A mítosz és a logosz

Amikor sámánutazásra indulunk, mindig azt szoktam mondani, hogy igyekezzünk elcsendesíteni a bal agyféltekénket, az analitikus, problémamegoldó üzemmódot, és engedjük megnyílni, aktivizálódni az intuitív, befogadó jobb agyféltekét. Erre igazából szükség is van, és ezért különbözik a sámánrévülés közben megélt tudatállapot és a közben keletkező agyhullám-görbe a mélyalvás állapotánál. Ugyanis, ha az elménk én hozzá kapcsolódóan az agyunk teljesen inaktív volna, akkor semmit sem jegyeznénk meg abból, ami utazás közben történik. A sámán tehát éber, befelé figyel, de a megélt, látott, tapasztalt dolgokat nem kezdi el értelmezni, analizálni, összekapcsolni az itteni, fizikai, 3D-s valósággal. Ennek is megvan a helye, de nem utazás közben. Paul Francis ezt úgy fejezi ki, hogy létezik a mítosz és a logosz. A mítosz a szimbolikus valóságot jelenti, míg a logosz a tényleges valóságot. A sámánutazás során megélt képek, hangok, ízek, illatok, benyomások, érzetek, érzelmek nem logosz, tehát nem objektív valóságként kell értelmezni őket, hanem mítosz, vagyis egy szimbolikus jelrendszeren keresztül juttatja el hozzánk a szellemvilág az információt és a gyógyulást. A szimbolikus nyelvet tehát vissza kell fejteni, értelmezni kell, amikor visszajöttünk az utazásból. Mondok erre két példát.

Amikor valaki például utazás közben azt élte meg, hogy egy ősi törzsnél, egy természeti nép szülötte, vagy egy ősi, spirituális kultúrában, például azték, inka, egyiptomi, tibeti stb. történnek vele bizonyos dolgok az utazás során, akkor én is azt gondoltam, hogy egy előző életbeli emlék jött vissza, mivel már sokan éltünk a nagy spirituális kultúrákban, és a természeti népek szerves spirituális kultúrájában. Nem csak az elmúlt pár ezer évben, hanem talán évmilliók óta is. A Szellemvilág azonban nem a mi lineáris időnk és háromdimenziós világlátásunk szerint működik, ahol a kultúra és a történelem a földkéreg vékony sávjára korlátozódik, és amit ismerünk belőle, az tíz-tizenkétezer évre megy vissza időben. 

A lélekutazás közben megélt éleményeket lehet úgy is értelmezni, hogy lementünk az Alsó Világba, és ott kaptunk gyógyulást, vagy átéltük a halálunkat és az újjászületésünket az Állatok szellemei vagy az Alsó Világbeli törzsünk, szellemi vezetőink által. Minden esemény, ami ott történik, szimbolikus, és a mi gyógyulásunkat szolgálja, ha megtanuljuk helyesen értelmezni.A Szellemvilág nem fog olyan szimbólumokban kommunikálni, melyek nem értelmezhetőek számunkra, de ha restek vagyunk utánamenni, akkor nem is lesz teljes a gyógyulás, ugyanis az utazásban semmi sem történik véletlenül, még ha idő is kell, mire felismerjük az összefüggéseket. 

A másik példát kay Roy, azaz Ujfalusi Károly festőművész mondta tegnap az esti szertartáson a Nomád Jógában. Amikor révülünk, vagy tanító növények segítségével utazunk, akkor először fraktál-világba kerülünk. Ezt már én magam is többször megéltem, bár csak dobbal révültem, vagy izzasztókunyhóban. A szakrális geometria az ősi kultúrák és a sámán-látnokok szerint az Univerzum rendjének legtökéletesebb, multidimenzionális kifejeződése, viszont a mi tudatunk számára nehezen értelmezhető, mert mi "organikusabb" formákhoz vagyunk szokva. Így az elvont formájú szellemek, fénylények, akik magasabb dimenzionális tudatosság híján nehezen megfoghatók, olyan formát öltenek, amihez a tudatunk könnyebben tud viszonyulni. A fraktálok összeállnak erőállatokká, növényekké, természeti jelenségekké, emberekké, és különböző, félig-meddig antropomorf lényekké, és így tudunk kapcsolódni a különböző minőségekhez, az elemi princípiumokhoz. 

Tehát mondhatjuk akár azt is, hogy az erőállat vagy a szellemi tanító általunk érzékelt formája, tulajdonságai a mítosz kategóriájába tartoznak, míg van egy mindezeken túlmutató, mögöttes, mégis minden szellemi és anyagi jelenséget átitató valóság, a Logosz, mely azonban csak a teljesen megtisztult tudat számára ragyog fel eredeti, felfoghatatlan pompájában. A gyógyulás, tudati fejlődés, önmeghaladás tehát a mítosz közegén keresztül tud a legkönnyebben bekövetkezni, de a végső cél mindig az, hogy közelebb és közelebb kerüljünk a Logosz megtapasztalásához.