2021. május 14., péntek

Dimenzionális behangolás és az Életerő Piramisa

A tobozmirigy behangolása

Még két meditációt gyakoroltunk kedden este, melyeket itt leírok, illetve a megéléseimet is, amik menet közben értek. Az első meditáció egy dimenzionális behangolás volt, mely a tobozmirigyre irányult. A tobozmirigy az a kapu, amelyen keresztül a tudatunk megnyílhat a magasabb dimenziók és a holografikus tudatosság felé. A gyakorlat lényege abból állt, hogy a koponyánk közepére koncentrálunk, majd érzékeljük a központi pránavezetéket és a hozzá kapcsolódó csakrákat, illetve az életerő áramlását ezeken a területeken. A behangolás teljes leírását angyol nyelven itt olvashatjátok el

Ehhez a meditációhóz Tom Kenyon készített egy hangfelvételt, mely tulajdonképen egy hangok formájában kódolt, multidimenzionális fény-üzenet, mely fokozatosan felkészíti a tobozmirigyet a magasabb tudatosságú valóságok érzékelésére azáltal, hogy rezgésbe hozza a tobozmirigyben található parányi kristályokat. Ahogy elindítottam a hangfelvételt, és a figyelmemet a két agyfélteke közé hoztam, mintha beleutaztam volna a tobozmirigy világába, majd parányi, világító fehér csillag-tetraéderek formájában láttam a kristályokat forogni a tobozmirigy kelyhében. A kristályok maguk is tetraéder-alakzatba rendeződtek, majd ez az egész elkezdett egyre jobban kiterjedni és tér-hálózatot alkotni. Az oszcilláló kristályok spirálkarok alakjában ontották magukból a fényt, és ezek a spirálkarok a szivárvány minden színében tündöklő, finomabbnál finomabb fraktál-rajzolatokat vettek fel. Ezután egy energiaoszlop kezdett el kiemelkedni a fejemből, és úgy láttam az aurámat, mintha egy havas hegycsúcs lenne, egy Apu, fölötte pedig egy szerencsecsillag ragyogott, és az energiaoszlop összekötötte a kettőt. A hegycsúcsról utána lefelé haladt a figyelmem, a Földanya méhe felé, majd ismét föl, az energiaszál tovább haladt az Orion és a Plejádok csillagképek felé, ahol megjelent a Hathorok 13 fős tanácsa, akik mintegy körben ülve (lebegve) követték nyomon a földi eseményket, szeretetet sugározva felénk. A hangfelvétel végére már az ujjaim és a lábujjaim végei is bizseregtek. A hangfelvételt itt tudjátok meghallgatni vagy letöltrni. 

Az est záró meditációja egy piramis-meditáció volt. A hét alkalmas workshopot egy hasonló meditációval kezdtk, így illő volt ezzel is zárni. 

Az Életerő Piramisa

1. Helyezkedj el meditációs testhelyzetben, a hátad lehetőleg ne érjen semmihez. Lélegezz egyenletesen, lazán, és fokozatosan ürítsd ki az elmédet. A tudatoddal lépj ki a testedből, és a szellemi térben keresd meg a szakrális kristálypiramisodat, melyen belül a szent oltárszobád található. A piramis lehet kőből épített vagy egy hegyhez hasonló, a lényeg az, hogy a négy oldala vagy a négy saka a négy égtáj felé nézzen. 

2. Közelítsd meg a piramisodat, és kérj engedélyt az ajtó őrétől, hogy beléphess. Nekem Thoth és Anubisz volt a két kapuőröm, és mielőtt megengedték, hogy belépjek, minden Középső Világbeli azonosságot le kellett vetnem, mint egy ruhát. A piramis belsejébe lépve megpillantottam a sarkokban a négy elem (Föld, Víz, Tűz, Levegő) oltárát, majd a fő égtájak felől az erőállataimat is láttam megjelenni. A piramis fala mentén felsorakoztak a szellemi segítőim, mintha egymással szemben párhuzamos sorokban ülnének az északi és déli oldalon. A hátam mögött, nyugatról volt a piramis bejárata, és kelet felé néztem. 

3. Közelítsd meg a piramis közepét, és vedd szemügyre az ott található oltárat. Hét fénylő energia-golyó pihen rajta, a szivárvány színeinek (piros, narancs, sárga, kék, indigó és ibolya) megfelelő színben világítanak, és néha mintha kisebb "napkitörések' fénylenének a golyók körül. Ezak a csí-golyók, és koncentrált pránát, valamint a hét kozmikus sugárnak megfelelő kódolt információkat tartalmaznak. 

4. Közelítsd meg a központi oltárat, és a legjobbakat kívánva ragadd a kezeid közé a hét golyót, egyiket a másik után. (Ilyenkor a mozdulatot célszerű a kezeinkkel is végrehajtani, nem csak gondolatban.) Kezdd példál a vörös csí-golyóval. Amikor érzed, hogy a tenyereid között lüktet az energiája, akkor lassan nyomd bele mindkét kezeddel a gyökércsakrába. Ugyanígy folytasd a többi csí-golyóval is. A narancssárga golyót a szeméremcsont magasságában nyomd bele a szakrális csakrádba, és így haladj fölfelé. Amikor mind a hét golyó bekerült az energiatestedbe, akkor vizualizáld, amint a koronacsakrádon keresztül lefolyik a prána az aurád körül, a szivárvány minden színében tündökölve, majd a gáton keresztül ismét felemelkedik mindez az energia, ami leszállt. Így az aurádban egy tórusz (fánk-alakzat) jön létre, melyben kering a színes prána. Ahogy szemléltem a fekete oltáron fekvő, hét fénylő csí-golyót, egymás után odajöttek az erőállataim, és segítettek belökni a csí-golyókat az egyes csaráimba. 

5. Köszönd meg minden jelen lévő segítődnek az áldást, és indulj el visszafelé! Mondj köszönetet az ajtó őreinek. A piramisból kilépve, lassan gyere vissza éber tudatosságba és a fizikai test érzetei felé fordítva a figyelmet, nyisd ki a szemedet.

Ez tulajdonképen egy évezredes beavatási szertartás, melyet mindenki a saját rezgésszintjének megfelelően, annak emelésére tud befogadni. Elképzelhető, hogy egy alkalomra túl soknak találod mind a hét csí-golyó befogadását, és többször vissza kell térned szakrális piramisodba. Az is elképzelhető, hogy a csí-labdákkal való kapcsolódást később meg akarod ismételni, és ezért újra végrehajthatod a gyakorlatot. A csí-golyókat bármikor vizualizálhatod a csakráidban, és táplálhatod a tűz erejével, vagy a Napból, Holdból, a természeti megnyilvánulásokból származó számíval. A csí-golyók feltöltik energiával a csakráidat, segítenek kilökni belőle a hucsát (nehéz energiát, blokkokat), bár lehet, hogy egyes blokkok előtte aktiválódnak, és akár fizikai tüneteket is okozhatnak, mielőtt kioldódnak a csakrákból. A meditáció utáni fáradtság vagy méregtelenítési folyamatok beindulása természetes dolog, nem kell megijedni, hogy valamit nem jól csináltál. A gyakorlat a csakrák tisztítása és rezgésszintjük emelése által megnyitja a prána-vezetéket a Kundaliní lentről felfelé tartó áramlása vagy a BA-ból, a mennyei lelkedből származó isteni prána fentről lefelé tartó áramlása előtt. Ezután az erősebb energetikai gyakorlatokat már biztonságosabban és felkészültebben tudod végezni. 

A Hathor-gyakorlatokról és a Holografikus meditációról általánosságban érdemes elmondani, hogy olvassátok el még egyszer az egyes gyakorlatokhoz tartozó instrukciókat, és gyakoroljátok minél többet. A hétrészes tanfolyam felvételei egyben megrendelhetők email-ben, itt a többi online tanfolyam leírásával együtt ezt is megtaláljátok. Illetve belinkelem ide a Holografikus Meditációval és a Hathor-gyakorlatokkal kapcsolatos leírások linkjeit is. 

Holografikus Meditáció Tanfolyam online anyaga

Holografikus Meditáció Blogok

Hathorok üzenetei 1. rész

Hathorok üzenetei 2. rész


Nincsenek megjegyzések: