

A lelki útra való ráébredés a fontos kérdések feltevésével kezdődik: "Mit keresek én itt? Mi az élet lényege? Ki vagyok én? Elkezdünk gondolkodni a saját személyes életünkről. Így tapasztaljuk meg a tudat hét rétege közül az elsőt: a személyes tudatot. Kik vagyunk ebben az inkarnációnkban? Minden egyes inkarnációban magunkra öltünk egy személyiséget. A személyiségünk mindannak a terméke, ami ebben vagy az előző életünkben történt velünk. 


Az egész a fogantatással kezdődik. A körülmények, a szüleink érzelmei és érzései a szent pillanatban, meghatározzák azt az alapvető energiaminőséget, amelyhez a lelkünk kapcsolódik a megtermékenyített sejtben. Miközben a testünk növekszik az anyaméhben, mindent rögzít, ami az anyánkkal történik. Az örömöt, a bánatot, a dühöt és a frusztrációt, minden egyes érzelmet átél a lelkünk. Eleinte még nem tulajdonítunk akkora jelentőséget ezeknek az impulzusoknak, mivel akkor még erős kapcsolatban állunk a lelki birodalommal. A terhesség első hónapjaiban kétharmadig még kapcsolatban vagyunk a kozmosszal. Ahogy a szívünk erősödik, már csak a kapcsolat egyharmada marad meg. A szívverésünk további függetlenséget eredményze az anyánktól. A születéssel a kozmosszal való kapcsolat általában teljesen elveszik. Az ember kötelessége, hogy újra felébressze és megerősítse ezt a kapcsolatot. 

A születés nagyon fontos esemény. Kilenc hónapig az anyánk meleg méhében lebegtünk és a kozmosz hűs fényében fürödtünk. A szülőcsatornán való keresztülhaladás hatalmas megpróbáltatást jelent, de mégsem készít fel arra, ami idekint vár bennünket. A gravitáció hirtelen elkezdi húzni a testünket, kezek érnek a bőrünkhöz, nem is túl gyengéden. Vakító fények és fülsiketítő zajok 
fogadnak. Fejjel lefelé lógatva kiegyenesítik a gerincünket, ami pokolian fáj. De mindneki örül a fájdalmunknak. Nem ismernek jobbat, mert elveszítették a kapcsolatukat a természettel és önmagukkal. Az orvos nem tudja, mit érez a baba. Sok a beteg és kevés az idő. A születés tehát általában nagy trauma, ami mély nyomot hagy finom lelkünkben. Szerencsére a "természetes szülés" irénti érdeklődés, amikor a trauma a lehető legkisebb, egyre növekszik. Sokan dolgoznak ezen a területen. Ha a születésünk nem volt természetes, érdemes elolvasni Francois LeBoyer "Birth Without Violence" című könyvét, hogy megértsük, min mentünk át, amikor beléptünk ebbe a fizikai világba. 

Ha esetleg úgy születtünk meg, hogy rajtunk volt a magzatburok, akkor az spirituális adottságokat ígér. Amikor a baba burokban születik meg, akkor az egyén erős pszichikus képességekkel fog rendelkezni, például látnok lesz. A normális szülés nehéz és hosszú, és a gyermek károsodhat az oxigénhiány miatt. A természetfeletti észlelésért felelős sejtek ilyenkor elpusztulhatnak, és soha nem regenerálódnak. A burokban születés nem csak védi a babát, hanem e sejtek pusztulását is megakadályozza. Ha a magzatburok csak a válláig takarja be az újszülöttet, akkor a spirituális képességek valamivel gyengébbek. A múltban a burokban született emberek gyakran részesültek sámáni beavatásban, hogy tovább fejleszthesség spirituális kéepsségeiket.

A születésünk pillanatára tehát a testünket és a lelkünket már kilenc hónapja átjárták a külső világ energiái. Amikor megszületünk és elválasztódunk az anyánktől, különálló egyéniséggé válunk. Az univerzum helyet csinált nekünk, és ellátott a csak ránk jellemző személyiségjegyekkel. Mindezt a horoszkópunkból is megismerhetjük. Bár a horoszkóp a lélekről szól, fontos információkat közöl a személyiségünk tendenciáiról. Nem szabad elfeledni, hogy nem létezik pozitív vagy negatív minta. Minden a helyzettől és a szándékainktól függ. Például, ha jó a beszédkészségünk, az előnyt jelenthet a társadalmi érvényesülésben, de azt is jelentheti, hogy nehezen tudunk csöndben maradni, amikor kell. Minden az egyensúlyról szól és arról, hogyan tudjuk használni a tehetségünket és a hajlamainkat. 

Ne feledjük, hogy a legfontosabb dolgok már meg vannak határozva. A Magasabb Énünk választotta ki ezt az életet, mielőtt megszülettünk. Ebből alakul ki a horoszkóp. A Magasabb Énünk választotta a születése pillanatát, hogy bizonyos asztrológiai minőséget öltsön magára. A horoszkópunk tehát bizonyos lelki minőségek felfedezését teszi lehetővé. Az élet lényege a tanulás. Azokat a leckéket, melyket az elmúlt életeinkben nem tanultunk meg, most kell úrjatanulnunk. A jelenlegi személységünk lehetővé teszi, hogy felimserjük a hajlamainkat és a problémáinkat, melyeket ki kell egyensúlyozni, harmonizálni kell. Nézzünk bele a lelkünk tükrébe, és értsük meg, kik vagyunk a személyiségünk jegyeiből. Legyünk őszinték és óvakodjunk az elme trükkjeitől, mert be akar majd csapni. Sok esetben nem fog tetszeni az, amire bukkanunk, és sok esetben fájdalmas lesz. De ne feledjük feltenni a kérdést: mi vesztenivalónk van?

Sokféle módon ismerhetjük meg önmagunkat. Viszgálhatjuk az álmainkat. Az álmok nem hazudnak. Amikor a test fáradt, és aludni tér, a lélek feldolgozza az előző nap eseményeit, érzelmeit és gondolatait. Az álmok szomibolikusan képviselik azt, ami bennünk zajlik. Minden este elalvás előtt programozzuk be magunknak ezt: "Amikor felébredek, minden álmom minden részletére emlékezni fogok." Fokozatosan egyre több álomra fogunk emlékezni, akár hét-nyolc álomra egy éjszaka. Minden álmot írjunk le felébredés után egy papírra. Később naplóba foglalhatjuk az álmainkat, magyarázatokkal vagy kommentárokkal együtt. Hamarosan észre fogjuk venni, hogy bizonyos álmainkat nem fogjuk szeretni erőszakos vagy szexuális tartalmuk miatt, vagy azért, mert ártó hajlamra utalnak, vagy ismételten áldozatok vagyunk álmunkban. Az álmok sokszor nem hízelegnek. Megmutatják azt, hogy kik vagyunk, és mik a gyengéink. Az elménk eleinte azt fogja mondani, hogy ne írjunk le bizonyos részleteket, vagy változtassunk rajta. De ne engedjünk neki. Fel kell ismernünk énünk kellemes és kellemetlen oldalait is. Emlékezzünk, nem vagyunk azonosak velük, ezek csak a hajlamaink. Isteni személyek vagyunk, és a személyiségünk csupán egy jármű, amin ebben az inkarnációnkban utazunk. Mint egy autónak, folyamatos javításra van szüksége. Fontos, hogy az álom minden részletét leírjuk. Ha leírjuk, azzal teljes tudatosságba hozhatjuk rejtett, tudatalatti tendenciáinkat. Az álom elemzésével és szimbólumainak értelmezésével felismerjük a problémákat.

A következő lépés az, hogy megváltoztassuk az álmainkat. Igen, ezt is képesek vagyunk megtenni. Ha ismételten megtámadnak álmunkban, akkor ki akarunk lépni az áldozat szerepéből. Hunyjuk be a szemünket, és éljük át újra az álmot, ez alkalommal tudatosan. Változtassuk meg az álmot, forduljunk meg, nézzünk szembe a támadónkkal és öljük meg. Igen, öljük meg szeretettel. Az álombéli támadó olyan energiát képvisel a lelkünkben, amely elnyomja a képességet, hogy kiálljunk önmagunkért. Amikor az elménkben megöljük ezt a támadót, azzal eloszlatjuk ezt a korlátozó energiát. Ekkor a támadó jószándékú energiává fog átváltozni, és barátként fog megjelenni álmunkban. Az energia nem vész el, csak átalakul. Így kedvező energiává tudjuk alakítani. Tehát, amikor áalmunkban ellenséges erőket ölünk meg, tegyük azt szeretettel vagy szükségből, de sohasem dühös érzelmekkel telítve. Lehet, hogy csak többszöri próbálkozásra sikerül megváltoztatni az álmunkat, de az eredmény garantált.

Önmagunk megismerése a spirituális evolúció kulcsa. "Ismerd meg önmagad, és meg fogod ismerni Istent" (a delphoi jósda felirata). Minden, ami az életünk első húsz évében történt, az lényünk alapjába épült, azon egyszerű oknál fogva, hogy gyermekként nem voltunk képesek megvédeni magunkat a külső behatásoktól. Felnőttkorunkba érve megtanultunk védekezni, de addigra az elménk már tele van a szüleink, az iskola és a ránk ható egyéb személyek által belevésett programokkal. Ez az életesményekre is igaz. A gyermekkorban elkövetett szexuális abúzus például mély hatással van a lélekre egész hátralévő életére. Az újjászületés folyamata, melyet Leonadr Orr dolgozott ki, jó módszer a múltunk érzelmi blokkjainak felszínre hozására, átélésére és feloldására. Hatására az eredendő trauma feloldódik és a születés tudatalatti benyomását gyengéd és felébresztő eseménnyé alakítja át.

Emlékezzünk vissza gyermekkorunkra és arra, hogy mik történtek velünk. Minden jelenlegi kapcsolatunk azon alapul, ahogy a kapcsolatunk fejlődött az anyánkkal és az apánkkal. A gyermek jellemét nagyrészt a környezete alakítja. Úgy fogja fel, hogy "így működik a világ", a világ többi részét ugyanolyannak gondolva, mint azt, amit megtapasztal maga körül. Így fejlődik ki a jelleme. Ha a szülei bántalmazzák, akkor azt fogja gondolni, hogy a bántalmazás az túlélés egyetlen módja ebben a világban, és később ő is bántalmazni fog másokat. Vagy pedig elfogadja az áldozat szerepét, és mindig ki fogják használni. Milyen volt a tapasztalatunk a szüleinkkel és a testvéreinkkel? Mit tettek velünk, ami nem tetszett nekünk, vagy traumatizált minket? Egy-egy egyszerű mondat: "Olyan idegesítő kis vakarcs vagy!" "Soha nem akartalak, csak baleset voltál!" messzemenő rombolást végezhet. Ha egy gyermeket ártatlanul hibáztatnak, az nagy bűntodatot építhet fel benne. Keressük meg az ilyen elfeledett traumákat, és felfedezhetjük, hogyan befolyásolják viselkedésünket a jelenben. Nagyon fontos, hogy megbocsássunk azoknak, akik megbántottak. Nem mindig könnyű, de ha nem bocsátunk meg, akkor megmarad bennünk a fájdalom, a sértődöttség, bűntudat, félelem is. Nem fontos, hogy személyesen is megmondjuk nekik. A megbocsátásnak belül kell bekövetkeznie. Legyünk igazak és őszinték önmagunkkal szemben. Amikor megbocsátunk azoknak, akik megbántottak, valóban éreznünk kell a megbocsátást. A megbocsátás a megszabadulást hozza mindezektől a negatív érzelmektől, gondolatoktól és félelmektől.

Gondolkodjunk el ezen a szón: félelem. Ki az, aki félelem nélküli? Én? Persze, hogy nem. Azt gondolhatom, hogy igen, de ez csak a büszkeség. Mindannyiunknak vannak félelmei. A félelmeink a felszín alatt bújkálnak, és minden lehetőséget megragadnak, hogy kifejezzék magukat. Félelem az el nem fogadástól, a hatóságoktól, attól, hogy megbántanak, hogy elveszítjük a társunkat, félelem a sérüléstől, a lista vég nélküli. Egyes félelmek ösztönösek, és a túlélésünket szolgálják ezen a bolygón. A legtöbb félelem azonban, amit az életünk alatt létrehoztunk, pszichológiai erdetű. A félelem megnyomorít és korlátoz, elveszi az élet örömét. Állítsunk össze egy listát az összes félelmünkről, még a kicsinek és jelentéktelennek tűnőkről is. Legyünk őszinték, és fogadjuk el a félelmeinket! Az elfogadás a felépülés felé vezető első lépés. A kovetkező lépés az elengedés. Többféle megközelítás létezik a félelmek elengedésére, például a Gestalt terápia, vagy a Rolfing masszázs, Bach virágterápia, homeopátia, stb.


Ne feledjük - bármilyen történésnek az életünkben van célja: hogy tudatossá váljunk belső egyensúlytalanságainkról. Igazán el kell jutnunk a problémáink vagy a félelmeink gyökeréig, és tennünk kell velük valamit. A mások által kieszközölt gyógyulás csupán átmeneti megoldás, ha nem változtatjuk meg a mögöttes okot. A betegség vagy félelem idővel vissza fog térni. A valódi gyógyulást csak önmagunktól várhatjuk. Ezért meg kell értenünk, hogy kik vagyunk ebben az életünkben, és mi az életfeladatunk. Miből áll a személyiségünk, mik az egyensúlytalanságaink, a félelmeink. Minden nap dolgoznunk kell rajtuk. Kemény lesz a munka, de az eredmény megéri: képesek leszünk megvalósítani valódi potenciálunkat, megérthetjük fénylény természetünket ezen a földön.

Most, hogy felfedeztük gazdag belső világunkat, még ha nem is tökéletes, tudatossá válhatunk arról, hogy milyen a kapcsolatunk másokkal, hogyan hatunk egymásra mindazokkal az emberekkel, akik az egész emberiséget alkotják. Senki nincs elszigetelve, mindannyian összekapcsolódunk. Most már készen állunk a tudat második lépcsőfokának megmászására, az Emberiség-tudatra.

Nincsenek megjegyzések: